Egészségügyi szolgáltató mint duális képzőhely

Kérdés: Egyházi fenntartásban lévő egészségügyi szolgáltató intézményünk az Szkt. 82. §-ának (2) bekezdése, valamint a 12/2020. Korm. rendelet 245. §-ának (1) bekezdése alapján a duális képzőhely nyilvántartásába vételéhez nyújtott be kérelmet az illetékes kamarához annak érdekében, hogy gyakorlati képzőhelyként az egészségügyi szakképzésben részt vevő, ágazati vizsgát tett tanulókat, a felnőttképzésben részt vevőt a képzési program szerinti gyakorlati órák teljesítéséhez fogadni tudja. Intézményünk költségvetésében a szakképzési munkaszerződések fedezete nem áll rendelkezésre (munkabér, egyéb juttatások). Kizárólag szakképzési munkaszerződéssel van lehetőség arra, hogy intézményünkben mint gyakorlati képzőhelyen, a képzési program szerinti gyakorlatokat teljesíthesse a tanuló/felnőttképzésben részt vevő? Van-e más lehetőség a szakképzési munkaszerződésen kívül arra, hogy az ágazati vizsgát tett tanuló/felnőttképzésben részt vevő a szakmai gyakorlatát intézményünknél teljesíthesse? Ebben az esetben alanya-e a szakképzési hozzájárulásnak az egyházi fenntartású egészségügyi szolgáltató intézmény? Mint egyházi fenntartású egészségügyi intézmény, mentesül-e intézményünk a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól? Jogosult-e intézményünk az Szkt. 107. §-ának (4) bekezdése alapján adó-visszaigénylés keretében a szakképzési munkaszerződésből eredő költségeit érvényesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...105. §-ának (1) bekezdése szerint a Pp. 7. §-ának (1) bekezdésében felsorolt minden gazdálkodó szervezet, így köztük minden gazdasági társaság, a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Óvodatitkár besorolása és múltbeli jogviszonyai

Kérdés: Besorolással kapcsolatban kérdezzük: A közalkalmazottat óvodatitkár munkakörben szeretnénk foglalkoztatni önkormányzati óvodában, végzettsége óvónőképző szakközépiskola, 1988-ban szerezte.
Jogviszonyai:
- 1988. 06. 27. – 1991. 05. 31., óvónőként dolgozott,
- 1994. 01. 01. – 1996. 01. 23., óvónőként dolgozott,
- 2000. 07. 19. – 2011. 06. 30., kft.-nél állt munkaviszonyban.
Ezután is csak kft.-vel fennálló munkaviszonyok voltak. Besorolható-e az Nkt. hatálya alá középfokú pedagógus bérrel, vagy csak Kjt.-NOKS munkakör szerint?
Részlet a válaszából: […] ...a hölgynek 4 év 11 hónap 23 nap óvodapedagógusi munkakörben szerzett szakmai gyakorlata van, tehát rá ezt a szabályt alkalmazni kell. A gazdasági társaságoknál (kft.) fennállt munkaviszony időtartama ebből a szempontból nem vehető figyelembe. Mivel a Gyakornok fokozathoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 25.

Pedagógus nyári gyakorlata és a munkaidő

Kérdés: Pedagógus nyári gyakorlat keretében kötelezhető e heti 26 tanóránál több óra megtartására?
Részlet a válaszából: […] ...szakmai gyakorlati képzésből áll. Az összefüggő szakmai gyakorlat tanulószerződés vagy együtt­működési megállapodás alapján gazdasági társaságnál vagy a képzőintézménynél is letölthető. Utóbbi esetben azt az ott dolgozó pedagógusok végzik, számukra ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 11.

Szakmai gyakorlat – francia diák magyar munkáltatónál

Kérdés: Egy francia diák, aki a magyar rendszer szerint felsőfokú oktatási intézményben tanul Franciaországban, jelenleg három hónapos szakmai gyakorlaton tartózkodik egy magyarországi gazdasági társaságnál. Milyen szerződéses és adózási szabályok vonatkoznak rá, mennyi díjazást kell neki fizetni?
Részlet a válaszából: […] A szakmai gyakorlat körülményeinek pontos ismerete nélkül a kérdés pontos megválaszolására nincs mód. Amennyiben a gyakorlat nem áll kapcsolatban a felsőoktatási intézményben végzett tanulmányokkal, akkor az alábbi, szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Szakmai gyakorlatos diák díjazása

Kérdés: Szakmai gyakorlatra fogadunk fiatalokat. Hogyan tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy egy adott szakmai gyakorlatra a nemzeti felsőoktatási törvény vagy a szakképzési törvény rendelkezéseit kell-e alkalmazni, valamint hogy az adott szakmai gyakorlat képzési programhoz kapcsolódik, vagy sem? A két törvény szakmai gyakorlat díjazására vonatkozó szabályozása eltérő. Jól gondoljuk, hogy a szakképzési törvény hatálya alá tartozó képzéseknél a 6 hetet meg nem haladó gyakorlatnál is kell fizetni díjazást a jelentkezőnek? Kérdésünk továbbá, hogy a felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó szakmai gyakorlat esetén elegendő-e csak együttműködési megállapodást kötni a felsőoktatási intézménnyel, vagy ezentúl szükséges a hallgatókkal is hallgatói munkaszerződést létesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...a képzési programhoz közvetlenül nem kapcsolódó gyakorlatot csak maga a felsőoktatási intézmény vagy az intézmény által létrehozott gazdasági társaság biztosíthat (Nft. 44. §). A külső gyakorlóhelynek a 230/2012. Korm. rendelet alapján kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.

Munkabér mint hitelezői igény a csődeljárásban

Kérdés: A munkáltatóm csődbe ment, amiről minket is tájékoztattak, de a munka azóta is folyik tovább. A csődeljárás előtt két hónapig nem kaptam munkabért, azóta szerencsére rendesen fizetnek. A csődeljárás kapcsán azt hallottam az egyik ügyféltől, hogy a céggel szemben minden igényt be kellett volna jelenteni harminc napon belül, mert különben elveszik. Minket, munkavállalókat erről senki sem tájékoztatott, ezért sehová nem jelentettem be követelést. Ezek szerint jól értem, hogy a kéthavi elmaradt munkabéremet sosem kaphatom meg a cégtől?
Részlet a válaszából: […] ...alá esnek. A fizetési haladék ugyanis, amely a céget a csődeljárás elrendelésétől megilleti, nem mentesíti a csődeljárás alatt álló gazdasági társaságot többek között a csődeljárás iránti kérelem benyújtásakor fennálló és kezdő időpontja után...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Szakmunkástanulók foglalkoztatása gyakorlati képzés keretében

Kérdés: Fodrász egyéni vállalkozó szeretne bekapcsolódni a fodrásztanulók szakmunkásképzésének gyakorlati képzésébe nyári vagy évközi szakmai gyakorlati hely biztosításával. Milyen szerződést kell kötni ehhez?
Részlet a válaszából: […] ...a tanulógyakorlati képzése minden olyan szakképző iskola vagy gyakorlati képzést végzőjogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyénivállalkozó (a továbbiakban: gazdálkodó szervezet) által fenntartott, illetőlegműködtetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.