Általános tudnivalók
A Munka Törvénykönyve (Mt.) 177. §-ának (2) bekezdése szerint meg kell téríteni a munkavállalónak azt a kárát is, ami nem vagyoni kár. Ezen túlmenően a törvény nem rendelkezik, így a nem vagyoni kár fogalmát sem tudjuk meg. Nem ad támpontot a polgári jog sem, ugyanis az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatával megsemmisítette a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 354. §-ának azt a szövegrészét, amely szerint a károkozó akkor köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, "ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti."
Egy törvénymódosítás a 354. § szövegét ("A károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát.") is hatályon kívül helyezte, s a Ptk. 355. §-ának (1) bekezdését egészítette ki a kár vagyoni és nem vagyoni elemeire való utalással.
A károkozó tehát köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát egyaránt megtéríteni. A Ptk. szabályából a munkaviszonyra is analóg módon alkalmazható következtetés, miszerint a nem vagyoni kártérítés követelhetősége nem tehető függővé a jogsértés következményeitől, azaz a személyhez fűződő jogok a jogsértés hatásaitól független vagyoni védelemben részesülnek. A nem vagyoni kártérítés a személyiséget ért sérelmek esetére rendelt jogvédelmi eszköz.
A testi, a pszichikai sérülés az élet számos területén befolyásolhatja, megnehezítheti a károsult munkavállaló életvitelét. A nem vagyoni kár címén előterjeszthető "igényeket" és ezek mértékét – mint jeleztük – az Mt. nem nevesíti, ezt a felek egyeztetésére, illetve végső soron a bírói gyakorlat jogalakító hatására bízza. A nem vagyoni kár jogintézménye azt hivatott szolgálni, hogy enyhítse azokat a sérelmeket, amelyek a károsultat érték, s amelyek nem vagyoni hátrányként jelennek meg a károsult oldaláról. Ha a munkahelyi körülmények a munkavállaló olyan egészségkárosodásához vezetnek, amely nem vagyoni kártérítés követelésére is alapot adhat, a bíróságnak részletes bizonyítási eljárást kell lefolytatnia annak megállapítására, hogy a kár nyilvánvalóan az egészségre ártalmas munkahelyi körülmények folytán következett be. Az összeg meghatározásakor több szempontot kell figyelembe venni. Nem mindegy, hogy hány éves a károsult munkavállaló, és milyen mértékű egészségkárosodást szenvedett.
A munkáltatónak a munkahelyi konfliktussal kapcsolatos magatartása személyiségijog-sértést okozhat, ezáltal nem vagyoni kártérítés iránti követelést is megalapozhat. Önmagában valamely munkahelyi konfliktus fennállása nem cáfolja, de nem is bizonyítja a munkáltató kárt okozó magatartását [Mt. 174. § (1) bekezdés]. Ekkor azt kell vizsgálni, hogy a munkáltató tanúsított-e olyan konkrét magatartást, amely a munkavállalónak nem vagyoni kárt okozott, eljárása előidézte-e valamely személyiségi jog megsértését. Ennek bizonyítása a munkavállalót terheli, a vétkesség nélküli felelősség alól történő mentesülés érdekében pedig a bizonyítás a munkáltatót terheli [Mt. 174. § (1), (2) és (4) bekezdések, Legf. Bír. Mfv. I. 10. 142/2002/3. sz.].
Bizonyítási teher
Az Mt. megszorítás nélkül rendelkezik a nem vagyoni kár megtérítéséről. A munkavállalónak kell bizonyítania, hogy a munkaviszonyával összefüggésben kár érte, tehát a munkáltató konkrét károkozó magatartását, a kárt és az ezek közötti okozati összefüggést. A felelősség alól történő mentesülés érdekében a bizonyítás a munkáltatót terheli [Mt. 174. § (2) bekezdés].
A kár összegének megállapítása
A nem vagyoni kárként esetleg fizetendő kártérítésnek az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozására kell alkalmasnak lennie. A nem vagyoni kártérítés feltételeinek fennállása, a személyiségijog-sértés súlyossága és komolysága kérdésében, az egyedi tényállások elbírálása során a bíróságnak kell állást foglalnia. Objektív mérce hiányában a bíróság mérlegelésén alapul a kár nagyságának megállapítása. Az Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB határozatában – egyebek mellett – kifejtette, hogy a nem vagyoni kártérítés jogintézménye az általános személyiségvédelem eszköze. E jogintézmény alkalmazásánál, eltérően a vagyoni kártérítéstől, ahol a teljes kártérítésről is szó lehet – objektív mérce hiányában -, a bíróság mérlegelésén alapul a kár nagyságának megállapítása [34/1992. (VI. 1.) AB határozat 4.2 pontja]. Az Alkotmánybíróság ebben a határozatában azt is megállapította, hogy a nem vagyoni kártérítés feltételeinek fennállása, a személyiségijog-sértés súlyossága és komolysága kérdésében, az egyedi tényállások elbírálása során a bíróságnak kell állást foglalnia (Legf. Bír. Mfv. I. 10.951/1996. sz.).
A következőkben a részletes ismertetéshez a bírósági gyakorlatot hívjuk segítségül – néhány tipikus és elszomorító, nem vagyoni kártérítésre jogosító tényállással.
Végtagvesztés fiatal korban
A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásánál a károsult életkora szerint meghatározott életviszonyait is figyelembe kell venni. Fiatal munkavállalónál bekövetkezett végtagcsonkolódás a teljes értékű, egészséges, korlátozásmentes élethez való jog sérelmét jelenti. A baleset a munkavállaló által kezelt bálázógépnek a munkáltató által eltűrt hibája miatt következett be, a gép felnyitott fedelek mellett is üzemelt, és a veszélyes térhez a gépet kezelő hozzáférhetett. A munkavállaló bal karja csonkolódásával és 67 százalékos munkaképesség-csökkenésével járó baleset úgy következett be, hogy a fiatal munkavállaló a bála kitolását elősegítendő egy kődarab segítségével benyúlt a gépbe. A nem vagyoni kártérítés tekintetében a munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkavállaló a baleset következtében 19 évesen vált rokkanttá, a végtag hiánya miatt életlehetőségei súlyosan beszűkültek, mindennapi tevékenységeiben mások segítségére szorul, a végtag elvesztése súlyos pszichikai károsodást is okozott. A baleset ilyen tartós és súlyos következményeit együttesen értékelve annak hozzávetőleges kiegyensúlyozására kötelezte – többek között – a munkáltatót nem vagyoni kártérítés és a baleset időpontjától számított kamata megfizetésére.
A korábban beszerzett igazságügyi orvos szakértői vélemény egyértelműen rögzítette a balesettel összefüggésben kialakult súlyos fokú depresszív neurotikus tünetképződést, az önértékelési válságot mutató személyiség kialakulását. Ezeket a baleseti következményeket az orvos szakértő súlyosnak és tartósnak minősítette. A felülvizsgálati kérelemre eljáró Legfelsőbb Bíróság szerint a nem vagyoni kárpótlást a bírói gyakorlat az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozására szolgáló kártérítésnek tekinti. A nem vagyoni kártérítés összegét a baleset miatt bekövetkezett életminőség megváltozása értékelésével kell megállapítani. Lényeges körülményként kell értékelni, ha a csonkolással járó baleset fiatal korban következett be, így annak következményeit a sérültnek élete végéig viselnie kell. Az adott esetben – a munkáltatói felülvizsgálati érvelésével ellentétben - nem annak volt döntő jelentősége, hogy a szokásait, társas kapcsolatait illetően még nem kialakult fiatal személyiségnél a súlyos baleset a korábbi életéhez képest milyen változásokat eredményezett, hanem annak, hogy a munkavállaló karja elvesztésével súlyosan sérült a jövőre nézve a teljes értékű egészséges, korlátozásmentes élethez való jog. Mindezek a munkavállaló életét (munkavégzése, magánélete) nyilvánvalóan beszűkítik, sérülése a hétköznapi, bárkire jellemző szokásai megváltoztatására kényszerítik. (Legf. Bír. Mfv. I. 11. 251/2001/5. sz.).
A nem vagyoni kártérítés feltételei
A munkáltató a nem vagyoni kárt is csak akkor köteles megtéríteni, ha a kártérítési felelősségének feltételei fennállnak. Ennek hiányában sem vagyoni, sem nem vagyoni kártérítés megfizetésére nem köteles [Mt. 88. § (2) bekezdés, 174. §, 175. §, 177. § (2) bekezdés].
Kártérítés közös megegyezéses munkaviszony-megszüntetésnél
Az egyik jogesetben a munkáltató nem tudta teljesíteni vállalt fizetési kötelezettségeit, ezért a felek azzal a feltétellel szüntették meg közös megegyezéssel a munkaviszonyt, hogy a munkáltató két részletben, fél éven belül meghatározott összeget fizet a dolgozónak. A megállapodás szerint, ha a munkáltató a fizetési feltételeknek nem tesz eleget, a munkavállaló jogosult a teljes kártérítési igény érvényesítésére. A munkáltató a második részletet késedelmesen utalta át, ezért a munkavállaló keresetet indított ellene, elmaradt jövedelme mellett életkörülményei kedvezőtlen alakulása miatt nem vagyoni kártérítést kért. A munkaügyi bíróság ítéletével keresetét elutasította, mert a jogviszony közös megegyezéses megszüntetése miatt az Mt. 88. §-ának (2) bekezdése szerint igényelhető munkabér kártérítésként nem érvényesíthető, így a nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló igénye is alaptalannak minősült.
A per utolsó fázisában benyújtott felülvizsgálati kérelemben a követelés jogalapjaként megjelölt rendelkezés [Mt. 177. § (2) bekezdés] a megtérítendő károk között a munkáltató nem vagyoni kártérítés megfizetéséről szóló kötelezettségét szabályozza. A munkáltató a nem vagyoni kárt is csak akkor köteles megtéríteni, ha a kártérítési felelősségének feltételei (Mt. 174. és 175. §) fennállnak. Ennek hiányában sem vagyoni, sem nem vagyoni kártérítés megfizetésére nem köteles. A felek a határozott idejű munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntették. Az Mt. 88. §-ának (2) bekezdése szerint a munkáltató akkor köteles a határozott időből le nem töltött időre járó átlagkeresetet megfizetni, ha a munkaviszonyt egyoldalúan ő szünteti meg, ide nem értve a rendkívüli felmondás esetét. A megállapodás szerint a munkavállaló akkor érvényesítheti kártérítési igényét, ha a munkáltató a vállalt fizetési kötelezettségének nem tesz eleget. A munkáltató késedelmes teljesítése miatt a nem vagyoni kár felmerülése nem bizonyított. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.699/1998. sz.).
