×

Foglalkoztatás távmunkában

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. július 17.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 101. számában (2006. július 17.)
A távmunka az információs és tudás alapú társadalom infokommunikációs eszközökkel támogatott munkavégzési formája. Magyarországon jelenleg a foglalkoztatottaknak csak mintegy 2 százaléka dolgozik e konstrukcióban, ám Hollandiában ez az arány több mint 20, az Amerikai Egyesült Államokban 30, az Európai Unióban átlagosan 12 százalék. Az adatok világosan jelzik a magyar munkaerőpiacnak, e területen bőven van mit fejlődnie. Annál is inkább, mert ez az alkalmazási forma számos előnyt kínál mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak.

A távmunka olyan, személyi számítógépen végzett szellemi tevékenység, amelynek keretében a munkavállaló otthon (vagy például teleházakban, telecenterekben) önállóan old meg feladatokat a távolban lévő munkáltató megbízásából. A dolgozó munkája eredményét interneten, intraneten vagy e-mailen továbbítja, s általában a feladatokat is ugyanígy kapja. Munkáltatójával, főnökével és kollégáival elsősorban elektronikus úton tartja a kapcsolatot, személyes megjelenésére csak esetenként van szükség.

Kölcsönös előnyök

A munkavállalók számára a legfontosabb előny a távmunka rugalmassága, az időbeosztás önállósága és szabadsága, valamint az, hogy megszabadulnak az utazási költségektől, kényelmetlenségektől. A távmunka azonban nem egyenlő az otthoni feladatvégzéssel, ugyanis megfelelő technikai segítséggel bárhol és bármikor végezhető. E forma jó megoldás lehet például a családosoknak, a kisgyermekeseknek; lehetőséget nyújt a részmunkaidős, ugyanakkor teljes értékű foglalkoztatásra többek között a kismamák számára.

A munkáltatók számára a távmunkások alkalmazásával lehetővé válik az irodafenntartási költségek jelentős csökkentése. A távmunkahely kialakításának kezdeti költségei (IT-beruházások) – az ingatlan- és rezsiköltségek drasztikus csökkenése révén – gyorsan megtérülnek. A szakértői, közreműködői bázis kialakítását nem nehezítik földrajzi kötöttségek, s rugalmasabbá válhat a létszámgazdálkodás is.

Egyes kutatások szerint a távmunkások teljesítménye, termelékenysége jobb, és a munkaügyi kiadások is csökkennek. A távmunka révén egyszerűbb a 24 órás készenlétet megszervezni, például szervizeknél, tanácsadásnál, technikai supportnál. Ugyanakkor lehetőség nyílik arra is, hogy a cég alacsonyabb átlagos bérköltségű régióból alkalmazzon dolgozókat, így a személyi kiadások is mérsékelhetők.

A távmunkának emellett társadalmi, nemzetgazdasági előnyei is vannak, például csökken a környezetszennyezés, az energiafogyasztás, mérséklődhet a nagyvárosok zsúfoltsága. Mindezeken kívül e foglalkoztatási forma javítja az esélyegyenlőséget, mérsékelheti az állástalanságot – különösen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esetében -, illetve a hátrányos helyzetű körzetekben, településeken. Arra is lehetőség kínálkozik, hogy közös irodát hozzanak létre a településen a más és más cégekkel kapcsolatban álló távmunkásoknak. Ezek az irodák a dolgozók képzésében is szerepet vállalhatnak.

Bár a távmunka előnyei könnyen beláthatók minden érintett számára, egyelőre mind a munkavállalók, mind a munkáltatók körében bizonyos tartózkodás tapasztalható e formával kapcsolatban.

Egyes felmérések szerint a munkavállalók mintegy 90 százaléka számára elvileg vonzó lehetőség e konstrukció, azonban ha választhatnak egy táv- és egy hagyományos munkahely között, többségük mégis ez utóbbi mellett tenné le a voksát. A leggyakrabban megfogalmazott félelmek a társadalomtól, a munka világától való elszigetelődés, kirekesztődés, a csökkenő karrierkilátások, valamint a státussal összefüggő érdekvédelem, elismertség, előmenetel és javadalmazás vélt vagy valós hiánya. Többen félnek attól is, hogy a távmunka költségei (internet, telefon stb.) túlságosan megterhelik az otthoni kiadásokat, illetve hogy nehezebben szervezhető az otthoni és a munkahelyi munka.

A munkaadók ugyanakkor attól tartanak, hogy a távmenedzselést túlságosan nehéz megoldani, erre esetleg a vezetők nem képesek. Gyakran megfogalmazódó aggály az is, hogy a dolgozókkal való napi, személyes kapcsolat megszűnése gyengíti az alkalmazottak motiválhatóságát. Ugyancsak nagy súllyal esik a latba, hogy miként oldhatók meg az adatvédelem és az adatbiztonság, az üzleti titoktartás és a titokvédelem információ-rendszerének kérdései.

Szervezési nehézségek

A PricewaterhouseCoopers tavaly nyáron készült, nem reprezentatív felmérése szerint a vállalatok 15 százaléka alkalmazott távmunkást, 42 százalékuk helyezte ki (outsourcing) egyes tevékenységeit. A megkérdezett vállalatvezetők 7 százaléka tervezte távmunkás felvételét, 53 százalékuk pedig lehetségesnek tartotta azt a közeljövőben. Az előnyök között a megkérdezett vezetők az ügyviteli költségek csökkentését, a gyorsabb reakcióidőt, az időmegtakarítást és a geográfiai lefedettséget említették.

A távmunka hátrányai között 37 százalékban a munkaszervezési nehézséget, 16 százalékban az adatbiztonsággal kapcsolatos problémákat, 11 százalékban a közösség motiváló erejének csökkenését, 9 százalékban az ellenőrzés hiányát, 8 százalékban pedig a távmunkahelyek kialakításának magas költségeit említették.

Érdekesség, hogy a felmérésben a válaszadók 60 százaléka nem ismerte a távmunkára vonatkozó jogi szabályozást, 70 százalékuk nem volt jártas az adatbiztonsági kérdésekben, 66 százalékuk az adóvonatkozásokat, 44 százalékuk a távmunka alkalmazásának infrastrukturális igényeit, 54 százalékuk pedig a HR-vonatkozásokat nem ismerte kellően.

A megkérdezettek véleménye szerint leginkább az ügyfélszolgálatos, telefonos ügyfélszolgálati, termékmenedzseri, adatrögzítő könyvelői és számviteli tevékenységek végezhetők e formában.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) – a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző és előrejelző háza - által 218 vezető beosztású vállalati kockázatkezelő munkatárs megkérdezésével végzett globális kutatás azt mutatta ki, hogy az információtechnológiai kockázat mára a vállalati szektort fenyegető egyik legjelentősebb tényezővé vált. A felmérésbe bevontak 55 százaléka szerint e tekintetben a legnagyobb kockázatot a mind fejlettebb eszközökkel dolgozó, "jól szervezett, pénzéhes" számítógépes bűnözők jelentik, illetve a másik fő kockázati tényezőnek a távmunka terjedését tekintik. A válaszadók 57 százaléka mondta azt, hogy a mind szélesebb körben alkalmazott távmunka jelentősen növelte cégének elektronikus fenyegetettségét.

A távmunka terjedésével az olyan hagyományos biztonsági eszközök, mint a tűzfal, fokozatosan veszítenek hatékonyságukból, mivel az alkalmazottak nyílt hálózatokon keresztül hozzá tudnak ezekhez nyúlni, s hordozható eszközökre mentenek érzékeny adatokat – áll az EIU elemzésében.

Bizalmi kapcsolat

A fenti aggályok és félelmek leküzdésében döntő szerepe van a menedzsment, illetve a dolgozók közötti bizalomnak, ám az erre épülő munkakapcsolatot érdemes körülbástyázni olyan ellenőrző rendszerrel, amely pontosan lehetővé teszi a távmunkában elvégzett feladatok értékelését.

E forma bevezetését gondos tervező, elemző és szervező munkának kell megelőznie; ehhez meg kell nyerni a vezetőket, s körültekintően kell megválasztani azokat a munkatársakat, akik hajlandóak és képesek e feladatra. A szaktárca a honlapján arra is felhívja a munkáltatók figyelmét, hogy jó eredmények ott érhetők el, ahol a korszerű munkaszervezést fejlett humánerőforrás-gazdálkodás, szisztematikus szakképzés segíti, illetve ahol az informatikai kultúra alkalmazásának személyi és tárgyi feltételei adottak.

Előnyös, ha a távmunkában részt vevők megőrzik munkavállalói státusukat, kapcsolatukat munkahelyükkel. Támogatni kell, hogy a távmunkások folyamatosan vegyenek részt a szakmai továbbképzéseken. Ugyancsak feltétel, hogy a cég jó állapotban lévő, jól karbantartott, megfelelő munkaeszközöket helyezzen ki kollégái otthonába, s dolgozóit folyamatosan rendelkezésre álló tanácsadói, szervizháttérrel segítse.

Jogszabályi keretek

A távmunkavállaló a törvény szerint a munkáltató működési körébe tartozó tevékenységet rendszeresen az általa választott, a munkáltató székhelyétől, telephelyétől elkülönült helyen, információtechnológiai és informatikai eszközzel végző és a munkavégzés eredményét elektronikus eszközzel továbbító dolgozó. A munkaszerződésben rögzíteni kell, hogy a kolléga távmunkás lesz, továbbá le kell írni a munkáltató és a beosztott közötti kapcsolattartás feltételeit, valamint a távmunkával kapcsolatban a munkavállalónál felmerülő költségek elszámolásának módját.

Ha nincs ettől eltérő megállapodás a felek között, akkor a munkavégzéshez és a kapcsolattartáshoz szükséges eszközöket a munkáltató adja. A felek abban is megállapodhatnak írásban, hogy a munkáltató utasítási joga kizárólag a távmunkás által ellátandó feladatok meghatározására terjed ki.

A munkaszerződés megkötésekor a dolgozót tájékoztatni kell a munkáltatói ellenőrzés, az informatikai és elektronikus eszközök használatának korlátozása, illetve a kártérítési felelősség szabályairól is. A tájékoztatást a munkaszerződés megkötésétől számított 30 napon belül írásban is meg kell kapnia a munkavállalónak.

Ha a munkaeszközt nem a munkáltató adja, a távmunkásnak a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg tájékoztatnia kell a céget a kapcsolattartáshoz szükséges elektronikus eszköz elérhetőségének adatairól. A munkavégzés során felhasznált, illetve keletkezett adatok védelmének feltételeiről a munkáltató gondoskodik. Utóbbi a munkaviszonnyal kapcsolatos minden tájékoztatást köteles megadni a távmunkásnak is, bár ez történhet e-mailben is.

Az ellenőrzés módja

A munkáltatónak garantálnia kell, hogy a cég telephelyére a távmunkás be tudjon menni és szükség esetén ott tudjon tartózkodni. Eltérő megállapodás hiányában a távmunkás maga határozza meg a munkaidő-beosztását.

A munkáltató indokolt esetben ellenőrizheti a munkavállalót, de ennek során nem tekinthet be a távmunkásnak azon adataiba, amelyeket a munkavégzéshez használt IT-eszközökön tárol ugyan, de nem függenek össze tevékenységével. Az ellenőrzés módját – eltérő megállapodás hiányában – a munkáltató határozza meg, miként azt is, hogy mennyi idővel előre kell értesíteni a távmunkást az ellenőrzésről. A munkavégzés helyére egyébként a munkáltató csak akkor léphet be, ha ez a munkavégzéshez kapcsolódó utasítás, tájékoztatás vagy ellenőrzés, illetve az eszközök üzembe helyezése, karbantartása vagy eltávolítása érdekében szükséges.

A Munka Törvénykönyvében meghatározott kártérítési felelősségen túl a munkavállaló gondatlan károkozása esetén a kártérítés mértékét a munkaszerződés legfeljebb háromhavi átlagkeresetig határozhatja meg, ha a felek megállapodása szerint a munkáltató utasítási joga kizárólag a távmunkát végző dolgozó által ellátandó feladatok meghatározására terjed ki, s a távmunkás a kárt e feladatok ellátásával összefüggésben okozta.

A munkavédelmi törvény szabályai szerint az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése a munkáltató feladata. Ha a munkát a dolgozó saját eszközével végzi, az ilyen munkaeszköz használatát a munkáltató a munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatot követően engedélyezi. Távmunkát csak a munkáltató által munkavédelmi szempontból előzetesen megfelelőnek minősített munkahelyen lehet végezni. Ugyanakkor a munkáltató köteles tájékoztatni kollégáját a munkahelyi munkavédelmi tanácskozási és érdek-képviseleti lehetőségekről.

A munkavégzési helyként szolgáló ingatlan területére a munkavédelmi képviselő a munkavállaló beleegyezésével léphet be és tartózkodhat. A munkaügyi felügyelet illetékesének az ellenőrzés megkezdése előtt legalább három munkanappal tájékoztatnia kell a munkáltatót és a munkavállalót. Előbbi kötelessége beszerezni a távmunkás hozzájárulását ahhoz, hogy az ellenőrzés okán a munkaügyi felügyelők beléphessenek a munkavégzés helyére.

Támogatott álláshelyek

A távmunka elterjesztését a kormány az utóbbi négy évben több pályázattal is támogatta, s bár ezen álláshelyek száma nem a kívánt ütemben, de azért lassan gyarapodott.

Három pályázat zárult le 2002 és 2005 között, amelyek összesen mintegy 3 ezer távmunkahely létrejöttét segítették. (A három pályázat közül az elsőt az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal közösen írta ki a munkaügyi tárca, akkor még a számítástechnikai eszközök beszerzésének, illetve az internethasználat költségeinek támogatására. Ezt követően az FMM – a távmunkások alkalmazásának terhei, illetve a képzési költségek támogatására - maga írta ki a pályázatokat.)

Az idén a nemrégiben kiértékelt pályázat nyertesei munkahelyenként több mint 566 ezer forintos bértámogatást vehetnek igénybe, valamint 50 ezer forintos képzési támogatást. Előbbi fél évig 70 ezer forintos keresetet és járulékait jelenti, de újabb fél évig a munkáltatónak támogatás nélkül is foglalkoztatnia kell a dolgozót.

Az idei pályázatra 170 munkáltató jelentkezett, a korábbiakhoz képest többen a közintézményektől. A munkáltatók 782 álláshely létesítését vállalták. A bírálat alapján 149 munkáltató 715 távmunkahely létrehozásához kap támogatást.

A legtöbb, 40 távmunkás alkalmazására a Hódmezővásárhely Polgármesteri Hivatal kapott közel 25 millió forintnyi forrást. A MÁV Zrt. és a Kisteleki Általános Iskola 36-36 távmunkás alkalmazására és képzésre nyert egyaránt 22 millió forintot.

IT-mentorok

Az összes forrás mintegy tizedét, 40 millió forintot kisteleki pályázók nyerték. Ezek szerint az általános iskolán kívül a polgármesteri hivatal (22 fő, 13,5 millió forint), a Gondozási Központ, Családsegítő és Támogató Szolgálat (8 fő, 5 millió forint), az Árpád Fejedelem Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola (17 fő, 10,5 millió forint), valamint a Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulása (3 fő, 1,8 millió forint) részesült támogatásban. Szintén 20 főnél több távmunkás foglalkoztatását vállalta a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete (28 fő, 17 millió forint) és a szatymazi polgármesteri hivatal (23 fő, 14 millió forint).

A többi nyertes jelentkező tizenötnél kevesebb, gyakran csak egy-két álláshely létesítéséhez kért segítséget. A benyújtott pályázatok elbírálásakor előnyben részesültek a pályázat feltételeinek megfelelő, hátrányos helyzetűeket foglalkoztató munkáltatók, illetve – az új álláshelyek kialakításával – a foglalkoztatási helyzetet javító munkáltatók. A pályázat kifejezett célja volt, hogy a közfeladatot ellátó intézmények kiterjeszthessék szolgáltatásaikat a közösségi hozzáférési helyekre. A részletes tájékoztató szerint prioritást élveznek az IT-mentorokat foglalkoztatók is, nevezetesen "a hátrányos helyzetű kistérségekben, kistelepüléseken élők számára informatikai szolgáltatásokat távmunkások (például IT-mentor) foglalkoztatásával megszervező munkáltatók" pályázatai.

A korábbi munkaügyi miniszter nemrégiben úgy nyilatkozott: a távmunkások foglalkoztatottak közötti aránya a következő négy évben a jelenlegi 2-4 százalékról 4-8 százalékra bővülhet.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. július 17.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem