×

Hírvilág

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 115. számában (2007. november 15.)

Létszámbővítés az OMMF-nél

Becslések szerint minden tizedik munkavállalót feketén foglalkoztatnak. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél (OMMF) jövő év január 1-jén további 50 új dolgozó áll munkába - hangzott el az "Együtt a foglalkoztatás biztonságáért a feketemunka ellen" című októberi rendezvényen. Papp István, az OMMF elnöke a rendezvényen elmondta: az év eleje óta 62 575 feketén foglalkoztatott munkavállaló miatt vontak felelősségre munkáltatókat. A korábbi években, például 2006-ban, egész évben 42 ezer feketén foglalkoztatottat találtak a munkaügyi felügyelők, 2005-ben 29 ezret, 2004-ben pedig 10 ezret.

Pályázat fogyatékosoknak

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium nevében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet egymilliárd forint értékben pályázatot hirdetett októberben a fogyatékossággal élő személyek képzésére. A projekt forrása a Munkaerő-piaci Alap (MPA) képzési alaprész központi kerete, amelyből mintegy 2500-3000 megváltozott munkaképességű felnőtt oktatható. A kiírásra akkreditált felnőttképzési intézmények jelentkezhetnek.

Munkaügyi megállapodás

Együttműködési megállapodást kötött az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ a romániai Máramaros Megyei Munkaerő-gazdálkodási Foglalkoztatási Ügynökséggel és a Munkaügyi és Szociális Ellátások Máramaros Megyei Igazgatóságával Szolnokon októberben. A megállapodás - mások mellett – közös munkacsoportok létrehozását, a munkavállalók számára állásajánlatokat, a munkaadók részére munkaerő-piaci információkat tartalmazó kétnyelvű kiadványok megjelentetését tartalmazza.

Vállalati informatika

A magyarországi vállalatok csupán 6 százaléka nem tartja fontosnak az infokommunikációs fejlesztéseket, a cégek többsége hangsúlyt fektet erre, sőt 45 százalékuk különösen fontosnak tartja az IT-modernizációt – derül ki a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) legfrissebb felméréséből. A szervezet az SAP és a Sun Microsystems szakmai támogatásával elvégzett kutatásához 800 cég informatikai vezetőjének válaszait vette alapul. A válaszadók fele a személyi számítógépek, a munkaállomások bővítésére költ ebben az évben. A belső hálózat fejlesztésére, az integrált vállalatirányítási szoftverre és szerverre a vállalatok több mint 40 százaléka áldoz. Az irodai szoftverek és az internethálózat fejlesztésére a cégek 30-33 százaléka költ. A csoportmunka-megoldásokra 24 százalékuk fordít pénzt. A tudásmenedzsment-szoftverek és az elektronikus oktatási rendszerek vásárlását tervezik a legkevesebben, csupán a cégek 11 százaléka.

15 éves az OFA

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) 15 éves fennállása alkalmából októberben ünnepségre került sor. A rendezvényt dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter nyitotta meg, majd szakmai elismerő oklevelet adott át a közalapítvány hét munkatársának. Az OFA az elmúlt másfél évtizedben közel 480 ezer hátrányos helyzetű álláskereső elhelyezkedését, illetve képzését segítette, közel 32 milliárd forint támogatással. A hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának elősegítése érdekében alapított szervezet, működésének tizenöt éve alatt, 243 komplex, innovatív megoldásra törekvő programot dolgozott ki és működtetett. Kilencezer beérkezett pályázatból négyezernél több projekt megvalósításához nyújtott támogatást.

Luxemburgi munkavállalás

Luxemburg ez év november elsejétől lehetővé tette a szabad munkavállalást Magyarország, valamint Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Szlovákia és Szlovénia állampolgárai számára. Luxemburg a tizedik tagállam, amely eltörölte a munkaerő szabad áramlását akadályozó korlátokat.

Program a kkv-k fejlesztésére

A kormány új gazdaságfejlesztő programot fogadott el; az Új Magyarország Vállalkozói Program a kkv-szektor fejlődését segíti a következő 6 évben – jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter októberben. A program négy fő célt fogalmaz meg: a szabályozási környezet javítását, a finanszírozási források bővítését, illetve a vállalati tudás és az infrastruktúra fejlesztését. A finanszírozási program keretösszege 83 milliárd forint. Tervek szerint a hitelezés még az idén megkezdődhet, s a várakozások szerint mintegy 100 ezer vállalkozás élhet az új lehetőséggel. Azok a mikrovállalkozások kaphatnak 6 millió forintig hitelt – akár 5 éves futamidőre és alacsony garancia mellett -, amelyek az elmúlt 6 hónapban banki hitellel nem rendelkeztek.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem