Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...tartozó közszolgáltatásokat. Ennek egyik esete lehet a szóba jövő számos lehetőség közül például egy általa alapított gazdasági társaság működtetése. Mivel e megoldás jelenlétére nem utal a tényállás, ezzel kapcsolatosan csupán arra utalunk,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Tájékoztatási kötelezettség munkáltatói jogutódlás esetén

Kérdés: Társaságunk vezetésének döntése alapján egy teljes projektet átadunk egy másik cégnek, azaz az egyik partnerünknek nyújtott szolgáltatással kapcsolatos valamennyi eszközt, szerződést átruházunk rá, és a jövőben a partner felé ezt a szolgáltatást ő fogja nyújtani. Ez a lépés, ha jól tudom, egyben munkáltatói jogutódlást is megvalósít. A kérdésem az, hogy a munkáltatói jogutódlás esetén mikor kell teljesíteni a tájékoztatási kötelezettséget, ha nálunk nincs képviselettel rendelkező szakszervezet, sem üzemi tanács, és nem tudjuk, hogy a munkavállalóknak vannak-e képviselőik?
Részlet a válaszából: […] ...számára történő,megállapodáson alapuló átadása és átvétele, így különösen adásvétel, csere,bérlet, haszonbérlet, illetve gazdasági társaságba való belépés vagyonbevitelrévén [Mt. 85/A. § (1) bek.]. Amennyiben tehát egy teljes projektet és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.

Munkaszerződés sorsa jogutódlás esetén

Kérdés: Gazdasági társaságunk 2010. január 1-jével kft.-ből zrt.-vé alakult át. Szükséges-e a jogelőd gazdasági társaság munkavállalóival az átalakulás következtében új munkaszerződést kötni? Milyen teendői vannak ezzel kapcsolatban a zrt.-nek?
Részlet a válaszából: […] ...személyében bekövetkező jogutódlásesetei közé tartozik. Mivel a Gt. 70. § (1) bekezdése alapján az átalakulássallétrejövő gazdasági társaság elődjének általános jogutódja, az Ön általfelvázolt eset, vagyis a korlátolt felelősségű társaság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.