Szabadság elszámolása négynapos munkahét esetén

Kérdés: Hogyan kell kiadni egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló szabadságát? Adolgozónak a munkaszerződése szerint heti 32 óra a munkaideje, amit úgy köteles ledolgozni, hogy hétfőtől csütörtökig napi 8 óra és pénteken napi 0 óra. Helyesen jár el a dolgozó, ha úgy veszi ki a szabadságát, hogy csak a 8 órás munkanapokra vesz ki szabadságot, a 0 órás napra pedig nem? Amunkavállaló éves szabadsága az életkora szerinti és a gyermeke utáni pótszabadsággal együtt 30 nap. Az Mt.-nek megfelelően jár el a munkáltató, ha a következő módon tartja nyilván a munkavállaló szabadságát? Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy az Mt. 124. §-ának (4) bekezdése alapján a szabadságot órában tartsa nyilván, és ebben az esetben a munkavállaló a munkaidő-beosztásának megfelelő időtartammal (órával) azonos mértékben mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha szabadságra kíván menni. Ebben az esetben a munkavállaló 30 nap szabadságát a napi munkaidő mértékével felszorozva kell órában nyilvántartani, esetükben ez tehát 192 órának (30 nap × 6,4 óra) felel meg. Amennyiben órában tartja nyilván a munkáltató a szabadságot, akkor csak azokra a napokra kell elszámolni a 8 órára jutó távolléti díjat, amikor a munkavállalónak munkavégzési kötelezettsége lenne, és szabadságot kíván igénybe venni. Ha például egy nap szabadságot vesz ki a dolgozó, és a munkáltató 192 óra éves szabadságot tart nyilván a dolgozónál, akkor az egy nap szabadságot 8 órának megfelelő időtartamban elszámolhatja?
Részlet a válaszából: […] ...egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása és elszámolása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ami közös vonás, hogy szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Órában nyilvántartott pótszabadság átvitele 2021-re

Kérdés: Szabadságátvitellel kapcsolatban szeretnék kérdezni. A szabadságokat a vállalkozás órában tartja nyilván. A vírushelyzet miatt a dolgozóinknak év közben többször módosult a munkaideje. Év végén, megállapodással az átvihető, életkor után járó pótszabadság óráinak számát hogyan kell számolni? Az évre járó életkor után járó szabadság napjainak száma szorozva a december 31. napján érvényes szerződés szerinti munkaidővel? Például, ha 50 éves a dolgozó, akkor 10 nap × 4 óra, ha decemberben 4 órás részmunkaidős (hiszen szabadságnapokról rendelkezik a törvény), vagy ki kell számolgatni egész évben, hogy hány naptári napot volt 2 órás, 4 órás, 5 órás stb., és az életkor után járó pótszabadságokat ez alapján órában meghatározva, maximum azok összege mehet át megállapodással?
Részlet a válaszából: […] ...is (Mt. 115-120. §). Ettől független kérdés, hogy a szabadság kiadása és elszámolása – a munkáltató választása szerint, egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén – történhet munkanapban és órában is (Mt. 124. §). Miközben általános szabály szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Bérprogram tévedése – "elszámolták" a szabadságot

Kérdés: A bérprogram hibája miatt mintegy 50 nap (400 óra) szabadsággal többet számoltunk el a munkavállalóknak, mivel a távolléti díjat a beosztás szerinti munkaidőre számolta el ugyan a program, de a szabadságot – valószínűleg – napokban tartotta nyilván, és így arányosan kevesebb nap "fogyott", mint kellett volna. Ilyen esetben a túlvett szabadságórákat vissza lehet követelni a munkavállalóktól?
Részlet a válaszából: […] ...munkanapokra kell kiadni [Mt. 123. § (1) bek., 124. § (1) bek.]. A szabadságot munkanapban kell nyilvántartani és elszámolni, kivéve egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén. Ekkor a szabadság az adott naptári évben úgy is kiadható, hogy a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.

Hallgatók szabadságának kiadása

Kérdés: Társaságunk duális képzés keretében főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytató hallgatóknak biztosítja a gyakorlati képzést, a jogszabálynak megfelelően hallgatói munkaszerződéssel létrejött jogviszony keretében. Az egyetem által elfogadott időbeosztás szerint a hallgatóknak a szorgalmi időszakban is van gyakorlati napjuk, hetente 2-3 nap, napi 6 órában, tanévenként összesen 110-119 munkanap. Az Nftv. 44. §-ának (2) bekezdése alapján a hallgatói munkaszerződésre alkalmazni kell az Mt. rendelkezéseit, tehát a szabadság megállapítására és kiadására vonatkozóakat is. Jól gondoljuk, hogy szabadságnapjaik száma – az életkoruk figyelembevételével – évi 20 munkanap, és nincs helye a naptári évben eltöltött gyakorlati napok száma szerinti arányosításnak, vagyis a 20 munkanap szabadságot részükre ki kell adnunk? Másik kérdésünk, hogy szabadság a munkaidő-beosztásuknak megfelelően csak a gyakorlati napokra adható ki, és az egyetemen töltött elméleti képzési napokra nem jár? Vagy az oktatási szünetekre kell biztosítani a szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...A 124. § (1) bekezdése szerint a szabadságot általános szabály szerint a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni (ettől egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén el lehet térni). Az Nftv. szerinti szakmai elméleti és gyakorlati képzési napok fogalma a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.

Töredéknapi szabadság kiadása – ha órákban számolnak el

Kérdés: 12 órás műszakokban, de teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak év végén négy óra kivehető szabadsága maradt. Hogy adom ki ezt a négy órát, fél nap szabadsággal, vagy fel kell kerekíteni egész napra?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló a munkaidő egy részében szabadságon van, a másik részében pedig a munkáltató rendelkezésére áll. Ha a munkáltató az egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett a szabadságot órában tartja nyilván és számolja el, akkor valóban előfordulhatnak olyan helyzetek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 2.

Szabadság – jogosultság részmunkaidőben, kiadás heti kettőnél több pihenőnap esetén

Kérdés: Közös önkormányzati hivatalnál alkalmazásban álló közszolgálati tisztviselő fizetés nélküli szabadságát (GYED-et) megszakítva gyermeke 3 éves kora előtt munkába állt. Kérelmére heti 20 órás részmunkaidőben, egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kerül foglalkoztatásra az alábbiak szerint: hétfő: –, kedd: –, szerda: 8,5 óra, csütörtök: 7 óra, péntek: 4,5 óra. Ugyanannyi nap szabadság illeti meg, mintha teljes munkaidőben, illetve a hét minden napján dolgozna? A szabadság kiadására milyen szabály vonatkozik ebben az esetben (heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás), a Kttv. 105. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat hogyan kell alkalmazni a gyakorlatban? Ha a heti összes munkanapra, szerdára, csütörtökre és péntekre is szabadságot szeretne kivenni, akkor csak az azon a héten lévő szabadnapjaira, hétfőre és keddre kell pluszszabadságot kiadni, vagy a következő heti hétfőre és keddre is, amíg újra munkában töltött nap következik?
Részlet a válaszából: […] A Kttv. hatálya alatt a szabadság kiadásánál a munkarend (munkaidő-beosztás) szerinti munkanapokat kell figyelembe venni. Ugyanakkor a heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Szabadságkiadás egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: Munkavállalónk részmunkaidőben, heti 32 órában dolgozik egyenlőtlen munkaidő-beosztásban. Munkaidő-beosztása szerint hétfőtől csütörtökig napi 8 órát dolgozik, pénteken nem végez munkát. Életkora alapján 10 nap pótszabadságra jogosult a 20 nap alapszabadságon felül. Milyen módon kell számára kiadnunk a szabadságot? Jól értelmezzük, hogy ha hétfőtől csütörtökig szabadságot vesz ki, akkor péntekre is egy nap szabadságot kell kiírnunk, akkor is, ha azon a napon egyébként munkát nem végez (azaz minden 4. nap szabadság után egy 5. nap szabadságot is ki kell adni)? Hasonló módon kell eljárni a betegszabadság kiadása során is?
Részlet a válaszából: […] ...augusztus 1-je óta egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Az első lehetőség, hogy a szabadság kiadása és elszámolása munkanapban történik. Ebben az esetben úgy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 7.

Szabadság heti egy munkanapos beosztás esetén

Kérdés: Hány nap szabadság jár a heti egy alkalommal (hétfőn) napi öt órában foglalkoztatott nyugdíjas alkalmazottnak? Mennyi óra számolható el?
Részlet a válaszából: […] ...történő elszámolást, de visszatérhet a korábbi szabályozásban alkalmazott, munkanapokban való elszámoláshoz is. Ez utóbbi szerint egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása során a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.

Részmunkaidő és munkaközi szünet, a gyermek után járó pótszabadság

Kérdés: A munkavállalót az egyik társaság 4 órában, míg egy másik társaság szintén 4 órában alkalmazza naponta. Ebben az esetben mindkét munkáltatónál "főállású" munkavállaló vagy részmunkaidős foglalkoztatású lesz? A munkaközi szünet (ebédidő) jár-e, és melyik munkáltatónál? Jár-e a gyerekek után szabadság, ha nem a munkavállalónál vannak a gyerekek?
Részlet a válaszából: […] ...csak akkor kell munkaközi szünetet biztosítani, ha valamelyik négyórás munkaviszonyban (önállóan) a napi munkaidő a hat órát meghaladja (egyenlőtlen munkaidő-beosztás vagy rendkívüli munkaidő elrendelése esetén ez lehetséges). Nem jogosult a munkavállaló munkaközi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Szabadság kiadása "rugalmas" munkaidő-beosztásban

Kérdés: Egy munkavállaló munkaszerződésében a munkaidejét a következőképpen kötötték ki: "A munkavégzés rugalmas munkaidő-beosztásban történik, heti 28 órában". A munkavállaló beosztása a következő: hétfőn 8 óra, kedden 6 óra, szerdán és csütörtökön 7 óra, pénteken nem dolgozik. Életkora alapján 30 nap szabadság jár neki, és előző évről még 9 nappal rendelkezik. Kérdésem, hogy órában ez pontosan mennyit jelent? A heti 28 óra és a 4 ledolgozandó nap alapulvételével napi 7 órával számoltam. Helyesen jártam el?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidejének mértéke heti 28, azaz napi 5,6 (28/5) óra. A munkavállaló – a kérdésben közölt munkaidő-beosztása alapján – egyenlőtlen munkaidő-beosztásban végez munkát, így esetében a szabadságot órában kell elszámolni és nyilvántartani. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.
1
2