"Employer of Record" – elhatárolása a munkaerő-kölcsönzéstől

Kérdés: Egy, az utóbbi időben egyre elterjedtebb jogintézmény, illetve kapcsolatrendszer értelmezésében, a munkaerő-kölcsönzéstől való elhatárolásban kérjük a segítségüket, mégpedig az "Employer of Record" (EOR) intézményével kapcsolatban. Ez alatt olyan, valamely uniós tagállamban székhellyel rendelkező szervezeteket értünk, amelyek megállapodást kötnek egy többnyire (de nem kizárólag) harmadik országbeli vállalattal, hogy a nevükben – de facto helyettük – alkalmazzák az általuk megjelölt munkavállalókat és fizessék a munkabérüket, ezek mellett pedig felelősséget is vállalnak a foglalkoztatási és adózási kérdésekben. Tehát egy EOR-vállalat kvázi a munkáltató szerepét veszi át, és ellátja a HR-rel, bevándorlással és bérszámfejtéssel kapcsolatos jogi és adminisztratív teendőket. Ugyanakkor a napi munkavégzésben az EOR nem vesz részt, nem ad utasításokat a munkavállalóknak, és nem is ellenőrzi munkavégzésüket. A struktúra használata – elméletileg – lehetővé teszi a harmadik országbeli vállalatok számára, hogy közvetve, helyi jogi személy létrehozása nélkül "foglalkoztassanak" munkavállalókat egy tagállamban. Fontos, hogy az EOR-vállalat a megbízó harmadik országbeli vállalat által megjelölt személyt alkalmazza, tehát toborzási tevékenységet nem végez. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a tényleges felügyeleti és irányító szerepet az EOR-vállalattal szerződésben álló munkáltató látja el, például meghozza a javadalmazásra, a munkavállaló feladataira és felelősségeire, a projektekre és a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó valamennyi döntést. Az EOR ezen tevékenységek adminisztratív és jogi hátterének biztosításáért felel. A fent ismertetett jellemzők alapján felfedezhető-e különbség a magyar jogban ismert és alkalmazott munkaerő-kölcsönzés és az EOR között, vagy a két intézmény megfeleltethető-e egymásnak? Amennyiben nem azonosak, létezik-e az EOR-t szabályozó jogszabály a magyar jogban, vagy teljesen ismeretlen és szabályozatlan még ez a jogintézmény? Amennyiben az EOR-tevékenység munkaerő-kölcsönzésnek minősül, azonban a vállalat nincsen munkaerő-kölcsönzőként nyilvántartásba véve, ennek milyen következményei lehetnek, továbbá a munkavállaló erre a kötelezettségszegésre történő hivatkozással közvetlenül érvényesíthet bármilyen igényt? Amennyiben igen, melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...is lehet jogi igénye arra alapozva, hogy valójában kölcsönzött munkavállalóként foglalkoztatják, elsősorban akkor, ha az egyenlő bánásmód követelménye alapján a kölcsönvevő szervezetben jobb munkafeltételek illetnék meg, mint amiben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Rendezett munkaügyi kapcsolatok – a mentesülés egy kérdése

Kérdés: Ügyfelemet 2009 augusztusában pénzbírsággal sújtotta az APEH, mert a helyszíni hatósági ellenőrzés időpontjában még nem jegyezte be az alkalmi munkavállalói kiskönyvekbe a foglalkoztatás megkezdését. Ügyfelem az összes munkavállalót bejelentette utólag és nemcsak a pénzbírságot fizette be, hanem a járulékokat is. Elképzelhető, hogy az Áht. legújabb módosítása értelmében törölve lett a rendezetlen munkaügyi kapcsolatokkal összefüggő feketelistáról? Eddig nem kaptam hivatalos megerősítést, valóban így történt-e. Hol állítják össze a listát, eddig ugyanis csak az OMMF-től kaptam érdemi választ? Elérhető esetleg a teljes országra, illetve minden erre illetékes hatóságra kiterjedő egységes kimutatás? Hol kérhetek egységes hatósági igazolást arról, ha ügyfelem jogosult állami támogatás igénybevételére?
Részlet a válaszából: […] ...nyilvánosságra hozott adatokattartalmazó, és– az Áht. 15. § (5) bekezdése h) pontjában meghatározottfeltétel tekintetében az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülésétellenőrző hatóság által az Ebktv. alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.