Továbbképzési kötelezettség – az elmulasztás következményei

Kérdés: A költségvetési szerv és a köztulajdonban álló gazdasági társaság vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszerrel kapcsolatos képzési kötelezettséget (ÁBPE) ír elő a 370/2011. Korm. rendelet és a 22/2019. PM rendelet. A jogszabály kimondja, hogy a költségvetési szerv vezetője (a kinevezést követően egy éven belül) vagy az általa kijelölt vezető állású személy kétévente köteles a továbbképzésen részt venni, az arról szóló igazolást a munkáltatójának leadni. A vezető a megválasztásakor, illetve a vezetői kinevezése, megbízása alatt köteles-e részt venni az ÁBPE-képzésen, -vizsgán, vagy elegendő, hogy az általa vezetett intézményben már rendelkezik egy kijelölt személy, aki kétévente elvégzi a képzést? Mi szabályozza azt, hogy a vezető helyett az általa kijelölt vezető állású munkavállaló vegyen részt a képzésen? Amennyiben a vezető vagy a helyette kijelölt személy nem teljesíti a megadott határidőben az ÁBPE-képzést, az eredményről szóló igazolást nem mutatja be az irányító szerv vezetője felé a tárgyév december 31-ig, milyen szankciót alkalmazhatnak vele szemben? Mely jogszabály rendelkezik a szankció alkalmazásáról? A 39/2020. EMMI rendelet 4. §-a kimondja, hogy amennyiben a vezető állású kulturális intézmény vezetője két éven belül nem mutatja be az igazoló okiratot, akkor nem foglalkoztatható tovább a munkakörében. A többi költségvetési szerv, gazdasági társaság esetében mely jogszabály rendelkezik a szankciókról?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott továbbképzésen vesz részt. A vezető a továbbképzésen való részvételre – a szerv gazdasági vezetője vagy belső ellenőrzési vezetője kivételével – a költségvetési szerv valamely vezető állású munkatársát, a belsőkontroll-felelőst vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Ellenőrzési nyomvonal

Kérdés: Köztulajdonban álló gazdasági társaság a Köztul. tv. alapján a belső kontrollrendszer kialakítására kötelezett. A 339/2019. Korm. rendelet alapján kell-e készíteni ellenőrzési nyomvonalat?
Részlet a válaszából: […] ...ellenőrzési nyomvonal a működési folyamatok szöveges, illetve táblázatokkal vagy folyamatábrákkal szemléltetett leírása, amely tartalmazza a felelősségi és információs szinteket, a kapcsolódási pontokat, az irányítási és ellenőrzési folyamatokat, lehetővé téve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.
Kapcsolódó címke: