Verseny és bizalom

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. május 14.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 110. számában (2007. május 14.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

A jól, de legalábbis kielégítően működő piacgazdaságok sajátja a verseny és az együttműködés fenntartása. Bár a legnagyobb deficit - még Európa fejlettebb felén is - éppen ebben mutatkozik, az érdekegyeztetés - mint a kívánatos egyensúly megteremtésének intézményesült formája - hathatós eszköz lehet az érdekellentétek feloldására. Különösképpen így van ez a munka világában.

A szabályozott munkaügyi kapcsolatokat nálunk is értéknek, az ágazati és a helyi kollektív szerződéseket pedig afféle "értékmérőnek" tekintik a munkaadók és a munkavállalók. Ez érthető is, hiszen a munkahelyek sajátos viszonyait (munkaidőkeret, munkarend, munkaközi szünet, pihenőidő, tanulmányi munkaidő-kedvezmény, a munkabér kifizetésének napja, a túlmunka felső határa, a különböző pótlékok mértéke stb.) csak a helyi szereplők képesek átlátni, tisztázni és - az alku során - rendezni; erre a Munka Törvénykönyve önmagában nem képes. Mégis: annak ellenére, hogy a kollektív szerződések megkötésének gyakorlata kiforrott a hazai munkahelyeken, e dokumentumok tartalma meglehetősen szegényes. Gyakran csak az Mt. paragrafusait idézik, s elvétve fordul elő, hogy a különböző konfliktusok kezelésének mechanizmusait rögzítenék. Pedig ez a munkabéke szempontjából lényeges lenne, hiszen egy esetleges sztrájkhelyzetben ezen eljárások kidolgozására nemigen kerülhet sor.

De nem csak a tartalommal van baj, az utóbbi években csökkent a megkötött kollektív szerződések száma is. Ennek egyik oka az lehet - mondják szakértők -, hogy a kisebb munkahelyeken nincs szakszervezet, illetve a munkáltatók sem érdekeltek kellően a szerződések megkötésében. Pedig e dokumentumok révén jóval nagyobb mozgástér nyílna a helyi viszonyokat tükröző szabályozásra, az eltérésekben történő megegyezésre, vagyis a munkaadók számára is létfontosságú kiszámíthatóság megteremtésére.

A munkaadók ugyanis legfőképpen a biztonságos és tervezhető piaci-munkahelyi viszonyokban érdekeltek. Mert bár a konfliktusok kikerülhetetlenek, a kollektív szerződésekben éppen ezek megoldási lehetőségei rögzíthetők. Nem véletlen, hogy a viszonylag új keletű középszintű - ágazati - kollektív szerződésektől sokat várnak a munkapiaci szereplők, ugyanis ezekkel, illetve ezek kiterjesztésével korrekt módon artikulálható az ágazat munkahelyeinek egyedisége.

Ezzel együtt sem állítható, hogy egy jó kollektív szerződés - amely megnyugtató válaszokat ad a munkahelyi közösség problémáira - könnyen tető alá hozható. A tapasztalatok tanúsága szerint "meg kell szenvedni érte". De megéri, mert a modern piacgazdaság akkor működhet jól, ha kereteit a kiszámíthatóságon alapuló verseny és a bizalomból táplálkozó együttműködés jelöli ki.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. május 14.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.