Keresőképtelenséget okozó betegség

Sokan betegen is munkába állnak, sokakról viszont a főnök nem hiszi, hogy valóban "ágynak estek". A munkáltatók rettegnek attól, hogy idő előtt kitudódjon a felmondás szándéka. Félnek, hogy az érintett a hír hallatán olyan gyorsan megbetegszik, hogy a felmondás átadásakor már lobogtatja a papírt: kiírt az orvos! Ez pedig a jogkövetkezményt tekintve felmondási tilalmat jelent, azaz minden kezdődhet újból. A szabályok ismerete és értelmezése talán gyógyítólag hathat...

A keresőképtelen betegség (sic!) a munkavállaló olyan állapota (helyzete), melynek tartama alatt mentesül a munkavégzési kötelezettség teljesítése alól.

Bejelentési kötelezettség

A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből következik, hogy az akadályoztatását, különösen a keresőképtelenségét a munkáltató tudomására kell hoznia. Egy per adatai szerint az alperes munkáltató könyvelését végző felperes a rendkívüli felmondás közléséig távol volt munkahelyétől, munkavégzésre nem jelentkezett, távolmaradását nem igazolta, ezért az alperes nem tudhatta, hogy távollétének mi volt az oka. A felperes munkavállaló által nem vitatott körülmény, hogy a táppénzre jogosító igazolásokat a munkavállalóknak az alperes részére kellett leadniuk. Ilyen igazolást a felperes az alperesnek nem adott le, így jogellenesen járt el (BH 2002.244.).

Igazolás

A munkavállaló keresőképtelenségét - a keresőképtelenség orvosi elbírálásáról szóló rendelkezéseknek megfelelően - a kezelőorvos igazolja.

Betegszabadság

A munkavállalót a betegsége miatti keresőképtelenség idejére - ide nem értve a társadalombiztosítási szabályok szerinti üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenséget - naptári évenként tizenöt munkanap betegszabadság illeti meg.

Év közben kezdődő munkaviszony esetén a munkavállaló a naptári évre járó betegszabadság időarányos részére jogosult. Ez azonban - ha a munkavállaló az év folyamán már munkaviszonyban állt - nem lehet több, mint a naptári évre járó betegszabadság még igénybe nem vett része. Valamennyi munkaviszonyt év közben kezdődőnek kell venni, amelyik január 1-jét követően keletkezik, függetlenül attól, hogy a munkavállaló ezt megelőzően munkaviszonyban állt-e.

A betegszabadság megilleti a munkavállalót további munkaviszonyban, illetve akkor is, ha részmunkaidőben vagy nyugdíjasként foglalkoztatják. Akik nyugdíjasként munkaviszonyban állnak, betegszabadságra jogosultak munkaviszonyuk alapján akkor is, ha a táppénz igénybevételére már nincs lehetőségük.

Távolléti díj

A betegszabadság időtartamára a távolléti díj nyolcvan százaléka jár.

A betegszabadság kiadása

A tizenöt nap betegszabadság több részletben, illetőleg egy alkalommal teljes egészében is igénybe vehető. A betegszabadság naptári évben igénybe nem vett része később nem igényelhető. Abetegszabadság kiadásánál a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokat kell figyelembe venni. Ha a munkavállaló munkaszüneti nap miatt mentesülne a munkavégzési kötelezettsége alól, ezt a napot munkanapként kell figyelembe venni.

A heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás esetén mindezt azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkavállaló két pihenőnapját (Mt. 137. §).

Táppénzes állomány

A tizenhatodik naptól, amennyiben továbbra is keresőképtelen beteg, a munkavállaló - az egyéb jogszerző feltételek fennállása esetén - már táppénzre jogosult.

Munkáltatói igazolás

A munkáltatónak a munkavállaló munkaviszonyának megszűnésekor kiadott igazolásban fel kell tüntetni, hogy a munkavállaló hány nap betegszabadságot vett igénybe [Mt. 98. § (2) bekezdés]. Ez az alapja annak, hogy a következő munkáltató az időarányosság követelményét figyelembe véve tudja kiadni a betegszabadságot.

Ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnéséig több betegszabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál megilleti, a különbözetet nem kell visszafizetnie. A betegszabadság igénybevételéről ugyanis a munkavállaló nem szabad akarata szerint dönt, hiszen - rendeltetésszerű joggyakorlás esetén - mindehhez keresőképtelen beteg állapotba kell kerülnie, továbbá a betegszabadság letöltése előtt a társadalombiztosítási szabályok szerinti táppénzt sem kaphat a munkavállaló.

Ellenszer a felmondással szemben

A keresőképtelen betegség jelentőséggel bír a munkaviszony megszüntetésénél.

Felmondási tilalom

A munkáltató ugyanis nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év alatt [Mt. 90. § (1) bekezdés a) pont]. A szabály mögött nemzetközi elvárás is található, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 158. számú - 1982-ben elfogadott - Egyezménye a munkaviszonynak a munkáltató kezdeményezésére történő megszüntetéséről, amely kimondja: betegség miatti munkából való átmeneti hiányzás nem képez alapos okot az elbocsátásra. A védelem hatálya nem terjed ki a nyugdíjasnak minősülő munkavállaló munkaviszonyának felmondására.

Az Mt. szerint a felmondási idő, ha a keresőképtelen betegség időtartama a tizenöt napot meghaladja, ezt követően csak tizenöt nap, amennyiben a harminc napot meghaladja, ezt követően csak harminc nap elteltével kezdődhet el [Mt. 90. § (2) bekezdés].

Összességében a felmondási tilalom azt jelenti, hogy a rendes felmondás közlése nem eshet a keresőképtelenséget előidéző betegség fennállása idejére.

A felmondás közlése

A védelem fennállása szempontjából a felmondás közlésének időpontja az irányadó [Mt. 90. § (3)-(4) bekezdés]. Az Mt. 91. §-ának (1) bekezdése szerint a felmondási tilalmak érvényesülése szempontjából a felmondás közlésének időpontja az irányadó. Egy per szerint a felperes az elsőfokú eljárásban háziorvosa igazolását csatolta arról, hogy betegség miatt orvosi kezelés alatt állt. Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes munkáltató által közölt felmondás időpontjában a felperessel szemben az Mt. 90. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott felmondási tilalom állt fenn, ezért az alperes felmondása jogellenes volt. Az alperes a perben nem állította, hogy a felperes az említett időszakban nem volt munkaképtelen beteg. Az alperes a felperes munkaviszonyát rendes felmondással szüntette meg. Ezért nincs jelentősége annak, hogy a hatályos kollektív szerződés milyen rendkívüli felmondási okokat jelöl meg. Ugyancsak a jogvita keretein kívül esik az a körülmény, hogy a felperes az alperesnél "leszámolt". Ez ugyanis nem változtat azon, hogy az alperes felmondása jogellenes volt, és a felek egyező akarata hiányában a felperes eljárása nem minősülhet a munkaviszony közös megegyezéssel történt megszüntetésének (BH1994.635.).

Megszakítás a keresőképtelenségben

Amennyiben az egyes betegségek miatti keresőképtelenségek között akár csak egynapos megszakítás is van, a felmondási tilalmakat külön-külön kell figyelembe venni.

A munkáltató a keresőképtelenné vált beteg munkavállalónak a munkaviszonyát az Mt. 91. §-a (1) bekezdésének a) pontjában megállapított határidő alatt felmondással akkor sem szüntetheti meg, ha a munkavállalót a táppénz a keresőképtelenség egész tartamára nem illeti meg. A gyakorlatban vitás volt, hogy a keresőképtelenné vált beteg munkavállaló esetében ez a felmondási tilalom fennáll-e akkor is, ha keresőképtelenségének egész tartama alatt a jogszabály rendelkezése alapján táppénzben nem részesülhet. Az említett rendelkezésből megállapítható, hogy a jogalkotó a keresőképtelenné vált munkavállaló javára szóló felmondási tilalmat nem kötötte ahhoz a feltételhez, hogy az egy év alatt mindvégig táppénzben részesüljön. Ebből viszont következik, hogy ha a munkavállaló - a szükséges előfeltételek hiányában (pl. megfelelő tartamú munkaviszony) - egy évig táppénzt nem kaphat, a felmondási tilalom a munkavállaló táppénzre jogosultsága időtartamán túl - a keresőképtelenség egy éve és az azt követő harminc nap alatt változatlanul fennáll. Megtörténhet azonban, hogy az egyéves táppénzes időszak folyamatossága megszakad amiatt, mert a munkavállaló rövid ideig munkaképessé válik, majd újra keresőképtelen lesz. Ilyen esetben a törvény 90. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott védelem újrakezdődik, azaz a betegségben töltött egyes időszakokat nem lehet összeadni (LB MK 8. számú állásfoglalás).

Betegség

A keresőképtelenség önmagában nem, hanem csak a keresőképtelenséget okozó betegség eredményez felmondási tilalmat. A munkáltató a bizonyítás terhe mellett vitathatja, hogy a munkavállaló ténylegesen volt beteg. Ha a munkavállaló a perben nem tudja bizonyítani, hogy a rendes felmondás közlésekor nem volt munkára képes állapotban, a keresőképtelensége - annak visszamenőleges megállapítása ellenére - nem vehető figyelembe.

Egy per szerint a felperes a munkahelyén reggel az előírt munkakezdéskor megjelent, és a perben nem bizonyította, hogy akkor - amikor a felmondás közlése is megtörtént - nem volt munkára képes állapotban. Az orvosi igazolás, és a tanúként kihallgatott háziorvos nyilatkozata szerint is a keresőképtelenség megállapítására azt követően került sor (BH2000.418.).

Munkavégzés a betegség ellenére

Ha a munkavállaló a rendes felmondás időpontjáig tényleges munkát végez - ezzel mintegy felülbírálva a keresőképtelenségére vonatkozó orvosi megállapítást -, a betegállományba vételéről a munkáltatóját nem tájékoztatja, a felmondási tilalom fennállására nem hivatkozhat.

Egy jogvitában a felperes munkavállaló a felmondási tilalom fennállása miatt kérte a rendes felmondás jogellenessége megállapítását, az átszervezésre vonatkozó felmondási indokot nem tette vitássá. A felperes a keresőképtelenségére vonatkozó orvosi megállapítást felülbírálva, munkája elvégzésére alkalmasnak tartotta magát, és önszántából bizonyított munkáltatói érdek felmerülése nélkül vette fel a munkát. A rendes felmondás közlésének időpontjáig a keresőképtelenségére vonatkozó orvosi igazolást nem szándékozott felhasználni. Erre okszerűen lehetett következtetni abból, hogy annak tudatában, hogy a munkaviszony munkáltatói megszüntetése az adott időszakban várható volt, a betegállományba vételéről a munkáltatói jogkör gyakorlóját nem tájékoztatta, a rendelkezésre álló táppénzes igazolást - annak ellenére, hogy a munkahelyére bejárt - nem adta le. Mivel a felperes a rendes felmondás időpontjáig ténylegesen munkát végzett, felmondási tilalom fennállására alappal nem hivatkozhat. Az Mt. 90. §-a (1) bekezdésének a) pontja a betegség miatt keresőképtelen, munkája elvégzésére képtelen munkavállaló részére állapítja meg a felmondási tilalmat. Ezért a jogerős ítélet törvénysértés nélkül tulajdonított jelentőséget a felperes munkavégzésének (EBH 2002.785).

A bejelentés elmulasztása

A munkavállalótól az együttműködési kötelezettség általános jogelve alapján elvárható, hogy keresőképtelenséget okozó megbetegedését - a lehetőségekhez képest haladéktalanul - bejelentse a munkáltatónak, ennek elmulasztása azonban a felmondási tilalom tényének fennállásán nem változtat.

Más a helyzet azonban a következő esetben: láttuk, hogy a betegség miatti keresőképtelenség objektív, orvosi szempontok alapján eldöntendő kérdés. Ha a munkavállalót az orvos keresőképtelen betegnek nyilvánítja, a munkavállaló azonban ennek ellenére kifogástalanul dolgozik, nem állapítható meg felmondási tilalom. A rendes felmondás közlését követően bekövetkező keresőképtelenség a rendes felmondás érvényességét nem érinti. A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből - kifejezett rendelkezés hiányában is - következik, hogy az akadályoztatását, különösen a munkáltató intézkedésének jogszerűségét befolyásoló keresőképtelenségét, köteles a munkáltató tudomására hozni. Egy munkaügyi per szerint a felperes munkavállaló a felmondási tilalmat érintően arról nyilatkozott, hogy nem beteg, nincs betegszabadságon, illetve táppénzen. Ezt a tényállást a felperesnek a perben tett nyilatkozatai is bizonyítják. A felperes a keresetében ugyanis előadta, hogy a betegállományáról az egyeztetést kérő levélben tájékoztatta az alperes munkáltatót. A felperes sem a keresetében, sem az egyeztetés iránti kérelmében, de a perben sem hivatkozott arra, hogy a keresőképtelenségét munkahelyi felettesének szóban bejelentette, erre csak a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott. Afelperes szándékosan megszegte az Mt. 3. §-a (1) bekezdésében szabályozott együttműködési kötelezettségét. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésben rámutatott, hogy a munkavállalók munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből - kifejezett rendelkezés hiányában is - változatlanul következik, hogy az akadályoztatását, különösen a munkáltatói intézkedés jogszerűségét befolyásoló keresőképtelenségét, köteles a munkáltató tudomására hozni. Az adott esetben a felperes nemcsak ezeket a kötelezettségeit mulasztotta el, hanem kifejezetten valótlan nyilatkozatot is tett. Ezt a magatartását helytállóan értékelte a másodfokú bíróság rosszhiszeműnek. Általános jogelv, hogy a saját jogsértő, rosszhiszemű magatartásra jog nem alapítható. Helytállóan következtetett tehát a másodfokú bíróság a keresőképtelenséget kifejezetten tagadó felperesi magatartásból arra, hogy jogszerűtlen a munkáltató felmondási tilalomba ütköző magatartására történt hivatkozás és az erre alapított igényérvényesítés (BH 2001.138.).

Táppénz

A keresőképtelenség tekintetében kiemelendő, hogy a felmondási tilalomnak nem feltétele, hogy a munkavállaló egyben táppénzes ellátásra is jogosult legyen. Az Mt. 107. §-ának c) pontja alapján ugyanis a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha keresőképtelen beteg, függetlenül attól, hogy táppénzes állományba vételre van-e jogi lehetőség. A táppénzszabályok megszegésének általában nincs jelentősége a felmondási tilalom érvényesülése tekintetében. Ha azonban a táppénz megvonására azért került sor, mert a munkavállaló keresőképtelen betegség hiányában vette igénybe a táppénzes ellátást, ez - a keresőképtelenség hiányában - felmondási tilalomra okot adó körülménynek nem minősülhet.

Csoportos létszámleépítés

Különös szabály érvényesül a felmondási tilalmak, így a keresőképtelen betegség vonatkozásában is, ha a munkáltató csoportos létszámcsökkentést hajt végre. Amennyiben a munkavállaló ebben az esetben a rendes felmondásról szóló előzetes munkáltatói tájékoztatás közlésének időpontjában keresőképtelen betegként felmondási védelem alatt áll, a rendes felmondás csak a védelem megszűnését követően közölhető [Mt. 94/E § (2) bekezdés].

Ha a munkavállaló a tájékoztatás közlésekor nem állt felmondási védelem alatt, de a csoportos létszámcsökkentés során a rendes felmondás közlésekor már keresőképtelen beteg volt, mindez a munkaviszony megszüntetésének érvényességét nem érinti - tekintettel a csoportos létszámcsökkentés során alkalmazandó speciális rendelkezésre.

Betegség kontra szabadság

Az Mt. általános szabálya szerint a munkaviszony szünetelésének időtartama nem minősül jogszerző időnek a rendes szabadságra való jogosultság vonatkozásában. Az Mt. ugyanakkor kivételes rendelkezésével megállapítja, hogy - többek között - a keresőképtelenséget okozó betegség tartamára jár a munkavállaló részére szabadság [Mt. 130. § (2) bekezdés a) pont].

Ez azonban nem jelenti, hogy a táppénzes betegállomány ideje alatt a szabadság kötelezően kiadható, hanem azt, hogy a munkaviszony e címen történő szünetelése időtartamát a szabadság mértékének megállapításakor figyelembe kell venni. Tévesen hivatkozott az egyik perben az alperes munkáltató az Mt. 130. §-a (2) bekezdésének a) pontjára, amely szerint keresőképtelenséget okozó betegség tartamára is jár szabadság. A jogszabály helytálló értelmezése ugyanis nem azt jelenti, hogy a táppénzes betegállomány ideje alatt a szabadság kötelezően kiadandó, hanem azt, hogy az ilyen szünetelés időtartamát a szabadság mértékének megállapításakor figyelembe kell venni. A szünetelés ideje tehát ebből a szempontból munkaviszonyban töltött időnek minősül. Az alperes ilyen körülmények között nem tett eleget a rendeltetésnek megfelelő joggyakorlás követelményének, mert a szabadságát a céljának megfelelően kihasználni nem tudó, beteg felperes munkavállalót a betegállománya bejelentésének igazolása ellenére úgy kezelte, mint aki szabadságát tölti (BH 1999.87.).

 

Kárigény Ha a munkavállaló évek óta fennálló betegségei miatt bekövetkezett keresőképtelensége és a munkáltató által közölt jogellenes rendkívüli felmondás között nincs okozati összefüggés, a munkavállaló kártérítési igényét jogalap hiányában el kell utasítani. Az egyik perben eljáró másodfokú bíróság - a felperes háziorvosának tanúvallomásában foglaltakat az elsőfokú bíróságtól eltérően, teljes egészében értékelve és mérlegelve - okszerű következtetéssel állapította meg, hogy az évek óta folyamatosan kezelt magas vérnyomás és egyéb betegség miatti keresőképtelenség és a munkáltató által közölt rendkívüli felmondás között okozati összefüggés nem áll fenn. Így a kárigényt jogalap hiányában el kellett utasítania. A per adatai szerint a felperes orvos szakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítványt - az alperes fellebbezésében foglaltakra tekintettel - a másodfokú eljárásban nem terjesztett elő. Az előbbieknél fogva - a kártérítési igénnyel kapcsolatos tényállás megállapításánál - a kirívóan okszerűtlen következtetés és bizonyítási indítvány mellőzése hiányában a felülvizsgálatot megalapozó jogszabálysértés nem volt megállapítható (BH 2000.125.).

 

Hogyan viselkedjünk a betegállomány alatt? A munkavállaló köteles a munkaviszonya fennállása alatt a munkáltatójával, a munkáltatói jogkörrel rendelkező vezetővel és a munkatársaival a jóhiszeműség és a tisztesség általános elve szem előtt tartásával együttműködni. Ez a lényeges kötelezettség a keresőképtelenség időtartama alatt is fennáll. A munkavállaló a keresőképtelensége alatt az együttműködési kötelezettségét szándékosan és jelentős mértékben megszegve a munkáltató szolgálati tekintélye csorbítására alkalmas magatartást tanúsított, különösen azzal, hogy a saját vállalkozása érdekében a munkáltató egyik beruházásán annak egyik munkavállalójával üzleti tárgyalást folytatott, a magánvállalkozása részére megrendelést adott. Mindez a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján megalapozza a munkáltató rendkívüli felmondását (BH 1999.573.).

 

A határozott idejű munkaviszony megszűnése a keresőképtelenség alatt Ha a munkavállaló azt állítja, hogy a keresőképtelensége tartama alatt a munkaviszonya a határozott idő eltelte miatt nem szűnt meg, a bíróságtól kérheti annak megállapítását, hogy a munkaviszonya határozatlan időre jött létre. Az egyik ilyen perben az alperes munkáltató nem vitatta a felperes munkavállalónak azt az előadását, mely szerint az alkalmanként hat-hat hónapra szóló munkaszerződést hét alkalommal úgy kötötték meg, hogy a munkahelyi közvetlen felettes a felperes távollétében értesítette az új munkaszerződésről szóló ajánlatról, amelyet a felperes aláírt. A felek között laboráns munkakörre jött létre a munkaviszony, a munkakör tekintetében a szerződést nem módosították, ezért az alperesnek az a hivatkozása, hogy felperest helyettesként alkalmazta, megalapozatlan. A helyettesítés tényére, szükségességére a felek a munkaszerződésben nem utaltak, továbbá a helyettesítés mindig egy, a munkáltatónál jogviszonyban levő, konkrétan meghatározott munkavállaló távolléte miatt történik. A kifejezetten helyettes munkakörre alkalmazott személy kivételével nem felel meg a helyettesítésnek, ha a munkáltató arra a vélelemre alapítva alkalmaz határozott időre egy vagy több munkavállalót, hogy a jövőben egyes személyek nem fognak majd munkát végezni, ezáltal a helyettesítés szükséges lesz. Az alperes a határozott idejű munkaviszony létesítésére vonatkozó jogát rendeltetésellenesen gyakorolta, a felperes munkaviszonyát határozatlan idejűnek kell tekinteni (EBH 2002.680.).