Tanulmányi szerződés megszegéséből eredő igény

Kérdés: Intézményünk három dolgozójával tanulmányi szerződést kötöttünk. A szükséges végzettséget a tanulmányi szerződésben kitűzött határidőn belül nem szerezték meg, ezért szerződésszegés okán felszólította őket a munkáltató a visszatérítésre. Az intézmény székhelye 2021-ben átadásra került az egyháznak, az egyik dolgozó – aki a tanulmányi szerződéssel érintett – munkáltatója így megváltozott. A másik két dolgozó a régi intézménynél maradt, tehát esetünkben a munkáltató személye nem változott meg. Az egyik dolgozó megkezdte a visszafizetést (ő az egyike azon dolgozóknak, aki a régi intézménynél maradt), a másik kettő nem teljesített. Az a két dolgozó, akinek esetében a munkáltató személye nem változott, mindketten munkában maradtak, állandó létszámhiány miatt a munkáltató nem akart megválni tőlük. 2022-ben ők ketten megszerezték a szükséges végzettséget. Követelheti-e a munkáltató továbbra is a tanulmányi szerződés megszegése miatt a visszatérítést azoktól a dolgozóktól, akik nála maradtak, de az idei évben – késve – megszerezték a végzettséget? Illetve megteheti-e azt, hogy a visszatérítéstől eltekint (amennyiben igen, szükséges-e ehhez egy különmegállapodás stb.)? Azon dolgozó esetében, aki a másik munkáltatóhoz került időközben, ki követelheti a visszatérítést, a régi vagy az új munkáltató (az átadásról szóló megállapodásban a tanulmányi szerződés nem lett külön nevesítve)? Átszállt-e a visszakövetelés joga az új munkáltatóra?
Részlet a válaszából: […] ...fennmaradt. Ettől a munkáltató természetesen eltekinthet, azonban az így elengedett tartozás jövedelemnek (bevételnek) fog minősülni adózási szempontból [Szja-tv. 4. § (2) bek. c) pont].Amennyiben a munkavállalót is érintően munkáltatói jogutódlás, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Munkáltatói elállás a munkaszerződéstől

Kérdés: Három hónapja kötöttünk munkaszerződést a munkavállalónkkal azzal, hogy a jövő héten kell csak munkába állnia. A héten azzal keresett meg bennünket, hogy családi okok miatt szeretne az eredetileg kijelölt időponttól eltérően nem hétfőn, hanem ugyanazon a héten csütörtökön kezdeni. Ezt nem akarjuk engedélyezni, mert megítélésünk szerint számára is egyértelmű volt, hogy mire vállalt kötelezettséget a munkaszerződés aláírásával. Elállhatunk-e a munkaszerződéstől?
Részlet a válaszából: […] ...Önöknek lehetőségük van arra is, hogy egyszerűen nem egyeznek bele a későbbi munkába állásba. Ugyanakkor azt is megfontolhatják adott esetben, hogy a kérése nyomán a munkavállalót például valamilyen egyéb jogcímen mentesítik a rendelke­zésre állási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

Versenytilalmi megállapodás ellenértékének megfizetése a munkaviszony fennállása alatt

Kérdés: Jogszerű-e, ha a munkaszerződésben úgy kerül meghatározásra a versenytilalmi megállapodás, hogy a megállapodás ellenértékét a munkáltató a munkaviszony fennállása alatt részletekben, havi rendszerességgel, határozott ideig – addig, amíg a munkáltató ki nem fizeti a munkavállaló részére a neki járó ellenérték teljes összegét –, külön bérszámfejtve (tehát nem az alapbérbe építve) köteles megfizetni a munkavállaló részére? (A munkaszerződés természetesen rögzítené, hogy amennyiben a munkaviszony az előtt megszűnik, mielőtt a munkavállalónak járó ellenérték teljes egészében kifizetésre kerül, a munkáltató az ellenérték fennmaradó részét a munkaviszony megszűnésekor egy összegben megfizeti a munkavállaló részére.) Ilyen konstrukció esetén, a munkáltató jogszerűen elállhat-e a versenytilalmi megállapodástól, és így jogszerűen követelheti az ellenértékként kifizetett pénzösszegek visszafizetését a munkavállalótól?
Részlet a válaszából: […] ...összegének meghatározása során értelemszerűen a munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor érvényes (utolsó) alapbére irányadó, a munkaviszony fennállása alatt megfizetett összeg ennek megfelelő kell, hogy legyen (ezt egyébként a kérdésben leírt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 28.

Zenetanár részmunkaideje

Kérdés: Kinevezett, teljes állású tanár vagyok, heti 26 órában dolgozom egy alapfokú művészetoktatási intézményben. 10 órát énektanítással, 16 órát pedig szolfézsoktatással töltöttem el. A jövő tanévtől nem kívánok éneket tartani, csak részmunkaidőben a szolfézsórákat. Igazgatóm ezt csak akkor engedélyezi, ha jelentkezik helyettem félállásba egy másik énektanár, az ének-zene órák ellátására. Ha nem jelentkezik senki, rám osztja a nem kívánt feladatot, így viszont jeleztem, hogy felmondok. Kérdésem az, hogy megteheti-e ezt a vezetőm, hisz így a zeneiskolai szolfézsórák is ellátatlanok maradnak.
Részlet a válaszából: […] ...kell. Az, hogy ebben az esetben az alapfokú művészetoktatási intézmény vezetője hogyan biztosítja a szolfézsórák megtartását (pl. óraadó tanárt vagy ún. utazó pedagógust foglalkoztat), a zeneiskola portfóliójába tartozó kérdés, az Ön közalkalmazotti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 8.

Köztisztviselő besorolása – a feladatkörhöz előírt képesítés a meghatározó

Kérdés: Önkormányzati hivatalnál köztisztviselői státuszban a besorolási tábla szerint milyen iskolai végzettség számít felsőfokú végzettségnek? Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó OKJ-és szakképesítésű köztisztviselőt hogyan kell besorolni?
Részlet a válaszából: […] ...valamelyikével.Az idézett jogszabályokból megállapítható, hogy a képesítési előírásoknak való megfelelés kérdése mindig csak az adott köztisztviselői kinevezés szerinti feladatkör viszonylatában és nem általánosságban vizsgálható. A kérdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 10.

Elállás a munkaszerződéstől

Kérdés: Nemrég neveztek ki egy cég ügyvezetőjének, így én lettem a munkáltatói jogok gyakorlója a kft. munkavállalói felett. Azt tapasztaltam, hogy az elődöm, amikor már tudta, hogy leváltják, felvette néhány ismerősét 2015. július 5-i kezdéssel. Én július 6-án szereztem erről tudomást. Elállhatok-e munkáltatóijogkör-gyakorlóként ezektől a szerződésektől, hiszen e munkaviszonyok fenntartása nyilvánvalóan sérelmes a cégnek?
Részlet a válaszából: […] ...nem telt volna el.A korábbi munkáltatói jogkör gyakorlója által kötött munkaszerződéseket tehát a munkaviszony megszüntetésére irányadó szabályok szerint lehet csak "felszámolni". Amennyiben a munkaszerződésekben próbaidőt kikötöttek, a próbaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 10.

Munkaviszony megszüntetése a munkaviszony kezdete előtt

Kérdés: Abban az esetben, ha a munkavállaló a korábban megkötött munkaszerződésben a munkaviszony kezdeteként megjelölt időpontban nem jelenik meg, és nem áll munkába, akkor ezért felelősségre vonható? Továbbá a munkaviszony kezdete előtt a korábban megkötött szerződést egyoldalúan felmondhatja-e valamelyik fél?
Részlet a válaszából: […] ...megállapító jogkövetkezmény pedig összességében nem haladhatja meg a munkavállaló – a jogkövetkezmény megállapításakor irányadó – egyhavi alapbére összegét [Mt. 56. § (2) bek.]. A munkáltatónak a hátrányos jogkövetkezménnyel járó intézkedést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 2.

Egészségügyi alkalmatlanság – elállási ok

Kérdés: Leendő munkavállalónkkal munkaszerződést kötöttünk azzal, hogy 2014. április 15-én kezdi meg a munkát cégünknél. Elküldtük az üzemorvoshoz, aki azonban megállapította, hogy alkalmatlan arra a munkakörre, amire felvettük. Mivel kikötöttünk a szerződésben próbaidőt, úgy gondoltuk, hogy azonnali hatállyal megszüntetjük a munkaviszonyt. Helyesen járunk el, ha próbaidő alatt azonnali hatállyal szüntetjük meg a munkaviszonyt, vagy ebből problémánk lehet később?
Részlet a válaszából: […] ...azt is kimondja, hogy az a munkavállaló, aki az előzetes alkalmassági vizsgálaton nem vett részt, vagy nem alkalmas minősítést kapott, az adott munkakörben nem foglalkoztatható (16. §). Erre figyelemmel, helyesen állapították meg, hogy az egészségügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Versenytilalmi megállapodás – munkáltatói elállás, munkavállalói mentesülés

Kérdés: Munkavállalóinkkal szeretnénk a jövőben versenytilalmi megállapodást kötni, annak érdekében, hogy a konkurens cégeknél történő elhelyezkedésüket megakadályozzuk. Ha azonban meggondolnánk magunkat a munkavállaló munkaviszonyának megszűnésekor, vagyis – a megállapodásban foglaltak ellenére – mégsem szeretnénk fizetni a munkavállalónak, mert például olyan rossz munkaerő, hogy nem jelenthet veszélyt cégünk gazdasági érdekeire, hogyan szabadulhatunk a megállapodásban foglaltak betartása alól?
Részlet a válaszából: […] ...a titoktartási (hallgatási) díj fizetésének kötelezettségealól, a munkavállaló pedig – munkaviszonya megszűnését követően – szabadonhelyezkedhet el más, akár a munkáltató tevékenyégéhez hasonló tevékenységetvégző konkurens cégeknél. Fontos utalnunk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.