Munkavállaló halála – örökösi jogok

Kérdés: Munkavállalónk 2022 augusztusában elhunyt. A hagyatéki eljárással kapcsolatban a település szerinti önkormányzat hagyatéki csoportja részére bejelentettük a cégünk munkavállaló felé történő tartozását (a fel nem vett munkabért), illetve jeleztük, hogy a munkaviszonyával kapcsolatos dokumentumok is társaságunknál találhatóak. A jogerős hagyatékátadó végzés a fel nem vett járandóságok tekintetében rendelkezett, de a munkaviszonnyal kapcsolatos dokumentumokkal való teendőkre nem tért ki. A hagyatéki eljárást folytató közjegyzőt tájékoztattuk arról, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatos dokumentumokról is rendelkezzen. A közjegyző végzése szerint: "néhai XY munkavégzéshez kapcsolódó iratai nem képezik a hagyatéki vagyon körét, tekintettel arra, hogy azok nem tekinthetők hagyatéki aktívumnak."
1. Mi a teendőnk a néhai munkavállalónk munkaviszonnyal kapcsolatos irataival? Eddigi gyakorlatunk szerint, mivel minden esetben egy örökös volt, a jogerős hagyatékátadó végzésben megjelölt örökös részére adtuk át a dokumentációkat a járandóságokkal együtt. Mostani esetünkben azonban két örököst nevezett meg a jogerős végzés.
2. Haláleset esetén az elhunyt munkavállaló hozzátartozója a folyamatban lévő hagyatéki eljárás ideje alatt a munkaviszonnyal kapcsolatban adatokat szeretne tőlünk. Mi ezeket a kérésüket elutasítjuk azzal, hogy ezen személyes adatokat nem adhatjuk meg, mivel jogerős hagyatékátadó végzés hiányában nem tudhatjuk, ezek az adatok kire, kikre [magánszemély(ek)re] tartozhatnak. Helyes-e az eljárásunk?
Részlet a válaszából: […] Álláspontunk szerint, ha a jogerős hagyatékátadó végzés két örököst nevez meg, akkor az örökösöket együttesen illeti meg a munkaviszony megszűnésével kapcsolatosan kiállított mindazon igazolás és egyéb dokumentum, amely a munkáltatónál keletkezett. A Ptk. 6:32. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Munkaviszony-megszüntetéskor az öltözőszekrényben hagyott dolgok

Kérdés: A munkavállaló munkaviszonyát próbaidő alatt azonnali hatállyal megszüntettük, amely jognyilatkozatot postán, tértivevénnyel küldtük meg részére. A munkavállaló nem tud bejönni a székhelyünkre az elszámolás miatt, így az öltözőszekrényéből sem tudja kipakolni a munkaruháját, személyes tárgyait. Ha nem jelenik meg, akkor mi a helyes eljárás az öltözőszekrény kezelése tekintetében? Mit tehet a munkáltató?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszonya megszüntetésekor köteles a munkakörét az előírt rendben átadni, és a munkáltatóval elszámolni. A munkakörátadás és az elszámolás feltételeit a munkáltató köteles biztosítani. Ebből következik, hogy a munkáltatónak az együttműködési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 30.

Elmaradt munkabér iránti igényérvényesítés

Kérdés: Milyen jogi lépéseket tehetnék mint volt munkavállaló annak érdekében, hogy fizetésképtelenné vált korábbi munkáltatómtól megkapjam háromhavi, 2011. július, augusztus és szeptember havi munkabérem? Gondolom, ez már állami kifizetés lesz, de mikor várhatom? Hogy jutok a pénzemhez?
Részlet a válaszából: […] ...szemben, az eljárás perré alakul, és a bíróság előtt folytatódik.Abban az esetben azonban, ha időközben már elrendelték a munkáltatófelszámolását, minden egyéb lépést megelőzően javasoljuk, hogy az elmaradtmunkabér összegét jelentsék be a felszámolónak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Levonás a munkabérből – miért felel a munkáltató?

Kérdés: 2009 végén felmondtunk munkavállalónknak. Munkabérét végrehajtói letiltás terhelte, ami alapján munkáltatóként minden hónapban rendszeresen levontuk és a megadott számlaszámra utaltuk az összeget. Ezt a bérelszámoláson feltüntettük. Most, 2010 áprilisában jelentkezett volt munkavállalónk, hogy a végrehajtótól azt a felvilágosítást kapta, az említett és általunk igazolt levonások nem érkeztek meg sem a végrehajtóhoz, sem a végrehajtást kérőhöz. Terhel-e minket emiatt felelősség?
Részlet a válaszából: […] A Vht. a végrehajtható pénzkövetelésnek a munkavállalómunkabéréből való levonásával összefüggésben a munkáltatóra feladatokat,illetve felelősséget hárít. A Vht. 25. § (6) bekezdése, valamint 75. §-aszerint a munkáltató köteles a bíróság, jegyző, közjegyző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.