Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...lejártával szűnik meg maga a munkaviszony is. Megítélésünk szerint ebben a körben nem lehet az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentésére vonatkozó analógiát alkalmazni, és a Tbj-tv. biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos utalása [Tbj-tv. 8. §] sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Kölcsönvevő bejelentési kötelezettsége

Kérdés: Van-e a munkaerő-kölcsönzés során valamilyen bejelentési kötelezettsége az adóhatóság felé a kölcsönvevőnek? Mi eddig úgy tudtuk, hogy az adminisztrációs kötelezettségek a kölcsönbe adót terhelik.
Részlet a válaszából: […] ...az Mt. alapján arra lehet következtetni, hogy a munkaerő-kölcsönzés során a kölcsönbe adót terheli az adatszolgáltatási, illetve bejelentési kötelezettség, az Art. alapján azonban a kölcsönvevőre is hárul ilyen kötelezettség. A kölcsönbe adó kötelezettségére utal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Túlfizetés visszavonása munkaidőkeretben, nettó összegben

Kérdés: Munkavállalóink jelentős részét éves munkaidőkeretben foglalkoztatjuk. Ha a munkavállaló felmond, és ebből adódóan munkaidő-tartozása keletkezik, akkor a bruttó vagy a nettó bért követelhetjük vissza? Ha csak a nettó bért, akkor a járulékkal mi történhet, hiszen ha visszakérjük a NAV-tól, az olyan, mintha fizetés nélküli távolléten lett volna, viszont a munkáltatónak a bruttó bér a kár?
Részlet a válaszából: […] ...valamint a kifizetésről szóló igazolás kiállításának időpontjáról az adóazonosító szám feltüntetésével 15 napon belül bejelentést kell tennie a munkavállaló állami adó- és vámhatóságához és a munkavállalót értesítenie kell, kivéve, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Egyszerűsített foglalkoztatás – adózási előírások

Kérdés: Az egyszerűsített foglalkoztatás esetére meghatározott minta-munkaszerződés alkalmazására van-e lehetőség olyan munkáltatók számára, akik jogszabály szerint elektronikus bevallásra kötelezettek, azaz a jogszabály szerint elektronikus bevallásra kötelezett munkáltatók egyszerűsített foglalkoztatásra használhatják-e az Efotv. melléklete szerinti minta-munkaszerződést? Nem kell alkalmazni az Mt. 134. §-ában és a 155. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, ha a felek a minta-munkaszerződés alkalmazásával kötöttek egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaszerződést. A NAV által az egyszerűsített foglalkoztatásra kiadott információs füzet 6. pontja szerint viszont: "A munkáltatónak olyan bizonylatot kell kiállítania és a kifizetéskor átadnia az egyszerűsített foglalkoztatott magánszemélynek, amiből kitűnik a munkavállaló bevételének teljes összege és jogcíme." Minta-munkaszerződés alkalmazása esetén mit jelent az Mt. 155. §-a (2) bekezdésének mellőzhetősége? Kell-e ilyenkor bármilyen, a NAV által hivatkozott bizonylatot kiállítani, vagy az csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor szóban kötik meg a munkaszerződést?
Részlet a válaszából: […] ...az egyszerűsített foglalkoztatás céljából munkaviszonyt az Efotv. melléklete szerinti szerződés megkötésével is lehet létesíteni, a bejelentési kötelezettség egyidejű teljesítése mellett – azaz ilyen esetben a minta-munkaszerződés megkötésével, és nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Japán tanár magyar katedrán – a foglalkoztatás előfeltételei

Kérdés: Japán állampolgárt szeretnénk foglalkoztatni a felsőoktatásban oktatói munkakörben határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyban, helyettesítés céljából. Információink szerint első körben munkaerőigény-bejelentést, valamint munkavállalási engedély iránti kérelmet kell benyújtania a munkáltatónak az illetékes kormányhivatal felé. Mik azok a további intézkedések, amelyeket egy ilyen foglalkoztatás esetében meg kell tennie a munkáltatónak, illetve a leendő munkavállalónak? Mi az, amire kiemelt figyelmet kell fordítani, hogy helyesen járjon el a foglalkoztató (egészségbiztosítás, tartózkodási engedély, szakképzettséget igazoló dokumentumok honosítása stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...szóló törvény hatálya alá tartozó és a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelynek nem minősülő szálláshelyének bejelentésére. A bejelentési kötelezettséget a beutazástól számított három napon belül az e célra rendszeresített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 23.

Uniós állampolgár alkalmazásával kapcsolatos teendők

Kérdés: Francia állampolgár alkalmazása esetén milyen sorrendben történjen a bejelentési nyomtatványok, kötelezettségek, az adókártya, a tajkártya, valamint a lakcímkártya igénylése? Ezeket csak a munkavállaló vagy a munkáltató is megigényelheti?
Részlet a válaszából: […] ...bejelenteni az idegenrendészeti hatóság (Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal) illetékes regionális igazgatóságán. A tartózkodás bejelentésekor be kell mutatni, illetve csatolni kell a tartózkodási feltételek fennállását igazoló – külön jogszabályban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.

Kölcsönvevői feladatok munkaerő-kölcsönzésnél

Kérdés: Cégünk bérmunkaerőt alkalmaz, ahol a bérmunkások vezetője folyamatosan változtatja az emberek státuszát, munkaviszony és alkalmi munkavállaló között. Mennyire kell nekem figyelni, hogy náluk milyen módon vannak bejelentve a munkavállalók, és kell-e figyelnem a dolgozót, hogy épp miért van távol? A betegállományt kell-e figyelnem, mivel hozzám nem kerül a betegállományi papír?
Részlet a válaszából: […] ...arról gondoskodni, hogy a munkavállaló rendezett munkaviszonyban dolgozzon, írásba foglalt munkaszerződéssel, megfelelő adóhatósági bejelentéssel [Mt. 214. § (1) bek.]. Nincs akadálya, hogy a kölcsönbe adó egyszerűsített foglalkoztatás keretében, alkalmi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.

Felmondási idő – önkényes munkáltatói rövidítéssel

Kérdés: Munkaviszonyomat felmondtam, kiszámolva, hogy akkor teljen le a felmondási idő, amikortól él az új állásom. A munkáltatóm közölte, hogy nem ragaszkodik a felmondási időm ledolgozásához. A háziorvosnál szembesültem vele, hogy ezen azt értette, hogy már másnap kijelentett az adóhatóságnál. Megteheti ezt? Mit tehetek ilyen helyzetben?
Részlet a válaszából: […] ...anyagi kárt okozva, illetve megfosztva a szolgálati idő egy részétől. E helyzetben indokolt a munkáltatót felszólítani, hogy a hibás bejelentést korrigálja (ennek adójogi következményeit a munkáltatónak kell viselnie); ha erre a munkáltató nem hajlandó, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.

Társas vállalkozó bejelentési kötelezettsége

Kérdés: Cégünk ügyvezetője a feladatát megbízási jogviszonyban látja el. Évente egyszer részesül díjazásban, és nem tagja a cégnek, ugyanakkor máshol rendelkezik napi nyolcórás munkaviszonnyal. Ilyen esetben a bejelentést a megbízás kezdetekor vagy a kifizetéskor kell megtenni? Ha csak a kifizetéskor, akkor milyen időszakra vonatkozik a biztosítási jogviszonya, amennyiben a díjazást január 1. és december 31. közötti időszakra kapta? Más szabály vonatkozik-e rá abban az esetben, ha az ügyvezető tagja is a cégnek, de szintén van máshol napi nyolcórás munkaviszonya vagy tagi jogviszonya?
Részlet a válaszából: […] ...vagy megbízottja útján teljesíti [Art. 178. § 18. pont]. A megbízási jogviszony vonatkozásában a megbízó tekintendő kifizetőnek.A bejelentést a biztosítás kezdetére vonatkozóan legkésőbb a biztosítási jogviszony első napján, a foglalkoztatás megkezdése előtt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 7.

Szakmai gyakorlatát töltő hallgató jogviszonya

Kérdés: Be kell-e jelenteni a 10T1041 számú nyomtatványon azt a nappali tagozatos főiskolai hallgatót, aki gyakorlatigényes alapképzési szak keretében szervezett, öt hónapos, nyolcszáz órás szakmai gyakorlatát külső képzőhelyen, egy kft.-nél tölti együttműködési megállapodás alapján, mely a főiskola és a kft. között jött létre? Milyen közterhet kell megfizetni a részére fizetett díjazás után a munkáltatónak (kft.-nek), és a hallgatótól kell-e vonni járulékot és adót?
Részlet a válaszából: […] ...[Módtv. 454. § (2) bek.], sem egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettség [Eho-tv. 3. § (5) bek.].Bejelentési kötelezettség egyébként a munkáltatót és a kifizetőt terheli – adóazonosító számának, nevének, elnevezésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.
1
2