×

Fokozatos nyitás a munkaerőpiacon

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 104. számában (2006. november 15.)
Várhatóan jövő év január 1-jétől Románia és Bulgária is tagja lesz az Európai Uniónak, ami érzékenyen érinti a régi és a 2004-ben csatlakozott országok munkaerőpiacát. A szakértők azt vizsgálják, hogy milyen munkapiaci folyamatokat kelt, ha e két ország munkavállalói számára is lehetőség nyílik a szabad munkavállalásra. A magyar kormány – a tervek szerint – egyelőre csak a hiányszakmákban nyitna kaput a román és bolgár munkavállalók előtt, s majd a végső döntés meghozatalába a szociális partnereket is bevonják. A munkaadók versenyképességük javulását remélik a részleges védintézkedéstől. A szakszervezetek viszont nem késleltetnék a munkaerő szabad áramlását.

A védintézkedésekben nem lehet megkülönböztetés

Két magas migrációs potenciálú ország csatlakozik 2007-től az Európai Unióhoz: az OECD kimutatása szerint 2004-ben, 196 ezer fős kibocsátással, Románia állt az első helyen, Bulgária pedig a negyedik volt a listán – hangsúlyozta Csizmár Gábor.

A munkaügyi tárca államtitkára nem vállalkozott számszerű becslésre arról, hogy mi várható január 1-jétől. Egyelőre ugyanis csak formálódnak azok a szakmai tanulmányok, amelyekre támaszkodva – a szociális partnerek véleményét is figyelembe véve – a kormány majd mérlegeli, hogy miképpen döntsön.

A velünk együtt csatlakozó Szlovákia példáját tekintve – ahonnan a munkavállalók rendszeresen átjárnak Magyarországra -, némi analógiát mutat Románia abból a szempontból, hogy jelentős magyarlakta területei vannak. Míg 2004 májusa előtt néhány ezer fős volt a szlovák munkavállalók megjelenése a hazai munkapiacon, két éve hirtelen néhány tízezerre nőtt: ma már 30-50 ezer közöttire becsülik számukat. Az államtitkár ugyanakkor utalt arra, hogy védintézkedésekre a velünk együtt csatlakozó országok esetében is volt mód. A csatlakozási szerződés alapján arra viszont nincs lehetőségünk, hogy újabb korlátozó intézkedéseket vezessünk be; csak a jelenlegi szabályozást enyhíthetjük a teljes piacnyitásig. S bár Magyarországról másként néz ki Románia és Bulgária – a nyelvi különbség és a távolság okán -, a kormánynak nem áll szándékában, hogy megkülönböztetést tegyen a két ország között. Ez ellenkezne az uniós elvvel és gyakorlattal.

Az esetleges védintézkedésekről készült szakértői javaslatokról már megkezdődött a konzultáció a szociális partnerekkel. Ezek szerint részleges nyitás elképzelhető, ami egyszerre jelent védelmet a magyar munkaerőpiac számára és segítséget a honi gazdaságnak. Ennek lényege, hogy bizonyos hiányszakmákban – a munkaerő-piaci körülmények vizsgálatát mellőzve – lehetőség lesz külön engedély nélkül a munkavállalásra. Bár engedéllyel ma is lehet dolgozni Magyarországon a Romániából érkezőknek, ezt azonban csak akkor adja ki a munkaügyi szervezet, amikor ellenőrizte, hogy a konkrét feladatra vagy munkakörre nincs kiközvetíthető hazai vagy európai uniós munkavállaló. Azokban a régiókban, ahol nagy hiány mutatkozik bizonyos szakmákban, a javaslat szerint részleges nyitás történhetne. Ez egyben védelmet jelentene a magyar dolgozók számára is, hiszen a hazai vagy az uniós tagállamokból érkező munkavállalók által be nem töltött álláshelyekre beengedné a nem magyar állampolgárságú, de uniós tagállamú románokat és bolgárokat. Ezzel enyhíteni lehetne a szakemberhiányt, ami hozzájárulhat a versenyképesség javításához.

Csizmár Gábor szerint ugyanakkor a végleges döntést legalább három, még nem teljesen ismert információ alapján kell meghozni. Meg kell várni a hatástanulmányok elkészültét, illetve meg kell nézni, hogy a többi uniós tagállam miként dönt. A legfontosabb, hogy a kormány a szociális partnerek álláspontja nélkül nem kíván ebben a kérdésben dönteni. Magyarország a régi EU-tagállamok esetében úgy döntött, hogy "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten". Tehát ha valaki kinyitotta a munkaerőpiacát, mi is megtettük, ha valaki részlegesen nyitotta ki, akkor mi is, és ha valaki zárva tartotta, az előtt ugyanúgy zárva tartjuk. Ez a viszonossági jogszabály – kormányrendelet -, ebben is a szociális partnerek véleménye alapján döntöttünk. Azt gondoljuk, hogy a most csatlakozók esetében is így kell eljárni – szögezte le Csizmár Gábor államtitkár.

