Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás

Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkáltató nem adta ki bölcsődeielhelyezéshez a munkáltatói igazolást, megvalósíthatja az Mt. 3. § (1)bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettség megszegését. Ugyanakkor arrólsincs információ, hogy a munkáltató később eleget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Iskolai rendszerű képzésben történő részvétel – munkáltatói beleegyezés nélkül?

Kérdés: Munkavállalónk bejelentette, hogy felvételt nyert levelező tagozaton teljesítendő iskolai rendszerű (főiskolai) képzésre. Kéthetente két teljes munkanapra kiesik a munkából. Szeretné, hogy az Mt. tanulmányimunkaidő-kedvezményre vonatkozó szabályában megjelölt – ugyan nem fizetett, de állítása szerint alanyi jogon járó – szabadidőt biztosítsuk a számára. Jogos a követelése? Valóban megteheti a munkavállaló, hogy a munkáltató beleegyezése nélkül távol marad a munkától akár kétheti rendszerességgel? Milyen jogszerű lehetőségei vannak a munkáltatónak ez esetben?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló a munkáltatója jóváhagyása nélkül tanulhat afőiskolán, az előbb bemutatott szabadidő biztosítása mellett. Ugyan azegyüttműködési kötelezettségéből adódóan köteles lett volna a munkáltatótelőzetesen tájékoztatni döntéséről, de ennek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Rosszul kiszámolt fizetés?

Kérdés: Többször észrevettem, hogy a fizetésemnél több száz forint eltérés van. Most már 3000 Ft is volt, és mikor szóltam, azt a választ kaptam, hogy a program és a kézi számolás között lehetnek eltérések, de azóta sem korrigálták a különbözetet. Erről szeretnék felvilágosítást kapni.
Részlet a válaszából: […] Javasoljuk, első lépésben mindenképpen a munkáltatóvalegyeztessen. A munkáltatót egyfelől terheli az a kötelezettség, hogy a törvénynek(és ha van, a kollektív szerződésnek), illetve a munkaszerződésnek megfelelőenállapítsa meg a munkavállaló munkabérét. Másik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 27.

Rendes felmondás – a munkavállaló meghallgatása

Kérdés: Az Mt. 89. § (5) bekezdése értelmében a munkavállaló munkavégzésére vagy magatartására hivatkozással történő munkáltatói rendes felmondás előtt lehetőséget kell adni a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el. Mikor kell erre a meghallgatásra sort keríteni? Kell-e erről írásbeli feljegyzést vagy jegyzőkönyvet készíteni?
Részlet a válaszából: […] ...a meghallgatásnak a munkáltatói rendesfelmondást. Noha ilyen iránymutatással az ítélkezési gyakorlat sem szolgál, afeleket terhelő együttműködési kötelezettségből az következik, hogy erre olyanidőpontban kell sort keríteni, amely lehetővé teszi a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.

Összeférhetetlenség – oktatás munkaidőben

Kérdés: Köztisztviselőként dolgozom, mellette időnként oktatói tevékenységet végzek. A korábbi vezetőm ezt nem kifogásolta, azonban az új főnökömnek nem tetszik, arra hivatkozással, hogy ezt munkaidőmben teszem, és különben is, a kollégáimra is több teher jut ezáltal. Kérdésem: megtilthatják-e az oktatói tevékenységet?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalóra (így aköztisztviselőre is) nézve jogokat és kötelezettségeket állapítanak meg amunkavégzéssel kapcsolatban. Az első az együttműködési kötelezettség mindkétfél részéről, melynek nevesített esete az Mt.-ben a tájékoztatásikötelezettség....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.