Emelt összegű vasárnapi pótlék


A kérdésem a vasárnapi munkavégzés tilalma témájában a 2015. évi XVII. törvényben megjelent Mt.-módosításhoz kapcsolódik. Ez a törvény az Mt. 140. §-át módosítja, amelynek (2) bekezdése meghatározza, hogy milyen vasárnapi munkavégzés esetén jár plusz 50% pótlék a dolgozónak. Ezt, illetve ennek a jogszabálynak az indokolását nem tudjuk az egyéb vonatkozó jogszabályokkal, a Kertv.-vel és a Kszvmtv.-vel együtt úgy értelmezni, hogy az adott esetre egyértelmű választ adjon. Esetünkben a munkavállaló árufeltöltőként dolgozik egy áruházban. Kérdés, hogy ő a Kertv. szerint "kereskedelmet kiszolgáló tevékenységet" végez-e? Ha igen (ezt példálózóan a kérdéses jogszabály indokolása is tartalmazza), akkor nem vonatkozik rá a Kszvmtv., hiszen az kimondja az 1. §-ában, hogy a hatálya nem terjed ki a kereskedelmet kiszolgáló tevékenységre. Tehát emiatt egy árufeltöltő vasárnap is végezhet munkát, és nemcsak a Kszvmtv. szerint kijelölt néhány vasárnapon, hanem bármelyik vasárnap, mint ahogy ez a kereskedelemben szokásos is, hogy a nyitvatartási időn kívül végezhetők el ezek a kiszolgálótevékenységek? A kérdésünkre, hogy egy árufeltöltőnek mennyi pótlék jár a vasárnapi munkavégzésért, az Mt. módosított szövege alapján kétféle válasz adódna: egyfelől a néhány, a Kszvmtv. szerint kijelölt vasárnapon 100%, másrészt minden más átlagos (tehát nem a Kszvmtv. szerinti kijelölt) vasárnapon pedig csak 50%, mivel az Mt. 140. §-a (2) bekezdésének szövege a plusz 50% pótlékot csak a kijelölt vasárnapokhoz köti. Helyes-e az értelmezésünk, mert az Mt.-módosítás indokolásának szövege ettől ellentétes értelmezésre utal, abból úgy tűnik, mintha az árufeltöltő is csak a kijelölt vasárnapokon végezhetne munkát, holott a jogszabályból nem ez következik? Ha az árufeltöltő munkaerő-kölcsönzés keretében végez munkát, ez bármit változtat-e az irányadó szabályokon?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2015. május 18-án (117. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2292

[…] tilalom [Mt. 140. § (2)-(3) bekezdés]. Például, ha a vasárnap zárva tartásra kötelezett üzletben a munkavállaló számára advent második vasárnapjára rendes munkaidőt osztanak be, akkor e napra alapbérén felül 100% vasárnapi pótlékra jogosult. Ha e napon a beosztás szerinti munkaidő teljesítése után további három óra rendkívüli munkaidőre is kötelezik, e három órára alapbérén felül 100% vasárnapi pótlék és 50% rendkívüli munkavégzésért járó pótlék is megilleti.Az idézett szabályból láthatóan a fizetendő bérpótlék szempontjából közömbös, hogy a munkavállalót milyen tevékenységre osztják be a felsorolt vasárnapokon. Azaz, az emelt összegű vasárnapi pótlékra akkor is jogosult, ha ő egyébként a tilalommal érintett vasárnapokon is foglalkoztatható lenne, például, mert a kérdésben említett árufeltöltő tevékenységet végzi. A Kszmtv. csak a vasárnapi nyitva tartást, és nem a vasárnapra történő munkaidő-beosztást tiltja. Azaz, az Mt. 101. §-a […]