A hiányszakmákban célszerű lehet a külhoniak alkalmazása

A magyar munkaadókat és munkavállalókat nem érik felkészületlenül az európai uniós csatlakozás közvetlen és közvetett hatásai – hangsúlyozta Szabadkai Antal, az Agrár Munkaadói Szövetség főtitkára. A szakember szerint Magyarországnak – viszonylag szerény mértékben - munkaerőexportra nyílik lehetősége, eközben azonban nem veszélyezteti a távolabbi országok munkaerőpiacait, hiszen közismert a honi dolgozók gyenge mobilitási hajlandósága. Közelsége miatt leginkább Ausztria a célország, elsősorban a fiatalok körében. A csatlakozás indirekt hatása az, hogy a bérek itthon is jobban emelkedtek annál, mint amit a magyar gazdaság állapota indokolna. Ennek oka, hogy ahol az elvándorlás miatt hiány keletkezik, ott magasabb bérért lehet majd pótolni a kieső dolgozókat.

Románia és Bulgária uniós csatlakozása nyomán a főtitkár azt valószínűsíti, hogy többen jönnek a hazai munkaerőpiacra, s nem feltétlenül a legkvalifikáltabb munkakörökbe, hiszen ez utóbbiakban viszonylag jó az ellátottság. A határ menti területeken - Ukrajnát, Romániát és Szerbiát illetően – inkább munkaerőimport zajlik, már amennyire ezt a jogi szabályozás lehetővé teszi. A Romániából érkezők többségének nyelvi problémája sincs, Ukrajna polgárainak munkavállalását viszont nehezíti, hogy a velük szomszédos térségek – például Szabolcs megye - inkább munkaerő-fölösleggel küszködnek. "Importőr pozícióban vagyunk" a szlovák határ mentén is; Komáromba és Esztergomba több ezren ingáznak naponta északi szomszédunkból.

Mindez azonban a foglalkoztatás egyensúlyát még nem borította fel, jóllehet, 2007 után változhat a helyzet, hiszen ha nem születnek kellő védintézkedések, a korábbinál lényegesen több munkavállaló érkezésével kell számolnunk – jelentette ki Szabadkai Antal. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a migráns dolgozók legális foglalkoztatását célzó francia erőfeszítésekre. A nyugat-európai országban a külföldiek által végzett illegális munka 55 milliárd eurós költségvetési kiesést okozott.

Miközben a munkaadóknak és a munkavállalóknak alapvető érdekük a foglalkoztatás biztonsága, a kiszámíthatóság, a kormányzatnak is érdeke, hogy a szociális partnerekkel egyeztetve olyan szelektív szabályozást alkosson, amely az ország érdekeit szolgálja. A szakember definiálná azon hiányszakmákat, ahol elfogadható a külhoniak foglalkoztatása, ugyanakkor szabályokat is bevezetne legális alkalmazásukra. Szabadkai szerint célszerűtlen, hogy elszigeteljük munkaerőpiacunkat a csatlakozó országok polgárai elől, ugyanakkor fontos – a munkáltatók szempontjából is – a legális foglalkoztatás erősítése.

Bérfeszültség nem terhelheti a munka világát

A szakszervezet nem teheti meg, hogy miközben a nyugat-európai szakszervezeteknek évek óta azért tesz szemrehányást, mert nem érvényesül teljes mértékben a munkaerő szabad áramlásának szabadságjoga, az Európai Unióhoz csatlakozó Románia és Bulgária esetében bármilyen korlátozásokat szorgalmazzon – jelentette ki Pék Zsolt, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) foglalkoztatáspolitikai ügyvivője, az Országos Érdekegyeztető Tanács szakértője.

Az érdekvédő - nyomatékosítva, hogy magánvéleményét hangoztatja, hiszen mindeddig egyetlen MSZOSZ-testület sem tárgyalta délkeleti szomszédunk és Bulgária uniós csatlakozásának munkapiaci hatásait – emlékeztetett arra, hogy a hazai munkavállalók is negatív érzésekkel fogadták a munkaerő szabad áramlásának késleltetését jelentő védintézkedéseket a régi uniós tagországok részéről.

Pék Zsolt szerint nem lenne szerencsés, ha Magyarország negatív intézkedésekről döntene Románia és Bulgária esetében. Az ügyvivő szerint nincs ok félelemre, hiszen Romániából már ma is sokan élnek a lehetőséggel, hogy különböző kedvezményekkel munkát vállaljanak Magyarországon. "Olyan, mintha már ma sem lennének határok" - jellemezte a helyzetet Pék Zsolt, hangsúlyozva: nem tart attól, hogy nagyobb lesz a hazai foglalkoztatás veszélyeztetettsége, hiszen a külhoni dolgozók várhatóan ezentúl is elsősorban idénymunkára jönnek a szomszédos országból nagyobb létszámban, s elsősorban a mezőgazdaságban és az építőiparban számíthatnak munkára.

Pék Zsolt ugyanakkor világossá tette: a hazai munkavállalókat képviselő szakszervezeteknek ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy a más országokból érkező munkásokat ugyanolyan bérrel és ugyanolyan feltételekkel alkalmazzák, mint az itthoniakat. Nem engedhető meg ugyanis, hogy bérfeszültség terhelje a munka világát, s a magyar munkavállaló azért ne tudjon elhelyezkedni, mert magasabb az órabére - jelentette ki az ügyvivő. Mindennek elkerülése érdekében az MSZOSZ a munkaügyi ellenőrzés megerősítését szorgalmazza. Ennek célja, hogy a munkáltatók – a spórolás jegyében – ne élhessenek a megkülönböztetés lehetőségével.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem