×

Amit az adófolyószámla-kivonatról tudni kell

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 115. számában (2007. november 15.)
A folyószámla-kivonatok kiküldésének kötelezettségét az adózás rendjéről szóló törvény írja elő az adóhivatalnak. A törvény rendelkezései szerint a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók augusztus 31-éig kapták meg, míg más adózóknak október 31-éig kellett kiküldeni a kivonatokat. Cikkünkkel segítséget szeretnénk nyújtani a folyószámla adatainak értelmezéséhez, az esetleges további rendezéshez.

Kivonattal érintett adózók köre

Természetesen nem mindenki kap értesítést azok közül, akiknek van folyószámla-nyilvántartásuk az adóhivatalnál, csupán azok, akiknél az adószámla tartozást vagy túlfizetést mutat, illetve tartozásaik, késett befizetéseik után késedelmi pótlékot számítottak fel. Ebben az évben új szempont is meghatározza a folyószámla-kivonatok kiküldését, mégpedig – az illetékhivatalok integrációját követően – a folyószámlán szereplő illeték-nyitóegyenleg megléte.

Mindezek mellett tovább szűkül a kivonattal érintett adózók köre a kerekítési szabályok miatt. A magánszemélyeknél a tartozást forintban kell szerepeltetni, a száz forintot el nem érő tartozást nem kell megfizetni, míg más adózó esetében – ideértve a 2006. december 31-én is egyéni vállalkozó magánszemélyt – ez az értékhatár ezer forint.

A nem magánszemély adózóknak szánt értesítők a nyilvántartásban szereplő székhelycímre mennek, ugyanis – a cégtörvény szerint – itt mindenképpen biztosítani kell a vállalkozás küldeményeinek az átvételét. A könnyebb kézbesíthetőség érdekében a gazdálkodók neve és címe mellett – közvetlenül a cég neve alatt – szerepel a cég képviselőjének a neve is, persze csak akkor, ha az adóhivatali nyilvántartás ezt aktuálisan tartalmazza. Társasházak esetében főszabályként a bejelentett képviselő nevére megy a kivonat, és a társasház neve csak az első oldalon szerepel.

Ha egy gazdálkodó végelszámolás alatt áll, akkor a küldemény címzettje a végelszámoló.

A kivonat "sima" postai küldemény, azonban amennyiben visszaérkezik, már tértivevénnyel küldik ki. Újrapostázásnál az APEH az összes nála fellelhető és az adóalanyhoz köthető címet felhasználja, beleértve a képviselő magánszemély lakóhelyét is. A nagy mennyiségre tekintettel a kiküldést ütemezik, ezért arról érdeklődni, hogy készült-e folyószámla-kivonat, október 31-ét követően érdemes.

A kivonat tartalma

A folyószámla-kivonatban láthatók a 2006. évi és a 2007. évi adatok is, ezeket szaggatott vonal választja el egymástól. Két fő rész, a bevallási és a pénzforgalmi oldal adónemenként tartalmazza az adatokat további 4-4 oszlopra bontva. Vannak olyan oszlopok – például "Átv." oszlop, "típus" oszlop -, amelyeknél a megjelölések magyarázata a folyószámla-kivonat végén található meg.

A bevallási oldal kötelezettség oszlopában pozitív előjellel a megfizetendő kötelezettségek, míg negatív előjellel a kötelezettséget csökkentő jóváíró tételek jelennek meg a bevallásokból, az ellenőrzési megállapításokból.

A pénzforgalmi oszlopnál a negatív előjelű összegek a befizetéseket, míg a pozitív előjelű összegek az adónemről történt átvezetést vagy kiutalást jelentik. Minden adónem végén a külön-külön összesített bevallási oldal és a pénzforgalmi oldal adatainak különbözete adja meg az adónem egyenlegét.

