×

Új távlatok a humáninformatika előtt

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. május 14.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 110. számában (2007. május 14.)
A pénzügyek kezelése, a termelés irányítása, az adminisztrációs terhek mérséklése, a jogszabályokban megfogalmazott bevallási kötelezettségek teljesítése, a megrendelőkkel és a beszállítókkal való kapcsolattartás vagy az elektronikus kereskedelem – mindezen funkciókat hatékonyan támogatja a vállalatirányítási rendszer (VIR), amelyet a tapasztalatok szerint itthon egyre több cég fedez fel, ugyanis mind a hosszú és rövid távú sikerességet, mind a versenyképességet egyaránt kedvezően befolyásolja.

Mindez nem véletlen, mondta lapunknak Kun Zsuzsanna. Az ISYS-ON Informatikai Tanácsadó Kft. marketingigazgatója szerint érdemleges szempont, hogy a kitűzött és a rendszerben rögzített tervek teljesítése bármely pillanatban nyomon követhető, az eltérések az összevont adatokból az elemi információkig (például adott műszak vagy termék-előállítás lejelentése) lebonthatók és elemezhetők. Ugyanakkor know-how-t és működési gyakorlatot ad a vállalatnak. Mindez természetesen ügyviteli fegyelmet követel a rendszerhasználat minden szintjén.

A lapunk által megkérdezettek közül többen kiemelték: a vállalatirányítási rendszer a vezetés számára átláthatóvá tesz minden, a rendszer által lefedett területet. Így vélekedik Ocskay Szilárd, a Nexon ügyvezetője is. Egy szervezetnél rengeteg adat és információ keletkezik, a piaci környezet folyamatosan, egyre gyorsabban változik, a korrekt döntéshozatal, vagy akár a folyamatok megfelelő irányítása tehát elképzelhetetlen olyan rendszerek nélkül, melyek segítik feldolgozni a keletkező adatokat és információkat, s amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a vállalat gyors és hatékony válaszokat adjon a környezet változásaira - hangsúlyozta.

Információs tudásbázis

Szabó László, az Arvato-Systems Kft. üzletág-igazgatója is úgy véli, a VIR bevezetése után sokkal több információ áll rendelkezésre épp a múltbeli történések analizálása által, ezenkívül lehetőség nyílik egy információs tudásbázis felépítésére, amely a cég stratégiáját erősítheti. Az sem elhanyagolható, hogy erősödik a cégen belül a projektszemléletű működésmód.

Marosi György, a Multi Informatikai Kft. ügyvezető igazgatója szerint igaz a mondás, miszerint az információ hatalom, vagyis ha a vezető a cég működéséről átfogó, teljes információval rendelkezik, akkor jobb döntéseket hozhat. Ha több országban is működő vállalkozás alkalmazza a VIR-t, akkor ugyanazt a szoftvert használva számtalan előnyt élvezhetnek a cégek, hiszen az információk több ország adataival is összevethetők.

Előnyök és hátrányok

Manapság alapkövetelmény, hogy a vállalat különböző informatikai rendszerei együttműködjenek egymással. Egy vállalat életében rengeteg adat keletkezik a szervezet különböző pontjain, s a megfelelő döntéshozatal, a folyamatok kezelhetősége érdekében ezen információkat a vállalat informatikai rendszereinek fel kell dolgozniuk, illetve úgy kell megjeleníteniük, hogy a vezetők számára minél inkább megkönnyítsék az operatív és stratégiai döntéseket.

Egyszerűbben fogalmazva: a különböző informatikai rendszerek automatikusan, manuális adatrögzítés nélkül képesek egymásnak átadni a különböző szegmensekben keletkező adatokat. Például a bérügyviteli rendszer összekapcsolása a cafeteria-rendszerrel lehetővé teszi a béren kívüli juttatások adóvonzatának automatikus elszámolását. A különböző szoftverek azonos adatbázisokban dolgoznak, így a keletkező információk csak egyetlen helyen tárolódnak. Ez egyszerűbbé teszi az adatváltozások kezelését, felgyorsítja a működést, s könnyebben menedzselhetővé teszi az információbázisokat.

