×

Bővülő eszköztár a vállalkozásfejlesztésben

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. január 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 95. számában (2006. január 15.)
A kis- és középvállalkozói (kkv) szektor megerősödése révén nagymértékben bővülhet a foglalkoztatás – állítják egybehangzóan a kormányzat, illetve a munkaadók és a munkavállalók képviselői. A kabinet a múlt év végén bejelentett fejlesztési csomagjától azt várja, hogy az új támogatási konstrukciókhoz könnyebben hozzáférnek a vállalkozások. A munkaadók szerint a kis cégek versenyhátrányban vannak a piacon, ugyanakkor a legrászorultabbak a támogatásokhoz sem tudnak hozzájutni. A munkavállalók érdekvédői úgy vélik: a munkaerőpiac problémáira mindenekelőtt a magas közterhek, illetve az adók és a járulékok mérséklése hozhat megoldást.

A kkv-szektor fejlesztése össztársadalmi érdek

Meglehetősen nehéz számszerűsíteni, hogy a gazdasági miniszter által tavaly év végén bejelentett intézkedéscsomag milyen mértékben javítja a kis- és középvállalkozói szektor foglalkoztatási mutatóit, azonban minden, a működési feltételekben bekövetkező kedvező változás hozzájárul a növekedéshez – mondta Kállay László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kis- és középvállalkozás-fejlesztési főosztályának helyettes vezetője. Valójában a kkv-szektor az egyetlen, amely érdemben növelte a foglalkoztatást a rendszerváltás óta. Ezért össztársadalmi szempontból is kitüntetett fontossága van annak, hogy a jelentős foglalkoztatási potenciállal bíró kkv-szektor helyzete miként alakul a következő években.

A kkv-fejlesztési csomag első része a vállalkozások jogi, szabályozási környezetét érinti. Az e körben elhatározott intézkedéseket ismertetve Kállay László kiemelte a társasági és a cégtörvényt, amelyek elfogadását követően mások mellett olcsóbbá válik a cégalapítás és -bejegyzés, illetve egyszerűsödik az adminisztráció.

A tervek szerint emelkedik majd az egyszerűsített közbeszerzések értékhatára is, amely lehetővé teszi, hogy több kis és közepes cég vegyen részt ezen eljárásokban. (Az értékhatár összegét lapzártánkig még nem véglegesítették.) Ugyancsak a tervezett intézkedéscsomag része a HACCP minőségtanúsítási rendszer egyszerűsítése a kisvállalkozások számára.

E gazdálkodók finanszírozási helyzetének javítását, a likviditási problémák kezelését szolgálja az intézkedések második csoportja. Ezek között szerepel a mikrohitelprogram működési eljárásainak egyszerűsítése, a hitelfeltételek rugalmasabbá tétele. Ugyancsak a finanszírozási csomag része a Széchenyi-kártya keretösszegének – tervek szerint – 25 millió forintra történő megemelése, illetve a kártyához kapcsolódó beruházási hitel lehetőségének megteremtése. Kállay László elmondta azt is: szeretnék kiszélesíteni a kártyakibocsátásban részt vevő bankok körét oly módon, hogy nyitottá válna, vagyis a vállalkozások ott igényelhetnék a kártyát, ahol egyébként is vezetik a számlájukat. Az eddigi tárgyalások alapján a bankok erre hajlandóak.

A kkv-k tőkebefektetéseinek elősegítése érdekében létrehozzák a Start Innovatív Tőkegarancia Rt.-t, amely ez év elején már működni fog. A tőkebefektetésekre garanciát vállaló intézmény korábban nem volt – jegyezte meg Kállay László.

Ugyanakkor a több, olcsóbb és egyszerűbb hitelgarancia érdekében a Hitelgarancia Rt. tevékenységét a faktorálásra is kiterjesztik a jövőben. Ez várhatóan elősegíti majd a jelenleg 300-400 milliárdos faktoringpiac fejlődését is.

A GKM egyszerűsíteni, javítani kívánja a pályázati rendszert, például az elektronikus iratkezelés kiterjesztésével, a fizetési határidők rövidítésével, jóllehet, a vissza nem térítendő támogatások adminisztratív kontrolljától természetesen ezután sem lehet eltekinteni.

A kkv-k innovációs, kutatás-fejlesztési tevékenységének támogatására létrejön a Corvinus Első Innovációs Kockázati Tőkealap, a vállalkozások e-üzletbe való bekapcsolására pedig inkubátorprogramot indítanak.

A koncepció része még a kkv-knak nyújtandó, beszállítói tevékenység fejlesztéséhez felvehető kedvezményes hitel.

A vállalkozások információellátásának javítására, illetve a képzés erősítése céljából ugyancsak több intézkedést kidolgoztak, ezek közül az egyik az úgynevezett mikroponthálózat létrehozása. Kállay László hangsúlyozta: szándékaik szerint az érdekképviseletek, illetve a kamarák országos hálózatát felhasználva szolgáltatnak majd információkat a mikrovállalkozásoknak.

A kis cégek megszűnése zavart kelt a munkapiacon

Noha a kormány ígéretei minden évben arról szólnak, hogy javítani fogja a vállalkozói környezetet – és bizonyos lépések történnek is e téren -, az év végére mindig kiderül, hogy az egyik legfontosabb lépés, az élőmunka költségeinek csökkentése elmarad. Ez nem tűnik reálisnak 2006-ban, a választások évében sem, hiszen a költségvetés étvágya nemhogy csökkenni, hanem inkább nőni fog.

Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Szövetségének (KISOSZ) ügyvezető elnöke úgy látja: ellentmondásos folyamatok zajlanak, különösen a kisvállalkozói körben. Jóllehet, pozitív lépés volt például a társasági adó mérséklése, azonban most is csak a kisvállalkozások azok, amelyek kifizetik a teljes 16 százalékot, a nemzetközi társaságok – tekintettel a beruházásaikhoz kapott kedvezményekre - akár 9-12 százalékra is le tudják faragni az adójukat. A KISOSZ-nál helyeslik, hogy a társasági adónál is legyenek sávok, azonban úgy látják, a lehetőség nem ott segít, ahol kellene; éppen azokat a kisvállalkozókat szorongatja, amelyek nem tudnak magas bért fizetni.

Az érdekképviselet szerint a kormány szerény lépést tett az iparűzési adó ügyében is, pedig most jó lehetőség kínálkozott volna arra, hogy átálljanak egy olyan adónemre, amely a vagyongyarapodásra épül, és – ellentétben a jelenlegivel – a veszteséges vállalkozásokat nem bünteti. A szervezet nem érti, miért kell ilyen hosszú átmenet a váltás előkészítésére.

Csupán a "kozmetikázásra" alkalmas a tételes egészségügyi hozzájárulás idei eltörlése is. Az intézkedés hatását nagyban lerontja, hogy csak az év végén szűnik meg e teher, ezért erre a gazdasági évre érdemben nem lesz hatással.

A vállalatok rá vannak kényszerítve, hogy fejlesszenek, ami életben maradásuk eszköze, jövedelmüket viszont gyakran felemészti. Ezért alapvető kérdés számukra, hogy kapnak-e ehhez támogatást. A KISOSZ visszatérő kérése, hogy a kkv-k a nemzetközi cégekhez hasonlóan eszközeikre is hozzájuthassanak támogatásokhoz. Nagy segítség lenne számukra az is, ha részesülhetnének a humán erőforrás fejlesztését célzó forrásból, azonban kevés cég tudja előteremteni az ehhez szükséges biztosítékot. A legrászorultabbak nem részesülhetnek a támogatásokból, és innen egyenes út vezet a vállalkozások megszűnéséig.

A trend már látható - mutatott rá Antalffy Gábor -, nem maradhat meg ennyi vállalkozó a piacon, állami eszközök és koncepció híján – középtávon – 15-20 százalékkal csökkenhet a számuk. A kisvállalkozások megszűnése azonban kihat a munkaerőpiacra, amelyet az utóbbi években ezek tartottak egyensúlyban azzal, hogy felszívták a nagy cégek által elbocsátott munkaerőt. Már mutatkoznak a jelei, hogy ez a csatorna bedugulhat; a KISOSZ a bolti kiskereskedelem, ezen belül az élelmiszer, a műszaki cikkek és a ruházati cikkek kereskedelmének zsugorodását tapasztalja.

A túlzott közterheket megsínyli a foglalkoztatás

A magas közteher, az adók és a járulékok csökkentése hozhat megoldást a munkaerőpiac problémáira is – mutatott rá Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke. A szakszervezeti vezető szerint a hazai, 7,3 százalékos munkanélküliségi ráta magas, s nem vigasz, hogy még így is alatta marad az Európai Unió átlagának. A munkavállalók számára természetesen az az első, hogy legyen munka, de ehhez a vállalkozók számára kedvezőbb közgazdasági környezetet kell teremteni.

Az ASZSZ és az ÉT munkavállalói oldala is nagy várakozásokkal tekint a kormány kis- és középvállalkozókra vonatkozó koncepciójára. Ez abból indul ki, hogy a kis- és középvállalkozók nettó munkahelyteremtők, a foglalkoztatottak 70 százaléka ebben a vállalkozói szférában dolgozik. A munkavállalói oldal számára a koncepció alapvetően a foglalkoztatási szint emelése szempontjából fontos, ezért a foglalkoztatás bővítésére vonatkozó elképzelések megfogalmazásában nagyobb részletességet várnak. Kívánatosnak tartják azt is, hogy a koncepciót a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium is jegyezze, ne csak a GKM.

Az elnök szerint a munkaadók számára is hoz előnyt a novemberben megkötött megállapodás a minimálbérről, mivel most három évre előre tudnak kalkulálni vele. A szakszervezeti vezető úgy vélte, ez a munkaadói oldal számára is vállalható alku volt, és méltányolta, hogy a munkaadói oldal több szervezete, amelyek nem értettek ugyan egyet a megállapodás egyes részeivel, mégsem emeltek vétót, s tartózkodásukkal lehetővé tették a megállapodás megkötését. Borsik elismerte: a kevés tőkével rendelkező mikrovállalkozások megsínylik a magas bérterheket, hozzátette azonban: nem lehet olyan ideális mértéket találni a minimálbérre és a keresetemelés ajánlott mértékére, amelyet minden oldal minden szereplője üdvözölne.

Az ASZSZ elnöke az adóváltozásokkal kapcsolatban rámutatott: az szja-nál az alsó kulcs sávjának bővítése ellenére az átlagkereset továbbra is kiesik a kedvezményezett sávból, és ez még mindig nem szolgálja az arányosabb közteherviselést. A szakszervezeti vezető szerint egy átfogó, a támogatási rendszertől a munkahelyteremtésen át a migrációs munkavállalásig ívelő kormányzati koncepció lehetne a megoldás a foglalkoztatási gondokra, ez nemcsak a munkavállalók, hanem a munkaadók érdekeit is szolgálná.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. január 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem