Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás

Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
Részlet a válaszából: […]  A munkáltató szakemberszükségletének biztosítása érdekébentanulmányi szerződést köthet. A szerződésben a munkáltató vállalja, hogy atanulmányok alatt támogatást nyújt, a másik fél pedig kötelezi magát, hogy amegállapodás szerinti tanulmányokat folytatja,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Szabadság kiadása – elhalaszthatja-e a munkáltató?

Kérdés: A GYET-en lévő munkavállalónk vissza kíván térni hozzánk heti 20 órában – a gyermeknevelési támogatás továbbfolyósítása mellett. A távolléte alatt felgyülemlett szabadságot már kiszámoltuk, de nagy szükségünk van a munkájára, ezért a tetemes mértékű szabadságát nem tudjuk most kiadni. Lehetőség van-e arra, hogy későbbi időben és ne egyszerre adjuk ki az őt megillető elmaradt szabadságokat? Természetesen a munkavégzés megkezdésében megegyeztünk, és az anyuka nem követeli a szabadságok mostani kiadását.
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 130. § (2) bekezdése szerint szabadságra valójogszerző időnek minősül a munkaviszony szünetelésének meghatározottidőtartama, így többek között a szülési szabadság huszonnégy hete és a gyermekgondozása vagy ápolása miatt kapott fizetés nélküli szabadság első...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.
Kapcsolódó címke: