Magán-munkaközvetítés
A magán-munkaközvetítő ügynökségekről az 1997. évi 181. számú ILO-egyezmény rendelkezik. Már 1933-ban sor került a fenti címmel szabályozásra a Nemzetközi Munkaügyi Szervezeten (ILO-n) belül. Az 1949. évi 96. számú egyezménnyel – melyhez kivételesen ajánlás nem kapcsolódik – ennek felülvizsgálatára került sor, 1997-ben pedig a 181. sz. egyezmény szabályozta a kérdést az eltelt fél évszázad változásait is figyelembe véve. Ez utóbbi egyezményt az Országgyűlés 6/2002. (II. 7.) OGY határozatával ratifikálta, törvényben történő kihirdetésére várhatóan az év vége előtt sor kerül.
Az 1949-es egyezmény nem érintette a tagállamok által fenntartott ingyenes, állami munkaközvetítést, hanem ezt kiegészítően szabályozott. A "díjat felszámoló munkaerő-közvetítő ügynökség" fogalmán az egyezmény olyan munkalehetőség-szerződő tevékenységet folytató személyt vagy szervezetet értett, amely vagy a munkáltatótól, vagy a munkavállalótól ezért közvetlenül részesül díjazásban, vagy – bár tevékenysége nem kifejezetten profitorientált – belépési díjat számol fel.
Az egyezmény szabályozása különösen érdekes volt abból a szempontból, hogy II. és III. fejezete megerősítése közül a ratifikáló tagállamok választhattak. A II. fejezetet elfogadó tagállamok arra vállaltak kötelezettséget, hogy e profitorientált munkaközvetítő intézményeket fokozatosan felszámolják, s helyükbe ingyenes szolgáltatási rendszert léptetnek; a III. fejezet elfogadásával viszont e magán-munkaközvetítők továbbra is fennmaradhattak, azonban az egyezményben meghatározott, rájuk vonatkozó rendelkezéseket be kellett tartani.
A profitorientált, díjat felszámoló munkaerő-közvetítő ügynökségek a II. fejezet szerint legfeljebb az állami munkaerő-közvetítő szolgálat megalakításáig állhattak fenn. Megszüntetésükre az állam határoz meg – akár fokozatosan – határidőket. A fokozatosság úgy is megvalósulhatott, hogy a különböző munkavállalói csoportokat ellátó ügynökségeket különböző időben szüntették meg. Ezzel összefüggésben az államnak – a szociális partnerek egyetértése esetén – lehetősége volt arra, hogy kivételes esetben, jogszabályban meghatározott munkavállalói csoportokkal kapcsolatban a megszüntetést mellőzze, feltéve hogy az ilyen munkavállalói csoportok számára az állásközvetítést az állami munkaerő-piaci szervezet nem képes ellátni.
Működésüket a megszűnésig terjedő időben is alá kellett rendelni az illetékes állami hatóság ellenőrzésének, és csak az e hatóság által jóváhagyott mértékű díjazást számíthattak fel. Mindennek célja a munkaközvetítéssel összefüggő visszaélések visszaszorítása volt.
A kivételes helyzetű ügynökségeket arra kellett kötelezni, hogy évente újítsák meg működési engedélyüket. A külföldi munkaerő toborzása is korlátozás alá esett: erre szintén csak külön engedély birtokában volt lehetőségük, a nemzeti jogszabályban előírt feltételek megtartása mellett.
Az egyezmény előírta, hogy az állami hatóságoknak a fenti szabályok megsértése esetén alkalmazott szankciói terjedjenek ki az engedélyek, jogosítványok esetleges visszavonására is.
A III. fejezet szintén megfogalmazta a fenti feltételeket arra az esetre, ha a profitorientált munkaközvetítők fennmaradása mellett döntött a ratifikáló tagállam. Az évente megújítandó engedély, az állami díjszabás, a külföldi közvetítés korlátozása, a tevékenység állami ellenőrzése ekkor is betartandó követelmény volt.
A kiközvetített dolgozó nem fizet
Az új, 1997-es 181. számú egyezmény a korábbi szabályozáson egyrészt enyhített, másrészt szigorított. Enyhített anynyiban, hogy nem tartotta többé célnak a magán-munkaközvetítők megszüntetését, amellett, hogy célként fogalmazta meg a szolgáltatásaikat igénybe vevő munkavállalók, álláskeresők védelmét is. Szigorított viszont, amikor kimondta, hogy a magán-munkaközvetítők a munkavállalóknak sem közvetlenül, sem közvetve nem számíthatnak fel semmilyen díjat vagy költséget, sem egészben, sem részlegesen. Az egyezmény szerint az érintett munkavállalók érdekében a munkaadók és a munkavállalók legreprezentatívabb szervezeteivel történő konzultációt követően kivételek állapíthatók meg egyes munkavállalói kategóriák vonatkozásában, valamint a magán-munkaközvetítők által nyújtott szolgáltatások meghatározott típusainak tekintetében.
2003. július 1-jétől ez hazánkban is így van, a 2002. évi LIII. törvény módosította a foglalkoztatási törvény (1991. évi IV. törvény) 6. §-ának (3) bekezdését. A törvényhely értelmében "az, aki magán-munkaközvetítői tevékenységet folytat, a munkát kereső személytől díjat, költséget nem igényelhet". Ezt a rendelkezést ismétli meg a munkaerő-kölcsönzési és a magán-munkaközvetítői tevékenység nyilvántartásba vételéről és folytatásának feltételeiről szóló 118/2001. (VI. 30.) Korm. rendelet 10. §-ának (3) bekezdése: "a magán-munkaközvetítő a tevékenységéért a munkát keresővel szemben díjat, költséget nem számolhat fel".
Egyenlő bánásmód
Az általános egyenlő bánásmódot illető tendenciának megfelelően ez az egyezmény is rögzíti, hogy a magán-munkaközvetítők nem alkalmazhatnak hátrányos megkülönböztetést a munkavállalókkal szemben a fajuk, bőrszínük, nemük, vallásuk, politikai meggyőződésük, nemzeti származásuk, társadalmi helyzetük stb. alapján. Természetesen ez nem zárja ki, hogy valamely speciális hátrányos helyzetű csoportra koncentráló munkaerő-közvetítést folytassanak. A magán-munkaközvetítés során a migráns munkavállalókkal szembeni visszaéléseknek, valamint a gyermekmunkának sem lehet teret adni, ezeket a tagállam köteles megakadályozni.
A magán-munkaközvetítőkön keresztül álláshoz jutott személyeknek a többi munkavállalóval azonos elbánásban kell részesülniük az egyesülési szabadságot, a kollektív megállapodásokat, a minimálbért, a munkaidőt és a munkafeltételeket, a szociális biztonságot, a képzéshez való hozzájutást, a munkahelyi megbetegedések miatt ellátást, a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó védelmet, az anyasággal és a gyermekneveléssel összefüggő jogokat illetően.
Adatvédelem
A magán-munkaközvetítők kötelesek a nemzeti jogszabályokban foglaltaknak megfelelően gondoskodni a szolgáltatásaikat igénybe vevők személyes adatainak védelméről.
Együttműködés
Az egyezmény hangsúlyt fektet az állami és a magán-munkaközvetítő szervezetek együttműködésére is. Ebbe a körbe tartozik a magán-munkaközvetítők által az állam foglalkoztatási hatóságának nyújtandó, a működésükről szóló, valamint a statisztikai adatszolgáltatás. Ez az együttműködés nem érinti az állami hatóság azon jogát, hogy a munkaerő-piaci politikát meghatározza, illetőleg a munkaerő-piaci célokat szolgáló közpénzalap felett rendelkezzék.
Európai munkaerő-piaci irányvonalak
2000-ben fogadták el az ún. lisszaboni kritériumokat, amelyekkel az Európai Unió minden eddiginél határozottabban lépett fel a foglalkoztatáspolitikai területén, befolyásolva a tagállamok munkaerőpiacait. A kritériumok célja, hogy az Uniót 2010-ig a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává tegye, amely képes a fenntartható gazdasági fejlődésre, több és jobb munkahelyet kínál, és nagyobb társadalmi kohéziót valósít meg, figyelemmel a bekövetkező demográfiai változásokra (az időskorú népesség lélekszámának megnövekedésére).
