Pedagógus továbbképzése és előresorolása

Kérdés: A pedagógus-továbbképzés teljesítése 2013. szeptember 1-jétől nem lehet jogalapja a várakozási idő csökkentésének. Ez az intézkedés a jogszabályok értelmezése miatt csak később került be a köztudatba. Intézményünknél ez a következő problémákat jelenti a gyakorlatban.
1. A 2013-ban, de szeptember 1-je előtt teljesített továbbképzés esetén az előrelépésről szóló határozat 2014 elején született. E szerint a dolgozó 2017 helyett 2016-ban léphetne előre. Ez így jogszerű?
2. A 2013-ban, de szeptember 1-je után teljesített továbbképzésben részt vettek 2015 helyett már 2014-ben előreléptek. Ez jogszerűtlen? Ha igen, akkor megfelelő, ha a következő várakozási idejét egy évvel megnöveljük (azzal, hogy a magasabb illetményét visszavonni már nem lehet)?
3. Akinek a későbbiekben lenne esedékes az előrelépése a már kiadott munkáltatói határozat szerint, azt vissza kell vonni?
Egyik dolgozónk 2013 áprilisában teljesítette a továbbképzést, ekkor született határozat a beszámításról, ezért 2016 helyett 2015-ben léphetne előre. Az ő átsorolása jogos?
Részlet a válaszából: […] ...át kellett sorolni, ekkor a Kjt. és végrehajtási jogszabálya alapján közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, továbbá a fizetési fokozat megállapításánál beszámítandó időt kellett figyelembe venni, de ez már az Nkt. által meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Pedagógus besorolásnál figyelembe vehető jogszerző idő

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó költségvetési intézmény vagyunk. 2013. január 1-jétől a közalkalmazottak a jogelőd intézményektől jogállásváltozás következtében kerültek hozzánk. Az előző munkáltató a fizetési osztály, fokozat megállapításánál figyelembe vette az egyéni vállalkozói jogviszonyt, melynek időtartama 2000. 06. 29-től 2007. 06. 20-ig tartott, főállású egyéni vállalkozói jogviszonyt igazolt az APEH. Kérdésünk: ezen időszakot figyelembe lehet-e venni a közalkalmazotti jogviszony besorolásához?
Részlet a válaszából: […] ...(...) a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, továbbá a fizetési fokozat megállapításánál beszámítandó idő alapján háromévenként eggyel magasabb fizetési kategóriába lép". Vagyis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.