Köztisztviselői díjazás és az új garantált bérminimum

Kérdés: Helyesen járunk-e el évek óta a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott, nem személyi illetményben részesülő köztisztviselők tekintetében, amikor a minimálbér és a garantált bér emelkedésekor az alapilletmény változatlan marad, és a garantáltra való kiegészítéséhez adjuk hozzá azt az összeget, amennyivel nőtt a garantált bérminimum? Így 2023 decemberében ezeknek a kollégáknak 29.600 Ft-tal emelkedett a garantáltra való kiegészítése. Felmerült a gyanú, hogy csak az új garantált bérminimum összegéig, azaz 326.000 Ft-ig lehetett volna legfeljebb elmenni a kollégák illetménye tekintetében. Így ugyanis lehetséges, hogy mindig sokkal többet kaptak, mint kellett volna, amit a mostani február végi illetményeltérítésnél azért lehet még korrigálni. Szeretnénk a jövőben helyesen és pontosan meghatározni az év eleji (év végi) illetményeket.
Részlet a válaszából: […] Az 508/2023. Korm. rendelet értelmében a kötelező legkisebb munkabért és garantált bérminimumot első alkalommal a 2023. december hónapra járó munkabérek, illetve illetmények megállapításánál kell alkalmazni. Az 508/2023. Korm. rendelet 1. §-a (2) bekezdésének c) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 13.

Művelődési intézmények – a közösségi színtér működtetése

Kérdés:

A 20/2018. EMMI rendelet szabályozza a kistelepülések közösségi művelődési intézményeinek személyi, tárgyi, működési feltételeit, így a közösségi színtérre vonatkozó alapvető szabályokat is tartalmazza. Közalkalmazotti jogviszonyban vagy megbízási jogviszonyban is ellátható-e ez a feladat, illetve egy városi fenntartásban álló művelődési ház – Mt. hatálya alá tartozó, megfelelő szakképzettséggel rendelkező – alkalmazottja is elláthatja-e ezt a feladatot részmunkaidőben, megbízási jogviszonyban?

Részlet a válaszából: […] ...is a szerződés teljesítése során, noha ennek lehetőségét a felek ki is zárhatják szerződésükben. A munkaviszonyban a díjazás, azaz a munkabér mértékének meghatározása során a felek kötelesek figyelembe venni a jogszabályban vagy kollektív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Német állampolgár külföldi foglalkoztatása

Kérdés:

Egy magyarországi cégnél német állampolgárságú nyugdíjast üzleti referensként szeretnénk megbízási szerződéssel alkalmazni. A feladata megrendelés szerzése lenne, a munkát viszont lényegében Németországban, Franciaországban, tehát Nyugat-Európában végezné. Egyáltalán alkalmazható-e így, ha igen, milyen feltételekkel? Jövedelme meghatározható-e euróban?

Részlet a válaszából: […] ...más személy közreműködését is a szerződés teljesítése során, bár ennek lehetőségét a felek ki is zárhatják. A munkaviszonyban a díjazás, azaz a munkabér mértékének meghatározása során a felek kötelesek figyelembe venni az irányadó jog alapján jogszabályban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Minimálbér a veszélyhelyzet idején

Kérdés: Hallottunk olyan hírekről, hogy a veszélyhelyzet alatt a cégeknek nem kötelező a minimálbért sem megfizetni a munkavállalóknak. Van ennek alapja, ha egyébként teljes munkaidőre szerződtünk velük? Elbocsátható-e egy munkavállaló, mert nem vállalja a minimálbér alatti összegért a munkavégzést?
Részlet a válaszából: […] ...irányadó munkaidő-beosztása alapján bérpótlékra lett volna jogosult (Mt. 147. §). Az idézett szabályból látható, hogy nem jár díjazás a munkavállalónak, ha a munkáltató valamilyen elháríthatatlan külső ok miatt nem tesz eleget foglalkoztatási kötelezettségének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Rendkívüli munkavégzés – pótlék nélkül a nyugdíjas-szövetkezet tagjaként

Kérdés: Nyugdíjas-szövetkezet tagja nem jogosult túlmunkapótlékra, ha napi 8 óránál többet dolgoztatják?
Részlet a válaszából: […] A közérdekű nyugdíjas-szövetkezet öregségi nyugdíjban vagy átmeneti bányászjáradékban részesülő tagjaként történő munkavégzés lehet külső szolgáltatás keretében megvalósuló személyes közreműködés, ami nem minősül munkaviszonynak – a jogviszonyra alapvetően a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Jógaoktató díjazása

Kérdés: Egy korlátolt felelősségű társaság tevékenységébe tartozik egyebek mellett a jógaoktatás, és rendelkezik egy erre a munkakörre alkalmazott munkavállalóval. A garantált bérminimum vagy kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) jár-e ennek a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] A 430/2016. Korm. rendelet értelmében a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2018. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 138 000 forint, hetibér...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 16.