Az adófolyószámla-nyilvántartással kapcsolatos leggyakrabban előforduló problémák

A folyószámla-kivonat mai felépítése évek alatt alakult így ki a közben szerzett tapasztalatok, adózói, szakmai észrevételek figyelembevételével. Az APEH által vezetett adófolyószámla-nyilvántartás jellemzően korrekt, hibátlan, ezt támasztja alá, hogy a kiküldött kivonatokra érkező kifogások nem érik el a 10 százalékot sem. A jelzett problémák egy része évről évre ismétlődik, ezeket említjük a teljesség igénye nélkül.

Hiányzó tételek

A kivonat kézhezvételét követően gyakran kifogásolják az adózók, hogy nem látható minden bevallás és befizetés a folyószámlán. A folyószámla-kivonat adattartalmának időszak-megjelölését – 2006. január 1-jétől a kivonat készítésének pontos dátumáig – a kivonat tetején lehet olvasni. A saját nyilvántartással való összevetésénél feltétlenül figyelembe kell venni, hogy értelemszerűen csak azok a bevallások, befizetések lehetnek a folyószámlán, amelyeknek a teljes és hibátlan feldolgozása a kivonat zárásának időpontjáig megtörténhetett. Érvényes fizetési könnyítés esetén természetes, hogy nem szerepelhetnek a kivonat végdátumánál későbbi esedékességű részletek. Jogosan hiányzó adatok csak 2007. évi tételek esetében fordulhatnak elő, egyéb hiányzó adatok esetén mindenképpen egyeztetésre van szükség.

Hiányzó befizetés

Ha a pénzforgalmi oldalon hiányzik valamilyen befizetés, akkor a pontos értéknapot igazoló bizonylat – terhelési értesítés – szükséges a rendezéshez. Tapasztalatok szerint a hiányzó befizetések jellemzően azért nem könyvelődnek, mert az átutalási megbízást nem megfelelően töltötték ki, ezért az összeg vagy a tisztázatlan tételek között szerepel, vagy esetleg más adózó folyószámláján landol. (Az adózók "összecserélése" egyébként a könyvelőirodákban a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat.)

A más adózó számlájára befizetett összeg átvezetésére csak abban az esetben van lehetőség, ha ehhez a téves befizetés "haszonélvezője" is hozzájárul, elismerve, hogy nem ő fizette be a tartozást. A hozzájáruló nyilatkozatot szükség esetén az adóhatóság szerzi be.

Téves számlára történő teljesítés

Gyakran előfordul, hogy egy téves adónemre történő befizetést az adózók nem vezettetnek át, gondolván, hogy a tartozást ez így is kiegyenlíti, netán az adóhatóság majd hivatalból összevezeti a számlákat. A hivatalból történő összevezetésre jogszabály nem ad lehetőséget, azt az adózónak kell megtennie a '17-es átvezetési kérelem kitöltésével. Meg kell említeni, hogy – bár lehet, hogy a téves adószámlán maradt befizetés miatt nem keletkezik késedelmi pótlék – vannak olyan adóeljárások, amikor az adónemeket egyenként és nem összevontan kell figyelembe venni. Például az adóigazolás kiadása során gondot okozhat, ha valamelyik adónem tartozást, míg egy másik túlfizetést mutat.

Valóban fő szabály, hogy az egyik adónemben azonos esedékességgel fennálló túlfizetés meggátolja a másik adónemen azonos esedékességgel hiányzó befizetés miatti késedelmi pótlék keletkezését. Nem így van azonban ez a késedelmi pótlék adónemmel. Miután a késedelmi pótlék adónem nem pótlékolható, így az ezen az adónemen fennálló túlfizetés nem vehető figyelembe a klasszikus adónemeken meglévő hátralék miatti pótlék keletkezésében.

Fizetés a letéti számlára

A végrehajtási eljárás esetén a befizetés nem közvetlenül az adónemszámlákra, hanem a végrehajtói letéti számlára történik. Ráadásul ilyenkor nem az adózó határozza meg, hogy melyik tartozása nyer kiegyenlítést, hanem az adóhatóság telepíti – az esedékesség sorrendje alapján – a befizetést az egyes adónemszámlákra. Így tehát nem ritka, hogy az egy összegben a letéti számlára befizetett teljesítés több adónemen, több részben jelenik meg. Ilyenkor a befizetési dátum alapján lehet megállapítani, hogy a letéti számlára befizetett összeg teljes mértékben megtalálható-e az adónemszámlákon. Akkor van minden rendben, ha az azonos terhelési dátumú – a letéti számlára történt befizetés dátumával megegyező – tételek összege egyezik a letéti számlára azon a napon befizetett összeggel.

Adónemek közötti átvezetés

Az adónemek közötti átvezetés kezdeményezése esetén figyelembe kell venni az adóhatóság által nyilvántartott magán-nyugdíjpénztári tagdíjra, önellenőrzési pótlékra és késedelmi pótlékra vonatkozó speciális szabályokat. A magán-nyugdíjpénztári adónemen jelentkező túlfizetést másik - nem magán-nyugdíjpénztári – adónemre csak akkor lehet átvezetni, ha az érintett adónemnek az egyenlege nem mutat tartozást. Például egy magán-nyugdíjpénztári túlfizetést az áfára csak akkor lehet átvezettetni, ha az adózónak nincs áfatartozása. Ezzel ellentétben két magán-nyugdíjpénztári adónem között akkor is át lehet vezettetni, ha a jóváírandó adónemen a kérelem benyújtásakor tartozás van.

Átvezetés előtt egyébként érdemes a túlfizetés valós értékének a megállapítására kiemelt figyelmet fordítani, ugyanis sokszor a túlfizetés csak látszólagos. A látszólagos túlfizetés leggyakoribb esete, amikor a folyószámlán a bevallásra befizetett összeg már le van könyvelve, de a bevallás még nem, mert azt javítják. Átmeneti túlfizetést okozhat még az évközi előlegfizetés, hiszen a befizetéshez tartozó előírás – a bevallás esedékességének hiányában – majd csak utólag, visszamenőleges hatállyal fog megtörténni. Amennyiben az adózó a befizetett előlegeit kéri vissza, akkor – a visszamenőleges hatályú felkönyvelések miatt – tartozás keletkezik, ami után késedelmi pótlékot is kell majd fizetni.

A fizetési könnyítés esedékessége

A fizetési könnyítéssel érintett adózók többsége a felszámított késedelmi pótlék miatt reklamál. Tudni kell, hogy főszabályként a fizetési könnyítés nem az eredeti esedékességtől jár az adózónak, hanem a határozatban megjelölt időponttól. Ezért az eredeti esedékesség és a határozat szerinti dátum között késedelmi pótlék keletkezik, amelynek a felszámítása jogszerű.

Sortévesztés korrigálása önellenőrzéssel

Az éves bevallást benyújtóknál szokott előfordulni, hogy a több adónemet is tartalmazó bevallásban "elcsúsznak" a sorok, tehát eggyel lejjebb vagy följebb szerepelnek az adatok. Ennek az a következménye, hogy a kötelezettségek nem a megfelelő adónemre könyvelődnek, miközben a befizetések a helyes adónemen szerepelnek. Ez a tévedés csak önellenőrzés benyújtásával korrigálható, a korrigált összegre jutó késedelmi pótlékot pedig az adóhatóság törli hivatalból.

Táppénz-hozzájárulással kapcsolatos határozat könyvelése

Igen sok gondot okoznak az egészségbiztosítási pénztárak által kiadott, táppénz-hozzájárulás megfizetéséről szóló határozatokkal kapcsolatos eltérések. Az ilyen jellegű probléma a tb-kifizetőhelynek nem minősülő foglalkoztatókat érinti. Miután a határozatot az egészségbiztosítási szerv adja ki, azt az APEH csak könyvelésre kapja meg, ezért a tisztázáshoz minden esetben meg kell keresni a társszervet. Az adózói észrevétel csak ezt követően rendezhető megnyugtatóan.

A késedelmi pótlék rendezése

Ha valaki 2006-ban valamely kötelezettségét késve fizette, akkor a napi pótléklista is része a folyószámla-értesítésnek. A pótlékértesítő csak 2006. január 1. és december 31. közötti esedékességű tételeket tartalmaz, ugyanis a pótlékfelszámítás egy teljes naptári évre történik. A pótléklevezetés pontos képet ad arról, hogy mely napokon hány forint volt a tartozás, mekkora összegű pótlékalap után milyen mértékű jegybanki alapkamat figyelembevételével, hány napra, mennyi a részpótlék. A késedelmi pótlék adónem teljes rendezéséhez tehát egyrészt a pótlékértesítőn szereplő összeget kell befizetni, másrészt a késedelmi pótlék adónemén (138-as adónem) közölt tartozást is, mert a kettő együtt mutatja az adónemen jelentkező összes tartozást. Ha valaki 2007-ben is késett a befizetésekkel, akkor az erre vonatkozó késedelmi pótlékot majd csak a 2008-ban kiküldendő folyószámla-kivonaton lehet látni.

Késedelmi pótlék önellenőrzés esetén

Az egyik legbonyolultabb feladat az önellenőrzés esetén felszámítandó késedelmi pótlék helyes összegének az ellenőrzése. Ez abból adódik, hogy az adózás rendjéről szóló törvény szerint mentesül az adózó a késedelmi pótlék felszámítása alól, ha megfizeti az önellenőrzési pótlékot. A bevallás beadásakor az adóhatóság természetesen még nem tudhatja, hogy az adózó nem kevesebbet fizetett a kelleténél, hanem a bevallásában tévedett, ezért automatikusan felszámítódik a késedelmi pótlék. Az önellenőrzés benyújtásakor - manuális technikai rendezéssel – a módosított kötelezettséget az eredeti esedékesség időpontjára kell előírni. Ha ez a rendezés megtörtént, akkor ezt követően már csak az esetleg időközben felszámított késedelmi pótlék szerepelhet a folyószámlán. Ilyen akkor fordulhat elő, ha az adózó az önellenőrzés esedékességét követően fizeti csak meg a tartozást.

Az éves bevallások önellenőrzése további odafigyelést igényel, ugyanis az önellenőrzésben nem lehet megjelölni, hogy a módosítás melyik hónapra vonatkozik. Ebből következően - más információ hiányában – az APEH a bevallás benyújtására nyitva álló határnapot, azaz február 15-ét veszi figyelembe. Ha a kötelezettségcsökkenés egy korábbi hónapra vonatkozik, akkor mindenképpen egyeztetést kell kezdeményezni, hogy az erre az időszakra felszámított késedelmi pótlékot rendezni lehessen.

Illetékkötelezettség rendezése

2007. január 1-jétől megvalósult az illetékek adóhivatali integrációja, ezért a folyószámla-kivonat tartalmazza az integráció időpontjában fennállt vagy azóta keletkezett illetékkötelezettségeket is. Illetékek esetében egy adózónak egyidejűleg több különböző megyében is jelentkezhet kötelezettsége. Ezeket az APEH egy helyen, az adószámon tartja nyilván. Az illetékegyenlegekkel kapcsolatos észrevételeket írásban célszerű megtenni, így a helyzetet az adóhatóság belső megkeresések segítségével könnyebben tudja rendezni.

Egyeztetés az adóhivatallal

Azt, hogy milyen módszerrel lehet a folyószámla-kivonatokat egyeztetni, az egyes régiós igazgatóságok a helyi specialitásoknak megfelelően alakították ki. Erről a helyi médiában, az igazgatóság internetes honlapján lehet informálódni. Mindenhol azonos azonban, hogy az egyeztetéshez szükség van az adózó saját nyilvántartására a feladott bevallásokra, kézhez kapott határozatokra, a különböző befizetési bizonylatokra. Ezek, illetve ezek fénymásolata segítségével lehet a valóságnak megfelelő állapotba hozni az adózó folyószámláját. Figyelni kell arra is, hogy ha az adózó nem maga intézi az egyeztetést, akkor az eljáró magánszemélyt csak a képviseletre vonatkozó szigorú szabályok betartása mellett kell és lehet meghatalmazni.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem