×

Hírvilág

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. január 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 95. számában (2006. január 15.)

Foglalkoztatási pályázat

A foglalkoztatási tárca pályázatot hirdetett januárban kvalifikált munkaerő foglalkoztatására. A jelentkezőknek legalább öt új dolgozót kell felvenniük, elsősorban információtechnológiai vagy szolgáltatással kapcsolatos munkakörbe. A pályázati kiírás szerint a munkáltatók egy évig megkaphatják a munkabér és járulékai 65-75 százalékát – legfeljebb bruttó 200 ezer forintos fizetésig. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium honlapján közzétett felhívásból kiderül, hogy a támogatásra 200 millió forint áll rendelkezésre. A pályázatokat február 28-áig lehet benyújtani, s legkésőbb júliustól kell elkezdeni a foglalkoztatást.

Új közmunkaprogram

A kormány 7 milliárd forintot szán arra az új közmunkaprogramra, amelynek keretében első ízben nyílik lehetőség télen is az állástalanok foglalkoztatására – közölte a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a múlt év végén, Kecskeméten. A december elsején indult és az idén június 30-án befejeződő projektben 25 ezer munkanélküli vehet részt, köztük várhatóan tízezernél is több roma ember dolgozhat. Újdonság, hogy a szociális közmunkások – a hagyományos közcélú foglalkoztatásokon túl – segíthetnek az idős, egyedül élő embereknek a ház körüli teendők ellátásában, például mosnak, bevásárolnak helyettük, ételt visznek számukra.

Közelebb az ügyfelekhez

Decemberben munkaügyi kirendeltséget avattak Szolnokon. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ Szolnoki Kirendeltségét az Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációs programja keretében újították fel több mint 70 millió forintból, hazai és európai uniós forrásokból. Az épület 200, az ügyfélváró 70 négyzetméterrel bővült, kialakítottak egy gyermeksarkot és négy számítógépes kioszkot, amelyek a megyei és az országos állásajánlatok, képzési lehetőségek önálló megtekintését segítik. Megvalósult a mozgáskorlátozottak épületen belüli akadálymentes közlekedése, és megszűnt az ügyfélfogadó helyek zsúfoltsága. Makón ugyancsak munkaügyi kirendeltséget avattak decemberben. Az intézmény a "Közelebb az ügyfelekhez" program jegyében jött létre.

Elkötelezetten a minőségért

Decemberben átadták a 2005. évi Nemzeti Minőségi Díj elismeréseket a Parlamentben. A közepes méretű termelő vállalati kategóriában a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft., a szolgáltatók közül az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. részesült a kitüntetésben. A Nemzeti Minőség Klub tagsága által 1998-ban alapított Nemzeti Minőségi Díj Nagykövete címet Megyeri József, az Imerys Tűzállóanyag-gyártó Kft. minőségügyi vezetője, valamint Pónya Gábor, a T-Mobile Rt. TQM menedzsere kapta meg. A minőségügyben kiemelkedő eredményt elérő gazdálkodók elismerésére 1996-ban alapította az akkori miniszterelnök a Nemzeti Minőségi Díjat, amelyet évente osztanak ki.

Jutalmazott üdültetők

Decemberben átadták "A Megújuló Emberért" díjakat azoknak a szervezeteknek, amelyek tavaly a legnagyobb értékben vásároltak üdülési csekket dolgozóiknak, azaz a legtöbbet tették munkavállalóik pihenéséért, egészségük megőrzéséért. Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, a Magyar Televízió Rt., valamint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által 2004-ben alapított díjat tíz szervezet kapta meg. A kitüntetettek: az Allianz Hungária Biztosító Rt., a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Dunaferr Rt., az IKR Termékfejlesztési és Kereskedelmi Rt., a Kereskedelmi és Hitelbank Bank Rt., a Magyar Posta Rt., a Magyar Államvasutak Rt., a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt., a TEVA Magyarország Rt. és a Volán Közlekedési Rt.

Bérmegállapodások

A postások – közel negyvenezren – a tervezett infláció feletti, átlagosan 4,6 százalékos alapbéremelésben részesülnek 2006-ban – tudatta decemberben Szabó Pál, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója a három meghatározó szakszervezettel tető alá hozott 2006. évi bérmegállapodás aláírása után. Az egyezség eredményeként a postások átlagbére jövőre 145 ezer forintra nő. A postai dolgozók választható béren kívüli juttatása jövőre 30 százalékkal, 100 ezerről 130 ezer forintra emelkedik. A vasúttársaságnál ugyancsak megszületett a bérmegállapodás. Ezek szerint a 2006. évi bérfejlesztés mértéke 5 plusz 1,5 százalék lesz. A társaság közleménye szerint a keresetemelés mértéke magában foglalja az Országos Érdekegyeztető Tanács 4,5 százalékos prognosztizált bruttó átlagbér-növelési ajánlatát és a négyéves együttműködési megállapodásban vállalt 1,5 százalékos teljesítményösztönzési rendszer kompenzációs forrását.

Álláshelyek romáknak

Magyar-osztrák egyéves romafoglalkoztatási program indul Nagykanizsán és környékén, 10,2 millió forint uniós támogatás elnyerésével – tudatták a nemzetközi projekt nyitó konferenciáján, a dél-zalai városban, decemberben. A "Közösen a foglalkoztatásért" címen elnyert Interreg IIIA uniós pályázat lényege, hogy a határ két oldalán működő szakmai és civil szervezetek képviselői elsősorban a 18-35 év közötti roma fiatalok helyzetét, képzési lehetőségeit tárják fel, majd munkapiaci szolgáltatásokat és szociális ügyintézést biztosítanak számukra. Mindez – a szociális munkások és a moderátorok révén – legalább 200 fiatal későbbi képzési és álláskeresési hajlandóságát segítheti. A támogatás elnyeréséért a bécsi és az oberwarti (Felsőőr) körzet, illetve Nagykanizsa és környéke fogott össze; a programot a nagykanizsai romaközpont irányítja.

Munkapiaci felmérés

A mérnököket foglalkoztató gazdálkodók az országos átlagnál jobban bíznak nettó árbevételük növekedésben, s körükben az átlagnál 3 százalékkal magasabb a munkaerő-felvételt tervező, valamint 5,5 százalékkal a létszámnövekedésben bízó cégek aránya is – olvasható a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Diákközpontjában tavaly decemberben készített felmérésben. A kutatás szerint a gazdálkodók 35,1 százaléka, míg a mérnököket foglalkoztató cégek 41 százaléka tervez kapacitásbővítést. A mérnökök kereseti lehetőségeit elemezve a kutatás kitér arra, hogy 2004 májusában a mérnöki végzettségekhez köthető foglalkozásokban a bruttó havi átlagkereset 265 143 forint, míg a felsőfokú gazdasági végzettséghez köthető tevékenységek átlagkeresete ennél magasabb, 288 437 forint volt. A középfokú műszaki végzettséget igénylő foglalkozások keresete 66,76 százaléka a felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásokénak, ugyanez az arány a gazdasági végzettségekhez köthető foglalkozások esetén 49,82 százalék.

Sikeres érdekegyeztetés

A munkaügyi tárca értékelése szerint sikeres évet zárt az Országos Érdekegyeztető Tanács 2005-ben, annak ellenére, hogy néhány kérdésben, például a munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó törvény módosításában, illetve az állami támogatások és megrendelések rendezett munkaügyi kapcsolatokhoz kötése tekintetében nem sikerült elnyerni a munkaadói érdekképviseletek támogatását. Ugyanakkor először 2005-ben sikerült hosszabb távú megállapodást kötni a minimálbérre vonatkozóan. Tavaly a fórum 18 alkalommal tartott plenáris ülést; a szakbizottságok 61-szer üléseztek.

Munkavédelmi ellenőrzés

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség által a múlt év második félévében tartott építőipari célvizsgálat során az ellenőrzött 4600 munkáltató 90 százalékánál találtak valamilyen munkabiztonsági hiányosságot, s több mint 30 százalékuknál a munkavállalók súlyos veszélyeztetése miatt munkavédelmi bírságot is kiszabtak. A felügyelők összesen 3500 munkaterületet vizsgáltak meg. Az ellenőrzött 32 000 munkavállaló 36,5 százalékánál találtak valamilyen munkabiztonsági szabálytalanságot. Az építőiparban a balesetek mintegy felét a magasból történő leesések okozzák. Ez ellen az ellenőrzöttek 33,5 százalékánál nem használtak műszaki védelmet. A munkavállalók 40 százalékának a munkáltatók nem adták ki a leesés elleni egyéni védőeszközöket. Az építési állványok több mint 40 százalékánál hiányzott a szükséges védőkorlát.

Segítség a gazdálkodóknak

Megkezdte működését a Kereskedelmi Akadályok Tájékoztató Irodája (KATI), amely a magyar gazdálkodóknak és szakmai szövetségeknek nyújt segítséget a külpiacokon tapasztalt problémák elhárításában – jelentette be Major István, a Magyar Köztársaság nemzetközi kereskedelmi képviselője decemberben. A magyar információs pont célja, hogy a panaszok eljussanak az Európai Bizottsághoz. Ez utóbbi adatbázisa – az irodán keresztül – ingyenesen áll a vállalatok rendelkezésére, s – a cégek bejelentései alapján – az Unión kívüli piacokon tapasztalt akadályokat is tartalmazza. Az információs pont a KATI@gkm.gov.hu e-mail címen érhető el.

Együttműködési megállapodás

Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött decemberben az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), valamint a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH). Az aláíráson Rétfalvi György, az ITDH ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy január elsejétől 45 országban 56 képviselettel egységes külpiaci hálózat működik, melynek bázisán a magyar kiküldöttek az üzleti kapcsolatok fejlesztésére fognak koncentrálni a cégek szintjén. Szűcs György, az IPOSZ elnöke kiemelte, hogy szövetségük a szolgáltató rendszer kiépítésén dolgozik, s a szerződés aláírásával a hosszú távú együttműködés alapját rakták le.

Minőségügyi fejlesztések

Létszámbővítésre és fejlesztésekre is garanciát vállalt a TÜV Rheinland InterCert Kft. a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet (MEEI) és a Műszaki Biztonságtechnikai Vizsgáló és Tanúsító Intézet (MBVTI) múlt évi megvásárlásakor. A két intézmény integrálása azóta elkezdődött, s a tervek között szerepel, hogy Budapesten létrejön a TÜV Rheinland Csoport műszaki vizsgáló és ellenőrző régióközpontja – közölte Czitán Gábor, a TÜV Rheinland Csoport közép-kelet-európai vezérigazgatója. A cég egységes szakemberképzési programot indít, melynek keretében a dolgozók – hazai és külföldi helyszíneken – a TÜV Rheinland nemzetközi tevékenységével összefüggő ismeretekre tesznek szert.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. január 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem