Szabadság elszámolása rövidebb nyitvatartás alatt

Kérdés: Cégünk a koronavírus okozta szigorítások miatt már március 18-tól (ha jól emlékszem az időpontra) rövidített nyitvatartásban üzemelhetett. Minden üzletünk bevásárlóközpontban működik, így ezt a szigorítást nem tudtuk megkerülni. Ez üzlettől függően napi öt- vagy hatórás nyitvatartást jelentett. Április 1-jétől jött az a "lehetőség", hogy amelyik cég szeretne, az élhet a 24 havi munkaidőkerettel. Mi éltünk is ezzel. Nálunk április 1-jén még mindenki bement dolgozni, ott elrendezték a dolgozók a boltot, majd április 2-től mindenki elment "kötelezően" szabadságra. Általában ez 10-12 nap szabit jelentett. Azután állásidő helyett szabadnapra osztottuk be a dolgozókat, így munkaidőkeret lévén, a havi ledolgozandó óraszámhoz képest sok-sok mínuszórája keletkezett a dolgozóknak, melyet a jövőben le lehet dolgoztatni a keret végéig. A szabadság a problémás. A nyitvatartási idővel számoltuk el a szabadságokat, azaz öt vagy hat órával, attól függően, hogy meddig lehetett volna nyitva az adott üzlet. Ezáltal ezen napokra is mínuszóra keletkezett, mert nem nyolc órával történt az elszámolás, mivel nyolc órát nem is lehetett volna nyitva a bolt. Van, aki azt állítja, hogy attól, hogy a nyitvatartásunk csak öt vagy hat óra, mi még beoszthattuk volna a munkavállalónkat nyolc órára is. Kb. 10 éve egyhavi munkaidőkeretben dolgozunk, és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás miatt előfordulhat, hogy a dolgozó beosztása egyik napra 10, másik napra 6 vagy 9,5 órára van megírva. Lehet, hogy valakinek már nyitás előtt be kell jönnie, vagy éppen utána még bent kell maradnia, de az előre megírt beosztás már eleve úgy van kitöltve, és tud róla a munkavállaló is. Ebben az esetben nem értem, miért kellene nyolc órával elszámolnunk, ha öt vagy hat órát lehet nyitva a bolt, amit amúgy ki sem nyitottunk. Úgy gondoljuk, ha teljes munkaidős dolgozónk van, nem szerezhet mínuszt szabadság alatt, ahogyan pluszt sem, ha például hirtelen szabadságot kell kivennie, miközben 12 órára lett volna beosztva arra a napra. Vagy ha napi 10 órát dolgozik, akkor elég négy napot is kivennie, és akkor is megvan a heti 40 órája a szabadság alatt. A jogszabályban az van leírva, hogy szabadságot munkanapra lehet kiadni, és annyi órára, amennyire be lett volna osztva a dolgozó. Erre szintén lehetne mondani, hogy akkor ő nyolc órára lett volna beosztva, de az meg ellenkezik a gyakorlattal.
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatos részét érinti, az állásidő azt jelenti, hogy a munkáltató a beosztás szerinti munkaidőben nem tud eleget tenni a foglalkoztatási kötelezettségének [Mt. 146. § (1) bek.]. A munkáltató azonban mindent megtehet – sőt, köteles is megtenni –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Kiegyenlítő nap és díjazása

Kérdés: Munkaidőkeret alkalmazása esetén előfordulhat olyan eset, hogy a munkavállaló adott héten a heti pihenőnapjain kívül további napokon sem végez munkát, mert a munkáltató nem osztja be munkavégzésre. Az ilyen napok a köznyelvben "kiegyenlítő napnak" vagy "szabadnapnak" minősülnek. Jár-e, és ha igen, milyen díjazás ezekre a napokra? Hogyan vezethetők le az ilyen napokra irányadó szabályok az Mt. rendelkezéseiből?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló, amely így akkor is megilleti, ha esetleg az egész hónapban csak nullaórás munkanapokra volt beosztva. Továbbá a munkaadói foglalkoztatási kötelezettségből és az állásidő szabályából eredően a kiegyenlítő napokra akkor is jár díjazás, ha esetleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Szabadság kiadása és állásidő egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: Adott egy cég, ahol hétfőtől vasárnapig a következők szerint dolgoznak a recepciós munkavállalók: délelőtt (6-14), délután (14-22), szabadnap, és ez váltakozik egész hónapban. Hárman vannak "forgóban", háromhavi munkaidőkerettel. Amikor szabadságra mennek, mi a helyes eljárás? Például, péntek szabadnapos, szombat és vasárnap munkanap, hétfő szabadnapos. Jól gondoljuk, hogy az egyenlőtlen munkarend miatt ilyenkor kiírható a szabadság szombatra és vasárnapra is? (Ezt nyilván a dolgozó kérte így, miután már megvolt a beosztás. Illetve, amikor tudjuk, hogy egybefüggően több napot lesz távol, akkor valóban visszaáll az 5/2-es munkarend? Nyilván ezekre a hetekre nem osztjuk be, hanem eleve kiírjuk neki a szabadságot (pl. két hét esetén 2x5 nap). Amikor viszont van olyan két hét, amikor a dolgozó, ha be lenne osztva, nem tíz munkanapot dolgozna, hanem csak kilencet, és nem négy, hanem öt szabadnap járna neki, ilyenkor megteheti-e a munkáltató, hogy tíz nap szabadságot ír ki? A recepciósok a havi kötelező óraszámot sem dolgozzák le soha, viszont kifizetésre kerül, mert havibéresek. Erre esetleg van-e valamilyen javaslat? Éves szinten van, aki 12 nappal dolgozott kevesebbet, mint akinek az 5/2-es munkarend szerinti a beosztása.
Részlet a válaszából: […] ...más-más elszámolást alkalmazzon.Ami a be nem osztott munkaidő díjazását illeti, a törvény szerint a munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Szabadnapok beosztása

Kérdés: Kollektív szerződésünk szerint termelési érdekből a munkáltató jogosult hat munkanapot felcserélni szabadnappal. Milyen feltételeket kell betartania, és mire kell ügyelnie?
Részlet a válaszából: […] ...a hiányzó órákat állásidőként kell elszámolni (Mt. 156. §). Ilyenkor ugyanis úgy kell tekinteni, hogy a munkáltató nem tett eleget foglalkoztatási kötelezettségének, hiszen ő maga rendelkezett úgy, hogy nem osztotta be munkavégzésre a munkavállalót. Ezt megteheti,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 12.