×

Hírvilág

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. február 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 107. számában (2007. február 15.)

Megállapodás a bérekről

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) - január 30-ai ülésén – 5,5-8 százalékos országos bruttó – az ágazati és a vállalati bértárgyalásokhoz iránymutatást adó – bérajánlást fogadott el a versenyszféra számára. A szociális partnerek tavaly októberben kezdték meg a tárgyalásokat, ekkor a szakszervezetek még 15 százalék körüli országos bérajánlást kívántak elérni, mert számításaik szerint ez jelentette volna a reálbér néhány százalékos javulását. A munkáltatói oldal viszont a nehezebb gazdasági körülményekre hivatkozva nem tartotta lehetségesnek a 3,5-6 százaléknál magasabb mértéket, illetve – hosszú ideig – azt is vitatta, hogy teljesíthető-e több ágazatban a szakképzettek kötelező bérminimuma. Erre is megoldást kértek. A tárgyalások elején a kormányzati oldal 6-6,5 százalékos bérajánlásra tett javaslatot. Néhány hete a szakszervezetek már 8-11 százalékra mérsékelték igényüket, a munkáltatói oldal pedig elfogadta volna a 4-7 százalékot. A kormányzati oldal akkor azt javasolta, hogy lehetőleg az 5,5-9 százalékos sávban állapodjanak meg a felek.

Munkanélküliség – számokban

A múlt év október-decemberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 953 ezer, a munkanélkülieké 320 ezer fő volt, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Ez 0,2 százalékponttal magasabb az azt megelőző év azonos időszaki mutatónál – tudatta januárban a KSH. A vizsgált időszakban átlagosan a 15-74 éves népesség 55,3, a munkavállalási korúaknak 65,5 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. Tavaly, a negyedik negyedévben 37 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. Az állástalanok 21,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelen lévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 19,6 százalék volt, ez 0,5 százalékponttal haladta meg az azt megelőző évi értéket.

Felszámolt cégek

Magyarországon tavaly 21 500 cég szűnt meg, ebből 9200 került felszámolás alá – derül ki az Opten Kft. adataiból. Tájékoztatásuk szerint ez nemcsak abszolút értelemben rekord, de a működő vállalkozások arányában is az eddigi legmagasabb, holott a megelőző években lassú mérséklődés mutatkozott. Az Opten Kft. adataiból kiviláglik: 2006 végén 465 ezer cég működött Magyarországon, nem egészen tízezerrel több, mint az azt megelőző évben. A működő cégek számának növekedése alig kétszázalékos, ilyen alacsony növekedést korábban nem regisztráltak. Az újonnan alapított mintegy 31 ezer gazdálkodó mellett 21 500 szűnt meg, s 14 500 került csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alá. Rekordot döntött a felszámolási eljárás alá vont cégek száma, csakúgy, mint a végrehajtottaké, ez utóbbiak száma 16 ezerről több mint 25 ezerre emelkedett.

Nyugdíjazás – prémiumévekkel

Két évvel ezelőtti indulása óta több mint ötszáz közszolgálati dolgozó vette igénybe a prémiumévek programot. A 2005. január 1-jén rajtoló projekt a köztisztviselőket, az ügykezelőket, a közalkalmazottakat és az egyéb, közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállalókat érinti; az vehet részt benne, akinek – a közigazgatás korszerűsítése miatt – megszűnik a munkaköre, de három éven belül nyugdíjjogosultságot szerez, és legalább huszonöt éves munkaviszonya van a közszférában. A hároméves programban részt vevőknek vállalniuk kell, hogy részmunkaidőben, hetente legfeljebb tizenkét órát dolgoznak, s ellentételezésként a korábbi fizetésük 70 százalékát kapják. A kormány 2006 őszén döntött a programba történő belépés határidejének meghosszabbításáról. Ezek szerint a közszférát elhagyók 2006. december 31. helyett 2008. december 31-ig vehetik igénybe ezt a lehetőséget.

Start program

Tavaly december végéig több mint 44 ezer pályakezdő igényelt Start-kártyát. Különösen a fővárosban és környékén, Kelet-Magyarországon és a Kis-Alföldön népszerű a program. Budapesten 7433, Pest megyében 4653 kártyát igényeltek. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint háromezer kérelem érkezett, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyében 2500 körüli a Start-kártyák iránt érdeklődők száma. A pályakezdők munkaerő-piaci elhelyezkedését sikeresen elősegítő projekt az idén újabb hátrányos helyzetű társadalmi csoportok munkába állásához nyújt támogatást. A Start Plusz és a Start Extra programnak várhatóan 4,1 milliárd forint lesz a forrásigénye, 2008-ban pedig csaknem 14 milliárd forinttal számol a kormány. Ha az Országgyűlés tavasszal elfogadja a törvényjavaslatot, a programok 2007. július 1-jével indulnak.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. február 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem