×

Jogmagyarázó – Kiküldetés, a munkáltatói jogutódlás

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. október 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 80. számában (2004. október 15.)
E havi összeállításunkban a kiküldetésről és kirendelésről, a munkaviszony megszűnésének egyes eseteiről, valamint arról lesz szó, hogyan alakul a munkáltató jogutódlása során a kollektív szerződés sorsa.

Kiküldetés, kirendelés

A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás a munkaerővel történő rugalmas gazdálkodás egyik fontos szabálya. A lehetőség ugyanakkor nem korlátlan, a törvényi megkötések alapján a bírósági gyakorlat is megvonja a munkaadói eltérés határait, szavatolja az alkalmazotti garanciákat.

Kiküldetés és kárfelelősség

A munkáltató telephelyén kívül – adott esetben külföldön – végzett munka esetén azon az alapon állapítható meg a munkáltató működési köre és a balesetet kiváltó ok között az okozati összefüggés, hogy a dolgozó a munkát a számára előírt körülmények között köteles végezni. Az ezzel összefüggő baleseti vészhelyzettel a munkáltatónak is számolnia kell. Ha a baleset a felperes munkavállaló munkaviszonya keretében, a munkaviszonyából adódó kötelezettségének a kiküldetés teljesítése során kifejtett tevékenységével öszszefüggésben keletkezett, az abból eredő károkért az alperes munkáltató kártérítési felelőssége szempontjából nem helytálló az a következtetés, hogy az alperes azért nem felel a károkért, mert a baleset a működési körén kívül eső okból következett be. A felperes a kiküldetés teljesítése során az alperes érdekében, az általa tudomásul vett módon, az alperessel szerződéses kapcsolatban álló külföldi fél gépkocsiját vette igénybe. Ebből következően ezt a gépkocsit az alperes által feladatai ellátása során használta eszköznek, következésképpen a működési körbe tartozónak kell tekinteni (BH 1992. 611.).

Kiküldetés és költségtérítés

A kiküldetési költségek, azokon belül a napidíj azt a célt szolgálják, hogy a munkavállalónak a telephelyén kívül történő munkavégzés következtében felmerült többletköltségei megtérüljenek. Ez a többletköltség akkor is felmerülhet, ha a munkavállaló alkalmazása változó munkahelyre történt. Ebben az esetben a munkavégzés helye mindaz a hely, amelyre a munkáltató működése kiterjedt. A munkavállaló a telephelyén kívüli munkavégzést a munkáltató által elrendelt kiküldetésben teljesíti, és számára az élelmezéssel kapcsolatos többletköltségek fedezetére, a kiküldetés tartamára élelmezési költségtérítés – napidíj – jár (BH 1994. 351.).

Kiküldetés és a devizaellátmány

A munkavállaló munkaviszonyának jogellenes megszüntetése esetén a devizaellátmány megtérítését is igényelheti annyiban, amennyiben annak összege az adott esetben az átlagos és szokásos kiadásokat, terheket meghaladta. A felperes munkavállaló tehát nem követelheti a devizaellátmány bruttó összegét, hanem csupán csak az említett költségekkel csökkentett mértékét. Az ekként meghatározott valutaösszegnek a tényleges fizetéskori forintegyenértéke jár a felperesnek (BH 1995. 319.).

Ha a tartós külföldi kiküldetésre szóló, határozott idejű munkaszerződésben megállapított időtartam és a kiküldetés időtartama egymástól eltér, a munkavállaló csak a külföldi foglalkoztatása tényleges időtartamára követelheti a devizaellátmányát, illetve az erre irányuló eltérő igénye esetén, annak forintban történő megfizetését (BH 1996. 623.).

Kiküldetés és munkabér

Az Mt. a munkabér fogalmát nem határozza meg, ezért esetenként kell eldönteni, hogy a munkaviszony alapján a munkavállalónak kifizetett összeg munkabérnek minősül-e. Ebből a szempontból nem a juttatás elnevezésének, hanem a juttatás tényleges tartalmának van jelentősége. Amennyiben a munkavállaló a juttatást a munkaviszonybeli kötelezettségének teljesítésére tekintettel kapta, az munkabérnek minősül, és a munkavégzéssel összefüggésben felmerült költségeinek fedezetére kapott összeg költségtérítésnek.

A külföldi munkavégzésre szóló kiküldetés során fizetett kérdéses összeget a felperes munkavállaló nem a külföldi munkavégzésével kapcsolatban felmerült többletköltségeinek fedezeteként, hanem munkavégzése ellenértékeként kapta. Ebből következően nem költségtérítésként, de nem is devizaellátmányként, hanem munkabérként illeti meg a felperest a követelt összeg (BH 2001. 390.).

Kirendelés és alakszerűség

A munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek – eltérő megállapodás hiányában – azt a munkáltatót illetik meg illetve terhelik, amelyhez a munkavállalót kirendelték. Ezért eltérő megállapodás hiányában a munkáltató követelheti a munkavállalótól a kirendelés keretében okozott kárának megtérítését. Az alperes munkavállaló a munkaviszonybeli kötelezettségei mellett a felperesnél is ellátta a pénztárosi feladatokat. Foglalkoztatása kirendelésnek minősül annak ellenére, hogy arról írásban nem állapodtak meg a felek. Az alakszerűség megsértése miatt az alperes a munkavégzést megtagadhatta volna a felperesnél, ennek hiányában azonban nem hivatkozhat a kirendelés jogellenességére (BH 2000. 33.).

Kirendelés és munkavállalási engedély

A megbízó által kötött magánjogi szerződés alapján román állampolgárok végeznek munkát a megbízó által kivitelezett építkezésen. A jogszabály szempontjából a megbízó munkaadónak minősül, és a munkához engedélyre van szüksége. A román állampolgárok külföldi munkáltatójuk kirendelése alapján végezték munkájukat a felperesnél mint foglalkoztatónál, aki köteles lett volna a 8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelet 11. §-ának (1) bekezdése szerint a foglalkoztatás engedélyezését kérni a munkaügyi központtól. Az irányadó tényállás szerint a felperes által kötött magánjogi szerződés alapján – amelyben a román cég tetőszerkezet elkészítését, építését, összeszerelését, továbbá a módosító szerződés alapján ennek a létesítménynek az átadását, üzembe helyezését is vállalta, román állampolgárok végeztek Magyarországon munkát a felperes által kivitelezett építkezésen. E nem vitás tények alapján az 1991. évi IV. törvény szempontjából a felperes munkaadónak minősült, mivel a külföldi munkaadóval kötött magánjogi szerződésének teljesítése érdekében végeztek nála munkát külföldi személyek. Tekintettel arra, hogy a magánjogi szerződésben nem csupán üzembe helyezési tevékenység végzésében állapodtak meg, a külföldiek magyarországi foglalkoztatásához előírt engedély alóli mentesülés feltételei a fentebb idézett SZCSM rendelet alapján nem álltak fenn (BH 2004. 79.).

A tévesen kifizetett munkabér visszakövetelése

A munkáltatót terhelő, munkaszerződésből eredő legfontosabb kötelem a bérfizetés kötelezettsége. Munkabéren a munka díjazását szolgáló kifizetések értendők, tehát a munkavállalót havonta megillető díjazás (személyi alapbér és pótlékai), a rendkívüli munkavégzés ellenértéke, a helyettesítési díj, a jutalom, a prémium stb. Nem számít viszont munkabérnek a munkavállalónak fizetett költségtérítés (pl. szerszámhasználati díj, saját gépjármű használatáért folyósított költségtérítés, kiküldetési költség), sem a munkavállalót megillető kártérítés, illetve a végkielégítés.

A speciális visszakövetelési szabályok kizárólag a munkabér jogalap nélküli kifizetésére vonatkoznak, a nem munkabér-kifizetésből eredő tartozások az általános jogérvényesítési, vagyis az elévülési időn belül követelhetők vissza.

A munkáltató a munkabért tévesen fizeti ki, ha annak nem áll fenn jogalapja (pl. nem történt munkavégzés), vagy mértékében a saját kárára tévedett.

Levonás

A jelenlegi Munka Törvénykönyve megszületése, 1992 előtt a törvényi szabályozás megengedte, hogy a munkáltató a tévesen kifizetett munkabért a munkavállaló értesítése mellett a béréből levonja. A jelenleg hatályos szabályok ezt nem teszik lehetővé: a munkabérből a munkáltató csak az általa nyújtott előleget vonhatja le, illetve azokat az összegeket, amelyeket jogszabály vagy határozat ír elő (előbbire példa a nyugdíj-, illetve egészségbiztosítási járulék, az adóelőleg, a munkavállalói járulék, utóbbira a tartásdíj).

Fizetési felszólítás

A kifizetéstől számított 60 napon belül a tévesen folyósított munkabér attól függetlenül követelhető vissza a fizetési felszólítás kibocsátásával, hogy a munkavállaló tudott-e a tévedésről vagy sem [Mt. 162. § (1) bekezdése]. Helyes értelmezés szerint a visszakövetelésről ezen az időn belül nem csupán döntenie kell a munkáltatónak, hanem a fizetési felszólítást a határidőn belül meg is kell kapnia a munkavállalónak. Ez a határidő jogvesztő, elmulasztása esetén kimentésnek nincs helye. Ezt követően a jogalap nélkül kifizetett munkabér nem követelhető vissza.

A munkavállaló rosszhiszeműsége

Amennyiben a körülményekből ítélve a munkavállalónak a munkáltató téves kifizetést eredményező tévedéséről tudnia kellett, vagy azt netán ő idézte elő, a fentieknél kedvezőbb szabály szerint, az elévülési időn belül követelhető vissza a jogalap nélkül kifizetett összeg [Mt. 162. § (2) bekezdése]. Abból a szempontból, hogy a munkavállaló tudomással bírt-e vagy sem a téves kifizetésről, a bizonyítási eljárás során kiemelt jelentősége van a kifizetéskor adott munkáltatói elszámolásnak, amelynek birtokában a munkavállaló ellenőrizheti a kifizetés helyességét (Mt. 160. §). Ha a kifizetésről a munkavállaló nem kapott elszámolást, vagy az tartalmánál fogva az ellenőrzésre nem volt alkalmas, jóval nehezebb a jogalap nélküli kifizetésről való tudomásszerzés bizonyítása. A téves kifizetést eredményező körülmények munkavállaló általi előidézésére példa, ha a bér mértéke valamely olyan körülménytől függ, amelyről a munkavállaló bírt tudomással, de erről a munkáltatót elmulasztotta tájékoztatni.

Késedelmi kamat

A tévesen kifizetett munkadíj visszakövetelése nem kártérítési igény érvényesítése, tehát nem azt az összeget követelheti vissza a munkáltató, amennyi kárt neki a tévedés okozott, hanem csupán a ténylegesen kifizetett és a munkavállaló által átvett összeget. Ugyanakkor a téves kifizetés napjától a munkavállaló jogosulatlanul használta a munkáltató pénzét, ezért – függetlenül attól, hogy a téves kifizetésben közrehatott-e vagy sem – ettől a naptól a Ptk.-ban meghatározottak szerint a bérkülönbözet összegének késedelmi kamata (ez cikkünk írásakor évente 11 százalék) is terheli.

Jogorvoslat

A fizetési felszólítás olyan munkáltatói intézkedés, amely ellen jogorvoslatnak van helye, ezért azt meg kell indokolni [Mt. 6. § (3) bekezdése]. A jogorvoslat lehetőségére továbbá a munkáltatónak ki is kell oktatnia a munkavállalót.

A felszólítás alapján a bérkülönbözet levonásának kizárólag akkor van helye, ha a fizetési felszólítás végrehajthatóvá vált, ha a munkavállaló a fizetési felszólítás ellen 30 napon belül nem indít pert az Mt. 202. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján.

Bírósági kötelezés

Amennyiben a kifizetésre a munkáltatót bíróság, hatóság kötelezte, de ezt a határozatot később hatálytalanították vagy megváltoztatták, ez az eset nem tartozik a fent tárgyalt téves kifizetés körébe. Ekkor a munkáltató az elévülési időn belül követelheti vissza az összeget. A jogalap nélküli kifizetés tehát csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor a munkáltató saját elhatározásából fizetett, de tévesen.

Az egyéni vállalkozó munkáltató halálának hatása a munkaszerződésre

Az egyéni vállalkozó a Munka Törvénykönyve 73. §-a alapján lehet munkáltató, hiszen az a munkáltatói minőséghez csupán a jogképességet írja elő. Egyéni vállalkozó esetén a munkavállalók munkaviszonya nem az emberrel mint természetes személlyel, hanem mint egyéni vállalkozóval áll fent.

Az Mt. 86. §-ának b) pontja alapján a munkaviszony megszűnik – többek között – a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével. Ideértendő a természetes személy munkáltató halála is. Ebben az esetben nem felmondásról van szó, tehát a munkavállalókat nem illeti meg a felmondási idő, a 86/A § alapján azonban a munkavállaló részére ki kell fizetni azt az összeget, amit rendes felmondás esetén a felmondási idő alatti munkavégzés alóli mentesítés időszakára (ezt a törvény a felmondási idő felében minimalizálja) részére átlagkeresetként járna, valamint a végkielégítést, ha ennek feltételeivel rendelkezik.

Ugyanakkor az egyéni vállalkozó halála nem feltétlenül jelenti a munkáltató jogutód nélküli megszűnését. Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény 13. §-a értelmében nem szűnik meg az egyéni vállalkozói tevékenység gyakorlásának joga, ha az egyéni vállalkozó meghal, de vállalkozói tevékenységét örököse folytatja, amit a halálozás időpontjától számított 3 hónapon belül a jegyzőnek történő bejelentés alapján tehet meg. Ebben az esetben az egyéni vállalkozás – vagyis a munkáltató – folyamatosan fennáll.

Ebben az esetben munkajogi szempontból munkáltatói jogutódlás történik, a volt munkáltatóval fennállt munkaviszonyok fennmaradnak az új munkáltatóval is. Az Mt. 85/A §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás esetén a munkaviszonyból származó jogok és kötelességek a jogutódlás időpontjában a jogelőd munkáltatóról a jogutódra szállnak át. Ez azt jelenti, hogy az egyéni munkaszerződések – azon munkavállalók tekintetében is, akik az esemény bekövetkeztekor nem dolgoznak, például mert gyermekük gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vagy táppénzt vettek igénybe – fennmaradnak, csak a jövőben a jogutód gyakorolhatja az azokból eredő jogokat, és köteles teljesíteni a kötelezettségeket.

Az egyéni vállalkozó törzsszámának megváltozása a fentieket nem befolyásolja, mivel a jogviszony fennállásának kérdését a munkajogi szabályok alapján, és nem az egyéni vállalkozással összefüggő eljárási rendelkezések alapján kell megítélni.

Munkáltatói igazolások kiadása, illetve ennek elmaradása

A Munka Törvénykönyve 97. §-ának (2) bekezdése szerint a munkaviszony megszüntetésekor (megszűnésekor) a munkavállaló részére az utolsó munkában töltött napon ki kell fizetni a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat. A 98. § (1) bekezdése értelmében a munkáltató a munkaviszony megszüntetésekor (megszűnésekor) a munkavállaló részére a (2) bekezdésben meghatározott tartalmú igazolást állít ki.

Az Mt. tehát az igazolás kiadásának kötelezettségét a munkáltatóra telepíti. Ha a munkáltató e kötelezettségének nem tesz eleget, a munkavállaló részére a perlés lehetősége áll nyitva. A munkaügyi ellenőrzés – a róla szóló 1996. évi LXXV. törvény 3. § (1) bekezdés h) pontja alapján – kiterjed a foglalkoztatásra irányuló jogviszony megszűnésével összefüggő, a munkavállalót megillető igazolások kiállításának és kiadásának ellenőrzésére is.

Ha azonban a munkáltató jogutód nélkül megszűnik, e kötelezettség utóbb nem teljesíthető.

EMMA-tanúsítvány

Az Egységes Munkaügyi Nyilvántartás (EMMA) a munkáltató által kiadandó igazolások hiányában is lehetőséget ad a munkavállalók számára, hogy bizonyos, a munkavégzéssel összefüggő adataikról hivatalos tanúsítványt szerezzenek be. Az EMMA a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) 57/B §-ának (2)-(3) bekezdése értelmében az Mt. hatálya alá tartozó munkaviszonyok következő adatainak nyilvántartását tartalmazza:

– a munkavállaló személyi adatai (taj-szám, állampolgárság), személyi alapbére, munkaideje hossza (teljes munkaidő, részmunkaidő), a bejelentett munkaviszonyban ellátott munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettsége, szakképzettsége, a saját adatokhoz való hozzáférést biztosító kód;

– a munkaadó adatai (adószám vagy adóazonosító jel, megnevezés, telephely címe, székhely címe, saját adatokhoz való hozzáférést biztosító kód); továbbá a munkaviszony kezdetének és megszűnésének időpontja.

A 2002. évi és az Flt.-módosítás hatálybalépése, 2004. május 1. közötti időszakra vonatkozóan a társadalombiztosítási nyilvántartások adataival töltötték fel az EMMA-t.

Az Flt. 57/C §-ának (4) bekezdése szerint a munkavállaló a saját adataihoz hozzáférhet, azokról, illetve felhasználásukról tájékoztatást kérhet. Az EMMA-t a Foglalkoztatási Hivatal szervezetébe tartozó Munkaügyi Nyilvántartó Központ működteti.

A Munka Törvénykönyve egyébként nem írja elő, hogy a munkaviszony létesítésének feltétele az említett igazolások bemutatása az új munkáltatónak. Ha tehát a korábbi munkáltató e kötelezettségét nem teljesítette, ez nem képezheti akadályát a munkavállaló újbóli elhelyezkedésének.

Kirendelés és alkotmányosság

Az Alkotmánybíróság foglalkozott a kirendelésre vonatkozó törvényi rendelkezések alkotmányosságával. Az indítványozó szerint ugyanis e rendelkezések ellentétesek a szerződési szabadság alkotmányos elvével, mert a munkavállalót olyan munkáltatóhoz kényszerítik, akivel nem áll jogviszonyban. E rendelkezések az indítványozó szerint sértik a munkavállalónak a személyes adatok védelméhez való alkotmányos jogát is, mert ezen adatoknak a munkáltató által új munkáltatóhoz továbbításával ez utóbbi olyan adatok birtokába jut, melyek kiszolgáltatásához a munkavállaló nem adott engedélyt.

Az AB az indítványt megalapozatlannak találta. A szerződési szabadság elve önálló alkotmányos jog, amelynek lényege, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, és a szerződésekre vonatkozó jogszabályi rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek. Az Mt. 13. §-ának (3) bekezdése értelmében a feleknek a munkaviszonyra vonatkozó megállapodása az Mt. III. részében meghatározott szabályoktól – ha törvény egyébként másként nem rendelkezik – eltérhet.

A munkavállalónak tehát szabadságában áll a munkaszerződésében kikötni a kirendelésre vonatkozó munkáltatói jog mellőzését. A törvény rendelkezése csak az erre vonatkozó megállapodás hiányában érvényesül, ilyen körülmények között a munkáltató kirendelésre vonatkozó lehetősége nem sérti a szerződési szabadság alkotmányos jogát, illetve a munkavállalónak a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jogát.

Az Alkotmány 59. §-ának (1) bekezdése rendelkezése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a személyes adatok védelméhez való jog (információs önrendelkezési jog, mint alkotmányos alapjog). Mivel kirendelés esetén a törvény a munkáltatót az adattovábbítás jogával nem ruházza fel, a munkavállaló adatait a munkáltató a kirendelésben érintett másik munkáltatóval csak a munkavállaló hozzájárulásával közölheti az Mt. 3. §-ának (2) bekezdése értelmében. Mindezekre tekintettel a kifogásolt törvényi rendelkezés nem áll ellentétben az alkotmány előírásaival, ezért az AB az indítványt elutasította (Alkotmánybíróság 1178/B/1991.).

 

Hogyan tartandó fenn a kollektív szerződés hatálya jogutódlás esetén?

A munkáltatói jogutódlásra sor kerülhet nem csupán jogszabály, hanem valamely polgári jogi, illetőleg társasági jogi szerződés alapján is. Ennek feltétele, hogy a szerződés szerint erőforrások – akár anyagiak, akár nem anyagiak – szervezett egysége kerüljön átadásra az új munkáltató számára, amivel automatikusan együtt jár az ott foglalkoztatott munkavállalók átkerülése is.

A gazdasági társaságokról szóló törvény alapján fennálló részvénytársaságból kiválhat egy másik részvénytársaság, amely az eredeti munkáltató munkavállalói egy részét "magával viszi". Az eredeti rt.-nél volt kollektív szerződés, ám az új társaságnál nincs erre alkalmas szakszervezet. A Munka Törvénykönyve 33. §-a szerint ugyanis a kollektív szerződés kötését elsősorban az üzemitanács-választáson elért eredményhez kötik, az új rt. esetében azonban a választásra még nem került sor. A törvény értelmében elsősorban az a szakszervezet jogosult a munkáltatóval a kollektív szerződést megkötni, amelynek jelöltjei az üzemitanács-választáson a leadott szavazatok több mint felét megszerezték, ám a többi eset is az ÜT-választásokon elért százalékos eredményhez köti a jogosultságot. Legvégső esetben lehetőség van a munkavállalókkal jóváhagyatni a kollektív szerződés tervezetét, de még ennek is azt a feltételt szabja a Munka Törvénykönyve, hogy a szakszervezetek jelöltjei az üzemi tanácsi választáson a szavazatok több mint felét nem szerezték meg, tehát erre a lehetőségre is csak előzetes ÜT-választás után kerülhet sor, a jóváhagyás procedúrája pedig maga is egy "kis" ÜT-választással ér fel.

A Munka Törvénykönyve kimondja, hogy a munkáltató jogutóddal történő megszűnése a kollektív szerződés hatályát nem érinti [Mt. 40. § (2) bekezdés], továbbá, hogy munkáltatói jogutódlás esetében a jogutódlás időpontjában a jogelőd munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektív szerződésben meghatározott munkafeltételeket – a munkarend kivételével – a jogutódlással érintett munkavállalók tekintetében a jogutód munkáltatónak meghatározott ideig fenn kell tartania. Ez az időtartam a kollektív szerződésnek a jogelőd munkáltatónál történő felmondásáig, vagy a kollektív szerződés hatályának lejártáig, illetve a jogutód munkáltatónál másik kollektív szerződés megkötéséig, ezek hiányában legalább a jogutódlás időpontját követő egy évig tarthat [Mt. 40/A § (1) bekezdés].

A jogutód munkáltató nem csupán egy, a korábbi munkáltatótól eredetileg különböző cég lehet, hanem olyan is, amely az eredeti munkáltatóból vált ki. A különböző társasági jogi megoldásokkal létrejövő munkáltatók munkajogi szempontból, a Munka Törvénykönyve jogutódlásra vonatkozó szabályai szempontjából nem különíthetők el. A Munka Törvénykönyve ebből a szempontból nem tesz különbséget a munkáltatók között.

Következésképpen a fenti rendelkezések az olyan munkáltatóra is irányadóak, amelyik az eredeti gazdasági társaságból kiválva jött létre. A jogutódlás időpontjában az előző munkáltatót terhelő kötelezettségek és megillető jogok a jogutódra szállnak át, és ez vonatkozik a kollektív szerződésből eredő jogokra és kötelezettségekre is. Ezért az a rendelkezés, mely szerint a munkáltató jogutóddal történő megszűnése a kollektív szerződés hatályát nem érinti, ebben a speciális esetben a jogutód munkáltatóra is vonatkozik, nem csupán a jogelődre.

A jogutódláskor a jogelőd munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektív szerződésben meghatározott munkafeltételek meghatározott időszakra való fenntartásának kötelezettsége a jogutód munkáltató esetében akkor bír jelentőséggel, ha korábban olyan saját munkavállalói is voltak, akikre külön, a jogelőd munkáltatónál érvényben lévőtől eltérő tartalmú kollektív szerződés vonatkozott. E rendelkezés alapján a két munkavállalói csoport eltérő kollektív szerződés hatálya alatt áll. Ebben az esetben nem arról van azonban szó, hogy a jogutód munkáltatónál tovább él a jogelőd kollektív szerződése, csak arról, hogy az abban foglalt egyes előírásokat köteles a jogutód munkáltató – kollektív szerződés nélkül is – betartani.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. október 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem