Vezetői tréningek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. szeptember 13.) vegye figyelembe!

A kisvállalkozások óvatosan költekeznek

Megjelent A Munkaadó Lapja 79. számában (2004. szeptember 13.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A vezetői tréningeket szervező cégek érzékeny barométerként jelzik a gazdaság változásait - állítják a tanácsadói piac mozgásait elemző szakemberek. Fellendüléskor sokasodik, recessziós időszakban viszont csökken e szolgáltatás iránti kereslet. Ha az általános gazdasági környezet kedvezőtlenebbé válik, akkor az ügyfelek - fokozottan igaz ez a kis- és középvállalkozásokra (kkv) - elsőként a képzési, oktatási "csapokat" zárják el. A tréningcégek között is éles a verseny; 2002-2003-ban stagnált a piac.

A tréningcégek legnagyobb megrendelői változatlanul a Figyelő Top 200-ban regisztrált vállalatok - mondta lapunknak Pozvai Zsolt, a Develor Rt. vezérigazgatója. Az ügyfelek között kevés a kis- és középvállalkozás, mert e munkáltatók vezetői - jellemzően - úgy vélik, hogy a tréningekre fordított pénz nem igazán tekinthető megtérülő befektetésnek. Ugyanakkor a kisebb vállalkozások irányítói nem tudják - ennek oka a hiányos kommunikáció is -, hogy milyen pályázati forrásokat tudnának igénybe venni a kurzusok finanszírozására.

Speciális programok

A vezetői és értékesítési tréningek legnagyobb megrendelői jelenleg a bankok és a termelővállalatok, ám régebben más ágazatokból kerültek ki a legjelentősebb megbízók. A biztosítótársaságok főleg a kilencvenes évek derekáig sorolódtak e körbe, míg a fogyasztói javakat gyártók az elmúlt évekig. A tréningpiacot természetesen az ország gazdasági állapota is befolyásolja: a recesszió e területre is hat. Jellemző, hogy a vállalatok a legkisebb visszaesésre is a tréningköltségek lefaragásával válaszolnak. A konjunktúra általában egyéves késéssel érezteti hatását a szektorban, ez a periódus az erőgyűjtés időszakának is felfogható.

A Develor Rt.-nél úgy látják, hogy az utóbbi időben megnőtt az igény az alsó szintű irányítóknak tartott tréningek iránt. Ennek oka, hogy a nagy termelővállalatoknál a vezetői ranglétra alján tevékenykedő munkatársak többsége ilyen jellegű képzést nem kapott, sőt sokan közülük felsőfokú végzettséggel sem rendelkeznek. Számukra egyes tréningcégek speciális programokat állítanak össze, amelyek magukban foglalják a kommunikáció, a konfliktuskezelés, az érdekérvényesítés témakörét is. A viszszajelzések kedvezőek: az alsóbb szintű vezetők nyitottak, motiváltak, s méltányolják, hogy a vállalat pénzt áldoz készségeik fejlesztésére.

A középvezetők tréningeztetése során szintén változás figyelhető meg, a cégek ugyanis ebben a mezőnyben is főleg komplex programokat kérnek. Korábban a foglalkozások egy-egy nagyobb témakörre koncentráltak - mikor melyik számított divatosnak. Manapság viszont nem jellemző, hogy a felsővezetők klasszikus tréningeken vennének részt. Körükben a coaching, az úgynevezett egyéni fejlesztés terjedt el. Ennek angolszász és európai változata egyaránt ismert és alkalmazott, az előbbi elsősorban a készségek, az utóbbi a vezetői én fejlesztésére koncentrál.

A tréningek hatékonyságának méréséről Pozvai Zsolt elmondta, a hangulati elemek helyett azt kell mérni, hogy a foglalkozás mennyiben felelt meg a kívánt és ígért céloknak.

Szintén a multinacionális vállalatok köréből kerülnek ki a Cegos Kft. megrendelői is. Boros István ügyvezető igazgató úgy látja, hogy változatlanul a vezetői készségfejlesztő tréningek - amelyek a pénzügyi, a beszerzési és az értékesítési témaköröket kiemelten érintik - iránt mutatkozik a legnagyobb kereslet. A ciklikusság változatlanul jellemző a piacra, s befolyásoló tényező a gazdaság állapota is. A piacra kedvezőtlen hatással van, hogy a felnőttképzéssel kapcsolatos szabályozók gyakorta változnak. Az ügyvezető szerint igaz, hogy a tréningcégek között nagy a konkurenciaharc, de a verseny tisztességes. S bár 2002-2003-ban visszaesett a forgalom, remélhetőleg az idei esztendő második felében már ebben a szektorban is érezhetővé válik a gazdasági növekedés élénkítő hatása. Boros István hozzátette: a kis- és középvállalkozások többsége is igényelné a tréningeket, egyelőre azonban nemigen tudnak pénzt költeni e célra, ehhez előbb meg kell erősödniük.

Takarékoskodó cégek

Árpádi László, a száz százalékban magyar tulajdonú Emtrek Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a gazdaság lanyhulása a tréningcégek teljesítményére is negatív hatással volt, hiszen a potenciális megbízók visszafogták a reklámra, a képzésre, az oktatásra szánt kiadásokat. "A munkatársaimnak azt szoktam mondani, hogy háromszor annyit kell dolgoznunk ahhoz, hogy a korábbi eredmények felét elérjük" - tette hozzá. Az Emtrek a kkv-knak is igyekszik testreszabott szolgáltatásokat kínálni. Az ügyvezető igazgató problémának tartja, hogy a kisvállalkozások vezetőinek egy része nem rendelkezik megfelelő vezetési ismeretekkel. Ez akkor is igaz, ha az illető egyetemet végzett, hiszen a főként elméleti tudás sok esetben kevés a felmerülő napi problémák megoldásához. Gondot okoz a szűkös büdzsé is. Árpádi László szerint tíz kis- és középvállalkozóból nyolcnak nincs pénze arra, hogy tréningre költsön, sokan csak a túlélésért küzdenek. Recessziós időszakban természetesen sok nagyvállalat is rövidlátóan gondolkodik, s arra koncentrál, hogy a következő negyedév mutatói elfogadhatóak legyenek. A nagy cégek vezetői általában olyan jellegű ismereteket igényelnek, amelyek segítségével értékesítési gondjaikon enyhíthetnek.

Vegyes az ügyfélköre a Perfekt-Power menedzserképzőnek is. Varga Zsolt ügyvezető igazgató kifejtette: megrendelőik között volt már egyszemélyes vállalkozás és évi negyvenmilliárd forintos forgalmat lebonyolító cég is. A kkv-k olyan tréningek iránt érdeklődnek, amelyek elvégzése révén növelhetik árbevételüket, illetve piaci részesedésüket. A Perfekt-Power által kínált képzés öszszetett, magában foglalja a tárgyalástechnikát, a marketinget, az innovációt, a termékfejlesztést, s a hallgatók esettanulmányokkal is megismerkedhetnek. A tréningek általában egy-négy napig tartanak. A telemarketinges szakemberek képzése például egy, az üzletkötőknek tartott oktatás két napot vesz igénybe.

A céghez eljuttatott referencialevelek azt bizonyítják, hogy a tréningen részt vevők többsége profitál a tanultakból, számos megbízónak - például - 40-50 százalékkal is sikerült növelnie a forgalmát. Varga Zsolt a pénzhiányra hivatkozó vállalkozóknak azt szokta mondani: nem lehet véletlen, hogy a költségeikre gondosan ügyelő multinacionális vállalatok milliókat fordítanak munkatársaik oktatására-képzésére.

Fókuszban a csapatépítés

A vezetői képzésben részt vevő, nyomdai előkészítéssel és kivitelezéssel foglalkozó Graf-X Stúdio Bt. cégvezetője, Bódi János elmondta: a tréningen elhangzott ismeretanyag tudatos felhasználása árbevételük jelentős növelését eredményezte. A kurzuson megismert esetek jól példázták azokat a problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülhetnek. A megoldások a legtöbb esetben egyszerűek, mondhatni az utcán "hevernek", csak le kell hajolni értük.

Bodó Éva, a kiskunhalasi Blessed Reklámstúdió cégvezetője nem titkolta, vívódott azon, hogy elküldje-e ilyen jellegű tanfolyamra üzletkötőjét, mert attól tartott, hogy a ráfordítás kidobott pénz lesz. A történet azonban jól végződött, a tréninget követően az üzletkötő hozzáállása alapvetően megváltozott. Az immár "kiokosított" munkatárs felkereste azokat a vállalkozásokat, amelyek korábban elutasították, s örvendetes módon valamennyivel sikerült üzletet kötnie. Ekképpen az illető már az első héten "visszahozta" a tanfolyam árát.

A Győri Keksz Kft.-nek évtizedes kapcsolata van az egyik tréningcéggel. Halbritter Mátyás, a győri társaság elnöke elmondta: több cég közül választották ki a szolgáltatót, s munkájukkal elégedettek. Társaságuk vezetőinek olyan tréningekre van szükségük, amelyek a vállalaton belüli csapatépítést szolgálják. Ennek oka, hogy manapság leáldozott az utasításon alapuló irányítási stílus, s átadta helyét a csapatmunkának. A Győri Keksz Kft.-nél éves tervet készítenek, ebben ütemezik, hogy a közép- és felsővezetők közül kik vesznek részt a csapatépítési kurzuson. Az elnök szerint előnyös, hogy a foglalkozásokat nem a cégnél tartják, így a vezetők nem esnek kísértésbe, hogy a tréning közben is a napi operatív feladataikkal foglalkozzanak. Bizonyos, hogy a felkészítés közvetetten kedvező hatással van a cég eredményére is, azonban ennek haszna nem számítható ki olyan egzakt módon, mint például egy reklámkampány nyeresége.

Az egyik legnagyobb hazai építőipari vállalat, a Hídépítő Rt. nem igényli a vezetői tréninget - tudtuk meg a cég vezérigazgatójától, Apáthy Endrétől. Indoklásképpen elmondta: a részvétel nem biztos, hogy "hozna annyit a konyhára", mint amennyi pénzt - és főleg időt - elvisz. Ugyanakkor a társaság kapcsolatban áll tanácsadó céggel, legutóbb például a Hídépítő marketingstratégiájának kidolgozására kértek fel külső szakértőket. Korábban pedig a komplett vállalati stratégia megalkotására vettek igénybe tanácsadói segítséget.

A magyarországi tréningcégek 2003. évi árbevétele (millió forint)

1.

Develor Rt.

2.

Concordia Organization and Management Development Kft.

282

3.

Dale Carnegie Hungary Interlead Consulting Kft.

250

4.

Ad Sidera Kft.

217

5.

Demmler and Partner Kft.

198

6.

TMI Hungary Kft.

170

7.

Cegos Kft.

163

8.

Human Telex Consulting Kft.

144

9.

Moment Consulting Kft.

142

10.

CEU Business School Kht.

133

Forrás: Budapest Business Journal

 

Ötszáz cég osztozik a piacon

A magyarországi tréningpiac értéke mintegy hétmilliárd forintra tehető. Mintegy ötszáz cég tevékenykedik állandó vagy eseti jelleggel a piacon; többségük néhány fős vagy egyszemélyes vállalkozás. A Budapest Business Journal listája szerint 2003-ban 19 cég árbevétele érte el a százmillió forintot. A toplistát 602 millió forintos bevételével a Develor Rt. vezeti, majd az utána következő két társaság 282, illetve 250 millió forintot könyvelhetett el. Ugyanakkor több száz olyan cég is tevékenykedik, amelynek éves bevétele a tíz-húsz millió forintot sem éri el. A nagyobb szolgáltatóknál az egynapi tréning ára 350-450 ezer forint között mozog, az egy-két fős vállalkozások tarifája 100-150 ezer forint. 2000-2003 között a tréningpiac az inflációnál szerényebb mértékben bővült, így erre az időszakra a stagnálás volt a jellemző.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. szeptember 13.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.