Kiemelt célok
Az Unió Tanácsa 2003/578/EK határozatában 2003 júliusában a végrehajtás addigi tapasztalataira alapozva ismét megfogalmazta a kiemelt célokat és teendőket. A Tanács véleménye szerint a lisszaboni menetrend sikeres végrehajtásához az szükséges, hogy a tagállamok foglalkoztatáspolitikái kiegyensúlyozott módon támogassák a teljes foglalkoztatottság, a munkahelyi minőség és termelékenység, valamint a társadalmi kohézió és integráció egymást kiegészítő és kölcsönösen támogató hármas célrendszerét. E három alapvető cél megvalósításához további 10 fontos szempontot fogalmazott meg.
A tagállamoknak úgy kell alakítaniuk saját foglalkoztatáspolitikájukat, hogy szem előtt tartsák e célkitűzések és cselekvési prioritások megvalósítását, valamint az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatásokat. El kell érniük, hogy a két eszköz egymással összhangban működjön.
Teljes foglalkoztatottság
A teljes foglalkoztatottság követelménye azt jelenti, hogy 2005-ben a potenciális munkavállalók 2/3-a, 2010-ben 70 százaléka rendelkezzen munkával. Ezen belül 2010-ben a nők 60 százaléka, az idősebb (55 és 64 év közötti) személyeknek pedig fele dolgozzon.
Munkahelyi minőség és termelékenység
A munkahelyi minőség és termelékenység mint második célkitűzés, olyan többdimenziós fogalom, amely mind a munkahely jellemzőire, mind a szélesebb munkaerőpiacra vonatkozik. Magában foglalja a valódi munkahelyi minőséget, a szakismereteket, az egész életen át tartó tanulást és szakmai fejlődést, a nemek közötti egyenlőséget, a munkahelyi egészségvédelmet és biztonságot, a rugalmasságot és biztonságot, a munkaerőpiacon való részvételt és az ahhoz való hozzáférést, a munkaszervezést, a munka és a magánélet egyensúlyát, a szociális párbeszédet és a munkavállalói részvételt, a sokszínűséget és a megkülönböztetés hiányát, valamint az általános munkateljesítményt. Mindez kihat a munkaerő termelékenységének emelkedésére.
A társadalmi kohézió és integráció erősítése
A társadalmi kohézió és integráció erősítésének kritériuma voltaképpen azt jelenti, hogy minden munkaképes nő és férfi számára hozzáférést kell biztosítani a minőségi foglalkoztatáshoz, hátrányos megkülönböztetés nélkül. E körbe tartozik a regionális foglalkoztatási egyenlőtlenségek csökkentése, valamint a gazdasági és társadalmi szerkezetátalakítás támogatása.
Cselekvési politika
A három cél érdekében végrehajtandó 10 cselekvési politika közé tartozik a munkanélküliek és az inaktív lakosság foglalkoztatásának elősegítése, illetve a tartós munkanélküliség megelőzése; a munkahelyteremtés és a vállalkozási kedv serkentése; a munkavállalók és a vállalkozások alkalmazkodóképességének fejlesztése; az emberi erőforrásokba és az életen át tartó tanulásba való beruházások növelése; a munkaerő-kínálat bővítése és az aktív nyugdíjaskor; a férfiak és nők esélyegyenlőségének megteremtése; a hátrányos helyzetűekkel szembeni diszkrimináció felszámolása; a méltó bérezés a szegénység ellen és a munkavállalás vonzóbbá tételéért; a nem hivatalos foglalkoztatási gyakorlatok visszaszorítása, a fekete- és szürkemunka legalizálása; végül a szakmai és földrajzi mobilitás serkentése.
A munkanélküliek és az inaktív lakosság foglalkoztatásának elősegítése
Az első cselekvési kritérium szerint aktív és megelőző intézkedéseket kell foganatosítani a munkanélkülieket és az inaktív népességet érintően. Ezek célja a tartós munkanélküliség megelőzése, illetve a munkaerőpiacra való ismételt bejutás elősegítése. Ehhez a munkanélküliség kezdeti szakaszában már el kell jutni a munkanélküliekhez, elsősorban tanácsadásban, pályaorientációval, személyre szabott cselekvési tervekkel segíteni őket igényeik korai azonosításában. Ezt követően kerülhet sor a képzésre, állásajánlatokra. Mindennek célja, hogy a fiatalok 6 havi, a felnőttek 12 havi munkanélküliség elérése előtt álláshoz jussanak. Ennek hátterét az biztosítja, hogy a tagállamok korszerűsítik és megerősítik a munkaerő-piaci igazgatásukat, rendszeresen értékelik a munkaerő-piaci programok hatékonyságát és eredményességét.
A munkahelyteremtés és a vállalkozási kedv serkentése
Másodsorban a vállalkozási befektetési, fejlesztési kedv növelésével kell ösztönözni minél több és jobb munkahely létrehozását. Ennek eszközei az induló vállalkozásokat érintő közigazgatási és szabályozási terhek egyszerűsítése és csökkentése, a tőkéhez való hozzáférés megkönnyítése, vállalkozói és vezetői szakismeretek oktatása.
A munkavállalók és a vállalkozások alkalmazkodóképességének fejlesztése
A harmadik politika a "flexicurity", vagyis a foglalkoztatás során a rugalmasság és a biztonság közötti megfelelő egyensúly megteremtése, ezáltal a munkaerőpiac változásainak követése, az alkalmazkodás és a mobilitás elősegítése. Ennek keretében a tagállamok feloldják a foglalkoztatásra vonatkozó szabályozás túlzottan korlátozó hatását, támogatják az atipikus foglalkoztatási formák elterjedését, a rugalmas munkaszervezési megoldásokat. Az állás- és képzési lehetőségekről átlátható adatbázisnak kell rendelkezésre állnia. Megfelelő ösztönzők beépítése szükséges az adó- és szociális juttatási rendszerekbe, a gazdasági változásokat és szerkezetátalakításokat előre kell jelezni. Számolni kell a bevándorlás munkaerő-piaci vonatkozásaival.
Az emberi erőforrásokba és az életen át tartó tanulásba való beruházások növelése
Kiemelt célként fogalmazódik meg a humán erőforrás fejlesztése és az egész életen át tartó tanulás előmozdítása. Ennek érdekében tagállami stratégiákat kell kidolgozni, pl. az oktatási és szakképzési rendszerek minőségének és hatékonyságának javítására. Cél, hogy az Európai Unióban 2010-ben a 22 éves korosztály legalább 85 százaléka a középiskolai oktatásban, az aktív (25-64 év közötti) népességnek pedig legalább 12,5 százaléka a felnőttoktatásban vegyen részt. Cél, hogy jelentősen növekedjen a vállalkozások által a felnőttek képzésébe fektetett összeg.
A munkaerő-kínálat bővítése és az aktív nyugdíjaskor
Az ún. "aktív öregedés" koncepciója az idősebb korosztály munkavégzés révén fennmaradó gazdasági aktivitását hangsúlyozza. Ebben a körben a munkahely megtartására összpontosítanak, pl. a továbbképzések, a munkahelyi egészségvédelem és biztonság fejlesztése, illetve a rugalmas munkaszervezési formák támogatásával, az idősebb munkavállalókat alkalmazó munkaadók támogatásával, valamint társadalombiztosítási intézkedésekkel, így pl. a korkedvezményes nyugdíjazási rendszerek reformjával. Mindez azt a célt szolgálja, hogy 2010-re 5 évvel, 59,9 évről kb. 65 évre növekedjen európai uniós szinten a munkaerőpiacról kilépők átlagos életkora.
A férfiak és nők esélyegyenlőségének megteremtése
A nőknek a munkaerőpiacon történő részvételét elsősorban a nemek esélyegyenlőségét garantáló stratégiákkal kell megoldani. Ennek célja kettős: a nők arányának növelése a foglalkoztatottakon belül, illetve az egyenlő díjazás megvalósítása. Ez utóbbit olyan szempontrendszer kidolgozása segíti elő, amely meghatározza a munkabér-differencia jogosnak elismerhető okait. A nők foglalkoztatásának további fontos feltétele, hogy összeegyeztethető legyen a hivatás és a családi élet. Ezt segítik elő a gyermekek és más eltartottak számára nyújtott gondozási szolgáltatások, intézményrendszerek, valamint a munkától távol töltött időszak után a munkába való visszatérést megkönnyítő intézkedések.
A hátrányos helyzetűekkel szembeni diszkrimináció felszámolása
A hetedik célkitűzés a hátrányos helyzetű személyek munkaerő-piaci integrációjának előmozdítására irányul, különösen a velük szemben tapasztalható hátrányos megkülönböztetés felszámolására. Ebbe a körbe tartoznak pl. az iskolából kimaradók, az alacsony képzettségű munkavállalók, a fogyatékkal élő személyek, a bevándorlók és az etnikai kisebbségekhez tartozók. Cél, hogy 2010-ben az iskolából legfeljebb a tanulók 10 százaléka maradjon ki, a hátrányos helyzetű munkavállalók munkanélkülisége csökkenjen, és a tagállamokban az uniós polgárokat, valamint a harmadik országokból érkezőket sújtó munkanélküliség aránya megközelítőleg azonos legyen.
Méltó bérezés a szegénység ellen és a munkavállalás vonzóbbá tételéért
További cél a megfelelő motiváció kialakítása, vagyis a férfiak és nők munkakeresésre, munkavállalásra és munkában maradásra ösztönzése. Ez lényegében megfelelő életszínvonalat jelentő bérezést jelent, így összefügg a szegénység csökkentésének céljával is. Ehhez egyúttal szükség lehet az adó- és szociális juttatási rendszer átalakítására is.
A nem hivatalos foglalkoztatási gyakorlatok visszaszorítása
A fekete- – be nem jelentett – munka felszámolása, illetőleg "kifehérítése" szintén részét képezi az átfogó foglalkoztatási stratégiának. Ez nem csupán erőteljesebb ellenőrzéssel és szankcionálással, hanem az erre vezető körülmények kiküszöbölésével is történhet. Ebbe a körbe tartozik pl. a vállalkozási környezet egyszerűsítése, az adó- és szociális juttatási rendszerbe megfelelő ösztönzők beépítése.
A szakmai és a földrajzi mobilitás serkentése
Végül a Tanács előírja a tagállamok részére a foglalkoztatás regionális egyenlőtlenségeinek kezelését. Ezt egyrészt az elmaradott régiókban történő befektetések elősegítésével, másrészt az infrastruktúra fejlesztésével, harmadrészt az ott élők képzettségi szintjének növelésével lehet elérni.
Magyarország a hatodik
A fenti célok és feladatok megvalósításában nem csupán a kormányok, hanem a nemzeti parlamentek, a regionális és helyi szervezetek, és a szociális partnerek is szerepet kell, hogy játsszanak a "partnerség" jegyében. Így a foglalkoztatási stratégia végrehajtásáról nem csupán a kormányoknak kell időszakonként jelentést tenniük az Uniónak, hanem a szakszervezeteknek és a munkaadói szövetségeknek is – ez is nyomatékosítja egyéni felelősségüket.
Kérdéses, hogy sikerül-e 2010-re elérni a fenti ambiciózus célokat. Jelenleg az USA a lisszaboni kritériumok alapján általában jobban teljesít, mint az Európai Unió. A csatlakozó országokat a lisszaboni kritériumoknak megfelelően vizsgálva Észtország végzett az első, Szlovénia a második helyen. Magyarország a hatodik helyezést érte el a tízek között. E gazdaságok egyszerre viselik a felzárkózásból, az európai gazdasági reformokból és az euró bevezetéséből adódó terheket.
