×

Új irányok a szakképzésben

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. október 13.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 103. számában (2006. október 13.)
Az új kormány a szakképzés továbbfejlesztése jegyében hirdette meg programját – tizenkét pontban deklarálva a jól képzett munkás presztízsének visszaállítását szolgáló legfontosabb teendőket.

A gyakorlatorientált oktatás megerősítését, az intézmények közötti együttműködés javítását, a finanszírozási rendszer korszerűsítését, valamint a szakmunkástanulók lemorzsolódásának megfékezését célzó tervek az utolsó pillanatban születtek, hiszen óriási a szakmunkáshiány. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy ma mindössze 60 ezren tanulnak szakképző intézményekben, s szakértők prognózisa szerint hat-nyolc év múlva 350 ezer szakképzett munkás hiányával kell megbirkóznia a gazdaságnak.

Az új kormányzati struktúrában a szakképzés irányítása az Oktatási Minisztériumtól (OM) – a szakképzési helyettes államtitkárság főosztályaival együtt – a szociális és munkaügyi tárcához került annak érdekében, hogy a képzést – a gazdaság szereplőinek fokozottabb bevonásával – hatékonyabban igazíthassák a munkaerő-piaci igényekhez.

Összekapcsolt rendszerek

A Nemzeti Szakképzési Intézet továbbra is önálló háttérintézmény marad a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) irányítása alatt. Az új felállásban az iskolarendszerű szakképzés és a felnőttképzés egységes ágazati irányítását Székely Judit szakállamtitkár látja el, akinek hatáskörébe tartozik emellett a foglalkoztatással, a hiány-szakképesítésekkel, a munkaerő-piaci információkkal kapcsolatos koordináció is. Ez ugyanis - fogalmazott a szakállamtitkár – megkönnyíti a három rendszer összekapcsolását, miként a munkaerő-piaci és a szakképzési szerkezetváltás is nyomon követhetővé válik.

A szakképzésfejlesztés legfontosabb feladataiként a szakképzés társadalmi presztízsének helyreállítását, a képzések és a munkaerőpiac közötti kapcsolat javítását, valamint a finanszírozási rendszer korszerűsítését tűzte ki a munkaügyi tárca. Ennek jegyében indult az az átfogó reform, amelynek fő pillérei a szakiskolai fejlesztési program és a Nemzeti Fejlesztési Terv szakképzési intézkedései.

A szakképzés modernizációja létfontosságú a gazdaság szempontjából is, hiszen az intézmények ma csak részben készítik fel a fiatalokat a munkaerő-piaci elhelyezkedésre; a gyakorlati oktatás háttérbe szorult, a vállalatok nem szívesen látják a tanoncokat.

A szakképző központok nem képesek alaposan felmérni a felvevőpiac igényeit, a munkaadók ugyanis nem tudnak pontos előrejelzést adni arról, milyen mesterségeket érintően lesz szükség utánpótlásra. Óriási problémát jelent a munkaerőpiacon, hogy sokan olyan képzettséget szereznek, amellyel nem tudnak elhelyezkedni, míg számos vállalkozás nem talál kellően felkészült szakembert.

Piacképes tudás

Vélhetően e helyzeten némileg segít a munkaerőpiac - tervek szerinti – részleges megnyitása az uniós csatlakozás előtt álló két ország, Románia és Bulgária állampolgárai előtt. Igaz, a szakminisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy 2007. január elsejétől legalább két évig hazánk is éljen az átmeneti korlátozás lehetőségével. A munkaügyi tárca szakértői ugyanakkor úgy látják: a magyarországi, elsősorban a regionálisan és szakmánként eltérő munkaerőhiányon javítana a külföldi munkavállalók kiszámítható beáramlása. A magyar vállalkozók jó része is örömmel fogadná őket.

Mindazonáltal a szaktárca elszánt abban, hogy a képzés szerkezete, a kibocsátott tanulók száma és felkészültsége minél jobban és rugalmasabban alkalmazkodjon a gazdaság, a munkaerőpiac igényeihez. A tizenkét pontban megfogalmazott legfontosabb teendők azt célozzák, hogy a szakiskolákból piacképes tudással kerüljenek ki a pályakezdők, s a felnőttek számára is garantált legyen az új szakmák, ismeretek megszerzése.

E folyamatban, elsősorban a szakképzés tartalmának meghatározásában, a képzés minőségbiztosításában az eddiginél nagyobb hatáskört élveznek a gazdasági kamarák; garantálják, hogy 2008. december 31-éig valamennyi szakképzést folytató intézmény alkalmazhassa az európai minőségbiztosítási szabályokat. Ugyanakkor az ötszáz fősnél nagyobb szakképző intézmények mellett megalakuló szakmai tanácsadó testületeket is jogkörrel ruházzák fel az adott intézményben oktatott szakmastruktúra meghatározásában, közelebb hozva a képzési szerkezetet a helyi és a regionális munkaerőpiac valós szükségleteihez.

Javaslat készül a szakképzés normatív finanszírozási rendszerének átalakítására. A munkaerőpiac, a gazdasági élet és a szakképzés közötti szorosabb kapcsolat érdekében még ebben az évben meghozzák a szükséges szabályokat a pályakövetés kialakítására, meghatározzák a hiányszakmák körét, valamint megteremtik e mesterségek emelt szintű oktatásának feltételeit. Az a cél ugyanis, hogy a jól képzett szakember a keresetével fel tudjon kapaszkodni a középosztály felső részébe, s társadalmi presztízsével akár meg is előzze az átlagdiplomások körét – hangzik a szaktárca indoka.

Az előzetes elképzelések szerint a tanulók elhelyezkedési arányai alapján differenciálják az intézmények támogatását, tovább egyszerűsítik a gazdálkodó szervezetek tanulószerződéssel kapcsolatos költségeinek elszámolását, illetve csökkentik a gazdálkodók, a képzési alaprész eszközeire pályázók adminisztratív terheit.

A munkaügyi kormányzat kiemelten támogatja a hiányszakmákat képző intézményeket - jelentette be a közelmúltban a szaktárca vezetője. Ennek ellenére az idei tanévben, a szakközépiskolákban továbbra az informatika, a közgazdaság, a kereskedelem-marketing, a vendéglátás-idegenforgalom és a gépészet a legnépszerűbb szakmacsoport. Az újonnan felvettek csaknem fele ezen ismereteket tanulja.

Hasonló képet mutatnak a szakiskolák is: a felvettek 14,4 százaléka tanul vendéglátás-idegenforgalom, 12,7 százaléka gépészet, 11,7 százaléka építészet, 11,2 százaléka kereskedelem-marketing, míg 7,2 százaléka faipar szakmacsoportban. Szinte kiegyenlített a nemek közötti arány: a 43 212 szakközépiskolásból 19 644 (45,5 százalék) a lány, a 24 330 szakiskolásból azonban már csak 9490 (39 százalék) tartozik a gyengébb nemhez. Ez azért is érdekes, mert az idén a felsőoktatási intézményekbe felvettek aránya azt jelzi, hogy lényegesen több lesz a diplomás nő, mint a férfi.

Az idén az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) alapján 1287 szakma közül választhattak a nyolc általánost befejező fiatalok, akik országosan elismert szakképesítést szeretnének szerezni. A kínálatban ötven kézművesszakma szerepel; az ötéves, érettségit és szakmát is adó művészeti alapiskolák mellett szakképző intézményekben lehet nappali, illetve felnőttoktatási formában szakképesítéshez jutni.

Beiskolázás a 2006/2007-es tanévben

Iskolatípus

tanuló (fő)

8 évfolyamos gimnázium

3 556

6 évfolyamos gimnázium 

4 972

4 vagy 5 éves gimnázium

32 395

Szakközépiskola

43 212

Szakiskola

24 330

Speciális szakiskola 

2 490

Összesen

110 955

Forrás: SZMM

Intézményi integráció

A következő négy évben több mint 100 milliárd forintos ráfordítással további 30-35 intézménnyel bővül a jelenlegi tizenhat Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK), amelynek eredményeként 2010-re a szakképzésben részt vevőknek már 80 százaléka tanulhat a 21. századi igényeknek megfelelően épített, korszerű informatikai, csúcstechnológiával felszerelt központi képzőhelyeken, intézményekben.

A program egyik alapeleme az elaprózódott intézményhálózat helyett a TISZK-ek létrehozása esetenként hat-nyolc szakképző intézet közreműködésével. Létrejöttükkel kevesebb lesz az egy tanulóra jutó költség, illetve előrelépés várható a képzőhelyek közötti átjárhatóságban. Az intézmények integrációja várhatóan hozzájárul, hogy kevesebb legyen a lemorzsolódás, javuljon az esélyegyenlőség, s a végzettek jobban elhelyezkedjenek.

A fejlesztéssel nagyrészt megoldódhat mások mellett az a jelenleg feszítő probléma is, hogy az intézményrendszer elaprózása miatt a szakképző intézmények nem tudnak az adott térség legfontosabb szereplőivel összehangoltan együttműködni. Így talán nem ismétlődik meg az a közelmúltbeli eset, amikor egy amerikai repülőgép-összeszerelő üzemet azért nem hoztak létre Debrecenben, mert a térségben nem találtak száz CNC-esztergályost.

A szakképzés helyzetéről lesújtó véleménnyel vannak a munkaügyi szakértők. Egyikük például úgy fogalmazott: mára oda jutottunk, hogy a középfokú szakképzésben oktatott tanulók közel kétharmadának katasztrofálisan alacsony a szakmai képzettsége, illetve az általános műveltsége is. Az általános iskolából egyre több olyan tanuló kerül a középiskolákba, a szakképző intézményekbe, akiknek elemi gondjaik vannak az írással, az olvasással és a számolással, s akiknek egyéb készségei – absztrakció, logika, memória, térlátás stb. – is gyengén fejlettek.

Ebből következően a tantárgyi ismereteik is jóval korlátozottabbak, kivéve az informatikát, bár e téren is nagy a szóródás a tanulók társadalmi hátterétől függően. A középfokú szakképzés anyagi ellátottságát is gyengének látják a munkaügyi szakemberek, szerintük egyszerre van pénzhiány és pazarlás, s az elosztás is nagyon egyenetlen.

A szakértők azt is súlyos hibának tartják, hogy – a rossz külföldi példák nyomán – drasztikusan csökkentették a szakmai gyakorlatok óraszámát. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a vállalkozások többsége elsősorban szakképzett munkaerőt keres egy-egy megüresedett álláshelyre. Ugyanis ma már nincs idő – pénz és energia – a kezdők betanítására, a szakma alapos megismertetésére.

 

Képzés – saját forrásokból

Az ágazatok közül elsősorban a kereskedelemben lehet példát találni arra, hogy saját forrásaikat felhasználva képeznek ki – igaz, három hónapos, úgynevezett gyorstalpalókon – eladókat, pénztárosokat, akiknek aztán állást is garantálnak. Igaz, ugyanezen a területen nemritkán az is előfordul, hogy szakképzett kereskedelmi dolgozókat papíron szakképzettséget nem igénylő árufeltöltőként alkalmaznak, csak azért, hogy számukra ne kelljen kifizetni az idén júliustól már kötelezően megemelt szakmunkás-minimálbért.

Mindazonáltal – fejtette ki Dávid Ferenc, az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldalának szakértőjeként – a hároméves szakmunkásképző iskolák nem bocsátanak ki tömegével szakképzett munkásokat. A több területen tapasztalható tartós szakemberhiány okozta súlyos gondokon némileg enyhíthet a gyorstalpalók megszervezése, amelyeken képzett szakemberek segítségével néhány hónap alatt megszerezhetőek az alapismeretek.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. október 13.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem