×

A foglalkoztatás terén tüneti kezelés zajlik

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 116. számában (2007. december 15.)
A 2008. évi adótörvények – a kormány várakozásai szerint – hozzájárulnak a gazdaság versenyképességének javításához és az ország pénzügyi egyensúlyának helyreállításához. A munkaadók viszont úgy látják: a konvergenciaprogramban kitűzött célok minden mást – a foglalkoztatásbővítést is – háttérbe szorítottak. A munkavállalók szintén azon a véleményen vannak, hogy a megszorítások, illetve a növekedés lassulása továbbra is kedvezőtlen környezetet teremt a munkahelyek bővítésére és megóvására.

Előtérben a versenyképesség erősítése

A novemberi zárószavazással a parlament elfogadta a következő évi adómódosításokról beterjesztett törvénycsomagot. A javaslatok kidolgozása során az volt a cél, hogy növekedjék a magyar gazdaság versenyképessége, fehéredjen a gazdaság, eredményesen álljunk helyt a térségünkben kétségtelenül létező adóversenyben, s az ország pénzügyi egyensúlyának javítására vállalt feladatainknak is eleget tegyünk – mondta lapunknak Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium adóügyi szakállamtitkára.

Ami a magánszemélyek adózását érinti: az adójóváírás rendszerének átalakítása az alacsony keresetűek jövedelmének emelkedésével jár. Az egységes adójóváírást kialakító változás azt jelenti, hogy egyes jövedelmi kategóriákban megnő a havonta igénybe vehető adójóváírás mértéke.

A magánszemélyek számára kedvező, hogy emelkedik a természetbeni juttatások adómentes határa. Növekszik a hideg- és a melegétkezési utalványok havonta adható összege, s nő az iskolakezdési támogatás is, ez utóbbi 2008-tól a minimálbér harminc százalékáig adható adómentesen.

Az adóváltozások másik nagy szelete a vállalkozásokat érinti. Jelentős lépés, hogy januártól a társasági adó 10 százalékos kedvezményes mértéke 50 millió forintos adóalapig vehető igénybe.

A vállalati fejlesztések felfutásához adott jogszabályi segítségként 2008-tól a társas vállalkozások az adózás előtti nyereségük eddigi 25 százaléka helyett az ötven százalékát különíthetik el fejlesztési tartalékként, adómentesen. A kis- és középvállalkozásoknak segítség, hogy az 50 millió forintot meg nem haladó árbevételű társas vállalkozások mentesülnek a különadó-feltöltési kötelezettség alól. Ez az új szabály először a 2008. évi feltöltésnél lesz alkalmazható.

Másik oldalról csökkennek az adminisztrációs terhek: megszűnik az egyéni vállalkozók soron kívüli bevallása, egyes dokumentumok csatolásának kötelezettsége, egyszerűsödik a két év alatt leírható tárgyi eszközök, valamint az internethasználat költségeinek elszámolása.

További lényeges változás, hogy a helyi építmény- és telekadóban eddig alkalmazott kétféle adóalap helyett 2009-től a számított érték lesz az adó alapja, abban viszont nincs változás, hogy az adó bevezetéséről és mértékéről továbbra is az önkormányzat dönt.

Az illetéktörvény változásai közül kiemelendő, hogy a megvásárolt építési telek 4 éven belüli beépítéséhez kapcsolódó illetékmentesség feltételekhez kötötté válik, meghatároztunk bizonyos épületnagyságot, ami az illetékmentesség igénybevételéhez szükséges lesz.

Az Országgyűlés elfogadta, hogy a luxusadót nem csak a magánszemély tulajdonában álló, 100 millió forintot meghaladó értékű lakás és üdülő után kell megfizetni, ez a kötelezettség a nem magánszemély tulajdonosra is ki fog terjedni.

Az adóigazgatásban folytatódik a feketegazdaság elleni fellépéssel kapcsolatos szabályok szigorítása: bővül az adóhatóság ellenőrzési eszköztára az adózás alól kivont, eltitkolt jövedelmek területén. Fontos szerep hárul az ellenőrzésre is, hatékonyságát tovább javítja az adóhatóság most biztosított jogköre az induló vállalkozások fokozott ellenőrzésére.

- Az ellenőrzések mellett az önkéntes jogkövetést is ösztönözni kívánjuk; a szankciórendszer szigorítása ezt a célt szolgálja – mondta a szakállamtitkár. A számla-, illetve nyugtakibocsátási kötelezettség megsértése, a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása, továbbá igazolatlan eredetű áru forgalmazása esetén emelt összegű bírság lesz kiszabható, a számla- és nyugtaadási kötelezettség elmulasztásakor pedig lehetőség lesz az adózó mellett az alkalmazott felelősségének megállapítására is.

Végezetül lényeges, hogy az üzleti élet átláthatóbbá tétele érdekében bővül az állami adóhatóság honlapjáról lekérdezhető adatok köre a szankciós törléssel érintett adószámokkal és azon adózók adataival, amelyekkel szemben az adóhatóság végrehajtási eljárást folytat.

Az atipikus munkaformákat támogatni kellene

2008-ban nem várható tömeges létszámbővülés a munkaerőpiacon – vélekedik Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke. A konvergenciaprogramban kitűzött célok minden más feladatot háttérbe szorítottak. A vállalkozásoknak egyszerre kell megküzdeniük a megszorítások miatt visszaeső fogyasztással és kereslettel, s az emelkedő bérminimumokkal és járulékterhekkel.

Különösen a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzete nem irigylésre méltó. Az uniós csatlakozást megelőzően, már 2000-től a kkv-szektor intenzív fejlesztésekbe (például HACCP) fogott, hogy megfeleljen az EU követelményeinek. Emiatt sok vállalkozás el is adósodott, noha a sikeres piaci csatlakozás nem történt meg.

Abban reménykedünk, hogy 2008-ban javulni kezd a versenyképesség, és a mostani 1,2 százalékra lassult GDP-növekedés várhatóan 2,8 százalékra gyorsul. Az elnök optimizmusát elsősorban az uniós forrásokra alapozza: a következő években sok százmilliárd forint áll rendelkezésre a kkv-k versenyképességének erősítésére. Az Új Magyarország Vállalkozási Program a kormányzat elképzelései szerint komplex fejlesztési eszközrendszert ad valamennyi mikro-, kis- és középvállalkozás számára. A stratégia négy területet érint: a támogató szabályozási környezetet, a finanszírozási források bővülését, a vállalkozói tudás, illetve az üzleti infrastruktúra fejlesztését.

Szűcs György szerint a foglalkoztatás bővítését segítő programok közül leginkább a Start bizonyult hatékonynak. Ez az IPOSZ tagsága körében nagyon népszerűnek bizonyult, hiszen a programok jelentős járulékkedvezményeket adnak a munkaadóknak. Szerencsére a következő három évben is folytatódnak a Start programok, amelyek a TÁMOP keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulnak meg 2007 és 2010 között.

Ugyancsak fontos lenne, ha nem csak a nyolcórás, teljes munkaidőt támogatnák, hiszen a cégek gyakran pénzhiányban szenvednek, így csak részmunkaidőben, távmunkában vagy esetleg alkalmi munkában tudnának embereket alkalmazni. Ennek megfelelően változtatni kellene az állami szervezetek hozzáállásán is, hiszen ha egy cég részmunkaidőben alkalmaz valakit, akkor gyakorta csalásra gondolnak. Márpedig el kellene hinniük, hogy a vállalatoknak is érdekük, hogy "tisztán" dolgozhassanak, csak nem biztos, hogy főállású alkalmazottra telik a kis cégek költségvetéséből.

Nem várható a foglalkoztatás bővülése

A munkavállalók számára a legjelentősebb változás az szja adójóváírási szabályának módosítása, aminek következtében az átlagkeresetek szintjén csökken az adóterhelés, s nettó keresetemelkedés következik be – mondja Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke. Ez a lépés fontos elmozdulás egy igazságosabb adótábla felé. Kedvező változás az étkezési utalványok adómentes határának megemelése, valamint az iskolakezdési támogatás adómentesen adható értékhatárának normatívvá tétele is.

A jelenlegi adószabályok csak nagyon kis mértékben vannak hatással a foglalkoztatásra. A munkaadók visszatérő panasza, hogy nagyon magasak a bérre rakódó terhek. Ez igaz is, ám a bérjárulékok csökkentésével két baj is van: egyrészt akkor máshonnan (de honnan?) kell előteremteni a társadalombiztosítási alapok bevételét, másrészt a járulékcsökkentés nem teremt új munkahelyeket. Új állásokat a bővülő piaci kereslet, új piacok megtalálása, a beruházások élénkülése teremt.

2008-ban nem várható a foglalkoztatás bővülése. A konvergenciaprogram megszorításai, a növekedés lassulása továbbra is kedvezőtlen környezet a munkahelyteremtésre. Pataky Péter szerint évek óta tüneti és nem oki kezelésre tesz kísérleteket a kormány a foglalkoztatás terén. Pedig érdemi lépések szükségesek a vállalkozások versenyképességének növelésére egyik oldalon, s a foglalkoztathatóság megteremtésére a másik oldalon. Ma ugyanis mindkét elemmel baj van. Egyrészt nagyon kevés az újmunkahely-teremtő beruházás, fejlesztés, másrészt ahol mégis megjelenik, ott sokszor nincs foglalkoztatható munkaerő.

Több problémát kell párhuzamosan kezelni, illetve felszámolni. A szakképzés romokban van Magyarországon, fel kell tehát gyorsítani a megkezdett átalakulást. A mai munkanélküliség legsúlyosabb problémája az, hogy sok százezres a foglalkoztathatatlanok száma. Ők ma az országban a leghátrányosabb helyzetűek, halmozottan hátrányos térségekben élnek. Visszahozásuk a munkaerőpiacra komplex programokkal hosszú idő alatt lehetséges. Ezek elkezdésével már késésben vagyunk, pedig folytatni kell, annak ellenére, hogy sok forrást igényel, és lassan (nem egy választási ciklus alatt) hoz eredményeket.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem