Munkaadói kárigény érvényesítése, ha többen okozták a kárt

Kérdés: A munkáltató a munkavállalók együttes károkozásának megállapítása és egyetemleges kötelezésük érdekében terjesztett elő keresetet. A károkozást a munkavállalók a munkáltatónál folyamatban lévő több projekt kapcsán, számlákkal való visszaélés, illetve beszállítók megvesztegetése révén okozták. Ennek megfelelően valamennyi projekt kapcsán kértük az összes alperesként perbe vont munkavállaló egyetemleges kötelezését. A munkavállalók egyike azonban vitatja a részvételét/közreműködését egyes projektek kapcsán, és ezáltal a károkozói magatartását. Ha ez a munkavállaló valóban nem vett részt az adott projektben, és a kereseti követelés kizárólagosan a munkavállalók egyetemleges kötelezésére vonatkozik, a bíróság a kereseti követelés egészét elutasítja-e a kereseti kötöttség elve alapján az egyetemlegesség hiánya miatt, vagy az érintett munkavállaló kizárólag az adott projekt kapcsán mentesül a kötelezés alól, míg a projektben részt vevő többi munkavállaló egyetemleges kötelezésére sor kerülhet? Amennyiben az alperesi nyilatkozatok kapcsán lenne olyan projekt, ahol kizárólag egy munkavállaló kártérítési felelőssége állapítható meg, akkor ez az adott projekt kapcsán előterjesztett kereseti kérelem elutasításához vezet az egyetemlegesség hiánya miatt, vagy a bíróság megállapítja az adott és egyetlen munkavállaló kártérítési felelősségét a kártérítés megfizetésére vonatkozó kötelezés mellett?
Részlet a válaszából: […] ...fenn kell állnia. Amennyiben a munkáltató több munkavállalóval szemben egyetemleges felelősségükre hivatkozva nyújtott be keresetet, de egyes munkavállalókkal szemben nem tudja bizonyítani a felelősségi feltételek fennállását, az adott munkavállaló mentesül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Gyorshajtási bírság átvállalása a munkavállalótól

Kérdés: Teherfuvarozó vállalkozásként sok esetben kerülünk olyan helyzetbe, amikor a munkavállaló sofőrjeinket gyorshajtás miatt megállítják, és a közúti közlekedésről szóló törvény megsértése miatt helyszíni bírsággal sújtják. Jellemző, hogy a kamionokat a bírság megfizetéséig nem is engedik tovább, a munkavállalónál viszont nincs elegendő pénz a befizetéshez. Így általában elutaljuk a bírság összegét – ami akár több százezer forint is lehet – annak érdekében, hogy a szállítmány ne álljon, és elkerüljük a komoly késedelmi kötbéreket. Milyen módon lehet a gyorshajtás miatt kifizetett összegeket visszakövetelni a munkavállalótól? Ez a munkavállalói kártérítési felelősség körébe tartozik?
Részlet a válaszából: […] ...azért, hogy az általa üzemeltetett gépjárművel a megengedett legnagyobbsebességre vonatkozó – külön jogszabályban meghatározott – egyes előírásokbetartásra kerüljenek [Kkt. 21. § (1) bek.]. Az előírások megszegése esetén azüzemben tartóval szemben 30...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

Ruhatáros kárfelelőssége

Kérdés: Egy munkavállalónk ruhatárosként dolgozik, és a gyár területére be nem vihető csomagokat, ruhadarabokat veszi át és őrzi. A többi munkavállalók közül egyre többen panaszkodnak, hogy a leadott csomagokból, kabátokból eltűnnek dolgok, néha még a kabátok is, és sok esetben kellett kártérítést fizetnünk, hogy elkerüljük a jogvitát. A ruhatáros munkavállalóra ugyanakkor nem tudjuk rábizonyítani, hogy elvett volna bármit is. Van-e lehetőségünk őt az átvett dolgokért való felelősség alapján elszámoltatni?
Részlet a válaszából: […] ...a hiányért, ha a munkáltató bizonyítani tudja: a munkavállaló vétkesa hiány bekövetkeztében. Gondatlansága okozta a munkavállalók egyes leadottingóságainak eltűnését, vagy esetleg maga szándékosan közreműködött...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.