×

Hírvilág

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. július 17.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 101. számában (2006. július 17.)

Munkanélküliség – számokban

Az idén március-május között a foglalkoztatottak száma 3 millió 928 ezer, az állástalanoké 309 ezer, a munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt – tudatta a Központi Statisztikai Hivatal júniusban. 2006. február-áprilisban 7,5, tavaly ugyanebben az időszakban 7,2 százalékot tett ki a munkanélküliségi ráta. Az idei évben, a vizsgált időszakban 42 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. Átlagosan a 15-74 éves népesség 54,9 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. Az állástalanok 18,5 százaléka a 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 17,6 százalék volt, ez 1,6 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő áprilisban az EU-15 tagállamában 7,4, az EU-25 országában 8,2, Magyarországon 7,6 százalék volt.

Ágazati párbeszéd

Az elmúlt néhány évben Magyarországon is egyre jobban megerősödött az ágazati párbeszéd, jelenleg már 34 ágazatban (ágazati, al- és szakágazati bizottságokban) tartanak fenn folyamatos kapcsolatot a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek – tudatta Gonda Zsolt, az Ágazati Párbeszéd Központ Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója júniusban. A munkáltatói és munkavállalói képviselők rendszeresen találkoznak az adott ágazat párbeszédbizottságának ülésein. E fórumon elsősorban a középszintű kollektív szerződés megkötéséről, annak mikéntjéről vagy aktualizálásáról tárgyalnak. Az építőipari ágazati párbeszédbizottságban például hosszú egyeztetés után írták alá a kollektív szerződést, amelyet a közelmúltban terjesztett ki országosan a foglalkoztatáspolitikai miniszter. Ezzel együtt már négy országosan kiterjesztett ágazati megállapodás szolgálja az adott szakterület munkaadóit, munkavállalóit. További ágazatokban is folynak tárgyalások a kiterjeszthető megállapodások megkötéséről, például az építőanyag-iparban. A mezőgazdasági dolgozóknál már van ágazati kollektív szerződés, a kiterjesztés előkészítése viszont még további egyeztetéseket követel. Lehetséges, hogy a vízgazdálkodás területén és a gyógyszeriparban is sikerül megkötni ilyen szerződést.

Munkaügyi kapcsolatok

Tovább egyszerűsödik a rendezett munkaügyi kapcsolatok igazolása, ha az Országgyűlés elfogadja az államháztartási törvény és a kapcsolódó törvények módosítására beterjesztett törvényjavaslatot. A közbeszerzési eljárásban való részvételhez a múlt év augusztusától kell igazolni a rendezett munkaügyi kapcsolatokat. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatásához a múlt év novemberétől, a különféle állami támogatásokhoz 2006 januárjától kell beszerezni e hatósági bizonyítványokat. Ezen igazolásokért a hatóságnál sok ügyfél jelentkezett az utóbbi időben, tavaly augusztustól több mint 23 ezer hatósági bizonyítványt adtak ki.

Gyenge állásvédelem

A magyar munkaerőpiacot a gyenge állásvédelem és a nagyfokú rugalmasság jellemzi – állítják az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) által most kiadott tanulmány szerzői. E szerint a foglalkoztatáspolitika akkor lehet hatásos, ha a legsúlyosabb problémát a munkavállalási korúak tartós (gyakran végleges) inaktivitását veszi célba. Nem a munkaerőpiacról való kivonulást kell támogatni, hanem az állástalanok újbóli elhelyezkedését. A versenyszférában a munkahelyek védelme nem tekinthető erősnek, a béreket alapvetően vállalati szinten határozzák meg. A minimálbér még az emelések után is alacsonyabb az átlagbérhez viszonyítva, mint Nyugat-Európában. A munkaidő szabályozása liberális. A munkanélküli-támogatási rendszer ma már nem tekinthető nagyvonalúnak, eléggé szűkmarkú ahhoz, hogy súlyos ellenösztönző hatásokkal ne kelljen számolni.

Reintegrációs program

Az Európai Unió támogatásával reintegrációs foglalkoztatási programot indít Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az Első Nyírség Fejlesztési Társaság – közölte a szervezet júniusi, nyíregyházi tájékoztatóján Váradi Zsuzsanna operatív igazgató. A 30 millió forintba kerülő, kétéves mintaprogramba 40 év feletti inaktív vagy állástalan, hátrányos helyzetű nők kapcsolódhatnak be, és kapnak lehetőséget a visszatérésre a munka világába. A húsz, a felvételi kritériumoknak megfelelő, érettségi vizsgával is rendelkező kiválasztott szakmai képzésen vesz részt; szociális gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintézői végzettséget szerezhet. A nyíregyházi Első Nyírség Fejlesztési Társaság az Európai Unió, illetve a korábbi Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium közös humánerőforrás-fejlesztési operatív program pályázatán nyerte el a 30 millió forint összegű támogatást a költségekre, saját forrást nem kellett biztosítania.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. július 17.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem