×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. október 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 80. számában (2004. október 15.)

Vállalkozásfejlesztés a gyakorlatban

A kis- és középvállalkozásoknak meghatározó gazdasági és társadalmi jelentőségük van: elősegítik a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést, a regionális és a helyi fejlődést, valamint az innovációt. Definiálásukat hazánkban – az Európai Bizottság ajánlása alapján – az 1999. évi XCV. törvény rögzítette. Fejlesztésük gazdaságpolitikai jelentőségéről, nemzetközi tapasztalatairól, az Európai Unió vállalkozásfejlesztési politikájáról, illetve a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésének lehetőségeiről Kállay László és Imreh Szabolcs könyvében olvashatunk.

A szerzők mindenekelőtt megismertetnek az e kör fejlesztése szempontjából meghatározó jelentőségű pénzügyi konstrukciókkal, illetve az ezeken kívül eső, de éppen olyan fontos üzletfejlesztési szolgáltatásokkal. Vélhetően sokak érdeklődésére tarthat számot az is, hogy Magyarország uniós csatlakozásának milyen hatása lesz a vállalkozói rétegre, s milyen jelentőséggel bír a Kisvállalkozói Charta, vagy az Európai Bizottság fejlesztési programja. Az olvasók megismerkedhetnek a Bolognai Charta, az Egyesült Királyság, Német- és Olaszország, az Amerikai Egyesült Államok, illetve a fejlődő országok fejlesztési sajátosságaival, valamint a támogatásban fontos szerepet játszó ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének (UNIDO) tevékenységével.

A szerzők végezetül a kis- és középvállalkozások magyarországi fejlődéséről és fejlesztéséről számolnak be, s körvonalazzák a vállalkozásfejlesztési reform elveit is.

Dr. Rubóczky István

Kállay László-Imreh Szabolcs: A kis- és középvállalkozás-fejlesztés gazdaságtana

Aula Kiadó Kft., Budapest, 2004. 312 oldal. Ára: 3900 Ft

Közpénzügyi politika

Manapság, a közpénzek hatékony és takarékos felhasználásának szorításában kiváltképp aktuális John Cullis és Philip Jones könyve, amely a közpénzügyeket érintő elméletek és technikák rejtelmeibe vezeti be olvasóit. Az angol szerzők – megvizsgálva a közszektor kollektív döntéshozatali mechanizmusát és a racionális gazdasági magatartástól eltérő viselkedésformákat, hatásokat – megismertetnek a közjavak tulajdonságaival. Jóllehet a terjedelmes kötetben elsősorban országuk gazdaságpolitikai kérdéseinek elemzésével, bírálatával foglalkoznak, a felvetett problémák ismeretésére azonban hazai körülmények között is szükség van. A fordítás Homonnai János munkája.

A közkiadások költség-haszon elemzése során megismerjük a közösségi beruházások értékelési problémáit, illetve olvashatunk adózási kérdésekről, utóbbiak közt az adócsalásról, a feketegazdaságról, s a felszámolásukra irányuló politikáról.

A makrogazdasági és a közösségi döntések közti összefüggések megvilágítása után a helyi önkormányzatok pénzügyeinek taglalása következik a könyvben. A szerzők a decentralizálás előnyeit is felvázolják.

A szerzőpáros a közpénzügyek nemzetközi vonatkozású kérdéseit is áttekinti, különös tekintettel a külkereskedelmi adók fontosságára. Végezetül a kötet utolsó fejezetében a közszektor kudarcáról, a közkiadások növekedéséről, a bürokrácia gazdaságtanáról, az optimális adózás kialakításának lehetőségeiről és kritikájáról, valamint az ehhez kapcsolódó elméletekről, tapasztalatokról és reformelképzelésekről olvashatunk.

R. I.

John Cullis-Philip Jones: Közpénzügyek és közösségi döntések. Aula Kiadó Kft., Budapest, 2003. 658 oldal. Ára: 7500 Ft

Munkagazdaságtan

A címben jelzett tudományág azt vizsgálja, hogy miként viselkednek a munkáltatók, a munkavállalók a bérek, az árak, a nyereség, illetve a munkaviszony nem pénzügyi vonatkozásai – mint a munkafeltételek – által nyújtott ösztönzőkre, változásaira reagálva. A társadalom tagjainak többsége az úgynevezett munkaerőpiac részese, ezáltal nem érdektelen a foglalkoztatás és minden ezzel kapcsolatos terület tudományos vizsgálata. Lényeges összefüggések tárhatók fel makrogazdasági méretekben a bérek és a foglalkoztatási lehetőségek között, a bérek, a jövedelem és a munkavállalási döntés kölcsönhatásairól, vagy arról, hogy az általános piaci ösztöntők hogyan befolyásolják a foglalkozások közötti választást. Nem érdektelen rávilágítani arra, hogy milyen tényezők ösztönzik az oktatási és szakképzési beruházásokat, e beruházásoknak pedig milyen hatásuk lehet. A Korszerű munkagazdaságtan című könyv külön fejezetben mutatja be a különböző társadalompolitikai intézkedések foglalkoztatásra és bérekre gyakorolt hatását, mint a minimálbér, a túlmunka előírásai, a nyugdíjreform-intézkedések, a munkavédelmi és az egészségügyi szabályok, a munkanélküli ellátás vagy az esélyegyenlőségi törekvések.

Ronald G. Ehrenberg és Robert Smith könyve hetedik, átdolgozott kiadása a közelmúltban kerülhetett a téma iránt érdeklődő publikum (szakemberek, egyetemi hallgatók) kezébe. A mű lapozgatása már csak azért is fontos, mert az elmúlt másfél évtizedben a munka világának tudományos (stratégiai) megalapozottsága bőven hagyott kívánnivalót maga után.

R. R.

Ronald G. Ehrenberg, Robert Smith: Korszerű munkagazdaságtan. Panem Kiadó, Budapest, 2003, 672 oldal. Ára: 6900 Ft

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. október 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem