Munkavállaló halála – örökösi jogok

Kérdés: Munkavállalónk 2022 augusztusában elhunyt. A hagyatéki eljárással kapcsolatban a település szerinti önkormányzat hagyatéki csoportja részére bejelentettük a cégünk munkavállaló felé történő tartozását (a fel nem vett munkabért), illetve jeleztük, hogy a munkaviszonyával kapcsolatos dokumentumok is társaságunknál találhatóak. A jogerős hagyatékátadó végzés a fel nem vett járandóságok tekintetében rendelkezett, de a munkaviszonnyal kapcsolatos dokumentumokkal való teendőkre nem tért ki. A hagyatéki eljárást folytató közjegyzőt tájékoztattuk arról, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatos dokumentumokról is rendelkezzen. A közjegyző végzése szerint: "néhai XY munkavégzéshez kapcsolódó iratai nem képezik a hagyatéki vagyon körét, tekintettel arra, hogy azok nem tekinthetők hagyatéki aktívumnak."
1. Mi a teendőnk a néhai munkavállalónk munkaviszonnyal kapcsolatos irataival? Eddigi gyakorlatunk szerint, mivel minden esetben egy örökös volt, a jogerős hagyatékátadó végzésben megjelölt örökös részére adtuk át a dokumentációkat a járandóságokkal együtt. Mostani esetünkben azonban két örököst nevezett meg a jogerős végzés.
2. Haláleset esetén az elhunyt munkavállaló hozzátartozója a folyamatban lévő hagyatéki eljárás ideje alatt a munkaviszonnyal kapcsolatban adatokat szeretne tőlünk. Mi ezeket a kérésüket elutasítjuk azzal, hogy ezen személyes adatokat nem adhatjuk meg, mivel jogerős hagyatékátadó végzés hiányában nem tudhatjuk, ezek az adatok kire, kikre [magánszemély(ek)re] tartozhatnak. Helyes-e az eljárásunk?
Részlet a válaszából: […] Álláspontunk szerint, ha a jogerős hagyatékátadó végzés két örököst nevez meg, akkor az örökösöket együttesen illeti meg a munkaviszony megszűnésével kapcsolatosan kiállított mindazon igazolás és egyéb dokumentum, amely a munkáltatónál keletkezett. A Ptk. 6:32. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Munkáltató megőrzési kötelezettsége a letiltás dokumentumaira

Kérdés: A munkavállaló munkabérét jogerős végrehajtói határozat alapján letiltás terhelte. Munkaviszonya megszűnésekor a tartozásigazolás kiállításra került, letiltási rendelvény csatolva lett hozzá, majd a végrehajtó is tájékoztatva lett a munkaviszony megszűnéséről. A munkaviszony megszűnését követően hat év elteltével most a végrehajtó iroda tájékoztatást kér a levont összegekről. Mennyi ideig kell őrizni a letiltással kapcsolatos adatokat a munkaviszony megszűnése után (letiltási rendelvény, végrehajtóval történő levelezés, utalási adatok)? Köteles-e a munkáltató hat évvel a munkaviszony megszűnését követően adatot szolgáltatni a volt munkavállalóról? Természetesen nem ellenállni szeretnénk a végrehajtó felé történő tájékoztatásnak, csak az adatvédelmi szempontoknak is szeretnénk megfelelni.
Részlet a válaszából: […] A munkabérre vezetett végrehajtásra vonatkozó kötelesség megszegése esetén a munkáltató a le nem vont összeg erejéig készfizető kezesként felel a végrehajtást kérőnek [Vht. 79. § (1) bek.].A jogszabályon alapuló kezességre a kezességi szerződés szabályait kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Munkabért terhelő tartozás – az igazolás hiánya

Kérdés: Mi a teendő, ha a munkavállaló az előző munkahelyéről nem hoz igazolást, hogy van-e tartozása, letiltása?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató köteles az adós részére a munkaviszony megszűnésekor olyan igazolást kiállítani, amely feltünteti, hogy a munkabérből milyen tartozásokat, milyen határozat vagy jogszabály alapján, kinek a részére kell levonni. Igazolást kell adni arról is, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Elmaradt munkabér és igazolások követelése

Kérdés: A három hónapos próbaidő lejárta előtt tájékoztattam a munkaadót, hogy nem kívánok a továbbiakban a cégnél dolgozni. Azóta eltelt 19 nap, és még nem kaptam kézhez a papírjaimat, valamint a munkaszerződésben rögzített fizetési naphoz képest 8 napja nem jutottam hozzá a múlt havi munkabéremhez. Mi lenne a teendőm ezek után?
Részlet a válaszából: […] ...munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kellett volna adnia a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat (Mt. 80. §). Mindezek alapján megállapítható, hogy a munkáltató késedelembe esett mind a munkabér és az egyéb... egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Igazolások kiadása a "másodállás" megszűnésekor

Kérdés: Másodállás megszűnése esetében milyen igazolásokat kell kiadnia a munkáltatónak kötelezően?
Részlet a válaszából: […] ...ekként hívott munkaviszonyban. Ebből következően valamennyi munkaviszony megszűnése vagy megszüntetése esetén is ugyanazokat az igazolásokat kell kiadni a munkavállaló részére. A munkáltató a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Igényérvényesítés – az igazolások kiadásával és a végkielégítéssel kapcsolatban

Kérdés: Munkáltatóm sem a kilépőpapírokat, sem a végkielégítést nem akarja kiadni. A munkaügyi bírósághoz kellene fordulnom, de hogy tehetem ezt meg?
Részlet a válaszából: […] ...kifizetni a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint kiadni a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat [Mt. 80. § (2) bek.]. Ha a munkáltató nem adja ki az előírt időben a munkavállaló részére az igazolásokat, illetve nem.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.

Igazolások kiadása a közalkalmazott lemondását követően

Kérdés: Lemondással megszüntettem a közalkalmazotti jogviszonyomat. A munkáltatóm 27 naptári napot követően adta ki az igazolásokat, ezért nem tudtam elhelyezkedni, holott másnap már lett volna gyógypedagógusi álláshelyem. A kieső időből fakadó káromat milyen jogcímen tudnám érvényesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...részére [Kjt. 36. § (1) bek.]. Emellett lemondás esetén a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályban előírt további igazolásokat (a továbbiakban: igazolások) a munkáltató legkésőbb az utolsó munkában töltött naptól számított ötödik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 30.

Igazolások kiadása a munkaviszony megszüntetésekor

Kérdés: A párom hetek óta keres másik munkát, mert a jelenlegi helyen nem érzi jól magát. Ez nem is maradt titok a munkahelyén, a főnöke is tudott róla. Nemrég volt is egy állásinterjún, és szóltak neki, hogy alkalmazzák október 15-től. Tudatta a jelenlegi munkahelyén, hogy szeretne felmondani, de amikor elment, hogy elhozza a papírjait, nem adták ki neki azokat, azt mondták, hogy nem írják alá. Ráadásul átjavították a dátumot is október 14-ére, és közölték, hogy ő addig dolgozzon ott. Jogszerűen jár el a munkáltató, hogy bent tartja a papírjait és nem adja ki? Mit lehet ilyen ügyben tenni?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató ez utóbbi esetben is eltekinthet a felmondási idő teljes letöltése alól.A munkaviszonnyal és annak megszűnésével kapcsolatos igazolások kiadása tekintetében az Mt. egyértelmű kötelezettséget ró a munkáltatóra. E szerint a munkaviszony felmondással történő...ó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 24.

Munkavállalói azonnali hatályú felmondás és következményei

Kérdés: Mit tegyek, ha a munkáltató nem adja ki a papírjaimat, valamint az elmaradt béremet? Munkavállalói azonnali felmondás esetén milyen juttatások járnak?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató a munkaviszony megszűnésekor már nem köteles munkáltatói igazolást kiadni a munkavállalónak, ekkortól a következő igazolásokat kell a munkaviszony megszűnésekor a munkáltatónak kiadnia: a kifizetett munkabérről való elszámolást, álláskeresési.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Határozott idejű munkaszerződések meghosszabbítása

Kérdés: Egy kft. munkavállalóival határozott idejű munkaszerződést köt egy évre. Ezeket évente újra megköti, "meghosszabbítja". A határozott idejű munkaszerződés lejártakor a dolgozónak ki kell-e adni a "kilépős" lapokat? Meddig "hosszabbíthatók" így a munkaszerződések? Milyen munkajogi következményei vannak ezen esetnek?
Részlet a válaszából: […] ...a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni amunkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírtigazolásokat [Mt. 97. § (2) bek.]. A határozott idejű munkaviszonymegszűnésekor a munkavállalónak tehát ki kell adni a......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.