Ocskay Szilárd szerint az integráltság előnyei általában felülmúlják a hátrányokat, amelyek abból származhatnak, hogy az integráltság követelménye miatt az egyes részfunkciókra a vállalat nem az adott feladatot legjobban megvalósító célszoftvert alkalmazza.

Ha például a bérügyvitelt vesszük példaként, akkor elmondható: a nemzetközi vállalatirányítási rendszerek valamilyen szinten kézben tartják a bérszámfejtést, de ezek egyrészt nem mindig alkalmasak a speciális hazai vonatkozások kezelésére, másrészt nem követik elég gyorsan a magyar jogszabályok változását – emelte ki a Nexon ügyvezetője. Ez esetben tehát az integráltság azzal a hátránnyal jár, hogy az egyes funkciók kezelésére nem a legjobb megoldást tudják alkalmazni a vállalatok. Éppen ezért logikus lehet, hogy a hazai cégek vezetői olyan bérügyviteli rendszert válasszanak, ami itt, ebben a környezetben a legjobb. Természetesen hátrányt – például több adminisztrációs terhet – jelent, ha a kiválasztott rendszer nem integrálható a vállalatirányítási rendszerrel. Ezt úgy lehet kiküszöbölni, ha olyat választunk, amely teljes mértékben megfelel a speciális hazai követelményeknek, illetve könnyedén integrálható a vállalatirányítási rendszerhez.

Informatikai kategóriák

Az integrált vállalatirányítási rendszereket informatikai szempontból is többféle kategóriába sorolhatjuk. A desktopmegoldásoknál az úgynevezett Standalone, illetve szerver-kliens alkalmazás lehetséges. Előbbi esetében minden adatbázis és minden üzleti logika a gépen fut, s időnként szinkronizálják őket. Itt nagyon költséges az üzemeltetés, sok a hibalehetőség, nem naprakész, nehézkes a frissítés. A szerver-kliens megoldás során az adatbázisok egy szervergépen vannak, de minden üzleti logika minden gépre rá van telepítve. Ez esetben is nagyon költséges az üzemeltetés, és gyakori a hibalehetőség, de legalább naprakész, még akkor is, ha nehézkes a frissítés.

A VIR tipizálása során megkülönböztethetünk gazdagkliens-, illetve vékonykliens-alkalmazást. Az előbbinél az adatbázis és az üzleti logika nagy része is egy szerveren fut, a kliensoldalon csak a megjelenítés, illetve a speciális megjelenítéshez szükséges üzleti logika fut – magyarázza Szabó László. Kevésbé költséges az üzemeltetés, nincs hibalehetőség, naprakész, bár nehézkes a frissítés.

A vékonykliens-alkalmazásnál viszont már minden adatbázis és a teljes üzleti logika a szerveren fut, a kliensoldalon csak egy böngészőre van szükség a megjelenítéshez. Az üzemeltetés ez esetben a legolcsóbb, hiszen csak a szerveren jelenik meg installálási igény, a kliensoldalon soha. Nincs hibalehetőség, teljesen naprakész, ebben az esetben a legkönnyebb a frissítés. A megjelenítés tekintetében azonban kompromisszumokra van szükség, hiszen a HTML csak korlátozott funkcionalitást, azaz kényelmetlenebb felületet tesz lehetővé. Ez utóbbit az AJAX technológia teljes egészében képes kiküszöbölni, és a desktop- vagy a gazdagkliens-felülettel egyenértékű felületeket képes kínálni.

Komplexitás és integrálhatóság

Az Arvato üzletág-igazgatója szerint a desktop-alkalmazások ideje a kiterjedt és nagy sebességű irodai hálózatok térnyerésével lassan lejár. Egy nagyobb szervezet számára (20 fő felett) sokkal költséghatékonyabb kevés, de erős szervert és a kliensoldalon csupán "buta" terminálokat alkalmazni, mint sok erős munkaállomást működtetni – emelte ki Szabó László. Hozzátette: hosszú távon a legbiztonságosabb és leginkább költséghatékony a vékonykliens-megoldások használata. Az Arvato SOFIA például egy AJAX technológiára épülő vékonykliens-alkalmazás, amelyik a böngészők legszélesebb körét támogatja, illetve mind szerver-, mind kliensoldalon bármilyen operációs rendszert támogat.

A HR (Human Research) területet vizsgálva látható, hogy a cégek egyre több tevékenység informatikai támogatásával igyekeznek időt és energiát spórolni. Többek között a bérszámfejtés, a juttatások adminisztrálása, a munkaidő-nyilvántartás, valamint a toborzás is olyan terület, amely informatikailag kézben tartható.

Az Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft. például amellett, hogy a bérszámfejtéshez, a személyzeti adminisztrációhoz és a képzésekhez már használ egy-egy informatikai modult, hamarosan a cafeteria-, és az elektronikus munkaidő-regisztrációs modult is bevezeti. Cserny János, az Alpine HR-vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, az informatikai eszközök kiválasztásánál többek között olyan munkaadói szempontoknak kell dominálniuk, mint a rendszer komplexitása (modularitás) és integrálhatósága, illetve személyre (cégre) szabhatósága.

A rendszer-üzemeltetés költségeit, az ár/érték arányt (licenc és szolgáltatási, valamint támogatási-support díjak) Dobák András is hangsúlyozta. A Tesco országos személyzeti igazgatója elmondta, az is mérlegelendő, hogy milyen a rendszerekhez való illeszthetőség (szoftver- és hardverszinten egyaránt), sőt, a szolgáltatási színvonal is meghatározó. Több, lapunk által megkérdezett szakember hívta fel a figyelmet arra: egy-egy humáninformatikai megoldás alkalmazása előtt nem árt más felhasználóktól piaci információkat szerezni a kiválasztott szolgáltatóról, illetve a termékről.

A Huntraco Zrt.-nél ugyancsak évek óta szoftver támogatja a munkaügyi és bérelszámolási folyamatokat. A két éve bevezetett integrált vállalatirányítási rendszer humánmoduljai viszont ebben az évben csatlakoznak a rendszerhez. Kasza Lajos HR-igazgató úgy véli, fontos, hogy a működő rendszer ne csak a HR-oldalt támogassa, hanem a vezetőknek is adjon információt a tervezéshez, a karrierutak kijelöléséhez, a humánkontrollinghoz.

Rugalmas idomulás

Érdekesség, hogy a Lasselsberger magyarországi vállalatainál két különböző HR-rendszer működik, ekképpen jól összehasonlíthatók a kisebb és a nagyobb előnyei-hátrányai – mondta Urbán Anita. A társaság HR-igazgatója hozzátette: mint termelő cégnek nagyon fontos, hogy a termelés rugalmasságához és sajátosságaihoz alkalmazkodjon a rendszer, sőt a működő munkaügyi, bér-, tb- programok esetében folyamatosan megújuljon, vagyis ne csak a saját elvárások tükröződjenek benne, hanem a szolgáltató cég innovációja is. Urbán Anita úgy tapasztalja, ezt inkább a nagyobb szolgáltatók képesek nyújtani.

Mivel a megtérülés nehezen mérhető egy-egy humáninformatikai támogatás során, a HR-szakemberek a szolgáltatás színvonalát tekintik mércének egy-egy megoldás igénybevételéhez. Ha nincs gyors és magas szakmai színvonalon elérhető és valóban szolgáltató támogatás, akkor a programhiba komoly és tartós fennakadásokat okozhat mindenféle belső folyamatban – emelte ki Dobák András. Cserny János szerint a szolgáltatóval kötött megállapodáskor érdemes belevenni a kontraktusba, hogy mik a support kötelezettségei, mennyi feladatot vállal és mennyiért, s ezt milyen időn belül.

Vagyis a megkérdezett HR-vezetők szerint érdemes feltérképezni a piacon lévő humáninformatikai megoldásokat, referenciákat kérni, osztani-szorozni, majd olyan szerződést kötni a szolgáltatóval, amely pontosan definiálja a kötelezettségeket. Ha mindez nem teljesül, elképzelhető, hogy egy HR-csapat tölt éjszakákat a bérszámfejtéssel, mert a szolgáltató képtelen teljesíteni a vállalásait. Előfordult olyan eset is, hogy a munkaügyi kötelezettségek adminisztrációja (például munkaidő-nyilvántartás, jogszabályi mulasztás stb.) volt hiányos, ám nem árt tudni, hogy a munkaügyi felügyelők ilyenkor nem a szolgáltatót, hanem az adott céget bírságolják meg.

Piaci trendek

A vállalatirányítási rendszerek fejlesztése és értékesítése jó üzlet. Az e szektorban érdekelt svéd IFS például a tavalyi árbevételét 13 százalékkal, 2,2 milliárd svéd koronára növelte. A közepes vállalatok körében Magyarországon is tovább erősítette pozícióját. Új ügyfeleik között található az acéllemez-megmunkálással foglalkozó Remont Hungary Zrt., valamint az IND Kft.

Nemzetközi hír, de magyar vonatkozása is van, miszerint az amerikai Oracle Corp. egyszerre öt üzleti szoftverét újítja meg. Az amerikai cég három különféle vállalatirányítási (ERP), továbbá egy-egy ügyfélkapcsolat-menedzsment (CRM), illetve humán erőforrás (HR) rendszerének legújabb verzióit dobta piacra február elején. A társaság meglévő ügyfelei örülhetnek ennek, mivel ők ezekkel díjmentesen frissíthetik meglévő rendszereiket. Magyarországon ez több mint 200 céges felhasználót érint.

A hazai Megatrend Zrt. a vállalatirányítási rendszerek piacának harmadik legnagyobb szereplője. Mivel 2006-ban megjelent az IT-biztonsági szoftverek piacán, komoly várakozásai vannak: e termékkör tavaly a bevétel 6 százalékát adta, idén várhatóan meghaladja a 15 százalékot.

Szintén a VIR piaci életképességét mutatja, hogy tavaly az európai-közel-keleti-afrikai (EMEA) régió leggyorsabban bővülő technológiai vállalkozásai közé bekerült a magyar Microsoft Dynamics, amely integrált vállalatirányítási rendszerek értékesítésével, bevezetésével, oktatásával és vállalati testreszabásával foglalkozik. A Deloitte az idén immár hatodik alkalommal hozta nyilvánosságra az EMEA régió leggyorsabban növekvő technológiai vállalatainak rangsorát, ezen a XAPT Hungary Kft. a 127. lett.

 

Vélemények az informatikai rendszerek alkalmazásáról

Dobák András (Tesco Globál Áruházak Zrt., országos személyzeti igazgató): "A humáninformatikai támogatás során direkt megtérülés nem, vagy csak nagyon nehezen mutatható ki. A minőségi javulás a menedzsment információkezelésében és az adatok naprakész aktualizálásában viszont érezhető lesz. A HR-szoftverek bevezetésénél feltétlenül ügyelni kell az adatbiztonságra, a kompatibilitásra, a törvényi megfelelésre és a bővíthetőségre is." Kasza Lajos (Huntraco Zrt., HR-igazgató): "Az informatikai eszközök piacán kiegyenlítődés tapasztalható. Ez azt jelenti, hogy a szoftverszolgáltatások szinte ugyanazok, a különbséget a telepítés utáni, a használat közbeni támogatásokban, az integrálhatóságban, a frissítésekben, az adatkonverzióban és természetesen az árban találjuk." Urbán Anita (Lasselsberger cégcsoport – Zalakerámia, HR-igazgató): "A HR-szoftverek bevezetésének folyamatánál a legfontosabb, hogy a cég fogalmazza meg, mit akar a támogatással ellátni, elérni, s csak ezután következhet a szoftvercégek versenyeztetése. A szerződésben ki kell térni arra, hogy milyen részeit, moduljait kívánjuk használni a rendszernek, s ennek mik a feltételei, sőt, azt is rögzíteni kell, hogy az adott módosításokat, változtatásokat ki tudja és kinek van joga végrehajtani." Cserny János (Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft., HR-vezető): "A bevezetni kívánt szoftver szolgáltatásait mindenképp meg kell ismerni, elfordulhat ugyanis, hogy az együttműködés sikeressége érdekében át kell alakítani a belső folyamatokat. A felhasználókat be kell tanítani a program használatára. Mivel a bevezetés, illetve az éles indítás általában kritikus dátumhoz kötődik – mint az évkezdés -, ezért a késés rizikót jelent, így a projektterv megfelelő ütemezése és szigorú betarttatása alapvető."

Kiszervezési piac

A teljes humánerőforrás-kiszervezés piaca jövőre várhatóan 80 milliárd dollár körül alakul, ebből a munkaerő-kiválasztással kapcsolatos szolgáltatások (RPO – recruitment process outsourcing) 30 milliárddal részesednek majd a területen tevékenykedő Kelly HRfirst adatai szerint – derült ki a Global Services összeállításából. Egyre több vállalat külső szolgáltatóra bízza a munkaerő-felvétellel kapcsolatos teendők egy részét, becslések szerint az új alkalmazottak mintegy negyedét már az ilyen szolgáltatókkal való együttműködés révén veszik fel a vállalatok.

A humánerőforrás-osztályokon dolgozóknak számos háttérfeladatot kell ellátniuk az új munkatársak felvételével kapcsolatban, amelyekhez nem szükséges komoly szaktudás: például az álláskeresők adatbázisaiban történő keresés, tesztek lebonyolítása, a jelentkezők szakmai hátterének ellenőrzése. A toborzással foglalkozók egyes becslések szerint idejük mintegy 60 százalékát töltik az ilyen jellegű feladatokkal.

Az RPO növekedéséhez több tényező is hozzájárul, közülük az egyik a növekvő fluktuáció. A világ cégeitől évente az alkalmazottaknak mintegy 18 százaléka távozik, de például ez a telefonos ügyfélszolgálatoknál eléri a 45 százalékot. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy évente a munkaerő ötöde keres új munkahelyet.

A Clarion Hungary Elektronikai Kft. minden HR-feladatot igyekszik házon belül megoldani, Menyhárt László humánerőforrás-menedzser szerint ha mégis gondolkodnának valamely HR-terület kiszervezésében, akkor az a toborzás-kiválasztás lenne, mivel itt valóban előnyt jelenthetne egy nagy adatbázissal rendelkező külső cég.

"Bár folyamatosan átgondoljuk a kiszervezés lehetőségét, általában az előnyök és hátrányok elemzésekor arra a következetésre jutunk, hogy – elsősorban költséghatékonysági okokból – ez a módszer nem jelent előnyt számunkra" – fogalmazott a szakember.

Más okból döntött a Zwack Unicum ZRt. amellett, hogy nem szervezi ki a HR egyetlen tevékenységét sem. Segesváry Gábor humánpolitikai igazgató elmondta: cégük több területen is él az outsourcing nyújtotta lehetőséggel, például a szállítmányozás, a karbantartás területén, ám a humánpolitika egyetlen szegmensében sem, mivel szeretnék megőrizni a családias cégkultúrát, ami eddig a társaságot jellemezte. E gondolat jegyében inkább arra törekednek, hogy házon belül rugalmas, mindig elérhető szolgáltatást nyújtson a HR-osztály. Bár nem végeztek ilyen jellegű költséghatékonysági vizsgálatokat, valószínűtlennek tartják, hogy megérné bármely HR-tevékenység kiszervezése.

Az outsourcing mérése

A KPMG International tanulmánya igazolja a szkepticizmust. Az elemzés szerint hiába kínál komoly lehetőségeket az üzleti szféra számára az outsourcing, ez csak akkor érzékelhető, ha a megbízók következetesen mérik a szerződésben foglaltak teljesülését, illetve az együttműködéssel kapcsolatos adatokat is górcső alá helyezik.

Annak, hogy a cégek kétszer is meggondolják, kiszerveznek-e egy-egy, a vállalat főtevékenységéhez szorosan nem kapcsolódó területet, az is oka, hogy a kiszervezési megállapodások 42 százalékát nem támogatja pontos mérési rendszer. Mindez annak ellenére van így, hogy a KPMG kutatói elismerik, az outsourcing napjainkra széles körben elfogadott modellé vált, és egyre inkább beépül az üzletmenetbe. Azonban a világ vállalkozásainak jelentős része képtelen arra, hogy pontosan meghatározza, milyen előnyt, esetleg nyereséget hoz számára a tevékenységkihelyezés.

A tanulmány szerint túl sok olyan vállalat van, amely nem fordít figyelmet e szempontok feltérképezésére, így csak a sötétben tapogatóznak, amikor arról van szó, milyen előnnyel jár számukra e konstrukció.

További probléma, hogy a felmérésben szereplő cégek 79 százaléka nem tudta pontosan megmondani, mennyibe került az outsourcing-szolgáltató kiválasztása. Ráadásul az ajánlatkéréssel, az elvárások megfogalmazásával a megrendelők fele több mint fél évet tölt, míg a KPMG szakértői szerint a hat hónap a maximális időtartam, amit erre egyáltalán fordítani szabad.

Meglepő az elemzés azon eredménye, miszerint a felmérésben szereplő társaságok szerint az outsourcinggal összefüggő problémák 60 százaléka az emberekkel kapcsolatos. Ez arra vezethető vissza, hogy a szolgáltatást végző munkaerőt, az esetleges kulturális megfelelőséget másodlagosnak tekintik a megbízók, ha egyáltalán foglalkoznak vele.

Ugyanakkor számos kedvező jel is van, ami arra utal, hogy egyre érettebbé válik a piac. A válaszadók 89 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fenntartja vagy növeli a kiszervezés szintjét, s mindössze 14 százalék nyilatkozta, hogy számottevő különbségek voltak mind pénzügyi, mind kereskedelmi tekintetben a megbízó és a szolgáltató elvárásai között.

állalatirányítási szoftverek

Cégnév

Program neve

Hány alkalmazottól éri meg bevezetni

Támogatott nyelvek

Kapcsolt szolgáltatás

Bevezetési idő

Jellemzői

NEXON

nexONBÉR

20

Magyar, angol

Bevezetési tanácsadás, adatkonvertálás

3 hét

A bérügyviteli program gazdasági társaságok és intézmények bér-, tb-, szja- stb. elszámolási, valamint személy- és munkaügyi tevékenységének gyors és hatékony gépi feldolgozását teszi lehetővé.

nexONHR

100

Magyar, angol

Bevezetési tanácsadás

4 hét

A nexONHR kifinomult eszköz a tudatos munkaerő-gazdálkodásban.

nexONTIME

100

Magyar, angol

Bevezetési tanácsadás

2 hét

Beléptető- és munkaidő-nyilvántartó rendszer. Az összegyűjtött munkaidő adatokat teljeskörűen, a bérszámfejtés és a munkarendtervezés igényei szerint is képes feldolgozni.

ISYS-ON

QAD MFG/PRO

50

Magyar és összesen több mint 26 egyéb nyelv

Bevezetés, oktatás, fejlesztés, audit, verzióváltás, üzemeltetés...

4-9 hónap

Elsősorban termelési és kereskedelmi fókuszú rendszer, magyarországi közép- és nagyvállalatoknak.

Microsoft Dinamics AX

40

Magyar és összesen több mint 20 egyéb nyelv

Bevezetés, oktatás, fejlesztés, audit, verzióváltás, üzemeltetés...

3-7 hónap

Elsősorban kereskedelmi és termelési fókuszú rendszer, középvállalatoknak.

Microsoft Dinamics NAV

5

Magyar és összesen több mint 20 egyéb nyelv

Bevezetés, oktatás, fejlesztés, audit, verzióváltás, üzemeltetés...

1-4 hónap

Elsősorban pénzügyi, számviteli és kereskedelmi fókuszú rendszer kis- és középvállalatoknak, szolgáltató cégeknek.

ARVATO

SOFIA VIR

20

Angol, magyar (bármilyen nyelvre igen rövid idő alatt lokalizálható)

Üzleti modellezés, informatikai tanácsadás, oktatás

Változtatás nélkül néhány nap, testreszabási igénytől függően néhány hét.

Vékonykliens alapú vállalatirányítási rendszer, mellyel egy kiterjedt projekttevékenységet végző vállalat minden területet képes lefedni

MULTI

Visual Apolló

2

Magyar, angol, német, francia, olasz, román programozási nyelve: .net és visual foxpro

Oktatás

Max. 4 hét

20 éve működik, közel ötezer cég használja, integrált, moduláris, teljes windowsos technológia.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. május 14.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem