×

Visszaút a munkaerőpiacra

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. március 16.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 97. számában (2006. március 16.)
A munkaadók és a munkavállalók érdek-képviseleti szervezetei egyaránt úgy vélik: a foglalkoztatás bővítéséhez elengedhetetlen az átképzési rendszer korszerűsítése. Bár a munkaügyi központok, illetve a piaci alapon működő képzőintézmények számos kurzust indítanak, a cégek mégsem találnak kellően felkészült dolgozókat, miként az átképzéseken részt vett munkavállalók sem mindig tudnak elhelyezkedni az újonnan megszerzett szakmában. A téma szakértői ugyancsak arra figyelmeztetnek, hogy a felnőttképzés megújítása nélkül nem teremthető meg a munkaerő-kereslet és -kínálat összhangja.

A gazdasági mutatók közül elsősorban a munkanélküliségi adatok állnak a közfigyelem fókuszában. A tavalyi átlagos munkanélküliségi ráta – 7,2 százalék – az azt megelőző évihez képest 1,1 százalékpontos növekedést mutat, s a prognózisok sem biztatóak. A százalékpontoknál talán többet mond, hogy Magyarországon a munkaképes korú népességnek alig több mint a fele dolgozik.

A munkanélküliségi adatok tükrében még inkább felértékelődik az egész életen átívelő tanulás. A tanulás lehet preventív jellegű, amikor a munkavállaló bár nem veszítette el az állását, de tisztában van azzal, hogy munkahelye megőrzése céljából tovább kell képeznie magát (például nyelvi, informatikai tanfolyamokon). Ugyanakkor előfordul, hogy valaki pályakezdőként vagy munkahelye megszűnését követően az eredeti szakmájában nem tud elhelyezkedni: ilyenkor mentőövet jelenthet az átképzés.

A szakmatanulás az alacsony iskolai végzettségűek esetében is javíthatja a munkavállalás esélyét. Jóllehet, a foglalkoztatottak között – a munkaügyi tárca adatai szerint – még az egy százalékot sem éri el a nyolc általánosnál alacsonyabb végzettségűek aránya. Számukra is kitörési pontot jelenthet, ha olyan szakképzettséget szerezhetnének, amellyel jobban "el tudják adni magukat".

Kérdés persze, hogy manapság mi számít piacképes szakmának, melynek elsajátítása után könnyebbé válik a munkaszerzés. Ennek eldöntése sok esetben nemcsak a munkát keresőknek, de a szakembereknek sem könnyű – fejtette ki Balogh Péter, a Fővárosi Munkaügyi Központ (FMK) képzési osztályvezetője.

Elavult szakmák

Alapvető probléma, hogy a gazdasági változások miatt egy-két évre előre is nehéz megjósolni, milyen szakemberekre lesz majd szükségük a munkáltatóknak. A munkaügyi központoknak pedig perspektivikusan kell tervezniük, hiszen közbeszerzési eljárással választják ki azt az intézményt, amellyel együttműködnek az át- és továbbképzések lebonyolításában.

A napokban megújított Országos Képzési Jegyzék (OKJ) – szakértők szerint – számos olyan szakmát tartalmazott, amely mára elavult. Éppen ezért a munkaügyi központok folyamatosan igyekeztek információt szerezni a gazdaság szereplőitől - munkaadók, kamarák, érdek-képviseleti szervezetek -, hogy adott régióban melyek a hiányszakmák. Támpontot jelenthet az is, hogy az átképzésben részt vevők közül hányan találnak maguknak új munkahelyet. Mivel azonban a kérdőíves válaszadás nem kötelező, az átképzésekben részt vevők legfeljebb negyven százaléka él e lehetőséggel. Munkaügyi szakemberek szerint pontosabb statisztikákra lenne szükség ahhoz, hogy az oktatás a valós piaci kereslethez igazodjék, illetve az egyes régiókban részletesebben kellene ismerni az inaktívak összetételét is.

Balogh Péter hangsúlyozta: komoly probléma, hogy a fiatal pályakezdők egy része nem tud elhelyezkedni a tanult szakmájában, így az iskola elvégzése után azonnal munkanélkülivé válnak, azaz átképzésre szorulnak. Nagy a szülők felelőssége is, akik sokszor olyan szakmák megszerzését erőltetik, amelyek bár néhány éve felkapottaknak számítottak, mára azonban – mivel telítődött a piac – nem lehet velük elhelyezkedni.

A szakterület ismerői alapvetően az oktatási rendszert hibáztatják a diplomás pályakezdők növekvő munkanélkülisége miatt is. Általános ugyanis, hogy a diplomások közül a tapasztaltabbaknak vannak jobb elhelyezkedési esélyeik; 2000-ben 1900 diplomás állástalant regisztráltak a munkaügyi kirendeltségekben, tavaly ez a szám 4500-ra duzzadt.

Betöltetlen álláshelyek

Megfigyelhető, hogy szakmunkástanulónak csak a közepes eredménynél gyengébben tanuló diákok jelentkeznek. Ráadásul jó néhány szakmunkásképző intézetben elavult ismereteket oktatnak. Sok helyütt nincsenek korszerűen felszerelt tanműhelyek, nem csoda tehát, ha az ilyen iskolában végzettek nem lesznek kapósak a munkaerőpiacon.

A szakmunkásképzés gondjait jelzi az is, miszerint a foglalkoztatottak között a szakmunkások aránya 28,4 százalékos; összehasonlításképpen ez az adat az EU-ban megközelíti az ötven százalékot. A szakmunkásképzés anomáliáira mutat rá továbbá, hogy eközben a munkáltatók mintegy 35 ezer – többségében szakmunkásvégzettséget igénylő – állást nem tudnak betölteni. A helyzetet jól jellemzi, hogy míg a kilencvenes évek elején 168 ezer szakmunkás szerzett bizonyítványt a magyarországi képzőintézményekben, egy évtized múlva 130 ezerre csökkent a számuk.

Az átképzés sikerességét az is befolyásolhatja, hogy az érintett mennyire motivált az új szakma megszerzését illetően. Balogh Péter elmondta: tapasztalataik szerint a negyven éven felüliek – bár ebben a korban már romlik a tanulási képesség és készség - nagyobb számban vesznek részt az átképzéseken, mint a fiatalok, akik közül sokan csak a munkanélkülieket megillető ellátást akarják igénybe venni. Vélhetően ennek társadalmi okai vannak, az idősebb korosztály tagjai közül ugyanis a többség családfenntartó, míg a fiatalok körében sokan éppen a család támogatására számítanak.

 

Több információra lenne szükség a szakképzőközpontokról

A munkaadói szervezetek egyelőre nem tudják, hogy a felállítandó Területi Integrált Szakképző Központok (TISZK) milyen hatással lesznek a felnőttképzésre – hangsúlyozta Solti Gábor, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) oktatásfelelőse. Véleménye szerint az intézményekkel kapcsolatban több információra lenne szükség, hiszen a kormány tervei szerint a szakképző központok finanszírozását az első három évet követően az önkormányzatok veszik át. Kérdés, hogy a gazdasági szereplők akarata mennyire érvényesül majd, mivel az általuk delegáltaknak csak tanácsadói jogosítványuk lesz.

Solti Gábor kifejtette: a kisiparosoknak tizenöt éve gondot jelent, hogy a vállalkozók továbbképzése nem megoldott. Ha például egy hajdúböszörményi kőműves lépést akar tartani a technológiai fejlődéssel, s tovább kívánja képezni magát, nem tudja, hová forduljon. A szakképzés anomáliáiban az is közrejátszik, hogy e témában nem mindig a gazdaság érdekeit szem előtt tartó döntések születnek.

Források felnőttképzésre

A felnőttképzés finanszírozását több forrás szolgálja, például a Munkaerő-piaci Alapból és az Európai Szociális Alapból a humánerő-fejlesztési operatív programok révén elnyerhető pénzeszközök. Ugyancsak támogatást jelent a "Lépj előre egyet" projekt is.

Ez utóbbit a kormány a "száz lépés" program keretében hirdette meg, s célja – a kabinet szerint – a képzettségi színvonal emelése. A hazai versenyképességnek ugyanis meghatározó eleme, hogy van-e elegendő képzett munkaerő. Munkaügyi szakemberek szerint ugyanis a magyar lakosság képzettségi színvonala elmarad az EU-átlagtól.

Az Európai Unió támogatásával meghirdetett "Lépj egyet előre" programra 4milliárd forint áll rendelkezésre. A képzés a résztvevők számára ingyenes, az oktatásba bekapcsolódó felnőttek a képzési költségeket, plusz egyhavi minimálbér-támogatást kapnak.

Az átképzést vállalók nemcsak a munkaügyi központok által szervezett tanfolyamokon vehetnek részt, hiszen országszerte számos felnőttképzéssel foglalkozó intézmény működik. (Becslések szerint csak a fővárosban mintegy 1800.) Ez utóbbiak rugalmasabban alkalmazkodnak a piaci viszonyokhoz, mint a munkaügyi központok, s jobban felmérik, hogy milyen szakemberekre van igényük a vállalkozásoknak.

Kedvezmény a hallgatóknak

Az oktatás kiterjed a műszaki, az építőipari, a gazdasági, a humán, valamint az informatikai képzésekre is. A tanfolyamok költsége szakmánként változó, s elérheti akár az 500 ezer forintot is. Az iskolák különböző kedvezményeket is ajánlanak, például az egyéni hallgatóknak részletfizetési lehetőséget. Ezen intézmények – általában – előzetes tudásszintfelmérést, pályaorientációs és -korrekciós, illetve elhelyezkedési tanácsadást is vállalnak, valamint álláskeresési technikákat oktatnak.

A munkaadók közül sokan illetik kritikával az oktatás egészét, így az átképzéseket is. Kollár Márton, a Jászberényi Aprítógépgyár humánigazgatója szerint az időtényezőnek fontos szerepe van. Ha ugyanis egy cégnek szüksége van egy adott szakemberre, akkor nem várja meg, amíg a dolgozója másfél-két év tanulás árán kitanulja az új mesterséget, hanem körülnéz a munkaerőpiacon, s szerződtet egy megfelelő szakembert. Gondot jelent az is, hogy sokan úgynevezett "gyorstalpaló" tanfolyamokon szereznek képesítést, s szakmai felkészültségük sok esetben nem megfelelő.

Az igazgató úgy véli, nagy hiba, hogy az iskolarendszerű képzésben jó néhány területen – például egyes szolgáltatói szakmában – túlképzés van, s a végzettek már közvetlenül az iskola befejezése után sem találnak maguknak munkát. Ugyanakkor számos hiányszakma akad; nincsenek megfelelő szakemberek, akikből a munkaadók válogathatnának.

Elkészült az új szakképzési jegyzék

Elkészült az új, kompetencia alapú és moduláris szerkezetű Országos Képzési Jegyzék (OKJ), amely az eddigi 807 szakmával szemben 416 szakképesítést tartalmaz. Az új lista elősegíti a szakképzések közötti átjárhatóságot, s az oktatási rendszer sokkal gyorsabban tudja követni a gazdaságban bekövetkező változásokat.

A képzési jegyzék átalakítása során a fő cél a gazdaságban lévő munkakörökhöz szükséges szakképesítések oktatása, illetve az alapfokú végzettséggel nem rendelkezők szakképzésbe való belépésének lehetővé tétele volt – mutatott rá az oktatási miniszter.

Lehetőség nyílik a korábban megszerzett szakképesítések esetében úgynevezett ráépülő szakképesítés megszerzésére is. Az a fiatal, aki az adott szakképesítés követelményeinek teljesítésére nem képes, vagy nem akarja a követelményeket valamilyen okból teljesíteni, saját döntése alapján részszakképesítést is szerezhet. Például, aki masszőrnek tanul, kiléphet akár gyógy- vagy sportmasszőri végzettséggel is a rendszerből. A jegyzék 440 részszakképesítést tartalma

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. március 16.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem