Törzsidőben dohányzás – a lehetséges következmények

Kérdés: A munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát felmondással szüntette meg a munkáltató arra való hivatkozással, hogy napi rendszerességgel több alkalommal kijár az üzemből dohányozni törzsidőben, azaz munkavégzési idejében a munkahelyét engedély nélkül elhagyja. A munkavállaló a tényt, hogy napi rendszerességgel napi két-három alkalommal jár ki az üzemből dohányozni, nem tagadja, azonban arra hivatkozik, hogy ezt a gyakorlatot a munkáltató tartósan nemcsak neki, hanem más munkavállalóknak szankció nélkül eltűrte és jelenleg is eltűri, figyelmeztetésben sem szóban, sem írásban korábban nem részesült. Alappal támadható-e a felmondás akár arra hivatkozással, hogy ha a munkavállaló éveken keresztül eltűrte, hogy a munkavállaló kijár a munkaidejében dohányozni a gyáron kívülre, akkor erre nem lehet jogszerűen felmondást alapítani, ugyanis a felmondásnak a felmondás indokaként megjelölt kötelességszegésnek időben kapcsolódni kell a felmondás közléséhez? Ezt az álláspontot olvastam egy munkajogi szakembertől, de nem találtam erre vonatkozó konkrét bírói gyakorlatot. Ha alapos ezen vagy más jogi indokból a felmondás jogszerűtlensége, kérem – ha ilyenről tudásuk van –, hogy a válaszukkal együtt konkrét döntvényszámokat is adjanak meg.
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató a hulladék anyag engedély nélküli elvitelét eltűrte, majd ugyanezért rendkívüli felmondással (a hatályos Mt. szerint azonnali hatályú felmondással) élt. A hulladék anyag kivitele a munkahelyről ugyanis a munkáltató engedélye hiányában általában.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

"Elfogyasztott" árukészlet – negatív jogkövetkezménnyel

Kérdés: Eladó munkakörben dolgozó munkavállalónkról megtudtuk, hogy rendszeresen fogyaszt a büfé készletéből szendvicseket, csokoládét, illetve üdítőitalokat, és mindezt anélkül, hogy ennek ellenértékét megfizetné. Sem neki, sem más kollégának nem engedélyeztük ezt, sőt kifejezetten arról tájékoztattuk korábban, hogy ugyan előfordulhat olyan eset, amikor az árukészletből fogyaszthat, ám ennek tényét köteles jelezni a munkáltatói jogkör gyakorlója felé, az ellenértékét pedig a kasszazárásig köteles megfizetni. Jól gondoljuk, hogy ilyen magatartás miatt jogszerűen megszüntethetjük a munkaviszonyát?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a leírt tényállás alapján a munkavállaló munkaviszonyát felmondással vagy akár azonnali hatályú felmondással is meg lehet szüntetni. Míg a felmondás esetében a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása körében értelmezhető a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Munkabaleset valótlan bejelentésének következményei

Kérdés: Abban az esetben, ha a munkavállaló valótlanul jelent be egy üzemi balesetet, mi a munkáltató jogszerű eljárása?
Részlet a válaszából: […] ...származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegi, a munkáltató akár azonnali hatályú felmondással is megszüntetheti a munkaviszonyt [Mt. 78. (1) bek. a) pont]...�l származó lényeges kötelezettségét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 21.