Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettsége alól (EBH2006. 1538).Megjegyzendő, hogy a betegség miatti keresőképtelenség alatt közölt felmentés esetén a felmentési idő legkorábban a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Rokkantsági ellátásban részesülés és a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése

Kérdés: 63 éves közalkalmazottunk keresőképtelen. Táppénzre való jogosultsága 2020. november 22. napján jár le. Jelezte, hogy nem tud munkába állni utána sem. Rokkantsági ellátást kap 2015. június 6-ától, jogviszonyának kezdete 2015. november 18. Közalkalmazotti jogviszonya "eszmei" kezdete 2015. szeptember 15. napja. Megszüntethetjük-e a jogviszonyát közös megegyezéssel a fennmaradó szabadság megváltásával? Ha ebbe nem egyezik bele, milyen kötelezettségek terhelnek bennünket mint munkáltatót az esetleges felmentése esetén az életkora miatt? Jár-e számára végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] ...tartósan alkalmatlanná vált [Kjt. 30. § (1) bek. c) pont], vagy ha a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül [Mt. 294. § (1) bek. g) pont, Kjt. 30. § (1) bek. d) pont].Mivel a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Felmondás rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalónak

Kérdés: Cégünk által alkalmazott, és 2016. november 18. napjától rokkantsági ellátásban részesül (rokkantsági foka 50%) egy fizikai állományba tartozó dolgozónk. Munkaszerződésének módosítását kezdeményeztük, mivel nem akarjuk csak heti 20 órában foglalkoztatni a jelenlegi órabére megtartása mellett. Amennyiben nem fogadja el ezen ajánlatunkat, a részünkről történő munkaviszony-felmondás esetén jár-e neki a rendes felmondás szerinti felmentési idő és végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 65. §-ának (7) bekezdése előírja, hogy "a munkáltató a rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesülő munkavállaló munkaviszonyát a munkavállaló egészségi okkal összefüggő képességével indokolt felmondással akkor szüntetheti meg, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 25.

Keresőképtelen beteg közalkalmazott felmentése

Kérdés: Jól értelmezzük a Kjt. 38. §-ának (1) bekezdését, aminek alapján a keresőképtelen betegállományban lévő közalkalmazottat is fel lehet menteni?
Részlet a válaszából: […] ...a beteg, akár a beteg gyermekét vagy más hozzátartozóját ápoló közalkalmazott esetén a távollét időtartama alatt már megkezdődjön a felmentési idő. A felmentés elkerülését célzó, a Kjt. 30/A-30/D. §-ában szabályozott állásfelajánlási és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.

Vezetői megbízás visszavonása és az illetmény

Kérdés: A Ktv. 31. § (9) bekezdése alapján, ha a köztisztviselő vezetői megbízás visszavonása után a felajánlott állást elutasítja, ebben az esetben a vezetői megbízás visszavonását közszolgálati jogviszonyból történő felmentésnek kell tekinteni, és a felmentési idő kezdete a vezetői megbízás visszavonásának napja. A munkakör jegyzőkönyvi átadás-átvételét követően a köztisztviselőt – ahogyan a törvény előírja – munkavégzési kötelezettsége alól mentesítjük, a mentesítés idejére átlagkeresetre jogosult. Kérdésünk: a vezetői megbízás visszavonása és a munkakör jegyzőkönyvi átadás-átvé­tele közötti időszakban jogosult-e a vezetői illetményre? A vezetői illetmény alapja-e a végkielégítésnek?
Részlet a válaszából: […] ...volt vezető elutasítja, akkor avezetői megbízás visszavonását a közszolgálati jogviszonyból történőfelmentésnek kell tekinteni, és a felmentési idő kezdete a vezetői megbízásvisszavonásának napja. Ahogyan kérdésük is idézi a Ktv. szövegét: a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.