Oksági kapcsolat
Ha a nem vagyoni kár megtérítése iránti igény alapjául felhozott indokok nincsenek okozati összefüggésben a munkavállaló munkahelyi megbetegedésével és az annak következményeként ki-alakult munkaképesség-csökkenéssel, a bíróságnak az igényt – megalapozatlansága miatt - el kell utasítania.
Kárigény a munkaviszony megszűnte utáni körülmények miatt
Egy konkrét ügyben a felek között nem volt vitás, hogy a munkavállaló a munkáltatónál történt foglalkoztatása idején foglalkozási megbetegedést szenvedett el, amely a munkaképessége csökkenéséhez vezetett. A munkaképességének csökkenése következtében szükséges munkaköri változásra tekintettel a munkáltatót a bíróság kártérítés megfizetésére is kötelezte, melynek a munkáltató eleget is tett.
A munkavállalónak a foglalkoztatása fennállása alatt a saját előadása szerint sem merült fel nem vagyoni kára. Ezt a kárigényét a munkaviszony megszűnését követően előállott helyzetre tekintettel kívánta érvényesíteni. A munkavállaló által a nem vagyoni kárigény alapjául felhozott indokok azonban (mint a türelmetlen, ideges, környezetével szemben ingerült magatartás kialakulása, a sikertelen elhelyezkedési kísérletek, a korára, egészségi állapotára és szakképzettségére tekintettel csökkenő elhelyezkedési esélyek) nem hozhatók okozati összefüggésbe a munkahelyi megbetegedésével és az annak következményeként kialakult munkaképesség-csökkenéssel. A munkavállaló által előadott és kétségkívül meglevő elhelyezkedési nehézségek nem vonhatók a jogi összefüggések körébe, nem állnak ok-okozati viszonyban a munkaviszonya keretében elszenvedett munkaképesség-csökkenéssel. A munkavállaló esetében kétségkívül mutatható ki kár annak következtében, hogy a munkaviszonya megszűnt, és új munkaviszony híján a munkanélküli-ellátásból kénytelen megélni, amelynek összege nyilvánvalóan alacsonyabb a korábbi jövedelemnél. Ez a kár azonban nem a munkáltató által okozott olyan kár, amelyért vétkességére tekintet nélkül is teljes mértékben felelősséggel tartozna. A munkáltató felmondásának indoka nem a munkavállaló munkaképességének csökkenése volt. A munkavállaló azt sem tudta alátámasztani, hogy a munkaviszonya megszűnését követően a munkahelyi megbetegedéséből adódóan nem tudott elhelyezkedni. Ennek az összefüggésnek a bizonyítottsága hiányában pedig a vagyoni kár megtérítése iránti igényét megalapozatlanság miatt el kell utasítani (Veszprém Megyei Bíróság 3. Mf. 20 461/1993. sz.)
Az elhelyezkedés akadályozása
Nem vagyoni kártérítés csak abban az esetben illeti meg a munkavállalót, ha olyan tényeket bizonyít, amelyek alapján a munkáltató magatartásával okozati összefüggésben a nem vagyoni károsodása megállapítható. Az a körülmény, hogy a munkáltató a jogviszony megszüntetésével megakadályozta a munkavállaló elhelyezkedését, nem vagyoni kár megállapítására egymagában alapul nem szolgálhat. A munkáltató egy ügyben önmagában azzal nem sértett jogszabályt, amikor a rendkívüli felmondás indokainak el nem fogadása esetén nem az Mt. 96. §-a, hanem annak 101. §-a alapján (munkavállalói jogellenes munkaviszony-megszüntetés) intézkedett a jogviszony megszüntetése iránt. Ezért erre sem alapítható a nem vagyoni kárigény. (Legf. Bír. Mfv. I. 10. 343/1994. sz.)
Kivezettetés, kitiltás a munkahelyről egy rendes felmondás apropóján
Átszervezésre alapított munkáltatói rendes felmondás közlésével együtt tanúsított, a munkavállaló jó hírnevéhez való jogát sértő magatartás megalapozza a nem vagyoni kártérítés iránti igényt [Mt. 174. § (1) bek., 177. § (2) bek.]. A munkáltató rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyát azzal az indokolással, hogy a végrehajtott szervezeti átcsoportosítás következtében a munkavállaló munkaköre megszűnt, továbbá nem tett eleget vezetői megbízásakor a német alapfokú nyelvismeret megszerzésére vállalt kötelezettségének. A munkavállaló keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével az Mt. 100. §-ában meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását kérte, mivel álláspontja szerint a felmondás indokai valótlanok. Nem vagyoni kártérítést is követelt a munkaviszonya megszüntetésekor vele szemben tanúsított megalázó és emberi méltóságát sértő munkáltatói magatartás miatt. A munkaügyi bíróság ítéletével a rendes felmondást hatályon kívül helyezte, és kötelezte a munkáltatót, hogy – többek között – nem vagyoni kártérítésként 1 000 000 forintot fizessen meg. A nem vagyoni kártérítés iránti követelést az elsőfokú bíróság arra tekintettel találta alaposnak, hogy a munkáltatónál 30 évig döntő részben műszaki vezetőként, illetve műszaki igazgatóként munkaviszonyban állt munkavállalót a munkáltató írásban kitiltotta a telephelyről, a felmondás után három személlyel megalázó módon kísértette végig az udvaron, irodájába nem léphetett be, a történtekről széles körben sokan tudomást szereztek, és mindez a munkavállaló házastársa cégének külföldi kapcsolataiban is zavart okozott.
A perben eljáró Legfelsőbb Bíróság szerint a munkáltató a munkaviszony megszüntetésekor a felperes személyiségi jogát sértő módon járt el, ami a követelését megalapozza. Az Mt. 174. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltatót objektív felelőssége alapján teljes kártérítési kötelezettség terheli, egyebek mellett az Mt. 177. §-ának (2) bekezdésében szabályozott nem vagyoni kár tekintetében is. Az adott esetben az a tény, hogy a vezető munkakörű munkavállaló a felmondása kézhezvételétől kísérőkkel mozoghatott a munkaadó telephelyén, irodájában személyes dolgai elvitelét is ellenőrizték, majd sokak szeme láttára az udvaron keresztül a portáig kísérték, továbbá a munkáltató utasítást adott kitiltására a portaszolgálatnak, amit írásban is kifüggesztettek, megvalósította a személyiségi jogi jogsértést. A munkáltató eljárása a munkavállalót emberi méltóságában sértette. A munkáltató eljárása - a felmondás jogellenessége mellett – alappal értékelendő olyannak, amely a munkavállalót becsületében sértette, munkáját, általában személyét illetően rosszindulatú szóbeszédet indított el, és szélesebb körben megütközést keltett.
Téves az a munkáltatói álláspont ilyen esetben, hogy a példa szerinti eljárás bármely munkaviszony megszűnésekor követendő szokásos módszer. Nem vitás, hogy a munkaviszony a munkavállaló és a munkáltató közötti bizalmi viszony, és a bizalom megszűnése megalapozhatja a munkaviszony megszüntetését, továbbá nem vitatható el a munkáltató joga arra, hogy megszabja a telephelyére belépők körét. Ez azonban nem ad jogszerű alapot a munkáltatónak arra, hogy megsértse a (volt) munkavállalója jó hírnevéhez való jogát, amelyeknek alkotmányos védelmére az ügyben hozott jogerős ítélet helytállóan hivatkozott. A felmondás közölt indoka átszervezés volt, a munkavállalóval szemben tanúsított bánásmód önmagában bántó és megalázó volt, és kívülállókban alappal alakíthatta ki azt a véleményt, hogy azonnali hatállyal elbocsátották, és ennek valamilyen súlyos, a felperes munkájában, személyében, magatartásában rejlő alapos oka lehetett.
A nem vagyoni kártérítés összegét illetően azt kellett mérlegelni, hogy a munkavállalót ért nem vagyoni hátrány súlya, jellege és következményei folytán milyen másnemű előny alkalmas az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyenlítésére [Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozat 4.2. pont 4. bekezdés]. A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor nem hagyható figyelmen kívül a mértéktartás elvén alapuló bírói gyakorlat, mely szerint az ügy sajátosságait és az összes körülményt is értékelő mérlegelés tekinthető a törvény szerint okszerűnek. A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a nem vagyoni kártérítés mértékét 500 000 forintban állapította meg (Legf. Bír. Mfv. I. 10 619/1999. sz.).
A nem vagyoni kárigény esedékessé válása
A nem vagyoni kártérítésre vonatkozó igény akkor válik esedékessé, amikor a kártérítés alapjául szolgáló sérelem bekövetkezik. Ez nem mindig esik egybe a károkozó magatartás időpontjával. A munkavállaló szerelőként tehergépkocsi javítása közben munkabalesetet szenvedett. A vagyoni mellett később nem vagyoni kártérítés megfizetése iránt indított pert munkáltatója ellen. A munkaügyi bíróság után a megyei bíróság is megállapította, hogy az Mt. 186. §-ának (1) bekezdése alapján a nem vagyoni kártérítés iránti igény a kár bekövetkezésével vált esedékessé. Miután a kár négy éve következett be, a munkavállaló az elévülési idő után terjesztette elő az igényét. Ezzel szemben megállapítható: a nem vagyoni kártérítésre vonatkozó igény akkor válik esedékessé, amikor a kártérítés alapjául szolgáló sérelem bekövetkezik. Ez nem mindig esik egybe a károkozó magatartás időpontjával. Az adott esetben a munkavállaló hosszabb kórházi gyógykezelés alatt állt, a nem vagyoni kártérítés jogalapjául megjelölt tény: a munkaképesség-csökkenése (felgyógyulásának meghiúsulása) tehát nem azonnal, a balesetkor, hanem későbbi időpontra alakult ki, illetve vált véglegessé. A nem vagyoni kártérítést megalapozó sérelem tehát akkor keletkezett, amikor sérülésének mibenlétét és - a kórházi gyógykezelés ellenére – munkaképesség-csökkenését megállapították. Ezért a munkavállaló az elévülési időn belül terjesztette elő a kártérítés iránti követelését, a megyei bíróság tévesen következtetett a követelés elévülésére (Legf. Bír. Mfv. I. 10.741/1998. sz.).
Nyugdíjazás
A nyugdíjazás ténye önmagában nem alapozza meg a nem vagyoni kártérítésre irányuló igényt, mert a nyugdíjazásból nem következik az egyén aktivitásának megszűnése [Mt. 177. § (2) bek., 186. § (1)-(2) bek.]. A munkavállaló jogviszonyát egészségügyi ok miatti alkalmatlanná válása miatt megszüntették, és nyugdíjazták. A nyolc évvel korábban a munkavégzés közben elszenvedett balesetére hivatkozással kártérítési igényt terjesztett elő, majd annak elutasítása után keresettel élt, amely – egyebek mellett – nem vagyoni kár megfizetésére irányult. A baleset után egészségi állapota folyamatosan romlott, összmunkaképesség-csökkenését 50 százalékban - ebből a baleseti munkaképesség-csökkenést 26 százalékban – állapították meg, és a munkaköre betöltésére alkalmatlannak minősítették. A munkaügyi bíróság a nem vagyoni kárigénnyel kapcsolatban megállapította, hogy a felperes baleset okozta állapotának végleges kialakulásától az elévülési idő eltelt. Önmagában a nyugdíjazásra alapozottan pedig a nem vagyoni kárigényt nem találta alaposnak, mivel az ezzel kapcsolatos hátrány kifejezetten anyagi jellegű volt, amely az elérhető kereset és nyugdíj különbözeteként jelentkezett.
A másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bíróság álláspontjával a nem vagyoni kártérítési igény elutasításával kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a balesettel összefüggésben a munkavállaló egészségi állapota kialakulásának időpontjához képest a nem vagyoni kártérítési igény elévült, és ezt hivatalból kell figyelembe venni. Önmagában a nyugdíjazás ténye, mint a szolgálati viszony jogszerű megszüntetése, a munkáltató kártérítési felelősségét nem alapozza meg. A felülvizsgálati kérelmét a munkavállaló azzal indokolta, hogy a részben baleseti okból, egészségügyi alkalmatlansága folytán a nyugállományba helyezésével, azaz a munkájának elvesztésével a társadalmi életben való részvétele tartósan és súlyosan megnehezült. Állása elvesztése folytán munkanélkülivé vált, tőkehiány miatt vállalkozásba nem tud kezdeni, ebben a nehéz helyzetben segítené őt a nem vagyoni kártérítés. Hátrányos helyzetét abban jelölte meg, hogy aktív élete közepén keresőfoglalkozást nem talál, tétlenségre van kárhoztatva.
A felülvizsgálati kérelem arra helyesen hivatkozott, hogy a munkavállaló a nem vagyoni kárigényét a nyugdíjazáskor bekövetkezett hátrányra alapozta, tehát az elévülési időt a nyugállományba helyezés időpontjától kell számítani [Mt. 186. § (1)-(2) bekezdés]. A nyugdíjazásával kapcsolatosan elszenvedett sérelmet azonban a munkája, a keresőfoglalkozása elvesztésében jelölte meg, amely valójában vagyoni hátrányként jelentkezett, így azt a perben egyébként megítélt keresetveszteséget pótló vagyoni kártérítés kompenzálta. A nyugdíjazás ténye azonban önmagában a nem vagyoni kárigényt nem alapozza meg, mert a nyugdíjazásból nem következik az egyén aktivitásának megszűnése. Az adott esetben nem áll fenn valamely személyiségijog-sérelem, amely vagyoni szolgáltatással kiegyensúlyozható (Legf. Bír. Mfv. I. 10.805/1998. sz.).
Kárösszeg – arányban az elszenvedett sérelemmel
Nem vagyoni kártérítésként a károsultat ért hátrány csökkenéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges kárpótlásként olyan kárösszeget kell megítélni, amely arányban áll az elszenvedett sérelemmel. Annak megítélésénél, hogy milyen mértékű lehet ez a kárösszeg, nem mellőzhető a károsult személyi körülményeinek részletes megismerése és azoknak a konkrét sajátosságoknak az értékelése, amelyek megalapozzák az arányos és mértéktartó nem vagyoni kártérítés megállapítását.
Állapotrosszabbodás és a nem vagyoni kártérítés
Állapotrosszabbodás miatt érvényesített nem vagyoni kártérítés jogalapjaként a munkaképesség-csökkenés mértéke megváltozásának nincs kizárólagos jelentősége [Mt. 177. § (2) bekezdés, 1992. évi XXII. törvény 11. § (2) bekezdés]. A munkavállaló 1984-től 1986-ig zajártalom miatt baleseti járadékban részesült. 2000-ben észlelte hallásának jelentős romlását, és emiatt ismételten baleseti járadék iránti igényt nyújtott be. Előadta, hogy a beszédet nem érti, a füle állandóan zúg, és nem hallja a rádió, a televízió, a telefon hangját. A munkavállaló részére a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2002-ben II. fokozat szerinti baleseti járadékot állapított meg azzal, hogy a zajártalom 26 százalékos munkaképesség-csökkenést eredményezett. A munkavállaló az állapotrosszabbodásra tekintettel kérte a munkáltatónak nem vagyoni kártérítésben való marasztalását. Az összegszerű igényét 500 000 forintban jelölte meg. A munkaügyi bíróság szerint a követelés elévült, mert a munkavállaló nem vagyoni kára már az 1980-as évek közepén fennállt, a lassú állapotromlás, amely az adott betegség jellegével együtt jár, nem alapozhatja meg a nem vagyoni kártérítés iránti követelést.
A felülvizsgálat alapján megállapítandó: az állapotrosszabbodás önállóan is nem vagyoni kártérítés iránti követelést alapozhat meg, és ez esetben az elévülés szempontjából önálló elbírálás alá esik. Az adott esetben ezért azt kellett vizsgálni, hogy a munkavállalónál bekövetkezett állapotrosszabbodás okozott-e olyan személyiségijog-sérelmet, amely miatt a nem vagyoni kártérítés iránti igényt új, önálló igényként érvényesíthette. Ennek megítélésénél a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a munkaképesség-csökkenés mértékének megváltozása nem minősülhet kizárólagos jelentőségűnek főképpen akkor, ha a károsult állapotának orvosi megítélése nem egybehangzó, és azt a fél is kifogásolja (Legf. Bír. Mfv. I. 10.812/2003. sz.).
Halál
Magasabb összegű nem vagyoni kártérítést bizonyított súlyos körülmények alapoznak meg. Az egyik jogesetben a munkavállaló raktári anyagkiadó munkakörben dolgozott, a munkahelyén munkavégzés közben üzemi balesetet szenvedett, és néhány óra múlva ennek következtében elhunyt. Özvegye a vagyoni mellett nem vagyoni kárai megfizetésére kérte a munkáltatót kötelezni. A munkaügyi bíróság egyebek mellett 2 700 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a munkáltatót (1997-et írunk!). A nem vagyoni kártérítést az ítélet szerint az alapozta meg, hogy az özvegy férjének halála súlyosan és tartósan megnehezítette az özvegy, valamint a kiskorú gyermekének a társadalmi életben való részvételét. Így a követelt 3 000 000 forinthoz képest a kármegosztásra tekintettel 2 700 000 forint megfizetésére kötelezte a munkáltatót.
A megyei bíróság a nem vagyoni kártérítés összegét 3 000 000 forintra felemelte. Az elszenvedett sérelmekhez képest ezt az összeget ítélte arányosnak. Hivatkozott az özvegynek a baleset okozta komoly megrázkódtatására, nyugdíjhoz közel álló életkora miatti nehézségeire, valamint arra, hogy egy kiskorú gyermekkel egyedül maradt, és a nevelés, gondoskodás egyedül az özvegyre hárul. A nem vagyoni kár összegét az ítélethozatal idején fennálló értékarányok alapján számította, ezért elutasította az özvegynek a baleset időpontjától számított késedelmikamat-követelését.
A nem vagyoni kártérítésként a károsultat ért hátrány csökkenéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges kárpótlásként olyan kárösszeget kell megítélni, amely arányban áll az elszenvedett sérelemmel. Annak megítélésénél, hogy milyen mértékű lehet ez a kárösszeg, nem mellőzhető a károsult személyi körülményeinek részletes feltárása, és azoknak a konkrét sajátosságoknak az értékelése, amelyek megalapozzák az arányos és mértéktartó nem vagyoni kártérítés megállapítását. Az adott esetben az eljárt bíróságok e körben a tényállást nem tárták fel, és e nélkül állapították meg a jelentős mértékű nem vagyoni kártérítést. Az elsőfokú bíróság csak összefoglalóan utalt a család életének elnehezülésére, a másodfokú bíróság pedig csupán részletesen idézte a felperes fellebbezésében felhozottakat. Ezeket az alátámasztó bizonyítékok feltárása és értékelése nélkül bizonyítottnak elfogadta. Ilyen esetben a felülvizsgálati kérelem alapján eljáró Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja (Legf. Bír. MfV. I. 10.708/1998. sz.)
Mozgáskorlátozottság kompenzálása
Ha a baleset folytán rokkanttá vált mentőgépkocsi-vezető a súlyos mozgáskorlátozottsága miatt nem vagyoni kártérítést igényelt, ez az egészséghez való jog megsértése miatt őt megilleti. Az elsőfokú bíróság a munkáltatót a mentőgépkocsi-vezetői feladatainak ellátásával összefüggésben keletkezett egészségkárosodása miatt 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamata megfizetésére kötelezte. A munkavállaló egy 140 kilogramm súlyú beteg emelésében vett részt, a hordágy megbillent, fájdalmat érzett a nyakában. Utóbb megállapították, hogy a VI. nyaki porckorong szakadását szenvedte el, emiatt műtét vált szükségessé. Ez után többször állt kezelés alatt, 2001 nyarára nyaki porckorongsérv-korrekciós műtétre jegyezték elő, 1998-tól rokkantsági nyugdíjas; a munkaképesség-csökkenése 67 százalék, ebből 50 százalék baleseti eredetű, a baleset óta rendszeresen viselnie kell az ún. Schanz-gallért. A mozgásszervi betegségeihez ideggyengeség társult.
A munkaügyi bíróság a nem vagyoni kártérítésről szóló rendelkezését a munkavállaló fiatal korával (31 évesen érte a baleset), végleges életvitelbeli változásokkal (mozgáskorlátozottság, munkavállalási lehetőségek szűkösebb volta, társadalmi hasznosság érzésének csökkenése) indokolta, utalva az Mt. 177. §-ának (2) bekezdésére, valamint a mértéktartás és az arányosság követelményére. A felülvizsgálati kérelem alapján megállapítandó: a helyváltoztatás, a mozgás, továbbá nem csupán a munkavégzéshez szükséges és nélkülözhetetlen, következésképpen a munkavállaló bizonyított mozgáskorlátozottsága az egészséghez való jog megsértése miatt kellően megalapozza e címen a nem vagyoni kártérítésre való igényét (Legf. Bír. I. Mfv. 10.117/2002. sz.).
Mérlegelési szempontok
A munkavállaló ápolási asszisztensként állt közalkalmazotti jogviszonyban, a munkájával összefüggésben elszenvedett egészségkárosodás (gerincsérv) miatt indított keresetet a munkáltató ellen az általános mellett nem vagyoni kár megtérítése iránt. A tényállás lényege szerint a porckorongsérv kiszakadása akkor történt, amikor a munkavállaló szabadságát töltötte, azonban a betegség kialakulása korábban elkezdődhetett, amikor a munkavégzése során a vizes folyosón elesett. A bíróság e tények és az orvos szakértői vélemény, amely a betegség kialakulásánál szerepet tulajdonított a végzett munka jellegének (betegek emelése, mosdatása stb.), az Mt. 174. §-a alapján a munkáltató teljes mértékű kártérítési felelősségének fennállására következtetett. A munkavállaló túlnyomórészt a munkáltatónál szerzett betegsége miatt mozgásában korlátozottá vált, fájdalmai vannak, önmagát csak nehézségek árán képes ellátni, társas kapcsolatai beszűkültek, egyes korábbi tevékenységeket (pl. kirándulás) nem végezhet. E bizonyított jogsértésekkel az elsőfokú bíróság 800 000 forint nem vagyoni kártérítést talált arányban állónak.
Jogellenes munkáltatói rendkívüli felmondás
A munkáltató jogellenes rendkívüli felmondása megalapozhatja a nem vagyoni kártérítésért fennálló felelősségét. Az ezzel összefüggő nem vagyoni kártérítésre vonatkozó igény elbírálásánál a munkáltató kártérítési felelősségére vonatkozó szabályok megfelelően irányadók [Mt. 100. § (1) bekezdés, 174. § (1) bekezdés, 177. § (2) bekezdés]. Egy perben a felperes munkavállaló az alperes munkáltató rendkívüli felmondásának jogellenessége miatt járó járandóságok megfizetése mellett nem vagyoni kártérítés iránt indított keresetet. A nem vagyoni kártérítés tekintetében az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a felperes aktívan dolgozó, érdekképviseletet is ellátó személy volt, akivel szemben az alperes a szakmai pályafutása csúcsán hozott jogellenes intézkedést, amelynek következtében a felperes rokkanttá vált. Azóta is folyamatosan orvosi kezelésre szorul a közepes súlyosságú pszichiátriai betegsége miatt. A felperes személyisége megváltozott a betegség hatására, ezt a bíróság közvetlenül is észlelte, és állapota miatt – az életkorát is figyelembe véve – kizártnak találta az elsőfokú bíróság, hogy a számítástechnikai munkát a felperes a jövőben el tudná látni. Mindezeket értékelve a munkaügyi bíróság személyiségijog-sértést állapított meg, és ennek hozzávetőleges kiegyensúlyozása céljából kötelezte az alperest másnemű előny, nem vagyoni kártérítés megfizetésére.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, és a nem vagyoni kártérítés mértékét 1 500 000 forintra leszállította. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondás jogellenességének jogerős megállapítását követően a felperesnek az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése alapján azt kellett bizonyítania, hogy a kára a munkaviszony jogellenes megszüntetésével okozati összefüggésben van. Ezt a másodfokú bíróság az eljárásban beszerzett bizonyítékok, így különösen az igazságügyi orvos szakértő véleménye alapján megállapította. Figyelembe vette, hogy a felperes korábban panaszaival háziorvosához fordult, továbbá azt is, hogy korábban a felperesnek hasonló jellegű panaszai nem voltak. Mérlegeléssel a 67 százalékos teljes munkaképesség-csökkenésből 50 százalékot állapított meg az alperes jogellenes rendkívüli felmondásával összefüggőként, arra is rámutatott, hogy a felperes kárigényét nem a munkáltató anyagi felelősségére vonatkozó szabályok szerint kellett elbírálni. A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegét 2 500 000 forintról 1 500 000 forintra azért szállította le, mert az összeg meghatározásánál az elsőfokú bíróság olyan tényeket is figyelembe vett, amelyekre vonatkozóan a felperes a vagyoni igényeit is előterjesztette (háztartási kisegítő, közlekedési költség stb.).
A felülvizsgálati kérelemben eljárt Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet helyesen állapította-e meg a jogellenesnek bizonyult alperesi rendkívüli felmondás és a felperes betegsége közötti okozati összefüggést. A bírói gyakorlat értelmében a munkáltató jogellenes magatartása önmagában nem elégséges indoka a munkavállaló nem vagyoni kártérítés iránti igényének. A munkavállalónak ezért bizonyítania kell a kárnak a munkáltató magatartásával (a jogellenes rendkívüli felmondással) való összefüggését. Az adott esetben ezért a felperesnek azt kellett meggyőzően és hitelt érdemlően bizonyítania, hogy a (bíróság által jogerősen jogellenesnek minősített, ennek folytán külön további bizonyítást nem igénylő) rendkívüli felmondással összefüggésben valósult meg a nem vagyoni kártérítést megalapozó személyiségijog-sértés. Az igény elbírálásánál ezért - függetlenül attól, hogy a kártérítés iránti követelés előterjesztése az Mt. 100. § (1) bekezdése szerint történt – megfelelően irányadóak a munkáltató kártérítési felelősségét tartalmazó szabályok [például Mt. 174. § (1) bekezdés, 177. §].
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítélet indokolásában szereplő jogi okfejtést pontosította. A kártérítés tekintetében: a felperes aktív személy volt, szakmai pályafutása kiemelkedő időpontjában történt a rendkívüli felmondás, ennek jogellenességét az okozta, hogy a munkáltató helytelenül értékelte a felperes magatartását; a bíróság rögzítette a felperes betegségének kezdetét, lefolyását, kialakulását, és a bíróság által közvetlenül a per alatt észlelt felperesi állapotromlást. A kiegészítő orvos szakértői vélemény magyarázatot ad arról, hogy a felperes a "munkahelyi konfliktus" miatt kialakult betegsége miatt kényszerült a gyógyszerek szedésére. Ez a körülmény nála (nyilvánvalóan nem kívánt mellékhatásként) lelassulást, beszűkültséget, indítékhiányt eredményezett, amelyet a vizsgálat az elvégzett tesztek alapján kimutatott. Ezt a szakértői következtetést nem lehet akként értelmezni, hogy a felperes pszichiátriai betegsége szervi eredetű, vagy azt a gyógyszerszedés és nem a felperes munkáltató jogellenes rendkívüli felmondása okozta (Legf. Bír. Mfv. I. 11.262/2001/3. sz.).
A Legfelsőbb Bíróság szerint az elsőfokú bíróság a törvénynek és a bírói gyakorlatnak megfelelően értékelte az egészség megsértése miatt a munkavállalót ért személyiségi jogi sérelmeket a nem vagyoni kártérítés jogalapja körében. Ez az értékelés azonban a munkavállaló fiatal – 21 éves – életkorát figyelembe véve az összegszerűség meghatározásánál nem okszerű, nem felel meg az ítélkezési gyakorlatnak sem, amely érvényesíti a nem vagyoni kártérítésnek az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozását célzó, vagyoni előny nyújtását jelentő funkcióját. Az adott esetben a fiatal, gyermekét egyedül nevelő munkavállaló életére szinte minden tekintetben kiható károsodást szenvedett, mivel munkaképességét jelentős részben elvesztette, mozgásában, helyváltoztatásában, önmaga és gyermeke ellátásában, tartásában korlátozottá vált, komfortos lakása helyett alacsonyabb komfortfokozatúba kellett költöznie, párkapcsolata meghiúsult, nem tud olyan tevékeny és egészséges életet élni, mint korábban. E jogsértések hozzávetőleges kiegyenlítésére jogszabálysértő mérlegeléssel találta alkalmasnak a 800 000 forintot (kamataival) az elsőfokú bíróság. A fenti körülményeket mérlegelve a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a sérelem bekövetkezte (1998!) szerinti ár- és értékviszonyokat alapul véve 1 500 000 forint és ennek kamata alkalmas arra, hogy a munkavállalónak az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékű másnemű előnyt nyújtson (Legf. Bír. Mfv. I. 10.363/2001/3. sz.).
Munkahelyi baleset
A rehabilitációs munkakörre fennállt munkaviszony megszüntetése, a munkahelyi baleset miatt csökkent munkaképességű munkavállaló elhelyezkedési nehézségei a nem vagyoni kártérítési igényt megalapozhatják [Mt. 177. § (2) bekezdés]. A munkavállaló a jobb kéz maradandó sérülését eredményező, 36 százalékos munkaképesség-csökkenést okozó munkahelyi balesetet szenvedett el, négy ujjának mozgása korlátozott, a mozgáskorlátozottság mellé érzékzavar is társul. A munkáltató rehabilitációs munkakörként anyagbeszerző gépkocsivezető munkakörben foglalkoztatta, majd átszervezés címén a munkaviszonyát megszüntette, amely miatt a munkavállaló munkaügyi jogvitát nem kezdeményezett, azonban kártérítési igényt érvényesített 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetése iránt. A követelése jogalapjaként egészségi állapotára, maradandó fogyatékosságára, elhelyezkedési nehézségeire, és a mindennapi életben állandóan érezhető nehezítettségére (írásnehezítettség, borotválkozás stb.) hivatkozott. A munkaügyi bíróság ítéletével keresetét elutasította. Az ítélet kifejtette, hogy a munkaviszony megszüntetéséből származó személyiségi jogi jogsérelem esetén akkor lenne jogosult nem vagyoni kártérítésre, ha az alperes a munkaviszonyának megszüntetésénél jogellenesen járt volna el. Ez a feltétel azonban az adott esetben nem valósult meg, továbbá az időmúlásra figyelemmel a munkavállaló igénye elévült.
A felülvizsgálati kérelem alapján eljárt Legfelsőbb Bíróság a következőket vette figyelembe. A munkavállaló a kártérítés iránti igényét azzal indokolta, hogy a munkahelyi balesetével áll összefüggésben a körülmények megváltozása (munkaviszony megszűnése) következtében az a helyzete, hogy nem tud (más munkáltatónál) elhelyezkedni. Ez az igény tehát akkor keletkezhetett, amikor a munkáltatónál fennállott munkaviszonya megszűnt, következésképpen ettől az időponttól számítva a keresetindításig az elévülési idő nem telt el [Mt. 11. § (1) bekezdés], és ennek megállapításánál az adott esetben nincs jelentősége annak, hogy a felek között a jogviszony a balesetet követően fennállt, illetve annak sem, hogy azt a munkáltató átszervezés címén szüntette meg, és ezt a munkavállaló nem vitatta. A kifejtettek miatt akkor jár nem vagyoni kártérítés a munkavállalónak, ha az elszenvedett üzemi balesete következtében fennálló egészségi állapota kihatással van arra, hogy új munkaviszonyt létesítsen a szakmájának megfelelően (Legf. Bír. Mfv. I. 10.394/2004. sz.).
