Ki nem fizetett jutalék követelése

Kérdés: Napi bejelentéssel dolgoztam egy call centerben március közepétől április közepéig egy munkaközvetítő által, két szerződéssel, hogy egész hónapban tudjak dolgozni. Közben tartósan munkanélküli vagyok, és azért, hogy ne nekem kelljen társadalombiztosítást fizetnem, javasolták, hogy jelentkezzek be szociális segélyre. Április közepén a vezető alpári módon beszélt velem, ezért kértem egy hét szabadságot, közben más állásra is pályáztam. A call centerbe már nem mentem vissza. A munkaközvetítő e hó 10. napjáig kifizette az óradíjamat, de a call center a jutalékomat nem, annak ellenére, hogy nagyon ügyes voltam, és átlagon felül teljesítettem, mondván, nem volt meg a kötelező óraszámom. Kétheti jutalékot nem fizettek ki, 15-20 ezer forint közötti összegről van szó, ami nekem nagy pénz. A call center 50 és 100 forintot fizetett egy üzletkötésért. Jogos-e ez? Azt, hogy nála dolgoztam, csak az ott dolgozók, a jelenléti ív és a rögzített hanganyag igazolja. Tudok-e ezzel a helyzettel valamit kezdeni? Amikor eldöntöttem, hogy nem megyek vissza, felhívtam a munkaközvetítő céget, hogy kell-e valami megszüntető papírt aláírni, kiderült, hogy nem voltam sehova bejelentve, ezért nem kell semmit sem alá írni.
Részlet a válaszából: […] ...ellátásaira való jogosultság érdekében szociális segélyt igénybe vennie, miért két különböző személy fizette az óradíjat és a jutalékot, ha munkaviszonyban állt, miért nem történt meg az Ön bejelentése az erre irányadó szabályok szerint)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 25.

Kollégiumi nevelőtanárok munkaideje, ügyelete és annak díjazása

Kérdés: Hogyan kell megállapítani a kollégiumi nevelőtanárok munkaidejét, mennyi a kötelező órájuk, az esti, éjszakai ügyeletük milyen óradíjjal számolandó, része-e a kötelező órájuknak? Ha igen, milyen szorzóval számítjuk, ha nem, akkor milyen bér fizetendő rá?
Részlet a válaszából: […] ...rendkívüli munka díjazását is magában foglaló átalánydíjazás illeti meg a közalkalmazottat [33. § (2) bek.]. Az átalánydíjat az óradíj százalékában kell meghatározni, az óradíjat pedig a pedagógus illetményének az érintett beosztott pedagógus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Prémiumévek program – csökkenthető-e a beteg prémiuméves díjazása?

Kérdés: Prémiumévek programban dolgozó pedagógusunkat az ágazati rendelet alapján rendszeresen beosztjuk tanításra. Hiányzása esetén kell-e őt a változásjelentésen szerepeltetni? A gazdasági egységünk jelezte, hogy amennyiben változásjelentésen lejelentjük a hiányzást, munkabéréből a hiányzásnak megfelelően le kell vonni a hiányzásra eső munkabért. Ez azért is fontos, mert a kieső prémiumévest helyettesítenünk kell, a helyettesítő tanárnak pedig óradíjat kell fizetnünk, így amit itt elvesztünk, azt a prémiumévesek béréből megspórolhatnánk.
Részlet a válaszából: […] ...munkavégzése is belevan kalkulálva – a kieső prémiuméveseket helyettesítő közalkalmazottpedagógusoknak a többletórákért óradíjat kell fizetni, amely egyébkéntkétségtelenül a munkáltatónak többletkiadást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.