Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...– ide nem értve a pályázati feltételek meghatározását – az Önök esetében a köznevelési intézményt fenntartó települési önkormányzat jegyzője, más fenntartó esetén a megbízási jogkör gyakorlójának megbízottja (pályáztató) látja el [326/2013. Korm...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Helyettesítő aljegyző helyettesítése

Kérdés: Az önkormányzati hivatalban a jegyző szülési szabadságon van, az aljegyző teljes jogkörrel helyettesíti. Ha a helyettesítő aljegyző a szabadságát tölti, vagy betegség miatt akadályoztatott a hivatalvezetői feladatok ellátásában, más vezetői kinevezéssel rendelkező köztisztviselő elláthatja-e teljes jogkörrel a helyettesítést (amely aláírási jogosultságot is jelent)? Mik ennek a feltételei?
Részlet a válaszából: […] Az aljegyzőnek a helyettesítés – a Mötv. 81. §-ának (2) bekezdése alapján – munkaköri kötelezettsége, őt viszont a kérdésben említett okokból eseti helyettes helyettesíti. Maga a Kttv. ennek munkajogi következményeit rendezi [pl. a 38. § a tartós helyettesítésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 7.

Jegyző helyettesítése

Kérdés: A jegyzőnk tartósan betegállományban van, ezért gondoskodnunk kell a helyettesítéséről. Milyen módon oldható meg a jegyző helyettesítése, ha egy másik jegyzőt bízunk meg a feladat ellátásával, akkor számára helyettesítési díjat vagy illetményt kell-e megállapítanunk?
Részlet a válaszából: […] ...helyi önkormányzat képviselő-testülete az Ötv. 36. §-aalapján a kötelező pályázati eljárás lefolytatását követően a jogszabálybanmegállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez kihatározatlan időre a képviselő-testület...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Munkaszüneti napi munka, más munkakörbe tartozó feladatok

Kérdés: Intézményünk önkormányzati fenntartású közművelődési központ, amely vasárnap nem tart nyitva. 1. A művelődésszervezőket a munkaszüneti napokon, gyermeknapon végzett munkájukért milyen díjazás illeti meg? Ez a rendkívüli munkavégzés kategóriája-e, azaz egynapi illetményük+100 százalékos pótlék jár, vagyis ténylegesen két napra járó illetményt kell fizetnünk? Módosul-e a díjazás, ha vasárnapra esik az ünnepnap, illetve a rendezvény? A munkáltató megállapíthat-e ezekre a napokra átalányt, és az mennyiben térhet el az Mt.-ben leírt díjazás mértékétől? 2. A központnak van egy emlékháza, amelyben egy gyűjteménykezelő dolgozik. Szakmai feladatán túlmenően más, a munkaköri leírásába nem tartozó feladatokat is ellát. A munkakörébe nem tartozó feladatokra (karbantartás, takarítás fűnyírás stb.) megállapítható-e díjazás? Ha igen, annak mi az alapja, a munkáltató megállapíthat-e erre átalányt, pótlékot?
Részlet a válaszából: […] 1. A munkarend, a munkaidő-beosztás a munkáltató működésirendjéhez kell, hogy igazodjon. Ha nem általános munkarend szerinti működésről(hétfőtől péntekig napi 8 óra munkavégzés, szombat-vasárnap pihenőnap) van szó,akkor a munkáltató az adott időszak alatt ledolgozandó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.