Alapbéremelés elutasítása

Kérdés: Tizenkilencedik éve dolgozom egy 40 fős magáncégnél pénzügyi munkatársként. A munkabéremet éveken keresztül alacsonyan tartották, bár a béremeléseim a cég munkavállalóival azonos mértékűek voltak. Munkámat panasz nélkül elláttam, pluszfeladatokat is elvégezve, gyakran a munkaidőt figyelmen kívül hagyva. Az idei évben a béremelés átlagosan 7,5-8% lesz (a takarítónő is 5%-ot kap). A főnököm 2,7%-ot kíván adni nekem, azzal az indokkal, hogy "túl magas a bérem". A cég forgalma az elmúlt négy évben szinte megduplázódott, a munkám is ezzel arányosan nőtt, míg a termelési részen új dolgozókat vettek fel, a bérem viszont az éves "átlagot" követte. Köteles vagyok-e ezt, a számomra megalázóan alacsony béremelést elfogadni, vagy esetleg van más lehetőségem is?
Részlet a válaszából: […] ...nincs lehetőség arra, hogy a munkáltatót az Ön által megjelölt mértékű béremelésre kötelezze.Megjegyzendő viszont, hogy mivel a munka díjazásával kapcsolatban is meg kell tartani az egyenlő bánásmód követelményét, az egyenlő értékű munkáért pedig egyenlő bér jár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Foglalkoztatás közérdekű nyugdíjas-szövetkezetben

Kérdés: Közérdekű nyugdíjas-szövetkezeti tagot milyen feltételekkel lehet alkalmazni, és milyen járulékfizetési kötelezettség terheli a feleket? Mik a szövetkezet alapítási feltételei, hogyan kell eljárni stb.?
Részlet a válaszából: […] ...egyedi megállapodást kössön arra a szövetkezettel, amely – egyebek mellett – tartalmazza a konkrét feladatokat és az azokért fizetendő díjazást is [Szöv. tv. 29. § (7) bek.]. A közérdekű nyugdíjas-szövetkezeti tag munkavégzésre irányuló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.

Cserekereskedelem: munkaviszony helyett megbízási jogviszony

Kérdés: Egy kereskedelmi egységen belül két cég működik. Az eladók az "A" cég heti 40 órás munkaviszonyban álló alkalmazottai. "B" cég a proaktivitás növekedése érdekében az értékesített árbevétel meghatározott százalékát biztosítaná, és azt megbízási jogviszony keretében "foglalná". Van-e ennek akadálya a kötött munkavégzés helyére, idejére és az ellátandó ügy rendszerességére való tekintettel?
Részlet a válaszából: […] ...kötelesek meghatározni. A megbízási jogviszony ezzel szemben akár ingyenes is lehet, és a felek viszonylag szabadon határozhatják meg a díjazás összegét.Figyelemmel a kérdésben előadott azonos körülményekre, a "B" cég által létesített megbízási jogviszonyok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.

Kollektív felelősség a munkaviszonyban

Kérdés: Felháborítónak tartottam a munkahelyemen dolgozó felettesem kollektív büntetéssel való fenyegetését. Szerintem ilyen megalázó fegyelmezés 2016-ban törvénysértő! Ha igazam van, kérem, legyenek szívesek az Mt. ide vonatkozó szabályait leírni!
Részlet a válaszából: […] ...teljesítménykövetelmény alapján illeti meg [Mt. 137. § (2) bek.]. Ezért a fentiek szerinti, kollektív eredményekhez kapcsolódó díjazás nem minősül teljesítménybérnek. Ezért annak alkalmazására csak a munkavállaló – legalább a minimálbért,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 28.
1
2
3