×

Stabilizáció és versenyképesség

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. szeptember 14.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 102. számában (2006. szeptember 14.)
Az új Gyurcsány-kormány megalakulása után két hónappal a miniszterelnök elsőként az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT), a szociális partnereknek jelentette be azokat az intézkedéseket, amelyek az államháztartás évek óta magas és növekvő hiányának csökkentését, illetve az egyensúly helyreállítását szolgálják. A csomag egésze és egyes elemei külön-külön is hideg zuhanyként érték mind a munkaadói, mind a munkavállalói érdekképviseleteket, annak ellenére, hogy e körben mindenki tudta: az államháztartási hiány növekedését sürgősen meg kell állítani, s ennek érdekében valamit tennie kell a kormánynak.

A stabilizációs csomag megismerése óta sokan, sok szempontból értékelték, bírálták az időközben elfogadott és törvényi szintre emelkedett – részben már életbe is lépett – intézkedéseket. Ezúttal a vállalkozások nézőpontjából kíséreljük meg - lehetőleg minél átfogóbban – értékelni a kormányzati lépéseket, annak tudatában, hogy ezek eltérően érinthetik az egyes ágazatokban, a különböző élőmunka-felhasználással működő és nem utolsósorban a különböző méretű vállalkozásokat. Külön hangsúlyozni szeretnénk, hogy mint minden esetben, amikor az állami költségvetés alakításáról folyik vita, a három alapvető szereplő – a kormányzat, a munkaadók és a munkavállalók – közül a vállalkozói szféra véleménye fejezi ki legközvetlenebbül a gazdaság érdekeit, mégpedig nemcsak a rövid, de a közép- és hosszabb távúakat is.

Egyensúlyi feszültségek

A piac szereplői között általános volt az egyetértés abban, hogy a gazdaság egyre súlyosbodó egyensúlyi feszültségeinek oldására lépéseket kell tenni az államháztartás megbomlott egyensúlyának helyreállítása céljából. Az államháztartás magas és növekvő hiányának finanszírozása elszívja a fejlesztési forrásokat a vállalkozói szférától, és a magas kamatok miatt meg is drágítja azokat.

A hiány finanszírozása részben csak külső forrásokból lehetséges, ami miatt az elmúlt években folyamatosan nőtt az ország külső adósságállománya. Ez nem csak és nem is elsősorban az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti követelmények szempontjából érinti negatívan a vállalkozásokat, hanem az ország kamatterheinek folyamatos növekedése miatt is.

A vállalkozói érdekképviseletek, miután már hosszabb ideje hiányolták a kormányzati elszántságot az államháztartás rendbetételére, nemcsak elfogadták, de üdvözölték is azt a tényt, hogy a kormányzat határozott kiigazító lépéseket hirdet meg. A vállalkozói szféra ugyanis tudatában volt annak, hogy közvetlen érdeke rövid távon a pénzpiaci válság elkerülése, hosszabb távon pedig a gazdaság egészséges, adósságnövekedéssel nem járó fejlődési feltételeinek a megteremtése.

Tudták és hallgatólagosan azt is elfogadták a munkaadói érdekképviseletek, hogy az államháztartás, ezen belül a költségvetési hiány mérsékléséhez nem elegendő a kiadási oldal csökkentése, hanem szükség van a bevételek növelését célzó intézkedésekre is. A nagy kérdés ezek után az volt, hogy a kormány milyen arányban osztja el az egyensúlyjavítás terheit a három fő jövedelemtulajdonos - az állam, a vállalkozások és a munkavállalók – között.

A költségvetés és az államháztartás egyenlegének alakulása (2002-2006)

 

2002

2003

2004

2005

2006 I-VI.hó

Államháztartás egyenlege*

-1 569,1

-10 62,8

-12 84,1

-984,4

-1 284,9

TB egyenlege

-100,8

-349,0

-422,9

-469,8

-161,5

A központi költségvetés egyenlege

-1 469,6

-732,4

-889,0

-545,0

-1 158,4

A költségvetés bruttó adóssága

9 224,2

10 587,7

11 592,4

12 744,2

 

* helyi önkormányzatok nélkül

Forrás: MNB

Hatásvizsgálat nélkül

A munkáltatói érdekképviseletek olyan intézkedéseket tartottak előzetesen elfogadhatónak, amelyek nem veszélyeztetik a gazdasági növekedést, és nem okoznak súlyos társadalmi feszültségeket.

A stabilizációs intézkedésekhez részletes hatásvizsgálat nem készült, csak az egyes lépések költségvetési következményeire készült kormányzati prognózis. Ennek alapján a 2006. évi megtakarítások nagyjából azonosan érintik a három jövedelemtulajdonost.

A munkáltatók számára nem közvetlen tehernövekedés ugyan, de "elmaradt haszon" a fix összegű egészségügyi hozzájárulás 2006. novemberi megszüntetésének és az egészségügyi járulék 2007. januári 3 százalékpontos csökkentésének az elmaradása. Mindkét tétel költségcsökkentő hatásával joggal számolhattak a vállalkozások, hiszen 2005 végén e lépésekről megállapodás született az Országos Érdekegyeztető Tanácsban.

Kérdés, hogy ha a munkaadói érdekvédők elfogadták az egyensúlyjavító lépések szükségességét és célját is, akkor vajon a csomag konkrét intézkedéseinek megismerése miért váltott ki egyöntetű és általános ellenérzést, aminek különböző hangsúlyokkal és nyomatékkal hangot is adtak a nyilvánosság előtt. Nos, először is kellemetlen meglepetést okozott a "csomag" mérete. A kiigazítás 2006-ra 350, 2007-re és 2008-ra 1000-1000 milliárd forintos hiánycsökkentést ír elő. Ilyen nagyságú mérséklés az államháztartás helyzetét tekintve indokolható, de a teljesítéséhez szükséges kiadás- és jövedelemcsökkentés az érintettek – köztük a vállalkozások – helyzetét tekintve nagyon fájdalmas, egyes esetekben sokkoló.

A munkáltatók másik, a csomag egészét érintő kifogása a hiánycsökkentés belső arányaira vonatkozott. A javasolt intézkedések többsége a bevételek növelését célozza, miközben a kormányzati kiadások lefaragása a vártnál és az elvárhatónál is kisebb – és ami ennél is fontosabb -, egyelőre nem ismertek azok a lépések, amelyekkel e kiadásokat tartósan is a jelenleginél alacsonyabb szinten lehet tartani. E tekintetben a megtakarítások nagysága már a jövő évre is bizonytalan, erről a program alig tartalmaz konkrétumokat.

Hiányolt programok

Az egyensúlyt hosszabb távon is javítani képes változások közül a munkáltatók nem csak a társadalombiztosítás, ezen belül az egészségügy átalakításának programját hiányolták. Például nincs szó az évről évre óriási veszteségeket felhalmozó állami vállalatokkal kapcsolatos tervezett intézkedésekről. Az Állami Számvevőszék 2006. júniusi jelentése szerint 97 jelentős állami tulajdonú társaság az elmúlt hat évben 920,5 milliárd támogatás, illetve tőkejuttatás mellett 290 milliárd veszteséget halmozott fel. A MÁV, a BKV, a Volán, az ÁAK Rt., az NA Rt. stb. adósságainak a költségvetés általi rendezése évről évre jelentős tétele a költségvetési kiadásoknak. A MÁV és a BKV adóssága 2006 végére elérheti a GDP 1,8 százalékát, ami szükségessé teheti az állami adósságátvállalást, tovább növelve a költségvetés hiányát.

Ugyancsak hiányoznak a költségvetési forrásokkal való gazdálkodás nagyobb áttekinthetőségét, a korrupció elleni határozottabb fellépést szavatoló lépések, amelyek jelentősége az uniós támogatások növekedésével ugrásszerűen megnő.

A munkaadói érdekképviseletek hiányolják az állami feladatvállalás átfogó, rendszerszemléletű újragondolását is. A kormányzati kiadások csökkentéséhez messze nem elégséges a közszféra létszámcsökkentése. Nemcsak azért, mert az ezzel elérhető megtakarítás nem jelentős, hanem azért is, mert az állam által ellátandó feladatok újraértékelése nélkül a létszám is, a költségek is egy idő után újratermelődnek. Az állami szerepvállalás újragondolása a közfeladatokat ellátó helyi önkormányzatok, hatóságok, intézmények közötti feladatmegosztás változását is kell, hogy jelentse.

Versenyképességi szempontok

A vállalkozói érdekképviseletek – a csomag egészét érintő – legalapvetőbb kifogása a gazdaság versenyképességi szempontjainak figyelmen kívül hagyása. A költségvetési megszorítások, a hazai fogyasztás lassuló növekedése a kormányzat szerint is a GDP növekedési ütemének 2 százalékpontos csökkenéséhez vezet 2007-ben. Ha azonban a stabilizációval szükségszerűen együtt járó növekedéslassulás a versenyképesség romlásával párosul, kérdés, hogy mikor és mitől fog e folyamat megfordulni, mikor és mitől teremtődnek meg a növekedés újbóli dinamizálásának feltételei.

A stabilizációs csomag konkrét lépéseinek egy részével szemben a munkáltatói szervezetek nem tiltakoztak, ezeket – ha nehezen is, de – elfogadták. Határozottan ellenezték azonban azokat, amelyek – megítélésük szerint – több kárt, mint hasznot okoznak a gazdaságnak.

Az OÉT munkaadói oldala egységes vagy többségi állásfoglalásként több intézkedést – némi módosításokkal - kényszerintézkedésként tudomásul vehetőnek tartott, vagyis nem tiltakozott ellene. Úgy ítélte meg, hogy ezek okozzák a legkevesebb kárt, kevésbé veszélyeztetik a növekedést, a versenyképességet és a foglalkoztatást.

Tudomásul vették az áfakulcs emelését is, noha módosításként a munkaadói és a munkavállalói szervezetek közös javaslata az volt, hogy a kedvezményes 15 százalékos kulcs 20 százalékra történő felemelése helyett kedvezőbb gazdasági hatásokkal járna mind a 15, mind a 20 százalékos kulcs 2-2 vagy 3-3 százalékpontos emelése. Ez olyan többletbevételt is jelentene, ami kiválthatna több, a szociális partnerek által legélesebben ellenzett intézkedést. A javaslatot a kormány először elfogadta, de támogatását később visszavonta.

A GDP-arányos államadósság A GDP százalékában

 

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

Bruttó államadósság

87,1

73,6

63,9

61,6

60,9

55,0

53,0

56,6

58,9

60,2

62,3

Magánnyugdíjpénztárakkal korrigálva

87,1

73,6

63,9

61,4

60,3

54,1

51,7

54,9

56,7

57,1

58,3

Forrás: MNB

Támogatva – ellenezve

A munkáltatók indokolhatónak tartották az evakulcs felemelését, de a 25 helyett 20 százalékos mértéket javasoltak. Ugyancsak elfogadhatónak tartották a bankok külön adóját (a Bankszövetség e kérdésben az Alkotmánybírósághoz fordult), miként elfogadhatónak ítélték az ártámogatások csökkentését, de a csomagban javasolt ütemnél fokozatosabban; például nem egy lépésben 30 százalékkal emelve a gáz árát.

A munkaadók átmeneti kényszerintézkedésként tudomásul vették a vállalkozások adózatlan nyereségére vetített 4 százalékos "szolidaritási adóját". Az oldal azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ez az adónem a hiány/GDP 3 százalékos szintjének elérésekor, de legkésőbb 2008. június 30-ai hatállyal szűnjön meg.

A vállalkozások az őket közvetlenül érintő intézkedések közül különösen élesen ellenezték azokat, amelyek súlyosan sértik a jogbiztonságot, és kiszámíthatatlanná teszik működési feltételeiket. Minden vállalati felmérés azt mutatta eddig, hogy a hazai és a külföldi befektetők számára a közterhek szintjével legalább egyenrangúan fontos a gazdasági környezet, a vállalkozások működési feltételeinek kiszámíthatósága. A jogbizonytalanság egyrészt riasztja, másrészt rövid távú gondolkodásra készteti a befektetőket.

Az intézkedések egy része több tekintetben is súlyosan sérti a jogbiztonság elvét. Például az a tény, hogy a törvénymódosítások egy része szeptember 1-jei hatállyal lépett életbe. Az adó- és járulékterhek év közbeni megváltoztatását a vállalkozói érdekképviseletek elvi és gyakorlati okokból is megengedhetetlennek tartják. Hatása nemcsak abban érhető tetten, hogy felborítja a vállalkozások idei üzleti terveit – többletadminisztrációt, többletköltségeket, a már megkötött, nem módosítható szerződéseknél közvetlen veszteséget okoz számukra -, de a jövőre nézve is elvesztik bizalmukat a gazdaságpolitika kiszámíthatósága iránt.

Szintén csalódást okozott a parlament által korábban elfogadott, öt évre szóló adócsökkentési menetrend hatályon kívül helyezése a stabilizációs csomag részeként. Annak ellenére, hogy e tervet a vállalkozói szféra bizalommal és megelégedéssel fogadta, mostani felmondását indokolhatónak tartotta, és nem is tiltakozott ellene. Sérelmezi azonban, hogy ezzel nyitva maradt a vállalkozások által évek óta kifogásolt iparűzési adó sorsa, amely az adócsökkentési menetrend szerint 2008-tól megszűnt volna. A tárgyalásokon a munkáltatók határozottan tiltakoztak az iparűzési adó határidejének kormányzati "lebegtetése" ellen.

Adminisztrációs terhek

Súlyos bizalomvesztést okoz a fix összegű egészségügyi hozzájárulás, az eho fenntartása 2006 novembere után is. Ennek megszüntetéséről 2005 végén az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megállapodás született, s ennek alapján a cégek joggal számolhattak költségcsökkenéssel az idei és jövő évi üzleti terveikben. Egyébként ez volt a munkaadók részéről az egyik legfontosabb feltétele a három évre megkötött minimálbér-megállapodásnak.

A munkáltatók által ellenzett intézkedések másik nagy csoportját azok a törvénymódosítások képezik, amelyek következményeként – túl azon, hogy súlyosan sértik a jogbiztonságot - tovább bonyolódik a már jelenleg is túlkomplikált, óriási adminisztrációs terhekkel járó adó- és járulékrendszer. A munkáltatók szerint a bevételek növelésének minden szempontból elfogadhatóbb módja lett volna a meglévő adófajták kulcsának emelése, a kedvezmények körének szűkítése, mint új adónemek bevezetése. A munkáltatók határozottan, de eredménytelenül tiltakoztak a két új adónem – a házipénztáradó és az úgynevezett "elvárt adó" – bevezetése ellen.

A házipénztáradó azért érthetetlen, mert eddig is fennállt az APEH ellenőrzési lehetősége, ezzel az új adófajtával viszont csak tovább bonyolódik a vállalkozások egy részénél - például a kereskedelemben – a szükséges adminisztráció, a nagyobb cégeket pedig nem érinti.

Kollektív bűnösség?

Az úgynevezett "elvárt adó" pedig már egyszer "minimumadó" néven, rövid idő után megbukott. Most az EU kifogására is számítani lehet, mivel egy újabb forgalmi típusú adónem alkalmazásáról van szó. A munkáltatók legalább annyi módosítást szerettek volna elérni, hogy az elvárt adó alapjának kiszámításakor ne csak az ELÁBÉ (az eladott áruk beszerzési értéke) legyen az árbevételből levonható, hanem az anyagköltség és a közvetített szolgáltatások értéke is. A kormányzat ezt a javaslatot is először elfogadta, de később visszavonta.

Mindkét adónem esetében igaz, hogy ezeket a ténylegesen létező adóelkerülési módszerek ellen találták ki. A munkáltatók viszont nem értettek egyet azzal, hogy a törvényalkotók a kollektív bűnösség elvét alkalmazva a tisztességes adózókat is büntetik. Az elvárt adó számos, eddig a veszteségesség határán mozgó vállalkozást tehet tönkre.

Ugyancsak az adóelkerülők elleni harc jegyében született intézkedés a minimális járulékalap felemelése a minimálbér kétszeresére. Az eddig is tisztességesen adózó, de a minimálbér kétszeresénél alacsonyabb bérrel foglalkoztató cégek számára ez a törvényi előírás jelentős többletadminisztrációval jár: az alacsonyabb keresetű munkavállalóikat egyenként kell igazolniuk az APEH-nál.

Alkotmányossági aggályok

Mindkét új adónemmel kapcsolatban felmerült az alkotmányosság kérdése; néhány szervezet (VOSZ, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara) jelezte is, hogy ennek eldöntése céljából az Alkotmánybírósághoz fordul.

Alapvető kifogása volt a munkáltatóknak, hogy a csomag számos intézkedése tovább drágítja az élőmunkát. Nő a dolgozók által fizetendő társadalombiztosítási és munkaadói járulék, vagyis ismét nyílik az "olló" a bruttó és a nettó keresetek között. Ez várhatóan felerősíti a bérköveteléseket, aminek következményeként vagy növekszenek a munkaadók bérköltségei, vagy veszélybe kerül a munkabéke. Az eddigi tapasztalatok szerint a keresetek közterheinek növekedése mindenképpen negatívan érinti nemcsak a munkavállalókat, de a munkaadókat is. A természetbeni juttatások megdrágítása (az eddigi 44 helyett 54 százalékos adókötelezettség), az adómentesen adható juttatások újabb korlátozása vagy további költségnövekedést okoz, vagy a juttatások csökkentéséhez vezet.

A munkaadói szervezetek szerint az élőmunka drágítása – együtt a vállalkozók egyéb közterheinek növekedésével – nemcsak versenyképességüket rontja, de kedvezőtlen hatással lesz a foglalkoztatásra is. Nőhet a munkanélküliség – és ennek társadalmi költségei -, illetve szűkülhet a járulékfizetők köre.

A csomagból ugyanakkor hiányoznak a járulékot elkerülők körének visszaszorítását szolgáló hatékony eszközök. Sőt, a csomag együttes hatására a szürkegazdaság további terjedésétől is tartani kell.

Félresikerült egyeztetés

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban helyet foglaló szakszervezetek és munkaadói érdekképviseletek egyértelműen pozitívan értékelték, hogy a kormányzat elsőként a szociális partnerek előtt ismertette a stabilizációs csomagot.

A bejelentés után meginduló egyeztetések azonban már semmi jót nem tartogattak a szociális partnerek számára. A tárgyalások erőltetett ütemben, a csomag, illetve az azoknak megfelelő törvénytervezetek megismerésétől számítva nem egészen két hét alatt zajlottak le. Annyi már a "csomag" megismerésének pillanatától világos volt, hogy az érdekegyeztető tárgyalásokon a legjobb esetben is csak "kármentésről" lehet szó, azaz a vállalkozások tehernövekedésének valamelyes mérsékléséről és az intézkedések különösen káros vagy szakszerűtlen, esetleg alkotmányosan aggályos részeinek a visszavonatásáról.

Az egyeztetések "eredménye" azonban ebben az esetben még ennél is elkeserítőbb. A kormányzat nemcsak a munkaadók által ellenzett nagyobb horderejű intézkedések (eho fenntartása, új adónemek bevezetése, évközi adóváltoztatások) egyikét sem volt hajlandó visszavonni, de a kisebb, több esetben jelentéktelen költségvetési hatással járó változtatási elképzeléseiből sem engedett.

Az eredménytelen tárgyalásokat látva, a munkaadói oldal úgy foglalt állást, hogy az OÉT-ben 2005. november 25-én megkötött hároméves bérmegállapodást a kormány által teremtett helyzet, a feltételek gyökeres megváltozása miatt érvénytelennek tekinti. A bérmegállapodás felülvizsgálatának szükségességében – nyilvánvalóan más-más okokból, de – végül a szakszervezetek és a kormány is egyetértett. A tárgyalások előreláthatólag szeptemberben – ilyen előzmények után nagyon nehéz feltételek között – kezdődnek meg.

 

Az Új egyensúly program intézkedéseinek várható hatása a jövedelemtulajdonosokra

 

Vállalkozói szektor

milliárd Ft

Intézkedés

2006

2007

2008

összesen

Vagyonosodási vizsgálatok

10

50

250

310

Házipénztáradó

10

15

5

30

"Elvárt adó"

 

55

45

100

Külföldi vagyon hazahozatala

8

4

2

14

VPOP Adónyomozó hatóság

40

120

150

310

Vállalati szolidaritási adó

40

170

150

360

Hitelintézeti különadó

 

25

35

60

Evakulcs emelése

10

53

60

123

Járulékalap felemelése

20

80

90

190

Nyugdíjas vállalkozók eho-ja

2

9

10

21

Összesen

140

581

797

1518

 

Lakosság

milliárd Ft

Intézkedés

2006

2007

2008

összesen

Áfa felemelése 20%-ra

60

170

190

420

Jövedéki adók

3

3

4

10

Kamat- és tőzsdei nyereségadó

2

26

30

58

Menedzserkedvezmények adója

10

20

25

55

Cégtelefonok

3

7

9

19

Adókedvezmények csökkentése

 

32

35

67

Gépjárměadó, regisztrációs díj, átírási költség

 

9

10

19

Ingatlanadó

 

 

150

150

Eü-járulék felemelése

38

220

230

488

Gáz és vill. en. áremelése

60

150

250

460

Szolidaritási adó

 

24

30

54

Összesen

176

661

963

1800

 

 

 

 

 

 

Állami apparátus

milliárd Ft

Intézkedés

2006

2007

2008

összesen

Minisztériumok igazgatási költségei

 

15

5

20

Kormányzati negyed

 

1

2

3

Regionális átszervezés

 

 

15

15

Intézmények összevonása, megszüntetése

 

22

22

 

Helyi önkormányzatok megtak.

 

20

25

45

Önkorm.-i képv. tiszteletdíjának csökk.

4

8

10

22

Kormányzatiköltség-zárolások

150

 

 

150

Összesen

154

44

79

277

Intézkedés

2006

2007

2008

összesen

Az eho fenntartása

7

88

90

185

Tb-járulék csökkentésének elmaradása

-

210

220

430

Forrás: MeH

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. szeptember 14.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem