Szabadság elszámolása rövidebb nyitvatartás alatt

Kérdés: Cégünk a koronavírus okozta szigorítások miatt már március 18-tól (ha jól emlékszem az időpontra) rövidített nyitvatartásban üzemelhetett. Minden üzletünk bevásárlóközpontban működik, így ezt a szigorítást nem tudtuk megkerülni. Ez üzlettől függően napi öt- vagy hatórás nyitvatartást jelentett. Április 1-jétől jött az a "lehetőség", hogy amelyik cég szeretne, az élhet a 24 havi munkaidőkerettel. Mi éltünk is ezzel. Nálunk április 1-jén még mindenki bement dolgozni, ott elrendezték a dolgozók a boltot, majd április 2-től mindenki elment "kötelezően" szabadságra. Általában ez 10-12 nap szabit jelentett. Azután állásidő helyett szabadnapra osztottuk be a dolgozókat, így munkaidőkeret lévén, a havi ledolgozandó óraszámhoz képest sok-sok mínuszórája keletkezett a dolgozóknak, melyet a jövőben le lehet dolgoztatni a keret végéig. A szabadság a problémás. A nyitvatartási idővel számoltuk el a szabadságokat, azaz öt vagy hat órával, attól függően, hogy meddig lehetett volna nyitva az adott üzlet. Ezáltal ezen napokra is mínuszóra keletkezett, mert nem nyolc órával történt az elszámolás, mivel nyolc órát nem is lehetett volna nyitva a bolt. Van, aki azt állítja, hogy attól, hogy a nyitvatartásunk csak öt vagy hat óra, mi még beoszthattuk volna a munkavállalónkat nyolc órára is. Kb. 10 éve egyhavi munkaidőkeretben dolgozunk, és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás miatt előfordulhat, hogy a dolgozó beosztása egyik napra 10, másik napra 6 vagy 9,5 órára van megírva. Lehet, hogy valakinek már nyitás előtt be kell jönnie, vagy éppen utána még bent kell maradnia, de az előre megírt beosztás már eleve úgy van kitöltve, és tud róla a munkavállaló is. Ebben az esetben nem értem, miért kellene nyolc órával elszámolnunk, ha öt vagy hat órát lehet nyitva a bolt, amit amúgy ki sem nyitottunk. Úgy gondoljuk, ha teljes munkaidős dolgozónk van, nem szerezhet mínuszt szabadság alatt, ahogyan pluszt sem, ha például hirtelen szabadságot kell kivennie, miközben 12 órára lett volna beosztva arra a napra. Vagy ha napi 10 órát dolgozik, akkor elég négy napot is kivennie, és akkor is megvan a heti 40 órája a szabadság alatt. A jogszabályban az van leírva, hogy szabadságot munkanapra lehet kiadni, és annyi órára, amennyire be lett volna osztva a dolgozó. Erre szintén lehetne mondani, hogy akkor ő nyolc órára lett volna beosztva, de az meg ellenkezik a gyakorlattal.
Részlet a válaszából: […] ...egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ahogy a kérdésben is szerepel, szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Az első...Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Heti egy munkanapos részmunkaidő és az éves szabadság

Kérdés: Van egy munkavállalónk, aki részmunkaidősként munkáltatónkkal együtt öt munkahelyen áll munkaviszonyban. Heti egy napot dolgozik három órában minden munkahelyén, havi bére 13 000 Ft. Az évi szabadsága 22 nap. Kérdésem, hogy ebben az esetben jár-e a napi három órának megfelelő, 22 nap szabadság? Ha igen, kiadható-e szabadnapon, vagy csak a tényleges munkanapján? Továbbá, kell-e arányosítani a 22 napot 261 munkanap×8 = 2088 óra, és 52×3 óra = 156 óra között? Így órában kell megállapítanom az éves szabadságát az évi ledolgozott óraszámnak megfelelően?
Részlet a válaszából: […] ...egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Az első lehetőség, hogy a szabadság kiadása és elszámolása munkanapban történik. Ebben az esetben úgy kell eljárni, hogy a hét.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Szabadság órában történő kiadása

Kérdés: A munkavállalónkat egyenlőtlen napi munkaidő-beosztással, 1 havi munkaidőkeretben foglalkoztatjuk. Munkaidő-beosztása hétfőtől csütörtökig 8,5 óra, pénteken 6 óra. Minden munkanapra rendelkezik vezényléssel. Szabadságát órában tartjuk nyilván. A munkavállalónak 30 nap szabadsága, azaz órában nyilvántartva 240 óra szabadsága van. Ha szerdai napon megy szabadságra, akkor 8,5 órát kell levonnom a szabadságkeretéből? Ugyanezen gondolat mentén, pénteki napon pedig 6 órával csökken a szabadságkerete? Ha mindig pénteki napokon veszi igénybe a szabadságot, akkor a 6 órás munkanapokat figyelembe véve az éves 240 óráját 40 munkanapra tudja igénybe venni? Ha mindig hétfő és csütörtök között megy szabadságra, akkor pedig 28 nap alatt tudja felhasználni az éves szabadság órakeretét?
Részlet a válaszából: […] ...szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság az adott naptári évben úgy is kiadható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 11.

Havibér kifizetése munkaidőkeretben

Kérdés: A munkavállalóink havibéresek, és őket munkaidőkeretben foglalkoztatjuk. A kérdésem, hogy milyen munkabért kell annak a munkavállalónak fizetni, aki szabadságon van? Részére is a havibér jár az adott hónapban, és csak a munkaidőkeret végén kell elszámolni, vagy a szabadság napjaira a távolléti díjat kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...és havibéres díjazás esetén a munkavállalónak – a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül – a havi alapbére jár [Mt. 156. § (1) bek. a) pont]. A munkaidőkeret vagy az elszámolási időszak lejártakor a munkavállaló...Egyenlőtlen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Tizenkét órás műszakban dolgozó szabadsága

Kérdés: A 12 órás műszakrendben dolgozó teljes munkaidős szociális gondozó szabadságát hogyan kell kiadni, elszámolni és nyilvántartani az Mt. augusztus 1-jétől hatályos 124. §-a szerint? Véleményem szerint ez nem minősül általános munkarendnek, sem egyenlőtlen munkaidő-beosztásnak (bár az egyenlőtlen munkaidő-beosztás definíciója szerintem hiányzik).
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdése szerint, ha a munka­időt a munkáltató heti öt napra, hétfőtől péntekig osztja be, ez általános munkarendnek minősül. Az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerint a munkaidő a hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül van elosztva [Mt. 97. §.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 7.

Szabadság nyilvántartása és díjazása egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén

Kérdés: Megszakítás nélküli napi tizenkét órás beosztásban dolgoznak munkavállalóink, akik műszakpótlékra is jogosultak kollektív szerződés alapján (a korábbi szabályozás szerint délutáni és éjszakai pótlékra). Az éves beosztást mindig közöljük velük év elején. Kérdésem, hogy ilyen beosztás mellett hogyan kell szabályosan eljárni, ha az apa gyermeke születése esetén járó negyven óra szabadságot vesz igénybe? Hogyan kell elszámolni és pótlékolni a maradvány négy órát? Ugyanez a kérdés merül fel a hozzátartozó halála esetén járó két munkanap, a szabadság, illetve a betegszabadság esetén, ha a maradék óra kevesebb, mint a napi beosztás szerinti tizenkettő óra.
Részlet a válaszából: […] ...ezzel egyező óraszámban kell elszámolni és nyilvántartani [új Mt. 124. § (2) bek.]. Amennyiben a munkavállaló napi munkaideje az egyenlőtlen munkaidő-beosztás folytán nem napi nyolc, hanem napi tizenkettő óra, akkor a részére járó és igénybe vett szabadságot a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Szabadságkiadás készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Az új Mt. rendelkezése szerint a rendes szabadság kiadásánál azt kell figyelembe venni, hogy az adott napra hány óra munkavégzésre volt beosztva a munkavállaló. Egy 12 órás beosztású napra eszerint 1,5 nap szabadságot kell kiírnom. Hogyan kell ezt értelmezni készenléti jellegű munkakörben, ahol rendszeresen lehet napi 12 óra a napi munkaidő? Ez azt jelentené, hogy a készenléti jellegű munkakörben dolgozó kollégáink egyharmaddal kevesebb rendes szabadságot kapnak, mint a napi 8 órában dolgozó többi munkavállaló?
Részlet a válaszából: […] ...alól, és akiadott szabadságot ezzel egyező óraszámban kell elszámolni és nyilvántartani[új Mt. 124. § (2) bek.].Miután az Mt. egyenlőtlen munkabeosztás esetén a szabadság elszámolását ésnyilvántartását órában írja elő, a munkavállalót megillető szabadság.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 11.