×

Jogszabályfigyelő

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 115. számában (2007. november 15.)
Összeállításunkban azokat a lapzártát megelőzően megjelent jogszabályokat, illetve tervezeteket ismertetjük, amelyek számot tarthatnak a munkaadók érdeklődésére.

Kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatások

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program K+F és innováció a versenyképességért prioritására és a Regionális Fejlesztés Operatív Programok K+F és innováció tárgyú konstrukcióira rendelt források terhére az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról szóló, 2001. január 12-i 70/2001/EK bizottsági rendelet alapján nyújtható támogatások részletes szabályairól és a támogatás jogcímeiről rendelkezik a 29/2007. (X. 16.) ÖTM rendelet.

A Magyar Közlöny 2007/138. számában megjelent rendelet hatálya alá tartozó források terhére vissza nem térítendő támogatás – a pályázati konstrukció tartalmától függően - a Magyarországon székhellyel, vagy EGT-állam területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező, jogi személyiségű vagy jogi személyiség nélküli kkv-nak minősülő gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, valamint szövetkezetek részére nyújtható.

Elszámolható üzemanyagárak

Az APEH a Magyar Közlöny 2007/140. számában közzétette a 2007. november 1-je és november 30-a között alkalmazható üzemanyagárakat. Ha a személyijövedelemadó-törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszerezni. Az árak a következők:

- ESZ-95 motorbenzin 284 Ft/l

- gázolaj 272 Ft/l

- keverék 306 Ft/l

- LPG autógáz 173 Ft/l

Ingyenes céginformáció az internetről

A céginformációs szolgálat 2008. január 1-je után a www.e-cegjegyzek.hu honlapján keresztül biztosítja az ingyenes elektronikus céginformációt. Az egyes cégadatok interneten keresztül történő hozzáférését szabályozó 47/2007. (X. 20.) IRM rendelet szerint az ingyenes céginformáció tájékoztató jellegű, és közhiteles okiratként nem használható fel. A honlap használatára név és jelszó megjelölését igénylő regisztrációt követően kerülhet sor. A regisztráció a honlap használata feltételeinek elfogadását is jelenti. A honlapon megismerhető céginformáció részleteit a jogszabály rögzíti.

Az adatok lekérdezésének időpontjában a cégjegyzékben szereplő adatként ismerhető meg a cég fennálló vagy törölt cégjegyzékszáma, cégneve, székhelye, telephelye, fióktelepe, főtevékenysége, jegyzett tőkéje, adószáma, továbbá az, ha a cég felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt áll.

A hét első napján frissített adatként ismerhető meg:

- a cég cégjegyzékben szereplő valamennyi fennálló adata, valamint a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elektronikusan rögzített, még be nem jegyzett adatai,

- csoportosított céginformációként a jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, vagy egyéb szervezet cégtulajdonosi (tagi, részvényesi) minősége, képviseleti jogosultsága, vagy természetes személy képviseleti jogosultsága, felügyelőbizottsági tagsága. Az adatok interneten működő keresőprogramok útján is megismerhetők. Ebben az esetben az adatok megismeréséhez név és jelszó használata nem szükséges.

A rendelet a Magyar Közlöny 2007/142. számában olvasható.

Bevallási, adatszolgáltatási szabálysértések

A Magyar Közlöny 137. száma tartalmazza az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet módosítását. Az adatszolgáltatással, nyilvántartással, hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegése név alatt a rendelet 31. §-a eddig is tartalmazott szabálysértési tényállást, amely magában foglalta a statisztikai adatszolgáltatással kapcsolatos jogsértést is. Az új jogszabályi rendelkezés a 31/A. §-ban ez utóbbit önálló szabálysértési tényállásként fogalmazza meg, miközben az általános tényállásból törli az erre vonatkozó részeket.

Szabálysértést követ el tehát, aki a jogszabályban előírt bejelentési, adatszolgáltatási, nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget, szándékosan a valóságnak meg nem felelő adatot szolgáltat, illetve a tevékenységet érintő hatósági ellenőrzést akadályozza. Mindezért 50 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ez – munkáltatókat érintően – vonatkozik a társadalombiztosítási, adó-, foglalkoztatással összefüggő nyilvántartásokra egyaránt.

Az új tényállás, a statisztikai adatszolgáltatással kapcsolatos szabálysértés tényállása pedig a következő. Aki jogosulatlanul, vagy jogszabályban előírt eljárási szabályok megszegésével adatszolgáltatási kötelezettséggel járó statisztikai adatszolgáltatást rendel el, illetve hajt végre, vagy gondatlanul a valóságnak meg nem felelő adatot szolgáltat, illetve a szabályszerűen elrendelt statisztikai adatszolgáltatást nem, vagy nem az előírt határidőben teljesíti, vagy a statisztikai adatok közlésére, közzétételére vagy átadására vonatkozó jogszabályokat megszegi, esetleg a személyes adatok statisztikai célú feldolgozásánál előírt nyilvántartás vezetését elmulasztja, illetve a statisztikai adatszolgáltatás ellenőrzését akadályozza, az ellenőrzés, illetőleg tájékozódás során kért felvilágosítás megadását megtagadja, illetőleg megőrzési kötelezettségének nem tesz eleget, szintén 50 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

A rendelkezés újraszabályozza az eljáró hatóságok körét is, több más tényállást érintően. Ennek oka, hogy a korábbi Országos Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség 2007. szeptember 1-jétől megszűnt, és helyébe a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság lépett.

A rendelet november 1-jén lépett hatályba.

Külföldi bizonyítványok és oklevelek elismerése

A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismerésével kapcsolatos rendelkezések végrehajtása érdekében a 2007. évi CX. törvény értelmében október 10-étől információs szolgálat működik, melynek feladata:

- a magyar állampolgároknak, a tagállamok állampolgárainak, valamint az azzal azonos megítélés alá eső személyeknek és más tagállamok információs szolgálatainak a tájékoztatása, így tájékoztatás a szakmákat és e szakmák gyakorlását szabályozó nemzeti jogszabályi rendelkezésekről, közöttük a szociális rendelkezésekről és adott esetben az etikai szabályokról, és

- a magyar állampolgároknak, a tagállamok állampolgárainak, valamint az azzal azonos megítélés alá eső személyeknek a segítése.

A tagállam állampolgárának nem minősülő, valamint az azzal azonos megítélés alá nem eső, magyar állampolgársággal nem rendelkező személy akkor jogosult bizonyítványa vagy oklevele elismertetésére vagy honosíttatására – ide nem értve a továbbtanulási céllal történő elismerést -, ha például keresőtevékenység folytatása vagy családi együttélés céljából kiadott tartózkodási vízummal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

Az eljárás megindítására irányuló, az eljáró hatósághoz benyújtandó kérelemhez a kérelmezőnek mellékelnie kell

- az állampolgárságát igazoló közokirat másolatát,

- az adott szakma gyakorlásának megkezdésére jogosító, a képzés sikeres elvégzését tanúsító okiratainak, szakmai alkalmassági bizonyítványainak, okleveleinek hiteles másolatait és hiteles fordításait,

- a szakmai tapasztalatáról szóló igazolást és ennek hiteles fordítását, amennyiben a szakmai tapasztalat igazolását e törvény előírja, továbbá

- az eljárási díj megfizetését tanúsító okiratot.

A tagállam állampolgárával azonos megítélés alá eső kérelmezőnek az előbbieken túl kérelméhez mellékelnie kell

- a tartózkodási jogot igazoló okmány másolatát,

- a kutatási célú tartózkodási vízum, illetve tartózkodási engedély másolatát,

- a bevándorlási engedély, illetve a letelepedett jogállást igazoló okmány másolatát.

Az eljáró hatóság előírhatja, hogy a kérelmező a szükséges mértékben szolgáltasson információt tanulmányairól azzal a céllal, hogy meg lehessen állapítani, van-e lényeges eltérés a kérelmező képzése és az előírt hazai képzés között.

Ha az adott szakma gyakorlásának valamely körülmény igazolása a feltétele, az eljáró hatóság ennek igazolására a kérelmezőt felhívja. Az eljáró hatóság a szakma gyakorlásához előírt körülmény megfelelő igazolásaként fogadja el a származási tagállam illetékes hatósága által e körülményről kiállított igazolást, illetve – ha adott tagállamban az adott tényről ilyen hatósági igazolás nem állítható ki – a származási tagállamban arra feljogosított más hatóság vagy szakmai szervezet által hitelesként igazolt nyilatkozatot vagy – ha a származási tagállam jogrendje azt elismeri – esküt.

Ha a kérelmező teljesíti a szabályozott szakma gyakorlásának feltételeit, akkor az eljáró hatóság megadja számára azt a jogot, hogy használhassa Magyarországon a szakmának megfelelő magyar szakmai megnevezést, címet. A kérelmező a szabályozott szakmát magyar szakmai megnevezés, cím használatával gyakorolja. A törvény a Magyar Közlöny 2007/127. számában található.

Nyugellátások, baleseti járadékok, nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások kiegészítő emelése

A 258/2007. (X. 4.) Korm. rendelet alapján 2,4 százalékkal emelkednek 2007. január 1-jei visszamenőleges hatállyal a nyugellátások és a baleseti járadékok.

2007. november 1-jétől – 2007. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – 2,4 százalékkal kell emelni a 2007. január 1-jét megelőző időponttól megállapított öregségi nyugdíjat (ideértve a bányásznyugdíjat, a korengedményes nyugdíjat, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíját és a szolgálati nyugdíjat), a rokkantsági nyugdíjat, a baleseti rokkantsági nyugdíjat, az özvegyi és a szülői nyugdíjat, az árvaellátást, valamint a baleseti hozzátartozói nyugellátásokat.

Ha egy személy részére több nyugellátást folyósítanak, akkor a nyugellátásokat külön-külön kell emelni.

Emelkedik a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadék, valamint a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadéka is.

Azt az öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjat, amelyet 2006. december 31-ét követően átmeneti járadék, rendszeres szociális járadék vagy baleseti járadék megszűnését követő naptól állapítottak meg, a megszüntetett ellátás megállapításának időpontját alapul véve kell emelni. Ezt az emelt nyugellátást alapul véve kell a hozzátartozói, baleseti hozzátartozói nyugellátásokat is megállapítani.

A 2007. január 1-jét megelőző időponttól megállapított baleseti járadék is emelkedik 2,4 százalékkal.

A nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2007. évi kiegészítő, 2,4 százalékos emeléséről a 259/2007. (X. 4.) Korm. rendelet szól.

A rendeletek a Magyar Közlöny 2007/132. számában jelentek meg.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem