A legjobb munkahelyek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 94. számában (2005. december 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Kiemelkedő elkötelezettség és felelős gazdaszemlélet jellemzi a hazai vállalati vezetőket, ugyanakkor a magyar foglalkoztatottak mind kevésbé kötődnek munkahelyükhöz - ez derül ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyben 120 cég mintegy 34 ezer dolgozója vett részt. Az elemzés arra is rávilágít: a nők és az idősebbek egy része kifejezetten fél az álláskereséstől.

Az immár ötödik alkalommal megrendezett "Legjobb Munkahely" verseny keretében az idén a Hewitt Inside Consulting Kft. kutatói minden korábbinál több kis- és közepes vállalkozás, illetve nagyvállalat vezetőinek és beosztottainak véleményét ismerhették meg. Az amerikai érdekeltségű tanácsadó magyar leányvállalatának szakemberei félezernél több kérdőív válaszaiból következtettek a felsővezetők kiemelkedő elkötelezettségére. Ennek vizsgálatát azért tartották különösen fontosnak, mert a Hewitt Európa-szerte folytatott kutatásai szerint a globális nagyvállalatok menedzsereinek több mint a fele dolgozik jelenlegi pozíciójában három évnél rövidebb ideje, azaz a legsikeresebb vezetők tartós megtartása egyre nehezebb Európában és Magyarországon is.

Hosszúra nyúlt munkanapok

A hazai felsővezetők 89 százaléka elkötelezett vállalata iránt. Ez önmagában rendkívül biztató, a kutatók azonban arra intenek, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni az érem másik oldalát sem. Azt, hogy a fennmaradó 11 százalék - vagyis minden tizedik hazai felsővezető - nem nevezhető elkötelezettnek az általa irányított szervezet iránt.

A legszembetűnőbb, hogy a menedzserek 92 százaléka határozottan kijelenti: teljes mellszélességgel kiáll a vállalatáért, sőt ugyanolyan elkötelezettséggel tölti be posztját, hasonló lelkesedéssel és kitartással végzi a munkáját a szervezet élén, mintha azt a saját cége esetében tenné.

Odaadásuk a ledolgozott munkaórák számában is mérhető. Az "átlagos" magyar felsővezetők hetente 54,36 órát dolgoznak, s majdnem minden ötödik topmenedzser 60-69 órában látja el feladatát. Ez ötnapos munkahetet feltételezve napi 12-14 órát jelent. A szabadidejükből a legtöbbet a hivatásuknak szentelő vezetők elsősorban a társaságok első számú irányítói. A második, illetve a harmadik vonal képviselői nagyobb arányban találják meg az "arany középutat" a munka és a magánélet között.

Hiányzik a párbeszéd

A felmérés szerint a felsővezetők iránti munkatársi bizalom jócskán megkopott az utóbbi három évben, 12 százalékkal mérséklődött 2002 óta. Sokan hiányolják az őszinte párbeszédet a hierarchia csúcsán állókkal, akiknek a véleménye gyakran jóval rózsaszínűbb a vállalatról, mint a dolgozóiké.

Veres Rita, a vizsgálat vezetője szerint a felsővezetők elkötelezettsége és elhivatottsága elengedhetetlen, de a beosztottaknak arra is szükségük van, hogy emberszámba vegyék őket. Ez kamatozik. Ott, ahol érzik, hogy fontosak, átlagosan 24 százalékkal magasabb a dolgozói elkötelezettség szintje, azaz szívesebben sorakoznak fel irányítóik mögé. Az idei felmérés több tízezer kérdőívének elemzése megerősítette azt a korábban is érzékelhető tendenciát, miszerint értékeiket is egyre inkább felismerik az alkalmazottak, s határozott igényekkel fordulnak munkáltatóik felé.

Az idei felmérésből ugyanakkor az is kiderült, hogy a honi munkavállalók mind kevésbé kötődnek a munkahelyükhöz. Ez nem magyar jelenség, e tendencia Európa számos országában ismert. Növekszik a "lélekben felmondottak" száma is, azoké, akik csak egy jobb lehetőségre várnak, hogy továbbálljanak. Az elkötelezettség főként a fiatal munkavállalók körében gyengül, ezért megtartásuk komoly feladat a munkáltatóknak.

Hátrányos helyzetben

Elhelyezkedési esélyeiket tekintve optimisták, de legalábbis nem kifejezetten borúlátók a munkavállalók - derül ki a kérdőívek válaszaiból. Minden második megkérdezett úgy gondolja, hogy állásváltoztatás esetén hamar és könnyen el tudna helyezkedni. A részleteket vizsgálva azonban már árnyaltabb a kép. A nők 17, a 45 év felettiek 31 és az alacsony végzettségűek 23 százaléka kifejezetten fél az álláskereséstől, azaz ők érzik magukat leginkább hátrányos helyzetben a hazai munkaerőpiacon.

 

Legjobb munkahelyek - 2005

Nagyvállalatok:

1. GlaxoSmithKline Pharma

2. MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt.

3. Magyar Nemzeti Bank

4. Szerencsejáték Rt.

5. CIB Lízing Csoport

Kis- és középvállalatok:

1. (Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (EVAT) Rt.

2. Nextent Informatika Rt.

3. VARPEX Építőipari, Beruházó és Szolgáltató Rt.

4. Avaya Magyarország Kft.

5. KÜRT Rt.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. december 15.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.