×

Hírvilág

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. szeptember 14.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 102. számában (2006. szeptember 14.)

Bejelentkezés az EMMA-ba

Az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázisba (EMMA) 6,3 millió bejelentést tettek a munkáltatók 2004. május 1-je óta, amióta ez kötelező számukra. Az eddig regisztrált 6,3 millió munkáltatói bejelentés közül 2,9 millió vonatkozott új munkaviszonyok létesítésére, az ezzel kapcsolatos adatmódosításokra, 1,9 millió pedig a kilépésekre. A fennmaradó hányad olyan bejelentéseket tesz ki, amelyekben – például határozott idejű munkaviszonyoknál - a munkáltató egyszerre jelzi a munkaviszony létesítését és a kilépést. Kezdetben a munkáltatók többsége még a munkaügyi kirendeltségeken személyesen vagy postai úton jelentette be az adatokat; ekkor az elektronikus úton, vagy a telefonos ügyfélszolgálatnál történő regisztráció aránya 37 százalék volt. Ma már ez átlagosan 63 százalék. A kirendeltségeken történő bejelentések aránya a kezdeti 15 százalékról 6-8 százalékra csökkent, a postai úton történő adatközlések csaknem 50 százalékos aránya pedig ma már 25-30 százalék.

Együttműködési megállapodás

A Foglalkoztatási Hivatal és a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. augusztusban együttműködési megállapodást írt alá a közigazgatásból elbocsátott munkavállalók alkalmazása céljából. A megállapodás keretében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat közreműködésével hamarosan 200 fő, hosszabb távon, évente országosan 1500 fő foglalkoztatására nyílik lehetőség. A központi közigazgatásból kikerülők elhelyezkedésének elősegítésére júliusban a Foglalkoztatási Hivatal és a Fővárosi Munkaügyi Központ szolgáltatócentrumot hozott létre, melynek feladata, hogy a közigazgatásból távozó munkavállalók álláskeresését személyre szabottan, az egyéni igények alapján segítse elő. Eddig 279-en keresték fel a fővárosban működő irodát; az érdeklődők többsége a képzési lehetőségéről (95 százalék), illetve állásajánlatokról (90 százalék) tájékozódott.

Nőtt a reálkereset

A reálkereset az idén január-májusban – a fogyasztóiár-index 2,6 százalékos növekedése mellett – 5,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – tudatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) júliusban. Ezen időszak alatt a nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 168 700, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 154 600 forintot kerestek.

Több az állástalan

Az idén május-július között a foglalkoztatottak száma 3 millió 934 ezer, a munkanélkülieké 311 ezer volt, a munkanélküliségi ráta 7,3 százalékra emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) augusztusban. A munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszaki 7,1 százaléknál, de 0,4 százalékponttal alacsonyabb – a szezonális hatásokból is következően -, mint a január-márciusi. Az idén, a vizsgált időszakban a munkanélküliek 19,7 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelen lévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 18,5 százalék volt, ez 0,8 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az állástalanok 48,1 százaléka egy éve vagy annál is régebben keresett kenyérkereseti lehetőséget. A munkanélküliség átlagos időtartama 17 hónapnak felelt meg. Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő júniusban az EU korábbi, 15 tagállamában 7,1 százalék, az újonnan csatlakozott országokkal együtt 7,8 százalék, Magyarországon 7,1 százalék volt.

Biztonságos foglalkoztatás

A foglalkoztatás biztonságának javítása érdekében partneri kapcsolat kialakítására törekszik az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) a munkaadókkal és a munkavállalókkal – közölte Papp István, az OMMF elnöke augusztusban, kilenc munkáltatói szervezet képviselőivel folytatott konzultációt követően. Emlékeztetett arra, hogy a partneri kapcsolat kialakítása folyamatában nemrégiben konzultáltak a munkavállalók képviselőivel, és a közeljövőben hasonló megbeszélést folytatnak az Építési Vállalkozók Országos Szövetségével (ÉVOSZ), az áramszolgáltatókkal, a kamarákkal. Papp István felhívta a figyelmet arra, hogy szeptember 20-ától nyilvánosságra hozzák a munkaügyi jogsértéseket elkövető vállalkozók listáját. A munkaadói szövetségek képviselői úgy nyilatkoztak, hogy - a versenyegyenlőség jegyében – érdekükben áll a legális foglalkoztatás megteremtése. Fontosnak tartották azt is, hogy a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzésre vonatkozó jogszabályok összhangja meglegyen.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. szeptember 14.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem