×

Legózó menedzserek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 104. számában (2006. november 15.)
A cégirányítók, illetve a HR-vezetők körében egyre népszerűbbek az alternatív – például a Lego Serious Play (LSP) –, valamint az extrém csapatépítő tréningek. Szakemberek szerint azonban az új, formabontó technikák terjedése ellenére sincs válságban a hagyományos tréningpiac. Ha sikeres a metodika, jó a tréner és gyakorlatorientált az oktatás, a klasszikus módszerekkel is jó eredmények érhetők el.

A rendszerváltást követően a magyar cégek HR-stratégiájában is hangsúlyosabb helyet kaptak a vállalati tréningek. Azonban – más ágazatokhoz hasonlóan – a tréningpiacon is megfigyelhető egyfajta ciklikusság; a mélypont 2003-ra datálható, majd némi felfutás következett. A visszaesést sokan a világgazdaságban végbemenő recesszióval magyarázták, jóllehet, ebben más okok is közrejátszottak - hangsúlyozta Bodor Márton. Az IQ Consulting Szervezetfejlesztő és Tanácsadó Kft. ügyfélkapcsolati vezetője a nagyvállalati HR-vezetők és a tréningszolgáltatók körében a tíz legnagyobb céget tömörítő Tréning Kerekasztal (TK) megbízásából végzett kutatást. Tanulmányában azt állítja, hogy a hagyományos képzések válságban vannak.

Egyedi megoldások

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a tréningek - jelenlegi formájukban – nem a legmegfelelőbb készségfejlesztési technikák. Ez irányú aggályokat a kutatásban részt vevők 93 százaléka fogalmazott meg. A jelenlegi képzési formákon jó irányban változtatni tudó cégek viszont előnyt szerezhetnek a piaci versenyben.

Az "agyontréningezett" vezetők nagy része ráunt az eddigi formákra, az ügyfelek személyre szabott megoldásokat keresnek. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az úgynevezett internetgeneráció – a nyolcvanas években születettek – immár belépnek a munkarőpiacra. Képzésükkor, a velük való foglalkozáskor alapvetően más módszerekre van szükség, s nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy másfél évtized múlva soraikból kerülnek majd ki a cégvezetők.

Bodor Márton szerint a tréningeket rendszeresen igénylő vállalatok vezetői közül sokan alternatív képzési formákra vágynak. Nem segítenek a "sorozattréningek", ha valaki már többször részt vett ilyen foglalkozásokon, s ennek ellenére mégsem fejlődött az adott készsége, vagy a kurzuson megszerzett tudását a gyakorlatban nem tudja hasznosítani. Miként az is probléma lehet, ha a vállalat munkatársai közül már mindenki részt vett valamilyen tréningen, s egy-két új alkalmazott részére nem éri meg újra megrendelni a szolgáltatást.

Ugyanakkor a váratlan helyzetek kezelésére sem alkalmasak a szokványos formák. Természetesen a cégek oktatási vezetői jelezhetik az ügyvezetőknek és a HR-igazgatóknak, ha a hagyományos foglalkozásokkal kapcsolatban kifogások merülnek fel. Ezt követően készülhet el az új koncepció, s léphet be a folyamatba egy szervezetfejlesztési vagy képzési tanácsadó, akinek cégspecifikus megoldással kell a döntéseket támogatnia. A gyakorlat azt jelzi, hogy az ügyvezetőket sokszor nem könnyű meggyőzni a képzési és tudásmenedzselési terület stratégiai és pénzügyi jelentőségéről.

Csapatépítés, vezetői tréning

A felmérések tanúsága szerint a cégek körében a leggyakoribb tréningtípus a csapatépítő és a vezetői, illetve ugyancsak az élbolyban található az értékesítési és a kommunikációs tréning. Bodor Márton szerint figyelemre méltó, hogy a változás- és a projektmenedzsment nem tartoznak a gyakori tréningek közé. Aktualitásuk ellenére ennek az lehet az oka, hogy ilyen jellegű ismereteket a cégek többsége csak a vezetőktől vár el.

A vállalati tréningek között a vezetőképzések jókora arányt képviselnek; a megkérdezettek 85 százaléka tart ilyen foglalkozásokat, s ezek kilencven százalékában külső trénercégek is részt vesznek. Időtartamuk 2-3 nap, de gyakori a moduláris rendszerben működő, évente 2-4 alkalomból álló program is. Ezeken nagy számban vesznek részt azok a középvezetők, akik 2-5 éves céges tapasztalattal rendelkeznek, s a későbbiekben ők kerülnek majd a felsővezetői posztokra. A vállalatok jellemzően rájuk fordítják képzési erőforrásaik nagyobb hányadát. A vezetőképző programok jól bejáratott módszertannal működnek, viszont a jelenlegi felsővezetők képzése nem ennyire kiforrott.

A tréningek minőségbiztosítását illetően az eredmények elmaradtak a várakozástól – mondja Bodor Márton. Egyelőre nincs olyan "csodaszer", amellyel a klasszikus tréningek minőségét és eredményességét mérni lehetne. A névtelen kérdőíveket és az utánkövető méréseket mindenki fenntartásokkal kezeli. A szakemberek többsége úgy véli, hogy a jelenlegi módszerekkel nem lehet kiszámítani a készségfejlesztés hozadékát. A tapasztalat az, hogy a képzések elsősorban költségként szerepelnek a cégek mérlegének eszközoldalán. Ha egy munkáltatónál pénzügyi gondok adódnak, akkor először a képzésre fordított összegeket csökkenti.

Lego Serious Play

Az alternatív tréningek közül az elmúlt három évben Magyarországon is népszerű lett a Lego Serious Play. Az építőjáték ilyen irányú felhasználásával a Lego szakemberei már a kilencvenes évek végétől kísérleteztek, s 2002-ben jelent meg az LSP-metodika, amelynek gazdája a kelet-közép-európai régióban az IQ Consulting Kft. Talán nem csoda, hogy magyar cégre esett a választás, hiszen hazánk élenjár a "legófogyasztásban"; a dán építőjáték már a nyolcvanas években is kedvelt és népszerű volt.

A program során felhasznált 24 kilogramm legó abban jelent segítséget, hogy a résztvevők elkészítsék vállalatuk és üzleti környezetük pontos modelljét. Ilyenkor nem épületeket és gépeket építenek, hanem kapcsolatokat ábrázolnak. Felderítik az általuk tudatosan vagy megérzések alapján működtetett hálózatokat. A mai világban ugyanis a siker arról a képességről szól, hogy a hálózatokban rejlő energiákat miként lehet a vállalati célok megvalósításának szolgálatába állítani. Ezt a készséget fejlesztik a legótréningek. A közös játék termékei elsősorban nem a résztvevők által kreált modellek, hanem cselekvési tervek, amelyek segítségével pontosan kijelölhető a szervezeti siker útja.

Az LSP-programokat választó vállalatokban nem az iparág vagy a belső működési rend a közös, hanem az igény, hogy a klasszikus, konzervatív metodikákkal már nehezen tárgyalható témákat is hatékonyan fel lehessen dolgozni. Kívülről úgy tűnhet, hogy a résztvevők legóznak, a folyamat azonban a hálózatalapú gazdaságban való érvényesülés technikáinak elsajátításáról szól. A legnagyobb kihívást a lineáris gondolkodás fellazítása jelenti. Miként lehetne elérni, hogy a klasszikus stratégiaalkotásban nagy tapasztalatot szerzett csapatok tagjait ne irritálja és bénítsa a cégkörnyezetet újonnan jellemző bizonytalanság és következetlenség, s a sikeres vállalatokat is fenyegető káosz ne okozzon fennakadást a vezetői munkában?

A legótréningen speciálisan erre a célra összeállított készletek segítségével megépítik a szervezeti működés modelljét. A közösen értelmezett és használt szimbólumok újszerű dimenziókba helyezik a szervezetet. Megjelennek a belső és a külső érintetteket összekötő kapcsolathálók, azonosíthatók lesznek az üzletet és a személyes szerepeket befolyásoló tényezők. Az LSP által közvetített szemlélet alapja azon hálózatok felderítése (tudatosítása), amelyek mozgásából (menedzseléséből) energiát nyer a vállalat. A gyakorlatok során a résztvevők részletesen ábrázolják a különböző kapcsolatok minőségét, bemutatják a tudás és a tőke áramlásának útját s az aktuális vezetői gyakorlat prioritásait.

Kreatív formák

Bodor Márton kifejtette: a legóelemek használatára alapozott Serious Play vezetés- és szervezetfejlesztő metodikát olyan cégek alkalmazzák, melyek saját ágazatuk toplistáján az élbolyban vannak, s már piacvezetők, illetve annak elérésére törekszenek. Az IQ Consulting a jövőben is arra számít, hogy a legótréningeket elsősorban a nagyvállatok vezetői veszik igénybe. A kkv-k megjelenése már csak azért sem valószínű, mert a program nem tartozik az olcsó tréningek közé.

A Magyar Telekom Csoport felsővezetői számára szervezett "Versenyképzés 2004" program egyik eleme volt a Lego Serious Play – tudtuk meg a cég kommunikációs osztályán. A képzésen a vállalati működés kiemelt témáival – például stratégia, ügyféligény, tervezés – foglalkoztak a résztvevők. A témák feldolgozása azonban nem hagyományos formában történt. A szervezők kreatív keretet adtak a programnak, egészen más gondolkodási síkba vitték a résztvevőket egy-egy előadás segítségével, akik kreatív feladatokon keresztül oldottak meg egy-egy aktuális menedzsmentproblémát. E koncepcióba illeszkedett a legó. A szervezők abból indultak ki, hogy legózni mindenki szeret, s mint később kiderült, nem tévedtek. Hihetetlen kreativitásra serkent maga az eszköz és az általa adott végeláthatatlan megoldási lehetőség.

A Magyar Telekom vezetői az "Üzleti siker a dinamikusan változó környezetben" témakört dolgozták fel a legó segítségével. Azt, hogy mitől lehetnek sikeresek, hogyan erősítik egymást az egyes kritériumok, szinergiák és kapcsolatok. A fókuszokat a szervezők határozták meg, a workshop menetére az IQ Consulting tett javaslatot. Szakembereik rugalmasak voltak, és a szervezők valamennyi kérését figyelembe véve alakították ki az alapprogramot.

Hagyományos módszerek

A vállalati tréningcégek árbevételi toplistáját vezető Develor Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója, Pozvai Zsolt úgy véli, a hagyományos vezetői tréningpiac nincs válságban. Szerinte inkább arról lehet beszélni, hogy egyes tréningcégek küszködnek problémákkal. Elsősorban azok, amelyek oktatása nem gyakorlatorientált, a képzés során rövid idő alatt túl sok témába vágnak bele, s trénereik felkészültsége elégtelen, illetve nem rendelkeznek elég vállalati ismerettel, tapasztalattal.

Azoknál a vállalatvezetőknél, akik ilyen cégeknél vettek részt tréningen, minden bizonnyal érezhető némi kiábrándultság, hiszen a cél az, hogy a tréninget követően a résztvevőknél látható, mérhető legyen a fejlődés, pozitív irányban változzon az érintettek viselkedéskultúrája, vezetési stílusa, de sajnos ez nem mindig valósul meg.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a Lego Serious Play önmagában nem csodaszer, egy újszerű játékos szimuláció, de ahhoz hasonló hatást lehet elérni például a számítógépes támogatású szimulációs játékokkal is. A hagyományos, klasszikus metodikájú tréningekkel is lehet sikeres képzést nyújtani, valódi hatást elérni, ha jó a módszertan, s hozzáértő szakember a tréner. A cél a fontos, nem az eszköz - mondta Pozvai Zsolt. Hozzátette, hasonló a helyzet a csapatépítő tréningeknél, amelyek esetében egyre divatosabbá váltak az extrém programok, mint például a sziklamászás, hőlégballonozás, paint-ballozás, holott önmagában nem biztos, hogy ezek minden esetben hatékonyabbak, mint a hagyományos tréningek. Sőt, gyakran még valódi csapatépítő hatásuk sincs.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem