Alkalmi munka – az időkorlátok

Kérdés: Az Efotv. szerint alkalmi munka: a munkáltató és a munkavállaló között
a) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és
b) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és
c) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig
létesített, határozott időre szóló munkaviszony.
A foglalkoztatás időbeli korlátozási szabályát lehet-e úgy értelmezni, hogy jogviszonyonként kell a maximum öt napot nézni, és mivel minden egyes bejelentés új jogviszonyt hoz létre, ezért ezek az "öt napok" akár egybe is folyhatnak? Sem az Efotv., sem az Mt. nem tartalmaz olyan szabályt, amely előírná, hogy a jogviszonyok létesítése között mennyi időnek kell eltelnie, vagy a napokat össze kellene számítani, ha nincs megszakítás a régi és az új jogviszony között. Ennek hiányában az a helyzet is előállhatna megszakítás nélküli újabb jogviszony létesítése esetén, hogy bár a korábbi jogviszony csak például három napra szólt, az új, de megszakítás nélkül kötött jogviszony nem szólhat csak két napra, viszont ilyen korlátozást a törvény nem tartalmaz. A Munkaügyi Levelek 35. számában a 691. kérdésre adott válasz szerint: "ha a korábbi munkaviszony az Efotv. hatálya alá tartozó alkalmi munkára létesült, és egybefüggő időtartama elérte az öt napot. Ekkor a hatodik naptól nem lehet ismét alkalmi munkára munkaviszonyt létesíteni." A fentiek helytállósága esetén kérdésünk, hogy ha az egybefüggő foglalkoztatás időtartama nem éri el az öt napot (pl. három nap), a következő naptól (azaz a példa szerint a negyedik naptól) létesíthető ismét alkalmi munkára jogviszony? Ha igen, maximum mennyi egybefüggő napra (csak két napra, a korábbi 3 nap miatt, vagy akár öt napra is)? Van-e jelentősége, hogy ugyanazon felek között azonos vagy eltérő feladatra létesül az ismételt alkalmi jogviszony?
Részlet a válaszából: […] Az Efotv. 2. §-a 3. pontjának kérdésében is idézett rendelkezései egyértelműen kijelölik az azonos felek között létesíthető alkalmi munkavégzés időbeli korlátait. E szerint a munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 21.

Alkalmi munka – nem köthető keretszerződés

Kérdés: Alkalmi munkában fogunk foglalkoztatni munkavállalókat, de az ötnapos korlát miatt ez nagy adminisztrációt igényel, mivel ötnaponként új munkaszerződést kell kötnünk. Köthetünk-e egy keretszerződést a munkavállalóval, amiben rögzítjük a lényeges elemeket (munkakör, alapbér, munkavégzési hely), és amikor jön dolgozni, akkor már csak szóban állapodunk meg a napok számában, újabb írásos szerződés nem készül, és ez alapján teljesítjük a bejelentést a jogviszonyról?
Részlet a válaszából: […] Alkalmi munka: a munkáltató és a munkavállaló közötta) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, ésb) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, ésc) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napiglétesített,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 5.

Megrendelésektől függő munkavégzés

Kérdés: Jelenlegi vendéglátó (egyéni vállalkozói) tevékenységemet fényképészettel szeretném bővíteni, új alkalmazott bevonásával. Milyen keretek között foglalkoztathatom, mivel munkája a megrendelésektől függ majd? Sem a normál 5+2 napos munkarenddel, sem a munkaidőkeretes munkaidő-beosztással nem tudok vele szerződni.
Részlet a válaszából: […] ...is gazdaságosan lehet alkalmazni. Megoldás lehet a törvényi keretek között az egyszerűsített foglalkoztatás is, azon belül az alkalmi munkavállalás konstrukciója, illetve adott esetben a munkaerő-kölcsönzés. Az alkalmi munkára irányuló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.

Egyéni vállalkozó foglalkoztatása alkalmi munkában

Kérdés: Az egyéni vállalkozó egy másik egyéni vállalkozónál vállalhat-e alkalmi munkát?
Részlet a válaszából: […] A kérdés megválaszolásánál abból indultunk ki, hogy a munkavégzésre az Eftv. szerinti alkalmi munkára irányuló munkaviszonyban kerülne sor [Mt. 201. § (1) bek.]. Az egyéni vállalkozó létesíthet alkalmi munkára irányuló munkaviszonyt egy másik egyéni vállalkozóval. Sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Alkalmi munka hat egybefüggő napon

Kérdés: Alkalmi munkásokat foglalkoztatunk, de sajnos többször előfordul, hogy hetente hat napot is dolgoznak. Ilyenkor másik cégre jelentjük be őket, hogy ne lépjük túl a heti öt napot. Milyen megoldás lehet arra, hogy a jelenléti ívet a lehető legprecízebben vezessék a dolgozók, vagy milyen fajta jelenléti ívet használjunk, hogy a hatodik napot ne ugyanarra a jelenléti ívre írják rá? A sok adminisztráció miatt a lehető legegyszerűbb megoldás érdekelne, amibe az ellenőrök sem kötnek bele. Mi a gyakorlat erre a problémára?
Részlet a válaszából: […] Az Efotv. szerint az alkalmi munka a munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig fennálló határozott időre szóló munkaviszony (Efotv. 2. § 3. pont). Ha a munkáltató ennek az időkorlátnak a túllépésével létesít, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 9.

Szabadság számítása egyszerűsített foglalkoztatásban

Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatás keretében, alkalmi munkavállalóként foglalkoztatott részére járó szabadsággal kapcsolatosan kérdezem, hogy jár-e szabadság annak a 45 év feletti alkalmi munkavállalónak, aki éves szinten 90 napot, különböző időpontokkal, 5 naponkénti bejelentéssel van foglalkoztatva?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. rendelkezéseit az egyszerűsített foglalkoztatás esetén is alkalmazni kell az Mt. 201-203. §-aiban foglalt eltérésekkel. A szabadság kiadására vonatkozó szabályok e szerint nem irányadók egyszerűsített foglalkoztatásban, ám a szabadság mértékét meghatározók igen....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Törvénysértő atipikus munkaviszony-"halmaz"

Kérdés: Kölcsönbeadó cégként szeretnénk alkalmi munkavégzés keretében kölcsönözni munkavállalókat. A törvényi szabályok miatt viszont legfeljebb 5 naptári napra lehet munkaviszonyt létesíteni alkalmi munkára, egy adott munkáltatóval. Arra gondoltunk, hogy két céggel többmunkáltatós munkaszerződést kötnénk a munkavállalókkal, akiket így folyamatosan, 5 napnál hosszabb időre is ki lehetne kölcsönözni. Van ennek akadálya?
Részlet a válaszából: […] ...E szakasz alapján így a kérdésben felvázolt foglalkoztatási rendszer nem megvalósítható, jogszabályi tilalom okán.Hozzátesszük, hogy az alkalmi munkavállalás jogintézménye kifejezetten azt célozza, hogy a munkavállaló rövid ideig, ténylegesen alkalomszerűen, és ne...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.

Munkaszerződés rövid időtartamra szólóan

Kérdés: Eseti, alkalmi munkavállalás (1-30 nap között) esetén milyen típusú szerződés kötendő a munkavállalóval?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése alapján be kell jelenteni, és utána valamennyi közterhet meg kell fizetni. A másik – munkáltatónak kedvezőbb – lehetőség az alkalmi munkavállalás Eft.-ben rögzített szabályai szerinti foglalkoztatás. Ekkor azonban ugyanazzal a munkavállalóval csak– legfeljebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.

Alkalmi munkavállaló bérének kifizetése

Kérdés: Társaságunknál dolgozik egy fő munkavállaló. Egyszerűsített foglalkoztatás keretében, havonta körülbelül 8-12 alkalommal, mindig csak egy-egy nap erejéig. Munkabérét eddig minden munkában töltött napon készpénzben kifizettük. Az erre irányuló megállapodás megkötése esetén a fentiek szerint foglalkoztatott munkavállaló munkabére utalható-e egy összegben, a hónap végén, vagy kötelező minden alkalommal a munkabérét még aznap kifizetni?
Részlet a válaszából: […] Az Efotv. 2. §-ának 3. pontjában előírtak szerint alkalmi munka a munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb 5 egymást követő naptári napig, és egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb 15 naptári napig, és egy naptári éven belül összesen legfeljebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 28.

Alkalmi munkavállaló munkaidő-beosztása

Kérdés: Alkalmi munkavállaló egyedül dolgozhat-e klubban a teljes nyitva tartás idejében (17.00-06.00)? Ez a munkaidő a hét három napjára vonatkozik.
Részlet a válaszából: […] Az Efotv. 2. §-ának 3. pontjában előírtak szerint alkalmi munka: a munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb 5 egymást követő naptári napig, és egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb 15 naptári napig, és egy naptári éven belül összesen legfeljebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 7.
1
2
3