Szombatra elrendelt munkaidő – kompenzálás szabadidővel

Kérdés:

A közalkalmazottak négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak 5/2-es, 8 órás munkarendben, hétfőtől péntekig. Városunkban havi egy szombaton rendezvényt tartanak, és ezt az intézmény szervezi. Akiknek nincsen szombatonként beosztás szerinti munkanapjuk, azok közül is dolgozik néhány ember, mert elő kell készülni, és maga a rendezvény is megkívánja. Az intézmény fizetni a túlmunkáért jelen állás szerint sajnos nem tud. A beosztás a havi egy első heti szombat alkalmával már előre tudható, így már egy hónappal előbb el lehet készíteni a beosztást arra a szombati pihenőnapjukra, amikor egyébként nem dolgoznának. De a rendezvény miatt a négyhavi munkaidőkeretben dolgozni fognak egy bizonyos szombaton havonta. Így lesz egy beosztás szerinti munkanapjuk szombaton (8 óra), és helyette hétfőn a beosztás szerinti munkanapjukon pihenőnaposok lesznek. A négyhavi munkaidőkeretbe bele tudja tenni a munkáltató, ha megbizonyosodik afelől, hogy így a ledolgozott 8 óra helyett kizárólag 8 órát kell kiadni, és semmivel nem többet. Fizetni nem tud, és a közalkalmazottaknak megfelel a szabadidő, ebben meg is állapodnak. A munkáltató szeretné szabályosan csinálni, kérdés, hogy a rendszeres időközönként elrendelt szombati 8 óra helyett csak 8 óra jár-e? És a kiadott 8 óra szabadidő mellett biztosan nincs-e pótlékfizetési kötelezettsége?

Részlet a válaszából: […] ...munkavégzést rendel el erre a napra. Ilyen esetben viszont a pihenőnapján túlórázik a közalkalmazott, amelyért 100% pótlék illeti meg az alapbérén felül. A pótlék mértéke 50%, ha a közalkalmazott egy másik (teljes) pihenőnapot kap [Mt. 143. §]. Láthatóan, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Készenlét és napi pihenőidő – rendkívüli munkavégzéssel megszakítva

Kérdés: A cégnél, ahol dolgozom, a munkavállalók beosztás szerint hétfőtől péntekig 08.00-16.30-ig dolgoznak (nem készenléti jellegű munkakörben, és a munkanap megegyezik a naptári nappal). Munkaidőn kívül számunkra készenlétet rendelnek el 16.30-tól másnap 08.00 óráig, hétvégénként pedig péntek 16.30 órától hétfő 08.00 óráig. Az én esetemben, ha a "hétvégi" időszakban készenlétet rendeltek el, szabályosnak tekinthető-e, hogy a munkáltató a következők szerint rendelte el a rendkívüli munkavégzéseket? Péntek: 20-21, szombat: 06.00-07.00 és 17.00-21.00, vasárnap 06.00-07.00 és 17.00-21.00, hétfő: 07.00-08.00. Ezt követően hétfőn a napi pihenőidő miatt már nem kellett munkát végeznem. A kérdésem arra irányul, hogy hosszabb időtartamú készenlét alatt hogyan értelmezendő a napi pihenőidő? Hiszen a példában szereplő esetben nincs meg a 11 óra egybefüggő időtartam sem a pénteki és a szombati munkavégzés, sem szombati és a vasárnapi munkavégzés között. Ugyanakkor az elrendelt rendkívüli munka – megítélésem szerint – nem veszélyezteti a pihenésemet, azonban előfordulhat, hogy többször néhány órát kell dolgoznom a "hétvégi" készenlét alatt, ami viszont már nehezíti a regenerálódást, vagy néha az is, hogy három egymást követő pihenőnapon vagyok készenlétben, amikor a fenti "séma" szerint rendelik el a rendkívüli munkavégzéseket.
Részlet a válaszából: […] ...szerinti munkaidő kezdetén, ez nem érinti a munkabér iránti igényét, azaz a kiesett időre (amíg le nem telik a napi pihenőidő) az alapbére illeti meg, valamint – ha egyébként jogosult – az egyes bérpótlékok is [állásidő, Mt. 146. § (1) bek. és 147. §,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Havibéres munkavállalók bérfizetése munkaidőkeretben

Kérdés: A szakszervezet azzal a felhívással fordult a cégünkhöz, hogy a havibéres munkavállalóknak is a ténylegesen ledolgozott munkaórák alapján fizessük ki a munkabért (alapbért), és egyedül a távollétekre eső óraszámra számoljunk el más jogcímen bérelemeket. Például szerintük, ha egy munkavállaló a hétköznapi 8 órás beosztása mellett a munkaidőkeretben dolgozik 8 órát szombaton is (rendes munkaidőben), akkor erre a 8 órára a tárgyhónapban meg kellene kapnia az alapbérét. Jól gondoljuk, hogy ennek a logikának nincs alapja, és a havibéres munkavállalóknak ilyenkor is csak a havibér arányos részét kell kifizetni?
Részlet a válaszából: […] ...díjazás esetén a munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállalónak – a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül – a havi alapbére jár [Mt. 156. § (1) bek. a) pont].A havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításánál a havi alapbérnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 2.

Készenlét elrendelése és a készenlét alatti rendkívüli munkavégzés

Kérdés: Cégünk gázvezeték- és csőhálózat-szereléssel foglalkozik. Ha meghibásodik egy készülék, sok esetben kell kimenni családi házakhoz. Szeretnénk, ha munkavállalóink a szombati napon készenlétben állnának egy esetleges munkavégzésre. A kérdésünk az lenne, hogy ez milyen pótlékkal jár a munkavállalók részére (készenléti pótlék, szombati munkavégzés pótléka, illetve ezek egyszerre)? Minden szombatra el lehet rendelni a készenlétet?
Részlet a válaszából: […] ...szombati napi készenlét az első francia bekezdés alatti esetben alkalmazható. A készenlét időtartamára a munkavállalót bérpótlékként alapbére 20%-a illeti meg. Ha a készenlétet teljesítő munkavállalót munkára veszik igénybe, erre az időre a teljes alapbére és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.