Állásidő elrendelése munkaszüneti napra


A munkáltató 2014. október 23-án – munkaszüneti napon – bértakarékosság céljából az ezen a napon munkavégzésre kötelezett munkavállalók részére az Mt. 146. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva állásidőt kívánt elrendelni. A munkáltató jogi érvelése szerint az Mt. 97. §-ának (4) bekezdésére hivatkozva jogosult ilyen munkaidő-beosztást elrendelni. Mivel pedig foglalkoztatási kötelezettségének nem tud eleget tenni, az állásidőnek felel meg. Megítélésem szerint a munkáltató ezzel a magatartásával megsérti az Mt. 6. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, azaz olyan magatartást tanúsít, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A gyakorlatban lehetetlennek tartom azt az állapotot, hogy az adott munkakörben 2014. október 22-én 22 óráig folyamatos munkavégzés folyik, majd 2014. október 24-én 6 órától ismételten van munka a területen. Megjegyezni kívánom, hogy a munkáltató ezt a gyakorlatot már 2014. augusztus 20-án megpróbálta alkalmazni, azonban a szakszervezet fellépése miatt ettől a szándékától elállt. A probléma most újra jelentkezett, és a munkáltató azzal próbál érvelni, hogy jogi szakértők szerint intézkedése jogszerű.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2014. november 24-én (109. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2127

[…] alapján járó bérpótlékai mindenképpen megilletik. Egyetlen kivétel van ehhez képest: ha elháríthatatlan külső ok okozta az állásidőt, mely esetben a munkavállalónak egyáltalán nem jár díjazás annak időtartamára.A kérdés szerinti esetben így a munkáltató eljárása annyiban szabályos, hogy nem köteles indokolni az állásidő "elrendelését". A munkaidő-beosztás szabályait (munkarend) a munkáltató állapítja meg [Mt. 96. § (1) bek.]. Elvileg egyetlen napra is sor kerülhet állásidőre, akkor is, ha előtte és utána tudja – illetve ebből eredően az adott napon is tudná – foglalkoztatni a munkavállalókat. Ugyanakkor a kérdés szerint ezt a munkáltató bértakarékossági okokból teszi. A fent idézett szabályokból eredően azonban az állásidővel kiváltott munkaszüneti napi foglalkoztatás nem feltétlenül jár bérmegtakarítással. E napra ugyanis a munkavállalókat akkor is megilleti az alapbérük és a munkaszüneti napra járó pótlék [Mt. 140. § (2) bek.], ha tényleges munkavégzésre az állásidő miatt nem került sor.A munkáltató eljárása megítélésünk szerint nem ütközik az alapelvi rendelkezésekbe (Mt. 6. §), éppen arra tekintettel, hogy az állásidő miatt az alapbérben vagy a törvény szerinti kötelező bérpótlékokban hátrány nem érheti a munkavállalót. Mindazonáltal elképzelhető, hogy a konkrét esetben a munkaszüneti […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.