Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...orvosnak keresőképessé kell nyilvánítania (102/1995. Korm. rendelet 5. §). A keresőképtelenség elbírálásának célja az, hogy a betegszabadság, illetőleg táppénz igénybevételéhez megállapítsa és igazolja, hogy a munkavállaló/közalkalmazott (biztosított)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Várandósan betegállományban – a keresőképtelenség felülvizsgálata

Kérdés: Egyik kolléganőnk gyermeket vár, és bejelentette, hogy a negyedik hónaptól végig kiíratja magát betegállományba. Ez azt jelenti, hogy munkáltatóként a terhessége végéig elveszítem a munkaerejét, ugyanakkor köteles vagyok a betegszabadságára járó távolléti díj 70%-át, valamint a táppénze egyharmadát fizetni. Tekintettel a jelenlegi munkaerőhiányos időkre, tehetek-e valamit, hogy ezt a helyzetet munkaadóként elkerüljem?
Részlet a válaszából: […] ...orvosi vélemény alapján veszélyeztetett terhesnek bizonyul, és így nyilvánítják keresőképtelennek, a munkáltatót nem terheli a betegszabadságra járó távolléti díj 70%-a megfizetésének kötelezettsége, ez esetben a nő az első naptól táppénzre jogosult [Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Keresőképtelenség okának közlése – kódszámokkal

Kérdés: Két hétig betegállományban voltam. Amikor visszatértem, a főnököm közölte, hogy nem hiszi el, hogy beteg voltam, és felszólított, hogy igazoljam, mi bajom volt. Köteles vagyok-e a munkáltatóval közölni, hogy milyen egészségügyi probléma miatt voltam keresőképtelen beteg?
Részlet a válaszából: […] ...6. §-ának (3) bekezdése szerint a járási hivatalnál kezdeményezheti a keresőképtelenség felülvizsgálatát. Ez a jog azonban csak a betegszabadság, illetve a táppénz igénybevétele alatt illeti meg, utólag nem. A felülvizsgálatot szintén orvos végzi, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Keresőképtelenség felmondási idő alatt – mintha "mi sem" történt volna

Kérdés: Ha a felmondási időmet töltöm, ezalatt előfordulhat-e, hogy ha keresőképtelen beteg leszek, betegállományba menjek, akár csak egy részében a felmondási időnek? Ha igen, meghosszabbodik-e azzal a felmondási időm?
Részlet a válaszából: […] ...55. § (1) bek. a) pont], a betegség miatti keresőképtelenség tartamára naptári évenként általános szabály szerint tizenöt munkanap betegszabadság jár [Mt. 126. § (1) bek.]. Ha éppen a felmondási ideje alatt betegedne meg és válna keresőképtelenné,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Cafeteriajuttatás visszavonása

Kérdés: Az egyik munkavállaló 2018. december 29-től 2019. február 4-ig volt betegállományban (a 15 munkanapos betegszabadságot már előtte kimerítette). Jelenleg a munkáltató vissza akarja vonni tőle a tavalyi cafeteriájából a 2018. 12. 29. és 2018. 12. 31. közötti összeget (kb. 1400 Ft). Megteheti? Nem egy évre kapjuk a cafeteriát? Idénre még nem kaptunk cafeteriát, de azt is 2019. január 1-jétől 2019. december 31-ig kapjuk majd, ahogyan a tavalyi évben is. Mi a teendő ilyen esetben?
Részlet a válaszából: […] A cafeteriajuttatás biztosítása jogszabály alapján nem kötelező. A cafeteria alapulhat kollektív szerződés vagy munkaszerződés rendelkezésén, illetve a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalásán is. Utóbbi esetben a munkáltató egyoldalúan határozhatja meg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 6.

Órabéres munkavállaló munkaszüneti napi keresőképtelensége

Kérdés: Órabéres munkavállaló esetén, ha a munkavállaló fizetett ünnepen betegállományba kerül, mit kell neki fizetni? Távolléti díjat?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a munkavállaló számára a betegség miatti keresőképtelenség tartamára naptári évenként 15 munkanap betegszabadságot ad ki. Év közben kezdődő munkaviszony esetén a munkavállaló a betegszabadság arányos részére jogosult. A fél napot elérő töredéknap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 15.

Azonnali hatályú megszüntetés keresőképtelenség idején

Kérdés: Január 13-án két és fél éves munkaviszony után betegállományba kerültem. Január 18-án ajánlott levelet kaptam, miszerint munkaviszonyomat azonnali hatállyal, január 15-től megszüntették. Úgy tudtam, hogy a táppénz halasztó hatályú, tehát a lejáratát követő napon szűnik meg a munkaviszonyom. Február 7-én megjött ajánlott levélben a társadalombiztosítási kiskönyvem, ami szerint a biztosítási jogviszonyom január 15-től megszűnt. Betegszabadság vagy táppénz alatt megszüntetheti-e a munkaadó a munkaviszonyomat?
Részlet a válaszából: […] ...az Ön által írottakkal ellentétben a munkajogi szabályok alapján a keresőképtelenség időtartama (akár jogosult a munkavállaló betegszabadságra vagy táppénzre, akár nem) nem akadályozza az azonnali hatályú felmondás hatályosulását. Ez azt jelenti, hogy hiába...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 26.

Szabadság számítása keresőképtelenség esetén

Kérdés: Mint rendes nyugdíjas dolgozom nyolc órában. Az éves 15 nap betegszabadságot már elhasználtam, de további 8 nap (fizetés nélküli) betegállományom volt. A munkáltató emiatt az éves rendes szabadságból egy napot le akar vonni. Megteheti ezt?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkavállaló meddig és miért keresőképtelen, sem annak, hogy a keresőképtelenség idejére kap-e valamilyen ellátást (pl. betegszabadságra járó díjazást, táppénzt vagy semmit). A kérdés szerinti esetben tehát nem jogszerű a munkáltató részéről, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 19.

Keresőképtelen betegség – felmentés, a táppénzre való jogosultság megszűnése és a nyugdíjba menetel

Kérdés: 1958 áprilisában születtem. Munkáltatóm a Kttv. hatálya alá tartozik. A 40 éves szolgálati időmet 2016. április 15-én érném el. Jelenleg betegállományban vagyok. 2015. március 20-án lesz egy éve, hogy megbetegedtem, tehát hamarosan vissza kellene mennem dolgozni, de még nem vagyok olyan állapotban. Hogyan tudnám "kihúzni" a nyugdíjig, mert nem szeretném leszázalékoltatni magam a hátralévő egy évre?
Részlet a válaszából: […] ...pontja szerint a köztisztviselőre felmentési korlátozás vonatkozik a betegség miatti keresőképtelensége ideje alatt, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy évig. Ez­alatt a munkáltató vele a felmentést közölheti, de a felmentési idő legkorábban csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Munkaviszony-megszüntetési ok: a tájékoztatási kötelezettség megszegése

Kérdés: Egyik munkavállalónk nem jelent meg a munkahelyén a munkaidő kezdetekor, és semmilyen módon nem jelezte távolmaradása okát. A boltvezető próbálta elérni telefonon, de a munka­vállaló nem vette fel és vissza sem hívta őt. Másnap a boltvezető újra próbálta telefonon elérni, szintén sikertelenül, majd egy figyelmeztető SMS után, amelyben kértük, hogy hívja fel a boltvezetőt, egyik kolléganőjén keresztül üzente, hogy betegállományban van. Ezek után nem tartunk igényt a munkájára. Kérdésem, hogy azonnali hatállyal felmondhatunk-e neki, ha letelt a betegszabadsága, vagy akkor már nem hivatkozhatunk arra, hogy nem jelezte távolmaradását időben?
Részlet a válaszából: […] ...jogvesztőek, elmulasztásuk egy munkaügyi perben eleve az azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapításához vezet.A betegszabadság ténye semmiben nem akadályozza vagy korlátozza a munkáltatót abban, hogy azonnali hatályú felmondást közöljön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.
1
2
3
5