×

A munkajog jövője

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. június 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 76. számában (2004. június 15.)
A munka világában zajló változásokhoz igazodva – az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született korábbi megállapodás értelmében – szükségessé vált a Munka Törvénykönyve (Mt.) átfogó felülvizsgálata. E jelentős, a munkapiac szereplői számára rendkívül fontos korrekcióval kapcsolatban a kormányzat és a szociális partnerek egyetértenek abban, hogy a foglalkoztatás bővítése és a vállalkozások versenyképességének növelése rugalmasabb munkajogi szabályozást követel meg. A munkáltatók azt szeretnék, ha az egyéni munkaszerződésekben és a kollektív megállapodásokban az eddigieknél több ponton és több irányban is el lehetne térni az Mt. paragrafusaitól. A szakszervezetek azonban – a kormányzat egyetértésével – azt hangsúlyozzák, hogy a változások révén nem csorbulhat a munkavállalók jogvédelme.

Egyensúlyt teremtő szabályozásra van szükség a munka világában

Ösztönözni kell a rugalmas foglalkoztatási formák terjedését

A kormányzat még 2002-ben megállapodott az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) részt vevő munkaadói és munkavállalói szervezetekkel, hogy közösen belefognak a Munka Törvénykönyve átfogó felülvizsgálatába. Ennek szükségességét az élet kényszerítette ki, hiszen az 1992-ben megalkotott Mt. felett több szempontból is eljárt az idő – mondja Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára. A munka elvégzésére létrejött egy munkajogászokból álló kodifikációs csapat, amelyben a szociális partnerek szakértői is helyet kaptak, s várhatóan az év második felére készül el az első koncepció.

Az Mt. átfogó felülvizsgálatát sürgeti például, hogy az uniós összehasonlításban nagyon alacsony hazai foglalkoztatási szint emelése érdekében rugalmasabb munkajogi szabályozásra van szükség. A vállalkozások gyakran felhívják a kormányzat figyelmét arra is: versenyképességük szempontjából kulcsszerepe van annak, hogy minél jobban alkalmazkodhassanak a gyorsan változó piaci igényekhez. A rugalmasabb szabályozást azonban úgy kell kialakítani, hogy a munkavállalók jogvédelme ne szenvedjen csorbát – hangsúlyozza Csizmár Gábor.

Ezen a téren egyelőre elég messze van egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontja. A munkáltatói szervezetek keretjellegű Mt.-t javasolnak, s a részletes szabályozást a kollektív szerződésekre bíznák. Ennek azonban megvan az a veszélye, hogy a munkaadók erőfölényét erősítené tovább. A kormányzat álláspontja szerint alapszabályra éppen ezért továbbra is szükség van, de a törvénynek a kollektív szerződések elterjedését is ösztönöznie kell. Az Mt. szabályaitól való eltérést viszont – a rugalmasság érdekében – az eddiginél több ponton kellene lehetővé tenni a munkáltatók számára. Ezeket az eltérési lehetőségeket azonban korlátok közé kell szorítani, hogy a munkavállalók jogai ne sérüljenek. Nem elfogadható ugyanis az olyan szabályozás, amely révén bármelyik fél túlsúlyra tehet szert, hiszen ez munkahelyi konfliktusokat keltene, s veszélybe kerülne a munkabéke. A kormányzat álláspontja szerint mindenképpen olyan jogi szabályozásra van szükség, amely a szükséges kompromisszumok révén egyensúlyt teremt a két fél között – hangsúlyozza az államtitkár.

Emellett a foglalkoztatás bővítése és a vállalkozások versenyképessége szempontjából egyaránt fontos feladat a rugalmas foglalkoztatási formák elterjedését ösztönző jogi szabályozás kialakítása. Ennek fontosságát jól mutatja, hogy az Európai Unióban az elmúlt öt évben keletkezett 10 millió új munkahely döntő hányadát az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák teszik ki. Bár a távmunka jogi szabályozása már teljes mértékben korszerű, számos más nem hagyományos foglalkoztatási formánál, így például a munkaerő-kölcsönzés, az önfoglalkoztatás, a részmunkaidős vagy a tranzitfoglalkoztatás esetében még jogalkotási hiányosságok vannak.

Csizmár Gábor szerint a munkajogi szabályozás felülvizsgálatát néhány régóta húzódó ügy is sürgeti: megválaszolandó kérdés például, hogy az érdekegyeztetést és a kollektív jogokat elegendő-e az Mt.-n belül szabályozni, ahogy eddig is, vagy önálló jogszabály megalkotására van-e szükség. A sorra megalakuló ágazati párbeszédbizottságokkal például az érdekegyeztetés vadonatúj intézményei jönnek létre, amelyek jogilag még teljesen szabályozatlanok. Az országos szintű érdekegyeztetés esetében is vannak hiányosságok, hiszen az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak egyelőre nincsen alapszabálya.

Differenciáltabb munkajogi szabályozásra van szükség

Az uniós jogharmonizáció befejeződésével az Európai Unió követelményeinek már teljes egészében megfelel a hazai munkajogi szabályozás, ám ez nem jelenti azt, hogy a gazdaság követelményeinek és a munkaerő-piaci szereplők igényeinek is minden szempontból megfelel a jogi környezet – mondja Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke.

A munkaadói szervezetek szerint az alapvető problémák abból erednek, hogy a Munka Törvénykönyve főként a hagyományos, hierarchikusan felépített nagyipari munkaszervezésre épül, miközben a valóság ennél sokkal színesebb. Az elmúlt évtizedben ugyanis változatos munkavégzési formák jöttek létre, különösen a szolgáltatások területén, s ehhez képest a hagyományos nagyipari foglalkoztatás inkább visszaszorulóban van – hangsúlyozza Rolek Ferenc.

Például a munkaidő szervezésére, az utasítási jogkörökre és a felelősségvállalásra vonatkozó jelenlegi jogszabályok a gyakorlatban nehezen vagy egyáltalán nem alkalmazhatók számos munkakör esetében. Elég, ha csupán a futószalagnál – nagy kötöttségekkel – dolgozó gyári munkás és az ugyanabban az üzemben meglehetősen nagy önállósággal tevékenykedő termékfejlesztő közötti különbségre gondolunk. Márpedig egyre több az önállóságot és kreativitást igénylő munkakör, miközben a jelenlegi Mt. a mai munkák jelentős részének szabályozására teljesen alkalmatlan.

Rolek Ferenc szerint a munkajogi szabályozás maradisága és egysíkúsága az oka nagyrészt annak is, hogy számos munkavégzés esetében a vállalkozási formákat preferálják, s csak részben indokolja ezt az adók és a járulékok megspórolásának szándéka. A munkáltatói szervezetek éppen ezért a jelenleginél sokkal differenciáltabb munkajogi szabályozást szeretnének, amely lépést tud tartani a gazdaságban az elmúlt évtizedben lezajlott technológiai és strukturális változásokkal – hangsúlyozza az MGYOSZ alelnöke.

A munkaadók emellett azt is szorgalmazzák, hogy a Munka Törvénykönyve a jelenleginél rugalmasabb keretjogszabály legyen, amelynek paragrafusaitól a kollektív megállapodásokban és az egyéni munkaszerződésekben egyaránt – az eddigieknél több ponton és több irányban – el lehetne térni. Jelenleg ugyanis csupán a munkavállaló javára lehet eltérni az Mt. szabályaitól, vagyis a rugalmasság abban merül ki, hogy a munkáltatók többet fizethetnek és több kedvezményt nyújthatnak alkalmazottaiknak. Így azonban a cégek nem érdekeltek kellőképpen abban, hogy kollektív szerződéseket kössenek.

A rugalmasság nem csorbíthatja a munkajogi védelmet

A Munka Törvénykönyvével (Mt.) alapvetően elégedettek a szakszervezetek, hiszen a részletes munkajogi szabályozás nem hagyja jogvédelem nélkül a dolgozókat. A munkavállalói szervezetek azonban aggódnak amiatt, hogy a munkaadók nagyobb rugalmasságot szeretnének, amit a piaci viszonyokhoz való könnyebb alkalmazkodás szükségességével indokolnak. Egy korszerű vállalkozás azonban gond nélkül együtt tud élni az Mt.-vel – vélekedik Borsik János, az Országos Érdekegyeztető Tanács munkajogi bizottságának munkavállalói ügyvivője.

A szakszervezetek nem támogatják a munkaadói érdekképviseletek azon elképzelését, hogy az Mt. a jövőben csupán keretjellegű törvény legyen, amelyet a kollektív szerződésekbe foglalt részletes szabályozás egészítene ki. A kollektív szerződésekkel való lefedettség Magyarországon egyelőre csupán 40-50 százalékos, ugyanakkor ez az arány a kis létszámot foglalkoztató vállalkozásoknál nem éri el a 20 százalékot sem. Éppen ezért a foglalkoztatással kapcsolatos problémákat továbbra is az Mt.-ben kell részletesen szabályozni.

Az Mt.-től való eltérés szélesebb körű lehetőségét nem vetik el a szakszervezetek, hiszen a vállalkozások versenyképességének javításában a munkavállalók is érdekeltek. Ám az eddiginél határozottabb munkajogi védelmet szeretnének – szögezi le Borsik János, aki felveti, hogy a működés eredményessége révén képződött többletjövedelmet másképp kellene elosztani, hiszen a munkavállalók vállalják a rugalmasság terheit.

Az átalakuló Mt.-nek a foglalkoztatásbővítés problémáit is meg kellene oldania. Ennek érdekében a jogi szabályozásnak ösztönöznie kellene az atipikus foglalkoztatási formák terjedését. Emellett a feketefoglalkoztatás és a korkedvezményes nyugdíj problematikájának megoldásával is adós a kormányzat. De az Mt. átalakításakor arra is fel kell készülnie, hogy az uniós csatlakozás átrendezi a munkaerőpiacot. A válságban lévő ágazatokban, mint például a textil- és bőriparban, valamint a mezőgazdaságban várhatóan tovább csökken a foglalkoztatottak száma, a képzettséget egyáltalán nem vagy alig igénylő munkakörökben pedig valószínűleg megjelennek a külföldi munkavállalók. Ilyen helyzetben nagyon fontos, hogy részletes munkajogi szabályozás és erős kollektív szerződések védjék a munkavállalókat.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. június 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem